Pszichiátriai terápiák II. Trixler Mátyás egyetemi tanár
Személyközpontú pszichoterápia A személyközpontú pszichoterápia a lélektan területén a pszichoanalízis és a behaviorizmus mellett megjelenő „harmadik erő", a humanisztikus pszichológia központi pillére. Megalkotója Carl R. Rogers (1902-1987) pszichológus professzor. A személyközpontú pszichoterápia elmélete az embert szabad, döntésképes lénynek tekinti, akinek alapvető impulzusai pozitív értelműek (nem egoisztikusak): ezek a fogamzástól a halálig tartó ún. „növekedési folyamat" mozgatói. A személyiség és a szelf („személyes én") nyílt, dinamikus, önszabályozó rendszer. A középpontba azonban nem ez, hanem maga az emberi személy kerül, amely egyedi, megismételhetetlen, önmagában véve tiszteletet érdemlő. Az irányzat tudományelméleti szempontból a fenomenológiai megközelítést követi: a közvetlen, személyes tapasztalást és élményt emeli ki, ezzel a jelen fontosságát hangsúlyozza.
Elvek és módszerek Rogers szerint a lelki zavar oka a személyiségfejlődés útjába kerülő akadály, általában a személyiség inkongruenciája. A pszichoterápia feladata, hogy a személyiségfejlődés útjába került akadályokat felszámolja, és lehetőséget adjon a további fejlődés és önmegvalósítás számára. Rogers (1957) arra a következtetésre jut, hogy a terapeuta kapcsolati attitűdjei közül empátiája, elfogadókészsége és hitelessége (kongruencia) a döntő a pozitív terápiás változás szempontjából. Mindezek viselkedésében is meg kell hogy jelenjenek, verbális és nonverbális úton egyaránt. Feladata tulajdonképpen a gondolatok és érzelmek reflexiója, a „tükrözés". Ezt egyfajta „fenomenológiai hipotézistesztelési" folyamatként is értékelhetjük, amelynek másodlagos célja empátiás megértésünk folyamatos kifejezése a páciens felé.
A terápiás folyamat A személyközpontú terápiás folyamat történései a terapeuta és páciens közötti kapcsolat fejlődése mentén haladnak. Az önképmódosulás a szelf változásának mediátoraként működik. Az empátiás, elfogadó, hiteles terapeutával közös kapcsolati térben a páciens tapasztalatai és szelfje összhangba kerülnek (kongruenciát tanul). A személyközpontú terápiás kapcsolat eredendően empátiás jellegű. A pszichoanalízis által definiált áttételnek nem jut benne központi szerep. A személyközpontú pszichoterápia specifikus hatótényezői közül a legfontosabb az empátia, feltétel nélküli elfogadás és a hitelesség hármasa. Míg más terápiás módszerekben ezek nem specifikus módon hathatnak, itt a verbalizáció, a tükrözés pontos szabályai és a kapcsolati jellegzetességek specifikussá teszik azokat.További fontos specifikum a találkozás (encounter) a maga teljességében, a felelősség megosztásának módja, valamint az itt és most fontossága, és a terapeuta személyének közvetlensége.
Indikációk és kontraindikációk A személyközpontú pszichoterápia hosszú vagy rövid terápiaként főképp akkor javasolható, ha a páciens érzékelhetően az inkongruencia állapotában van. A módszer fő indikációs területei betegségkategóriák szerint: hangulatzavarok, szorongásos zavarok, pszichoszomatikus betegségek, viselkedészavarok, gyermekkorban és ado-leszcens korban kezdődő viselkedészavarok, a személyiségzavarok egyes típusai. Szupportív formában, rehabilitációs szakaszokban sikeresen alkalmazható szkizofrén pszichotikusok, deviánsok esetében Nem pszichiátriai területen a mentálhigiénés munkában, a segítő kapcsolatok területén.
