A magyarországi siket közösség kétnyelvűsége Eötvös József Collegium, 2007. december 5. Hattyár Helga MTA Nyelvtudományi Intézet hattyar@nytud.hu

Az előadás vázlata I. A jelnyelvekhez és a siketséghez kapcsolódó tévhitek és azok cáfolata II. A manuális kommunikációs rendszerek rendszerezése III. Kik a siketek? (szemléletek, meghatározások, tipológiák) IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai VI.Célok és lehetőségek

I. A jelnyelvekhez és a siketséghez kapcsolód tévhitek és azok cáfolata Aki siket, az néma is. A siketség együtt jár más – értelmi – fogyatékossággal is. A nyelv azonos a beszéddel, illetőleg a nyelv egyetlen megjelenési formája a beszéd. A jelnyelv azonos a pantomimmel. A jelnyelv univerzális nyelv, azaz a siketek mindenütt a világon ugyanazt a jelnyelvet használják. (Ha pedig nem így van, akkor törekedniük kellene arra, hogy ez így legyen.) A jelnyelvek a különböző hangzó nyelvek jelelt vagy (esetenként mesterségesen kitalált) jelekkel kísért formái, önálló nyelvtani szabályok nélkül, mintegy követve egy-egy hangzó nyelv minden jellegzetességét.

I. Tévhitek és cáfolatok 1. Aki siket, az néma is. Az ókortól élő elképzelés, megtalálható Arisztotelész munkáiban. Egy 1990-es orr-, fül-, gégészettankönyv állítása: „Ha valaki hallóképességét még azon kor előtt vesztette el, amikor a beszédképessége kialakul, az utánzandó hangképek hiányában beszélni nem tanul meg, kialakul az ún. süketnémaság (surdomutitas).” (Ribári 1990: 47) A nézet elterjedtsége az érintettek megnevezésben is tükröződik: siketnéma/süketnéma, deaf and dumb, deaf-mute A siketnémaság tévhitével szemben számos példa bizonyítja, hogy amennyiben egy siket ember hangképző szervei épek, meg tud tanulni beszélni. Természetesen az egyéni képességek, az oktatási-nevelési stratégiák, a társadalmi elvárások, az attitűdök stb. függvényében különböző sikereket érnek el a siket emberek a beszédtanulás terén.

I. Tévhitek és cáfolatok 2 I. Tévhitek és cáfolatok 2. A siketség együtt jár más fogyatékossággal is. A gondolatok kifejezésére való látszólagos képtelenség stigmatizációhoz vezetett (O’Neill 1987): Imbecillisek Átkozottak Ördögtől megszállottak Ennek megnyilvánulása a hétköznapi nyelvhasználatban: dumb, süket Valóban létezik együttes előfordulás (9,9%), ám a fennmaradó 90,1%-ban nincs (Denmark 1999: 16). A laikusok nyilvánvalóan nem túláltalánosítanak, hiszen nincsen tudomásuk a statisztikai adatokról. Az ok a siketek létállapotából fakadó, a halló normától eltérő artikulációjában rejlik, mely összefügg a hangzó beszéd és a nyelv azonosításával, valamint a jó beszédkészség (sváda) és a fejlett intellektus összekapcsolásával.

I. Tévhitek és cáfolatok 3. A nyelv azonos a beszéddel. Arisztotelésznél már megjelenik (az artikulált hangzók alkotják a nyelvet) Descartes (Értekezés a módszerről, 1637): a nyelv egyik lehetséges megjelenési formájának tartja a jelnyelveket Saussure (Bevezetés az általános nyelvészetbe, 1915): a nyelv konvenció, a jel jellege közömbös Sapir (A nyelv, 1933): a hangzó jelleg nem elsődleges Osgood (Mi a nyelv?, 1977): a természetes emberi nyelvek egyik kritériuma a vokális-auditív csatorna használata William Stokoe (Sign Language Structure: An Outline of Visual Communication Systems of the American Deaf, 1960): a jelnyelvek önálló grammatikai struktúrával rendelkező természetes emberi nyelvek. Pszicholingvisztikai, neurolingvisztikai kutatások bizonyították, hogy a jelnyelvek alapvetően ugyanazon agykérgi területek irányítása alatt áll, mint a hangzó nyelvek.

