Iratkezelés ellenőrzése, az ellenőrzés részletes feladatai

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
Advertisements

Elektronikus Ügyfélkapu – kapcsolat az ügyfél és a közigazgatás között
Az információbiztonság
AKTUÁLIS FELADATOK A TANÜGYIGAZGATÁSBAN
Békés Megyei Államigazgatási Kollégium június A közérdekű munka büntetés végrehajtásának tapasztalatai Békés megyében Békés Megyei Kormányhivatal.
2013. Szeptember 3. Szekeres Balázs Informatikai biztonsági igazgató
A belső ellenőrzés célja az iratkezelésben és az irattárazásban
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
A polgári védelmi tervezés Jogszabályi háttér § §1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya § §1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről.
Akkreditált intézmények és programok ellenőrzése Jókai István a FAT elnöke.
Varga László netTeam – Magyarország Kft. Budapest, november 23. Az elektronikus ügyintézés jogszabályi háttere és gyakorlata.
Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal
Új szabályok, új fogalmak az elektronikus ügyintézésben dr
Iratkezelési ismeretek
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
A törvényességi felügyelettel összefüggő írásbeli kapcsolattartás
Munkavédelmi előírások rendszere
Közigazgatási technológia
A Fővárosi Törvényszék
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
Az OKJ bevezetésének, a szakmai vizsgáztatásnak jogszabályi háttere.
Köszöntő avagy néhány mondat a felsőoktatásról. Adatkezelés a felsőoktatási intézményekben Bakonyi László elnök, Oktatási Hivatal.
MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottsága
2010. március 03. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó.
ADATVÉDELMI OKTATÁS
E-ÖNKORMÁNYZAT Forráskeresés és átalakulás közben BACK OFFICE Jogosultság-kezelési előírások, és ezek megvalósítása egy elektronikus ügyiratkezelő rendszerben.
Az igénybevevői nyilvántartás
A NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG Dr. Kerekes István.
Levéltárak kapcsolódása az elektronikus levéltárhoz A levéltári technológiai központok, a központi e-levéltári és e-irattári szolgáltatások Dr. Kenyeres.
Adatvédelmi alapelvek
NAK, Szakképzési Igazgatóság
Közigazgatás 8. Koháriné dr. Papp Edit FSZ képzés nov. 20.
Dokumentumkezelés.
A vis maior esemény bekövetkezését követően az érintett Önkormányzatnak 5 munkanap áll rendelkezésére, hogy azt bejelentse az ebr42 rendszeren, valamint.
Iktatás és selejtezés folyamata
Az építésfelügyeleti feladatok alakulása - fokozott elvárások
Főnyilvántartó könyv 1. minta.
JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A TOVÁBBKÉPZÉS TERÜLETÉN
Kelemen Katalin (MNB) Konkoly Péter (Montana)
Az adatvédelem szabályozása
A BEJELENTŐ-VÉDELEM HELYE ÉS SZEREPE AZ OMBUDSMANI TEVÉKENYSÉGBEN
Stipkovits István ISZ auditor SGS Hungária Kft.
Minta IRATOK Az írásbeli kommunikáció eszközei az iratok.
Ügykezelői alapvizsga diasor
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 229/2012. (VIII. 28.)
Módosult a közfeladatot ellátó szervek iratkezeléséről szóló kormányrendelet (335/2005.) Dr. Hollósi Gábor Ph.D. Magyar Országos Levéltár Kormányzati Gyűjtőterületi.
Kutatók és ügyfelek kiszolgálása Dékány Szilveszter – Komlósi-Gera Zsófia − Nagy Gábor.
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
Vacha Ferenc fejlesztési koordinátor Az elektronikus ügyintézés törvényi háttere és gyakorlata.
Füzessy Tamás üzletág igazgató A FreeSoft a megújult elektronikus ügyintézésért.
E-IRATKEZELÉS A LEVÉLTÁRI TÖRVÉNY MÓDOSULÁSÁNAK TÜKRÉBEN.
26/09/20161 Elektronikus számlázás ellenőrzési tapasztalatai Czöndör Szabolcs Elektronikus Kereskedelem Ellenőrzési Osztály.
A közfeladatot ellátó szervek egységes iratkezelését szabályozó törvény aktualitásai és a megvalósítás lehetőségei május.
1. „Úton az elektronikus levéltár felé” konferencia Informatikai iratkezelő rendszerek minősítése, tanúsítása, az iratkezelő szoftverek jogszabályi.
1 Közigazgatási Szervek Egységes Iratkezelésének Szabályozása Beszámoló a KEIR projekt eredményeiről Előadó: Kakuk Ilona KEIR projektmenedzser November.
Füzessy Tamás üzletág igazgató A MOREQ és a KEIR összehasonlítása.
Elektronikus iratkezelés és megőrzés: az ügyvédi kar tapasztalatai Hagyományos iratkezelés az elektronikus dokumentumok világában szeptember 30.
Önkormányzat és állam.
A közigazgatási eljárás II.
Iratkezelés az új Vhr. alapján
Úton az elektronikus levéltár felé
Elektronikus aláírás és iratkezelés
Ügykezelői alapvizsga
A hivatalos statisztikára vonatkozó új jogszabályok bemutatása Dr
Őszintén a dokumentumkezelésről
Az I-DOK rendszer és ami mögötte van
Főnyilvántartó könyv 1. minta.
Előadás másolata:

Iratkezelés ellenőrzése, az ellenőrzés részletes feladatai Dr. Kenyeres István Budapest Főváros Levéltára főigazgató Belső Ellenőrök Társasága II. SZAKMAI KONFERENCIA 2014. február 24.

Amiről szó lesz Az iratkezelés ellenőrzésének jogi háttere Az iratkezelés ellenőrzésének menetrendje, szempontjai

Jogszabályok 1995. LXVI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről (Levéltári törvény – Ltv.) 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről 24/2006. (IV. 29.) BM-IHM-NKÖM együttes rendelet a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverrel szemben támasztott követelményekről 2001. XXXV. törvény az elektronikus aláírásról 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól 83/2012. (IV. 21.) Korm. Rendelet a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról 78/2012. (XII. 28.) BM rendelet az önkormányzati hivatalok egységes irattári tervének kiadásáról

Iratkezelés ellenőrzése Szabályozott-e? Rendelkezésre állnak-e az iratkezelés szabályozásához szükséges szabályzatok, dokumentumok? Jogszabályoknak megfelelők-e a szabályzatok? Az iratkezelés a szabályzatoknak megfelelőn működik-e?

Szabályozás Az iratkezelés akkor szabályozott, amennyiben létezik jóváhagyott, a jogszabályoknak megfelelő, folyamatosan aktualizált iratkezelési szabályzat (ISz) és annak részeként irattári terv (IT).

Egyéb, iratkezeléssel összefüggő szabályozási dokumentumok Szervezeti és Működési Szabályzat A szerv vezetője a szerv szervezeti és működési szabályzatában határozza meg az iratkezelés szervezeti rendjét, az iratkezelésre, valamint az azzal összefüggő tevékenységekre vonatkozó feladat- és hatásköröket, továbbá kijelöli az iratkezelés felügyeletét ellátó vezetőt. (Ltv. 3. § (3)) Ügyrend szignálás, kiadmányozás stb. elektronikus aláírás rendje Irattári ügyrend Bélyegzőhasználati szabályzat

Egyéb, iratkezeléssel összefüggő szabályozási dokumentumok Informatikai szabályzat az elektronikus iratkezelési szoftver hozzáférési jogosultságai az egyedi azonosítók, a helyettesítési jogok szabályozása a külső és a belső név- és címtárak naprakészen tartása üzemeltetési és adatbiztonsági követelmények Adatmentés rendje, felelősei Naplózás, hozzáférések szabályozása, dokumentálása Adatvédelmi szabályzat

ISz megfelelősége Közfeladatot ellátó szervek esetében az Isz akkor megfelelő, amennyiben szerkezete, tartalma megegyezik a 335/2005. Korm. Rend.-ben foglaltaknak vagy Egyéb, szabályozott módon kerül kiadásra Rendelet útján Felügyeleti szerv útján

ISz kiadása az Ltv. alapján - 10. § Egyedi iratkezelési szabályzatot ad ki: a) a közfeladatot ellátó szerv az illetékes közlevéltárral egyetértésben, b) a központi államigazgatási szerv a Magyar Nemzeti Levéltárral, az illetékes szaklevéltárral és a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel egyetértésben, c) az önkormányzati hivatal számára a jegyző (főjegyző) a Magyar Nemzeti Levéltárral és megyei kormányhivatallal egyetértésben, fővárosi önkormányzatok esetében Budapest Főváros Levéltárával és a fővárosi kormányhivatallal egyetértésben.