Hipnózis A hipnoterápia olyan pszichoterápiás forma, amely egy sajátosan módosult tudatállapotot, hipnózist használ a terápiás folyamat facilitálására. Fontos eleme a szuggesztió, valamint a hipnoterapeuta és páciens erős indulatáttételes jellegű kapcsolata. A hipnózist ma általában szélesebb terápiás megközelítésbe ágyazva, a legkülönbözőbb szemléletű terápiákkal ötvözve alkalmazzuk. Az utóbbi néhány év integratív törekvései mind a jellegzetes tudati módosulásokat, mind a szociális tényezők szerepét fontosnak tartják a hipnózis meghatározásában és a hipnózis pszichoterápiás hatásának megalapozásában.
A hipnózis pszichoterápiás eredményességét befolyásoló tényező: hipnabilitás A beteg hipnózis iránti fogékonysága - ami igen stabil személyiségvonás - főként pszichoszomatikus kórképek esetén erősen befolyásolja a hipnózis terápiás alkalmazásának hatékonyságát. A hipnózist a legkülönbözőbb pszichoterápiás eljárások és terápiás modellek kiegészítőjeként alkalmazhatjuk. Felhasználásának célja a gyógyulás iránti motiváció erősítése, a terapeuta és a páciens közötti kapcsolat intenzívebbé tétele, a terápiás folyamat facilitálása, katalizálása, valamint a kliensben végbemenő változások elmélyítése. Alkalmazása végső soron egyrészt a terápia időtartamának lerövidülését, másrészt hosszú távú hatékonyságának fokozását célozza
Indikációk A hipnózist csak hipnoterápiára megfelelően motivált betegeknél érdemes alkalmazni. A hipnábilitással összefüggést mutató problémák esetén a hipnoterápia eredményes alkalmazásához legalább közepes hipnábilitás szükséges (ez kb. a népesség 60%-ánál áll fenn); A pszichiátriai zavarok igen széles körében alkalmazható eredményesen a hipnózis. A hipnózis hatékonyan alkalmazható olyan területeken is, amelyek nem tartoznak a szűk értelemben vett pszichoterápiás indikációs területek körébe: például a szülészetben, fogászatban, sebészetben és aneszteziológiában.
Kontraindikációk A hipnózis általában kontraindikált hipnoterápiára nem motivált és - kevéssé hipnábilis betegeknél. Ha azonban a motiválatlanság a végső elkeseredés eredménye, még ilyen esetben is hasznos lehet a hipnózis a remény felkeltésére, ha a beteg legalább valamilyen szubjektív változást át tud élni a hatására. Ma már csak a figyelem fókuszálását lehetetlenné tevő állapotok és zavarok esetén, (pszichózisok akut fázisa, organikus és szimptómás mentális zavarok), valamint mentális retardáció esetén szokták egyértelműen kontraindikáltnak tekinteni a hipnózist. A nemrég még kontraindikáltnak tekintett egyéb pszichotikus és határeseti kórképeknél azonban az utóbbi években egyre sikeresebben alkalmazzák a hipnózist a betegek személyiségének strukturálására. Egyre inkább terjed a hipnózis alkalmazása poszttraumás stressz-szindróma esetén és a többszörös személyiség integrálásánál is.
A hipnózis fejlődési perspektívái A hipnózis terápiás alkalmazása egyre inkább az egészséges, adaptív énfunkciók hangsúlyozása irányába halad. A hipnoterapeuta nem erőlteti rá saját akaratát vagy egyéniségét a betegre, hanem inkább támogatja kibontakozását. A direkt szuggesztiók helyett, illetve mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a szimbolikus folyamatok, metaforák alkalmazása. A terapeuta nemcsak a riasztó tudattalan impulzusaival való szembesülésben segít a páciensnek, hanem - sokszor ismeretlen - belső erőforrásainak feltárásában, játékos, kreatív kapacitásának erősítésében is. A hipnoterápia abban segíti a beteget, hogy eredményesen küzdjön meg konfliktusaival, megtanulja megoldani őket, és így félelemmentes, autonóm személyiséggé válhasson.