I. Tévhitek és cáfolatok 4. A jelnyelv azonos a pantomimmel. E szerint a feltételezés szerint a jelnyelvek a valóság eseményeinek eszköz nélküli megjelenítései, eljátszásai (Bos 1994). A pantomim esetében azonban „az egész testtel történik az üzenet megformálása és továbbítása. Az illető mintegy eljátssza az adott cselekedetet, eseményt, vagy olyan mozdulatokat végez, amelyek azt imitálni képesek. Jó motoros készségek szükségesek hozzá. Nem kifejezetten gyors üzenetközvetítési mód, a jelállandóság is igen alacsony szintű – feltehetően lehetetlen kétszer ugyanúgy bemutatni valamit […].” (Kálmán 2006) A jelnyelvekkel szemben a pantomimben nincsenek rendszerszerűen visszatérő egységek; a pantomimnek nincs konvencionális jel- és szabálykészlete; a pantomimben a legelemibb fizikai korlátozásokon kívül semmi nem szab határt az üzenet megformálásának; a pantomim mindenki számára dekódolható; a pantomimet mindenki képes produkálni (Bos 1994).

I. Tévhitek és cáfolatok 5. A jelnyelv univerzális nyelv. A 17. századi retorikai munkákban a gesztusok és a jelek rendszerére mint egyetlen és univerzális nyelvre hivatkoztak. John Bulwe egyenesen a bábeli zűrzavar leküzdésének lehetőségét látta a jelnyelvben, melyet az emberiség eredeti nyelvének tartott (Eco 1998, Woll és Kyle 1994). A 18. században a jelnyelv segítségével történő siketoktatás módszerének kidolgozója, de l’Epée abbé is az egyetemes nyelv megtalálásának, megalkotásának reményében fáradozott módszerének tökéletesítésén (Eco 1998, Woll és Kyle 1994). Számos jelnyelv leírásának összevetéséből kiderül, hogy az egyes jelnyelvek kölcsönösen nem érthetőek. Ugyanezt igazolja a siket emberek tapasztalata is: „Nos, ha amerikai siket emberekkel találkozunk, rögtön elkezdünk jelelni és nagyon könnyen megértjük egymást. De ha mi látunk két amerikai siket embert kommunikálni, nem értjük meg őket. Ebből is látszik, hogy a jelnyelv nem nemzetközi.” (Vasák 1995: 28.)

I. Tévhitek és cáfolatok 6. A jelnyelvek a hangzó nyelvek jelelt formái A tévhit szerint jelnyelvek a hangzó nyelvek vizuális megjelenítései, a hangzó nyelvek grammatikáját követik. Főként a lineárisan építkező, analitikus nyelvek beszélőinek tűnik ez magától értetődőnek. Tapasztalati bizonyíték: egy amerikai és egy angol siket nem érti meg egymást. A jelnyelvek leírásai bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a jelnyelvek struktúrája különbözik a környezetükben használt hangzó nyelvekétől. Léteznek ún. jelelt vagy jellel kísért nyelvek, azonban ezek nem természetes jelnyelvek, hanem kontaktkódok, melyek a kommunikációs nehézségek leküzdésére alkalmasak.