ISz kiadása az Ltv. alapján - 10. § Egységes iratkezelési szabályzatot ad ki: a) a szakmai irányítást ellátó miniszter vagy a központi államigazgatási szerv vezetője a területi államigazgatási szervek, a Magyar Honvédség, valamint a rendvédelmi szervek - kivéve a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok - részére a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel, a Magyar Nemzeti Levéltárral és az illetékes szaklevéltárral egyetértésben, b) az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok, a legfőbb ügyész az ügyészségek részére a Magyar Nemzeti Levéltárral egyetértésben, c) az igazságügyért felelős miniszter a közjegyzők és bírósági végrehajtók, valamint ezek kamarái, az igazságügyi szakértői tevékenység végzésére feljogosított természetes személyek és gazdasági társaságok, igazságügyi szakértői intézmények, hatósági tolmácsok, hiteles szakfordítók és büntető ügyekben közvetítői tevékenységet végző ügyvédek tekintetében a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel, valamint a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben.

ISz kiadása az Ltv. alapján - 10. § (3) A központi államigazgatási szervek valamint a területi államigazgatási szervek, a Magyar Honvédség, valamint a rendvédelmi szervek ISz-eit a szakmai irányítást ellátó miniszter vagy a központi államigazgatási szerv vezetője egységes iratkezelési szabályzatban is kiadhatja. (4) A szakmai irányítást ellátó miniszter az állami és helyi önkormányzati intézmények meghatározott csoportja részére a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel, valamint a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben egységes iratkezelési szabályzatot vagy egyedi iratkezelési szabályzatuk mellékletét képező egységes irattári tervet ad ki. (5) Az önkormányzati hivatal számára a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel és a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben egységes irattári tervet ad ki. (6) A jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás, az önkormányzatok többcélú kistérségi társulása a társulási megállapodásban foglalt esetben rendelkezik az iratkezelés szabályozásáról.

ISz évenkénti felülvizsgálata A közfeladatot ellátó szervek iratkezelési szabályzatait évente felül kell vizsgálni és szükség esetén módosítani kell. (Ltv. 3. § ) Az irattári terv az iratkezelési szabályzat kötelező mellékletét képezi, melyet évente felül kell vizsgálni, és az irattári tervet alkalmazó szerv (szervek) feladat- és hatáskörében bekövetkezett változás vagy az őrzési idő megváltozása esetén módosítani kell.

ISz formai követelmények ellenőrzése Az ISz az Ltv-nek megfelelő módon került-e kiadásra? Kiadmányozott-e a szabályzat? Rajta van-e a levéltár és a kormányhivatal záradéka? Amennyiben elektronikus iktatási rendszert határoz meg az ISz, megvannak-e az ehhez kapcsolódó szabályzatok? A használt elektronikus iratkezelési szoftver rendelkezik-e a a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverrel szemben támasztott követelményekről szóló 24/2006. (IV. 29.) BM-IHM-NKÖM együttes rendelet szerinti tanúsítvánnyal? Ismert-e az ISz az iratkezelésben közreműködők előtt? (Megismerési nyilatkozat.)

ISz tartalmi ellenőrzése Iratkezelés rendje Szervezeti keretek – központi, osztott vagy vegyes iktatás Biztosított-e, hogy az ügyintézés folyamata, és az iratok szervezeten belüli útja pontosan követhető és ellenőrizhető, az iratok holléte pedig naprakészen megállapítható-e?

Iratkezelési folyamatok ellenőrzésének főbb területei Küldemények átvételének rendje Postabontás Érkeztetés Iktatás Iktatókönyv lezárása, hitelesítése Ügyintézés Kiadmányozás Irattározás Kölcsönzés Selejtezés vagy levéltárba adás

ISz tartalmi ellenőrzése Iratkezelési Szoftver ellenőrzése – fenti folyamatok szúrópróba szerinti ellenőrzése Papír alapú iktatás esetén iktató- és mutatókönyvek szúrópróba szerinti ellenőrzése

ISz tartalmi ellenőrzése - Ügyiratok szúrópróba szerinti ellenőrzése Iratborító van-e? Iktatott-e az irat? Megtalálható-e az iktatószám az ügyiratborítón? Érkezető- és iktatóbélyegző található-e az iraton? Mellékletek nyilvántartása, megléte? Ügyintéző kijelölésre került-e? Kiadmányozás szabályszerű-e? Határidő megállapításra került-e? Irattári tételszám van-e az iratborítón? Irattárazásra vonatkozó adatok kitöltésre kerültek-e?

ISz tartalmi ellenőrzése - Ügyiratok szúrópróba szerinti ellenőrzése - Elektronikus iratok kapcsán elvégzendő ellenőrzések Az elektronikus iraton szereplő elektronikus aláírás érvényességét ellenőrizni és az ellenőrzés tényét az iktatásban rögzíteni kell. Az elektronikus iratot gépi adathordozón (hajlékony lemez, CD ROM stb.) átvenni vagy elküldeni csak papíralapú kísérőlappal lehet. Az adathordozót és a kísérőlapot mint iratot és mellékelt iratot kell kezelni. A kísérőlapon a címzés adatai mellett fel kell tüntetni: a számítógépes adathordozón lévő irat(ok) tárgyát, a fájlnevét, fájltípusát, rendelkezik-e elektronikus aláírással és az adathordozó paramétereit. Átvételkor ellenőrizni kell a kísérőlapon feltüntetett azonosítók valóságtartalmát.