Relaxációs és szimbólumterápiák Mind a relaxációs technika, mind az imagináció-meditáció közös nyelve a kép, a szimbólum - amelyben sűrítetten tárolódnak testi, lelki élményeink -, emiatt nevezzük szimbólumterápiának. A relaxációs eljárások A relaxáció szó szerint ellazulást, ellazítást jelent. A relaxált állapotban - sajátosan módosult tudatállapotban - testi, lelki, szellemi elengedettséget él át a gyakorló. A relaxációs tréning során felfüggesztődik a racionális gondolkodásból adódó tudatos kontroll, ezáltal a nem tudatos élménytartomány megnyílik.
Aktív módszerek A progresszív relaxáció a legismertebb aktív módszer. Edmund Jacobson amerikai idegélettan kutató dolgozta ki a tanulás elméletre építve. Módszere az egyes izmok feszítésének és lazításának váltakoztatásával az izomtónus tudatosítását szolgálja. Ezáltal a gyakorló személyiségének önszabályozó képességét is fejleszti, sőt az izmok lazításával fokozatosan megszünteti a szorongásos állapotból adódó izomfeszüléseket, a vegetatív funkcióbeli eltéréseket. A Simonton-féle képzeleti terápia sikeres terápiás kombináció, amely főleg a krónikus, daganatos megbetegedések öngyógyító kezelésében kapott kiemelt szerepet. A betegnek az az első feladata, hogy kóros szervének működését elevenítse meg képszerűen, majd a beteg szervében zajló folyamatok képeivel tovább dolgozzon, igyekezzen célzottan konstruktív befolyást gyakorolni a megfigyelt működésre, szervére. Azáltal, hogy a beteg a kóros folyamatával szembesül, belső energiája felszabadul, ami ezáltal konstruktív irányba kezd hatni, hiszen nem a betegség tagadására fordítódik, hanem legyőzésére.
Passzív relaxációs módszerek Az autogén tréning (AT) a legelterjedtebb a passzív módszerek között. Schultz dolgozta ki a húszas években. Az AT testi introspekciót igényel a gyakorlótól, figyelmét befelé irányítja. Kontrollált regresszív, dependens pozícióból fokozatosan differenciálódó viszonyulás alakul ki, amely az autonómia megélését erősíti a tréningezőben. A testi működések képzete ideomotoros kapcsolati válaszként eredményezi a kívánt testi reagálást). Az AT alapfoka hat gyakorlatból áll, amelyek egy-egy szerv(rendszer) működésére irányulnak, illetve ezek által szimbolikusan megjelenített pszichológiai tartalmat érintenek meg. (Ilyenek: a vázizmok lazulása, a nehezedés élménye, a melegedés gyakorlata, a szív, a légzés, a has, a „homlok hűvös" gyakorlata). Az AT középfokán a gyakorló, számára specifikus célt formulázza meg a terapeuta segítségével. Ez irányulhat szervspecifikus működésváltozásra, vagy bármilyen belső törekvést magában foglalhat. Ez a fázis az AT felső fokához, a meditatív tréninghez vezeti el a gyakorlót.
Imaginatív módszerek, meditáció A képi, szimbolikus nyelv ősibb, mint a verbális nyelv, így a nem verbálisan kódolt emlékeket, kora gyermekkori élményanyagot is megjelenítheti. Az álom, az imagináció, a meditáció képeinek nyelve közös, mindegyik nyelve a szimbólumok értelmezésével válik érthetővé. Az imaginatív módszerek a fantáziát mint a szubjektív realitás reprodukálását, illetve anticipatív funkcióját használják fel, majd a felidéződött képek szimbólumvilágát értelmezik. A szimbólum érzelmileg hasonló élmények sűrítménye és műveleti sémája, emiatt az értelmezése gondos kibontást igényel. A humanisztikus pszichoanalízis megalapítója, Erich Fromm szerint a nyugati ember ideges, önmagától és embertársaitól elidegenedett, magányos. Két úton járhat: vagy individualista, vagy konformista lesz, de egyik sem hoz végleges megoldást számára.