II. A manuális kommunikációs rendszerek tipologiája I. Elsődleges (primér) jelnyelvek Szabályokra épülő, konvencionális jelnyelvek, teljesen autonóm nyelvi rendszerek, melyek speciális történelmi, társadalmi és kulturális környezetben fejlődtek ki, s amelyeket generációról generációra folytonosan használnak a jelelők. Ezen természetes nyelvek használói mindent közölni tudnak, amit csak akarnak. Ezek a nyelvek folyamatosan fejlődnek, hogy használói változatos kommunikációs igényeinek meg tudjanak felelni II. A másodlagos (alternáns) jelnyelvek Beszélt nyelvek használói fejlesztették ki ezeket. A jelek kodifikáltak. A szavak, szókapcsolatok, mondatok stb. jelben ugyanolyan szerkezetűek, mint a környezetükben használt hangzó nyelvekéi. A) A nyelvközi jelhasználat (pidzsin jelnyelvek) – pl. az észak-amerikai indiánok által használt rendszerek B) Közös beszélt nyelvvel rendelkező közösségekben, a beszéd helyettesítőjeként vagy kísérőjeként használt rendszerek 1. A törzsi jelnyelvek 2. A kolostori jelnyelvek 3. A szakmai jelnyelvek 4. A hangzó nyelvek jelelt változatai, az ún. jelelt nyelvek III. Családi jelnyelvek (Bartha, Hattyár és Szabó 2006: 859–860)

III. Kik a siketek? Patológiai megközelítés: Olyan individuumok, akik nem vagy rosszul hallanak, azaz hallásküszöbük a norma fölött húzódik (70-100 dB-nél), hallásállapotuk eltér a normálistól. Az érzékszervek működését illetően deficittel rendelkeznek (melyet lehetőség szerint korrigálni kell). Antropológiai megközelítés: Egy olyan kulturális, nyelvi kisebbség tagjai, akik a világot vizuálisan érzékelik, s akik a hétköznapi kommunikáció során egy, a többségi társadalom hangzó nyelvétől eltérő modalitású nyelvet, egy jelnyelvet is használnak. Az egymás közötti kommunikációnak ez a jelnyelv az elsődleges eszköze, s ezen nyelv használata identitásuk egyik legmarkánsabb szimbóluma. A közösségnek hallók is tagjaivá válhatnak. (vö. Bartha, Hattyár és Szabó 2006)

IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség A világon mindenütt élnek siketek A Siketek Világszövetségének (WFD) becslése szerint mintegy 70 millió siket él a világon. A fejlődő országokban a siketek aránya nagyobb. A siketek száma Magyarországon a cenzus adatai szerint (siket, néma, siketnéma): 1990: 7 670 fő 2001: 8 886 fő Magyarországon a becslések szerint mintegy 30-40000 (esetleg 60 000) siket él – így a siket közösség alkotja Magyarország harmadik legnagyobb nyelvi kisebbségét (Bartha és Hattyár 2002).

IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség A siketek születési aránya átlagosan 1 ezrelék. A siketek 5-10%-a születik siket családban (Berent 2004), a többség hallók gyermekeként nevelkedik, azaz a siketség nagyon gyakran egygenerációs jelenség. A siketek többsége kívülről érkezik a közösségbe. Kivételes közösségek: Martha’s Vineyard (1690-1950) (Davis és Supalla (1995, Groce 1987) Desa Kolok napjainkban (Branson, Miller és Marsaja 1996) egy izraeli beduin törzs napjainkban (Sengash 2005) (ezekben a közösségekben a siketek nem számítanak kisebbségnek)

IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség A kisebbség fogalma nem a számszerűségen alapul (számszerű kisebbségben lévő csoportok lehetnek meghatározó helyzetben, l. a hajdani Irakban a szunniták) A magyar (és az angol) elnevezés is metaforikus: csökkentértékűséget fejez ki (Csepeli 1997: 507)

IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség Giddens (2000) a kisebbségi csoportok szociológiai szempontú meghatározásához a következő kritériumrendszert adja (257–258): a kisebbségi csoport „tagjai hátrányos helyzetben vannak a velük szemben érvényesülő diszkrimináció miatt”, „a kisebbségek tagjaiban él valamiféle csoportszolidaritás, az »együvé tartozás érzése«, s ezt az összetartozást, szolidaritást a csoport ellen megnyilvánuló diszkrimináció általában erősíti, mélyítve a többségtől való különbözőség tudatát, végül „a kisebbségek fizikailag és társadalmilag rendszerint némileg el vannak különítve a nagyobb közösségtől”. Csepeli ugyanezt a tőkehiányok felől közelítve fogalmazza meg, miszerint „a politikai, a gazdasági és kulturális tőke típusa tekintetében a kisebbségnek kevesebbje van” (Csepeli 1997: 509).

IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség A nyelvi kisebbség fogalmát Trudgill (1997: 59) a következőképpen definiálja: „Egy államon vagy más szervezeti egységen belüli társadalmi csoport, amelynek anyanyelve más, mint amit az adott államban vagy szervezeti egységben a legtöbb ember anyanyelvként beszél. […] Vannak olyan kisebbségi nyelvek, amelyek egyidejűleg többségi nyelvek is egy másik országban […]. Más kisebbségi nyelvek pedig mindenhol kisebbségi nyelvnek számítanak, ahol csak beszélik őket […].”

IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség A kétnyelvűség funkcionális meghatározása szerint kétnyelvű az a személy, aki a mindennapi kommunikáció során két vagy több nyelvet használ (Grosjean 1992) „Kétnyelvű az, aki a mindennapi érintkezései során két vagy több nyelvet kommunikatív, szociokulturális szükségleteinek megfelelően (szóban és/vagy írásban, illetőleg jelelt formában rendszeresen használ.” (Bartha 1999: 40).

IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség A kétnyelvűség és a kétkultúrájúság nem egymást feltételező jelenség (Grosjean 1982, 1992): Kétnyelvűség Kétkultúrájúság Példa + baszkok - a svájci és luxemburgi többnyelvűek a csak angolul beszélő, ám skót hagyományokat őrző skótok a magyarországi (nem kisebbségi) magyarok nagy része

IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség Kultúrának nevezem az emberiség egy csoportja által létrehozott értékeket, mely (Grosjean 1992 nyomán) szervezetekben, szabályokban, a viselkedésben, a hitvilágban, műalkotásokban, hagyományokban stb. nyilvánul meg, s mely szorosan kapcsolódik az ezeket létrehozó csoporthoz. Két kultúra kontaktusában lehetséges magatartások: A saját kisebbségi kultúrához való ragaszkodás, a többségi kultúra elutasítása mellett – marad az egykultúrájúság A többségi társadalom kényszerítheti a kisebbség tagjait a kisebbségi kultúra megőrzésére – marad az egykultúrájúság A többségi kultúrától való megfosztottság előidézheti az ahhoz való túlzott alkalmazkodás kényszerét – a többségi egykultúrájúságot eredményezi Mindkét kultúra jellegzetességeinek gyakorlása – nem mindig elégedett vele az egyén, okozhat frusztrácót

IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség Az egyik kultúra jellegzetességeit egy másik kulturális területen tevékenykedve nehezebb deaktiválni, mint egy nyelv bizonyos jellegzetességeit a másik nyelvet használva A kétkultúrájú egyén számára tehát szinte lehetetlen egy adott (mono)kulturális kontextusban tisztán a szóban forgó kultúra szabályainak megfelelően viselkedjen, azaz mindig keverni fogja a két kultúra elemeit (Grosjean 1992). A társadalom egykultúrájú tagjai a kétkultúrájú egyént mindig a másik kultúrába tartozónak tartják. Az így keletkező frusztráció nyomán a kétkultúrájú egyén gyakran letagadja, hogy egynél több kulturális csoport tagja, ám ettől frusztrációja nem csökken. Egy másik megoldás: egyik kultúrához sem tartozóként határozzák meg önmagukat, aminek következtében addigi frusztrációjukat a gyökértelenség, a marginális lét érzésével tetézve tovább mélyítik.

IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség A siket kisebbség kulturális jellegzetességei: szétszórva születnek, mégis közösségekbe tömörülnek érdekvédelmi szervezetet hoztak létre, mely ma is működik jogaik és lehetőségeik képviseletének, valamint az összetartás céljából önálló kulturális eseményeket szerveznek (fesztiválok, konferenciák, saját színházi előadások stb.) van önálló művészetük: léteznek jelnyelvi költemények előállítanak és megjelentetnek médiatermékeket identitásuk egyik legmeghatározóbb szimbóluma a jelnyelv, melynek ápolásáért és terjesztéséért tevékenykednek mindemellett törekednek a többségi kultúra javaiból is részesedni (egy jellegzetes kulturális különbség a siket és a halló kultúra között: általános tegeződés)

IV. A siket közösség mint kétnyelvű és kétkultúrájú nyelvi kisebbség Léteznek olyan kisebbségi csoportok is, amelyek nem csupán hátrányos megkülönböztetéssel kell hogy szembesüljenek nap mint nap – akár etnikai, vallási hovatartozásuk vagy a nyelvük, nyelvi másságuk miatt – , hanem amelyeket el sem ismernek kisebbségként. A többségi társadalom nem vesz tudomást arról, hogy egy bizonyos embercsoport valamilyen szempontból nem tartozik a többséghez. Ezeknek a közösségeknek külön csatát kell vívniuk annak érdekben, hogy láthatóvá váljanak, hogy kisebbségi státuszukat felismerjék, elismerjék, s hogy ily módon adminisztratív úton maguknak jogokat vívjanak ki. „Ezeknek a kisebbségeknek nincsen hivatalos státusza, nyelvüket nem tekintik nemzeti nyelvnek, tagjaiknak pedig meg kell tanulni a többség nyelvét, hogy kapcsolatba léphessenek annak használóival. Ebben az értelemben a kétnyelvűség leginkább társadalmi kényszernek minősül: megnyitja az utat az oktatás, a munka, a média és a közszolgáltatások előtt.” (Grosjean 1982: 24)

V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai A számukra legtermészetesebb kommunikációs formát, a jelnyelvet sokszor csak az iskolában sajátítják el; hallásuk károsodott volta miatt a siketek jelnyelvüket természetszerűleg hosszú időn át megőrzik; egy-egy országon belül nem koncentrálódnak egy bizonyos területre; különbségek nyilvánulnak meg bizonyos nyelvi tudással kapcsolatos kompetenciájukban (elképzelhető például, hogy rosszul artikulálnak, bizonyos grammatikai formák között élőszóban nem tesznek különbséget, illetve előfordulhat, hogy a többségi nyelvet csak írott formájában képesek használni); a nyelvtudás és a nyelvhasználat változatos mintái jellemzi őket; nem ismerik el őket kétnyelvűeknek (Grosjean 1992; lásd még Bartha 1999).

V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai A számukra legtermészetesebb kommunikációs formát, a jelnyelvet sokszor csak az iskolában sajátítják el; A siketek 5-10%-a születik siket családban, ahol a jelnyelvek valamelyikét elsajátíthatja, a többiek az oktatási intézményekben találkoznak először hozzáférhető nyelvvel – viszont nem teljes variabilitásában: a felnőtt minta általában hiányzik. Bizonyos nyelvi formákat pedig a kortársak még hosszú ideig nem tudnak alkalmazni. Ennek eredménye egyfajta inkonzisztens jelnyelvhasználat kialakítása.

V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai 2. Hallásuk károsodott volta miatt a siketek jelnyelvüket természetszerűleg hosszú időn át megőrzik. Mindig születnek siketek, s a siketeknek létállapotukból adódóan mindig szükségük van egy manuálisan kivitelezett nyelvre.

V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai 3. Egy-egy országon belül nem koncentrálódnak egy bizonyos területre. Mindenhol születnek siketek, hiszen a siketek többsége halló családban születik. Tehát ha egy populációban a siketek koncentrálódnak is valahol (iskolák vonzáskörzetében pl.) a következő generáció nem ott fog születni.