ISz tartalmi ellenőrzése - Ügyiratok szúrópróba szerinti ellenőrzése - Elektronikus iratok kapcsán elvégzendő ellenőrzések A papír alapú és az elektronikus iratot egyaránt tartalmazó ügyiratok ellenőrzése Elektronikus iratok kísérőlapja megvan-e? Olvasható-e az elektronikus irat? Elektronikus úton érkezett küldemények esetében az átvevő a feladónak automatikusan megküldi-e a küldemény átvételét igazoló és az érkeztetés sorszámát is tartalmazó elektronikus visszaigazolást (átvételi nyugtát)? Eat. szerinti kiadmányozás ellenőrzése Mentések megléte

Irattári feladatok ellenőrzése Irattár formai ellenőrzése Elhelyezés, technikai és szakmai követelményeknek való megfelelőség vizsgálata Kézi irattárak – szakszerű megőrzés feltételei adottak-e? (Elhelyezés, jogszabályoknak megfelelő hozzáférés, adatvédelem) Központi irattár Irattár(ak) állapota, légnedvesség és hőmérséklet mérése, dokumentálása, savmentes dobozok használata (szakmai követelmények betartásának ellenőrzése)

Irattár ellenőrzése – irattári folyamatok Ügyiratok ISz szerinti irattári átadásának ellenőrzése ISz szerinti határidők betartása Átadási jegyzékek megléte Irattári elhelyezés - raktári jegyzékek megléte, IT szerinti megőrzés megléte (tételek megléte, elkülönítése)

Irattár ellenőrzése – irattári folyamatok Iratok belső és külső kölcsönzése rendjének ellenőrzése A kölcsönzést utólagosan is ellenőrizhető módon, dokumentáltan kell végezni – van-e nyilvántartás? Kölcsönzés SZMSZ-ben vagy ügyrendben meghatározott jogosultságok alapján történhet. - Ellenőrizendő Papír alapú iratok esetében az irattárból kiadott ügyiratról ügyiratpótló lapot kell készíteni, amelyet mint elismervényt az átvevő aláír. Az aláírt ügyiratpótló lapot a kölcsönzés ideje alatt az irattárban az ügyirat helyén kell tárolni. – Ügyiratpótló lap megtekintése Elektronikus iratok esetében a jogosult felhasználók naplózás mellett tekinthetik meg az iratot. - Naplózás megtekintése.

Irattár ellenőrzése – irattári folyamatok - selejtezés ellenőrzése Az ISz és az IT szerint selejtezéseket elvégzi-e rendszeresen a szerv? Selejtezési bizottságot létrehoznak-e? Annak összetétele megfelel-e a jogszabályi követelményeknek? (Legalább 3 tag, a selejtezést végzők nem lehetnek a bizottság tagjai.) A selejtezést az ISz-nek és a jogszabályoknak megfelelő módon hajtják-e végre?

Irattár ellenőrzése – irattári folyamatok - selejtezés ellenőrzése Selejtezési jegyzőkönyvek szúrópróba szerinti ellenőrzése Formai követelmények Iktatott irat, bizottság tagjainak aláírásával Tartalmilag megfelel-e a jogszabályoknak (selejtezés alá vont iratok évkörének, tételeinek megnevezése, adott esetben mennyisége) Levéltári jóváhagyás meglétének vizsgálata – záradék megléte

Irattár ellenőrzése – irattári folyamatok -levéltári átadás A levéltár számára átadandó ügyiratokat az ügyviteli segédletekkel együtt nem fertőzött állapotban, levéltári őrzésre alkalmas savmentes dobozokban az átadó költségére az irattári terv szerint, átadás-átvételi jegyzőkönyv kíséretében, annak mellékletét képező átadási egység szerinti (doboz, csomag stb.) tételjegyzékkel együtt, teljes, lezárt évfolyamokban kell átadni. A visszatartott ügyiratokról külön jegyzéket kell készíteni. Az átadási jegyzéket és a visszatartott iratokról készített jegyzéket – a levéltárral egyeztetett módon – elektronikus formában is át kell adni. Ellenőrzés: Az ISz és IT szerinti szabályok és határidők szerinti levéltári átadás ellenőrzése a fentiek alapján Átadás-átvételi jegyzékek szúrópróba szerinti ellenőrzése

Köszönöm a figyelmet!