Pszichodinamikai szemléletű módszerek Jung-féle aktív imagináció Módszerében spontán és problémacentrikus imaginációs gyakorlatok. Célja: segítse megoldani a páciens komplexusait, ezáltal megismerje „ismeretlen önmagát", árnyékszemélyiségét, szerepszemélyiségét, domináns archetípusait. így juthat el igazi belső énjéhez, pszichéjének központi magjához, amelyet Jung „Selbstnek", önmagának nevezett. A tudattalan motívumok világának tudatosításával a személyiség gyorsabb érését, individuációs processzusát segíti elő. Jung kiemeli, hogy a képeknek és az őket kísérő érzelmeknek önmagukban is van terápiás hatásuk anélkül is, hogy a mögöttes élmény racionális tudatosítása megtörténne. A képi kifejeződés jelentős érzelmi átalakulást, tehermentesítést biztosít az imagináló embernek -ez az imaginatív terápiás hatás első szintje. Ha a képek individuális jelentését is megértjük a feldolgozómunkával (asszociáció, amplifikáció, identifikáció, realizáció), akkor a hatás második szintjét is elértük, ezáltal a páciens tudatosan képes lelki erőit kézben tartani, ezek nem betegíthetik meg ismételten. A meditatív tréning a képek útján gyorsabban jut el a konfliktus gyökeréig, mint a többi dinamikus hosszú terápia.
Leuner-féle katatím képélmény Leuner a nappali álomtechnikát használja fel. Nem a konfliktus verbalizálása a cél, hanem bizonyos hívóingerekre adott képi anyag megjelenítése, érzelmi tartalmának kibontása. Leuner szimbolikus drámának nevezi módszerét, amelyben a páciens folyamatosan táékoztatást ad nappali álmairól fekvő helyzetben, míg a terapeuta mellette ülve hallgatja, illetve kérdésekkel segíti. Az élményszituáció analitikus áttételen nyugszik. Alap-, közép- és felső foka van a katatim képélménytechnikának. Alapfokon a terapeuta nem értelmez, hanem a beteggel együtt „olvassa" az álmokat, a képek tartalmát. Az elfedő- és feltárómozzanatok keverve fordulnak elő benne. Pszichoanalitikusan orientált módszer, amely kontrollált regresszió alapján képes hatásos működésre, az indulatáttétel és viszontáttétel relációit is felhasználja. Az alsó fok rövidterápiának tekinthető, általában 3-15 ülés zajlik kétszer hetente, maximálisan 20-30 ülés ajánlott. Gyakorlatai a következők: rét, patak, hegy, erdő, ház, fontos személyek A módszer hatásossága a lelki öngyógyító erő fokozásában, motiválásában rejlik.
Viselkedés-, illetve kognitív terápiás orientáció Ezek a terápiák a fantáziát két irányban is hasznosítják, egyrészt reprodukáltatják a múltbeli érzéseket, az átélt tapasztalatokat, másrészt anticipáltatják a várható eseményeket, érzéseket. Szisztematikus deszenzitizááó: Az anticipatív fantáziát használják a deszenzitizáció menetében, például fóbiás betegek gyógyításában. Miután a páciens megtanult relaxálódni, a terapeuta fokozatosan szembesíti a fantázia szintjén a szorongást kiváltó helyzettel. Alkalmazási területek Az autogén tréning a legelterjedtebb módszer a szomatikus megbetegedések gyógyításában, a feszültség, a szorongáskezelés technikái közül. A meditatív módszerek az egészségesek önismeretének fokozását, személyiségérését, az individuációs folyamat serkentését, önállóságának megerősítését szolgálják, de a szorongásos, szomatoform zavarok széles körében is alkalmazhatók. Humán foglalkozásúak mentálhigiénés „karbantartását" is szolgálhatja a relaxáció,
A család- és párterápiák A terápia célja nemcsak az egyén tünetének, betegségének megszüntetése, hanem azt létrehozó és fenntartó kapcsolatrendszernek a megváltoztatása, működészavarának orvoslása. Az alapfeltételezés szerint a tünet rendszer - vagy több rendszer - „terméke", ezért a rendszerben kell változást létrehozni, hogy a tünet megszűnhessen, új egyensúly alakulhasson ki. Családi rendszerek teóriája A Muray Bowen által létrehozott irányzat, multigenerációs megközelítés, genogramot kiterjedten alkalmazzák. Bowen szerint az egyénnek mint különálló egyednek az elkülönülése, de nem elszakadása - éndifferentáció - a családjától az egyik legfontosabb tényező. Egy másik alapaxióma az, hogy két ember kapcsolatának stabilitásához egy harmadik szükséges.