V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai 4. Különbségek nyilvánulnak meg bizonyos nyelvi tudással kapcsolatos kompetenciájukban (elképzelhető például, hogy rosszul artikulálnak, bizonyos grammatikai formák között élőszóban nem tesznek különbséget, illetve előfordulhat, hogy a többségi nyelvet csak írott formájában képesek használni) A siketek kétnyelvűségének két alaptípusa (Grosjean 1982, Bartha 1999) : Jelnyelv–jelnyelv kétnyelvűség (két jelnyelv vagy egy jelnyelv és egy jelelt nyelv) Jelnyelv–hangzó nyelv kétnyelvűség

V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai 5. A nyelvtudás és a nyelvhasználat változatos mintái jellemzi őket. A siketek nyelvi és kommunikatív kompetenciája a nyelvelsajátítási minták függvényében változatosságot mutat. Ezenkívül a jelnyelvek is területi változatokra, illetőleg szociolektusokra, valamint stílusváltozatokra bomlanak. Azaz a különböző nyelvhasználati színtereknek megfelelően a siketek is egy széles nyelvhasználati repertoárból választanak a mindennapi kommunikációjuk során.

V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai 5. A siketek nyelvelsajátítási mintáinak főbb típusai (Bartha, Hattyár és Szabó 2006): Családi jelelési rendszerek kialakítása Hangzó nyelv használat otthon, orális módszer az iskolában Hangzó nyelv/jelelt nyelv használata otthon és az iskolában Korai jelnyelv-elsajátítás Nyelvelsajátítás inkonzisztens jelnyelvi input mellett

V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai 5. A magyarországi jelnyelv területi változatai a siketiskolák vonzáskörében alakultak ki, így beszélhetünk budapesti, debreceni, egri, kaposvári, soproni, szegedi és váci dialektusokról.

V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai A siketeket nem ismerik el kétnyelvűeknek. A siketek jelnyelve Magyarországon nincs hivatalosan nyelvvé nyilvánítva. Az oktatásukra vonatkozó jogi dokumentumban a magyar nyelv és irodalom tantárgy anyanyelv és irodalom néven szerepel. A siketek közössége Magyarországon hivatalosan nincs nyelvi és kisebbségi közösséggé nyilvánítva. A siketek közössége jogilag csak fogyatékoscsoportnak számít. A magyarországi siketek oktatása egyetlen módszert enged érvényesíteni: az orális-auditív eljárást. Az iskolaválasztás tehát csak földrajzi értelemben választás, pedagógiai alternatívák nincsenek felajánlva. A siketek állandó harcot folytatnak a verbális akadálymentesítésért, melynek egyik fontos eszköze a tolmácsszolgálatok erősítése.

V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai Végbemehet-e a siket közösségekben a nyelvcsere? A kérdés elsősorban a többségi nyelv és a kisebbségi (jel)nyelv viszonylatában merül fel. egynyelvűség → kétnyelvűség → egynyelvűség (Borbély 2001: 35) Lx → Lx > Ly → Lx = Ly → Lx < Ly → Ly A nyelvmegtartás/nyelvcsere jelenségét befolyásoló faktorok (Hyltenstam és Straud 1996) Politikai és jogi körülmények: - (nincs hivatalos jogi elismertség), + (némi támogatás) Gazdasági körülmények: - (esélyegyenlőtlenség) Társadalmi normák: -+ (tévhitek, előítéletek; de: kétkultúrájúság, erősödő identitás) Oktatás: - (cél a nyelvcsere), + (eredmény a nyelvmegtartás) Demográfia: + (mindig születnek siketek Nyelvi jellemzők hivatalos nyelv: - hivatalos nyelv egy másik államban: - egynél több nyelv használata: -+ sztenderdizáció: +? a kétnyelvűség foka: -+ (sok színtéren nem jelenik meg a jelnyelv, de az egymás közti kommunikációban dominál) nyelvtudás az egyes nyelveken: + (a jelnyelvi dominancia az általános) Attitűdök - (többségi), + (kisebbségi) Homogenitás/heterogenitás + (heterogén a közösség, de a közösségi tagság a kulturális normák elfogadásán alapul) Belső szervezettségIntézményrendszer: + Média: - Kultúra: + Nyelvválasztás: + (erős funkcionális elkülönülés) Szocializáció: + (jelnyelvi), - (hangzó nyelvi)