Család- és párterápiás irányzatok A család- és párterápiás irányzatok ismertetésénél az elvek és módszerek három jellemzőjét emeljük ki: - mit tekintenek átlagos, egészséges családi működésnek, - hogyan értelmezik a tüneteket, diszfunkciókat, - mi a terápia általános célja. Pszichodinamikus irányzat Nathan Ackerman, Theodore Lidz, Norman Paul, Helm Stierlin Kontextuális családterápia Böszörményi-Nagy Iván az alapítója. A kontextuális név azt a folyamatosan összefüggő kapcsolatot jelenti, amely generációkat köt össze - ezért intergenerációs elméletnek is hívható -, és amely egy egzisztenciális filozófiai alapon nyugvó, a családi kapcsolatok rejtett lojalitás viszonyulásait tételezi fel
Tapasztalati iskola Carl Whitaker és Virginia Satir. A családot úgy tekintik, mint a két szülő saját, származási családjának, illetve kinek-kinek önmagának a gyermekekben való újramegvalósításának a harcát. A terápia lényege a kölcsönös tapasztalatok alapján e harcnak a tisztázása. Viselkedésterápiás irányzat alapja a tanuláselméleti teória, a klasszikus és operáns kondicionálás felhasználása a családi diszfunkciók kezelésében. Strukturális irányzat Salvador Minuchin. a család diszfunkcionális struktúrájának helyreállítására törekszik. A terapeuta a család hierarchiaviszonyait tisztázza, rendezi az alrendszerek határait, és az ülésen ezeket elősegítő azonnali interakciós változásra törekszik
Stratégiás irányzat bármely probléma, tünet kommunikációs értékkel bír, A terapeuta(ák) stratégiát dolgoz(nak) ki a kommunikáció megváltoztatására és a beavatkozás minden lépését e stratégia alá veti (k). A terapeuta team hipotézist készít a problémáról, ezt folyamatosan teszteli, ún. cirkuláris (nem ok-okozati, hanem dinamikus kölcsönhatást vizsgáló) kérdésekkel, illetve újabban ún. változtatás nélküli előírásokkal, rituális elemekkel, pontosan körülírt feladatokkal rávezeti a családot a rendszer megváltoztatására, így a tünet megszűnik. Problémaközpontú rendszerszemléletű irányzat Magyarországon McMaster-Model néven vált ismertté. A terápiás rendszer előnyeihez tartozik, hogy klinikai szemléletű, komplex rendszerű, amely empirikus kutatásokon alapszik
Pár- és családterápiában alkalmazott technikák A technikák nagyobb része több irányzatnál is alkalmazásra, kölcsönös átvételre kerül. Minél több kommunikációs csatornát célszerű bevonni a technikai repertoárba. A) Fantázia és képzeleti anyag alkalmazása Pár imaginációja: a terapeuta arra kéri a pár mindkét tagját, hogy becsukott szemmel képzeljen el helyzeteket, amely a párnak lehetőséget nyújt konfliktusuk szimbolikus megjelenítésére. Üres szék: fantázia segítségével már nem élő rokonokat, fontos személyeket, gyermekkori helyzeteket idéznek fel. B) Szociometrikus technikák Családfa (genogram): Intergenerációs módszer, amely szimbólumok segítségével ábrázolja a családot több generáción - általában minimum 3 szinten – keresztül, életesemények idődimenziójával, feltüntetve a családi kapcsolatok emocionális kvalitásait is. Ismétlődő minták és koalíciók vizuális ábrázolása azonnal szembetűnő. Élő szobor: ún. nonverbális technika, amelynek segítségével a család minden tagja külön-külön - például a Laokoón-szoborcsoporthoz hasonlóan - megjeleníti a családról vagy egy adott konfliktusról szóló véleményét, elképzelését. Előnye, hogy a gyermekek számára lehetőség nyílik a szülőkkel szembeni vélemény, agresszió kifejezésére .
C) Strukturális lépések Ülésrend-változtatás Szerepcsere: a terapeuta megkéri a család valamelyik tagját, hogy „lépjen bele a másik szerepébe", játssza el a másik szemszögéből a történetet. Szövetség egy alrendszerrel (joining): olyan eljárás, amikor a terapeuta az ülésen „átmenetileg társul" a gyermekekhez vagy valamelyik családtaghoz, annak érdekében, hogy segítsen tisztázni a családi hierarchiaviszonyokat és az alrendszerek határait. D) Viselkedési feladatok A házassági szerződés játék, a pár egy szerződéskötéshez hasonlóan lépésről lépésre tárgyalja meg az instrumentális (a mindennapok gyakorlati) és affektív (érzelmi) területén jelentkező konfliktusok több oldalát, majd játékos formában újra szerződést kötnek. Törődés napjai: a házaspár közösen kialakított viselkedéslistából kölcsönösen választ olyan tevékenységet, amely a másik fél számára törődést fejez ki. A másik fél csak azt jelzi vissza, hogy számára kellemes élményt okozott-e a másik. Mint megnyerési technika is igen hatékony. E) Paradox technikák Átcímkézés: A tünet kommunikációként jelentkezik. Ezt megértve és átértelmezve, a család nyelvezetén visszajelezve a tünet és annak hordozója elveszti negatív kommunikációs értékét. Például serdülőkori magatartászavart mint felhívó jellegű, a szülők konfliktusának megoldási kísérletét „címkézheti át" a terapeuta.
Feladatadás és paradox utasítás: A paradox utasítás az ellenállást használja ki: például a tünetelőírásban, ahol előírják a párnak, hogy veszekedjenek mindennap este 7-től 8-ig, amit nehezen vagy alig tud teljesíteni, így a tünet (a veszekedés) csökken vagy megszűnik. F) Egyéb és új módszerek Többszörös részrehajlás (multidirected partiality): a kontextuális terápia fő eleme, amelyben a terapeuta a családot megkéri, hogy mondjon pozitívumot az egyébként bűnbak helyzetben lévő páciensről. Narratív technikák :A terápiát végző team a terápia megbeszélését a család jelenlétében végzi. A család megfigyelői szerepben vesz részt a megbeszélésen. Hatása a családtagokra jelentékeny, ún. reflektív team. A terápiás folyamat végbemehet a páciens és családja természetes környezetében is. Vizsgálatok támasztják alá, hogy például étkezési zavarokban, alkoholbetegségben, szkizofréniában szenvedőknél a terápia hatékonyabb, ha azt intézeten kívül, például a család otthonában végzik. A családterápiás irányzatok és módszerek más pszichoterápiás technikákkal és farmakoterápiával is kombinálhatók Szexterápia, pszichodinamikus terápiák, hipnózis, viselkedés és kognitív terápiák, pszichodráma a leggyakrabban alkalmazott kombinációk.