V. A siketek kétnyelvűségének sajátos vonásai A magyarországi jelnyelv a 19. század elejétől fogva használatos a siket közösségben, tehát a nyelvcserére irányuló erőszakos intézkedések, illetve a jelnyelvhasználattal kapcsolatos kérdések elhanyagolása ellenére a fennmaradt, a közösség pedig folytonosan a kétnyelvűség állapotában van. A fenti tényezőkön kívül tehát léteznek olyan jellegzetességek, melyek a közösség nyelvhasználatát a nyelvmegtartás irányában befolyásolják. Ezek a tényezők valószínűleg a következők: Minden generációban szültnek siketek, vagy válnak siketté emberek, s ennek következményeképpen mindig élnek siketek a társadalomban; A siketség egygenerációs jelenség (Nash 1997), a siketség nem generációról generációra ugyanazokat a családokat érinti – a siketek 90%-ának nincs rokoni kapcsolata siket felmenőkkel; a kétnyelvű siketek által használt nyelvek általában eltérő modalitásúak – az egyik akusztikus úton terjed (a magyar nyelv), ugyanakkor a másik vizuális csatornát igényel (jelnyelv).

VI. Célok és lehetőségek A legfontosabb cél a jelnyelvhez való hozzáférés jogának biztosítása azok számára, akik számára ez a legkönnyebben hozzáférhető nyelv. Emellett ugyanennyire fontos a magas szintű kétnyelvűség kialakítása lehetőségének megteremtése. Ennek legfontosabb színterei: Az oktatás (l. Bartha 2004) A jogalkotás A közigazagatás A média Mindezek mellett elengedhetetlen a közvélemény formálása, a tévhitek cáfolatának széleskörű terjesztése.

Köszönöm a figyelmet!

Bibliográfia Ann, Jean 2001. Bilingualism and language contact. In: Lucas, Ceil szerk., The Sociolinguistics of Sign Languages, 33–61. Cambridge: Cambridge University Press Bartha Csilla 1999. A kétnyelvűség alapkérdései. Beszélők és közösségek. Budapest, Tankönyvkiadó. Bartha Csilla 2004. Siket közösség, kétnyelvűség és a siket gyermekek kétnyelvű oktatásának lehetőségei. In: Ladányi Mária, Dér Csilla, Hattyár Helga szerk., „…még onnét is eljutni túlra…“ Nyelvészeti és irodalmi tanulmányok Horváth Katalin tiszteletére. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 313-332. Bartha Csilla és Hattyár Helga 2002. Szegregáció, diszkrimináció vagy társadalmi integráció? – A magyarországi siketek nyelvi jogai. In: Kontra Miklós és Hattyár Helga (szerk.): Magyarok és nyelvtörvények. Budapest, Teleki László Alapítvány, 73–123. Bartha Csilla – Hattyár Helga – Szabó Mária Helga 2006. A magyarországi siketek közössége és a magyarországi jelnyelv. In: Kiefer Ferenc (főszerk.) A magyar nyelv. Budapest, Akadémiai Kiadó, 852–906. Berent, Gerald P. 2004. Sing language – spoken language bilingualism: Code mixing and mode mixing by ASL–English bilinguals. In: Bhatia, Tej K. – Ritchie, William C. (szerk.) The handbook of bilingualism. Oxford, Cambridge, Blackwell Publishing, 312–335. Borbély Anna 2001. Nyelvcsere. Szociolingvisztikai kutatások a magyarországi románok közösségében. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézet, Élőnyelvi osztály. Bos, Helen F. 1994. Prelingual Deafness, sign language, and language acquisition. In: B. van den Bogaerde, B. – H. Knoors – M. Verrips (szerk.) Language Acquisition with non-native input, The acquisition of SLN. Amsterdam, Universiteit van Amsterdam, 11–29. Branson, J., Miller, D. és Marsaja, I.G. 1996. Everyone Here Speeks Sign Language, Too: A Deaf Village in Bali, Indonesia; in: Lucas, C. szerk., Multicultural Aspects of Sociolinguistics in Deaf Communities. Washington D.C.: Gallaudet University Press: 39-57. Csepeli György 1997. Szociálpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó. Davis, Jeffrey – Supalla, Samuel 1996. A sociolinguistic description of sign language use in a Navajo family. In: Lucas, Ceil (szerk.) Sociolinguistics in Deaf community. Washington, D. C., Gallaudet University Press, 77–106. Denmark, John C. 1999. Siketség és mentálhigiénia. Budapest, Sinosz – Új Mandátum. Descartes, René 1992. Értekezés a módszerről. Budapest, Matúra. Eco, Umberto 1998: A tökéletes nyelv keresése. Budapest, Atlantisz Könyvkiadó. Giddens, Anthony 2000. Szociológia. Budapest: Osiris Kiadó. Groce, Nora E. 1987. Martha’s Vineyard. In: Cleve, John V. Van (főszerk.) Gallaudet Encyclopedia of Deaf People and Deafness. 2. kötet. New York, McGraw-Hill Book Company, Inc., 43–45. Grosjean, François. 1982. Life with two languages. An Introduction to Bilingualism. Cambridge, London, Harvard University Press. Grosjean, F. 1992. The bilingual & the bicultural person in the hearing & in the deaf world; Sign Language Studies 77: 307-320. Kálmán Zsófia 2006. Mással-hangzók – az argumentatív és alternatív kommunikáció alapjai. Budapest, Biss Alapítvány. Nash, J. E. 1987. Policy and Practice in the American Sign Language Community. International Journal of the Sociology of Language 68: 7–22. O’Neill, Ynez Violé 1987. Understanding Speachlessness: Pre-Enlighment Views. In: In: Cleve, John V. Van (főszerk.) Gallaudet Encyclopedia of Deaf People and Deafness. 2. kötet. New York, McGraw-Hill Book Company, Inc., 39–43. Osgood, Charles E. 1990. Mi a nyelv? In: Pléh Csaba (szerk.) Pszicholingvisztikai szöveggyűjtemény a pszicholingvisztika tanulmányozásához. Budapest, Tankönyvkiadó: 13–56. Ribári Ottó (szerk.) 1990. Fül-, orr-, gégegyógyászat. Budapest, Medicina. Sapir, Edward 1971. Az ember és a nyelv. Budapest, Gondolat Könyvkiadó. Saussure, Ferdinand de 1997. Bevezetés az általános nyelvészetbe. Budapest, Corvina. Sengash, Ann 2005. Language Emergence: Clues from a New Bedouin Sign Language. Current Biology 15/12: 463–465. Stokoe, William 1960. Sign Language Structure: An Outline of Visual Communication Systems of the American Deaf. Studies in Linguistics: Occasional Paper No. 8. Buffalo, N.Y. University of Buffalo. Trudgill, Peter 1997. Bevezetés a nyelv és társadalom tanulmányozásába. Szeged: JGYTF Kiadó. Vasák Iván (szerk.) 1995. A jelnyelv elmélete és módszertana. Budapest, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége. Vincze Tamás 1993. Alapfokú kommunikációs tanfolyam. Budapest, Hallássérültek Országos Szövetsége. Woll, Bencie – Kyle, Jim 1994. Sign Languages. In: Asher, R. E. és Simpson, J. M. (szerk): The encyclopedia of language and linguistics. Pergamon Press. Oxford, New York, Seoul, Tokyo. 3890–3912.