Indikáció és kontraindikáció A családterápia leginkább akkor javallt, ha életciklus-átmeneteknél jelentkező krízishelyzetet, kapcsolati diszharmónián alapuló tünetek fennállását tapasztaljuk, és a tünethordozó gyermek vagy serdülő. A szkizofrén formakörbe tartozó megbetegedéseknél a kifejezett érzelmek (Expressed Emotions, EE) mutatója annak a jelenségnek, amelyet a szkizofrén indexszemély irányában a szülők, a tágabb család túlzott elvárásokkal közvetít. Jelen ismereteink szerint a szkizofrénia relapszusrátája, a kórházi felvételek száma csökken, a gyógyszeres együttműködés (compliance) javul, ha család alapú beavatkozás is történik. Az addiktológiai kórképekben A gyermekpszichiátriai kórképekben: a gyermekkori szkizofrénia, drogabúzus, konduktív viselkedési zavarok, agresszivitás, szorongásos megbetegedések Az evészavarok
Csoportpszichoterápiák Az idetartozó módszereket döntően meghatározza maga a társaslélektani forma, a csoport, pontosabban a kiscsoport. A csoportpszichoterápiák elméletrendszere az egyéni terápiákéhoz képest további dimenzióval, a csoporthelyzettel és -folyamattal bővül A csoportmódszerekben általában három megközelítés: -az első, amikor „egyéni terápiát" folytatnak csoportban. A többi csoporttag asszisztál, a példán tanul. -a második, amikor a csoportélmény mint egész kerül a középpontba, a terápiás beavatkozások célpontjává a csoportegész válik. -a harmadikban a terápiás tér összetettségének megfelelően váltakozva kerül előtérbe egyén, interperszonális kapcsolat és a csoport egésze
A létszám Az analitikus, verbális kiscsoportok optimális létszáma 6-10 fő. Ekkor mindenkinek érdemi kapcsolata van mindenkivel, az alcsoportképződés ellenállási formának tekinthető. 15-30 tag között középcsoportról beszélünk, ami kezd önálló pszichoterápiás formaként megerősödni („médián groups„). Dinamikai sajátossága, hogy bár mindenki ismer mindenkit, nincs mindenkinek mindenkivel érdemi kapcsolata. Az alcsoportképzés („klikk") természetes. Folyamatai a kiscsoport- és a nagycsoport-folyamatok között billegnek. A kiscsoportban egyénegyén, a nagycsoportban csoport-csoport, a középcsoportban egyén-csoport ütközésekre van mód. 30-40 fő fölötti a nagycsoport létszáma. A nagycsoport nem tekinthető önálló pszichoterápiás formának, helye a terápiás rendszerben van.
Csoportterápiás sajátosságok -nyílt és zárt csoportok -ambuláns és osztályos csoport -homogenitás és heterogenitás -terápiás szerződés Terápiás tényezők A többszemélyes helyzet számos terápiás hatással bír, nevezhetjük ezeket a csoportpszichoterápiák nem specifikus hatótényezőinek, a gyógyító tényezők: -információközlés; -remény sugalmazása; -egyetemlegesség; -altruizmus; -az elsődleges családcsoport kollektív megismétlése; -szocializáló technikák kialakítása; -utánzó viselkedés; -interperszonális tanulás; -csoport-összetartozás; -katarzis.
A terapeuta szerepe A csoporthelyzet sajátossága, hogy a terapeuta a csoporttagokkal egyszerre van azonos és eltérő helyzetben. - a csoportvezető transzparenciája A koterápia Bizonyos módszerek igénylik a kettős vezetést (például pszichodráma). így az egyik vezető be tud kapcsolódni a játékba, gyakorlatba, míg a másik megtarthatja megfigyelői pozícióját. Férfi-nő koterápiás team ideális felületet nyújt szülői áttétel kifejlődésére, pár modellálására. -eltérések konstruktív feldolgozása
Főbb csoportpszichoterápiás irányzatok Hazánkban önálló módszerként az analitikus csoport és a pszichodráma terjedt el, Analitikus csoportmódszerek, csoportanalízis A csoportanalízis elméletében a pszichoanalízisre, jungi gondolatokra, a rendszerelméletre, az alaklélektanra és az antropológiára támaszkodik „az egyént kezeli a csoportban, a csoport révén„ Neurózisok mellett alkalmas karakterzavarok, nárcisztikus és határeseti kórképek kezelésére. A pszichodráma specifikuma, hogy „lejátssza, dramatizálja az élményt, és a cselekvéses megelevenítés révén idéz fel homályba került indítékokat" Az analitikus megközelítéssel ellentétben a cselekvést s a benne megjelenő katarzist és kreativitást hangsúlyozza. Kulcsfogalmaihoz tartozik a spontaneitás és a realitástöbblet protagonistacentrikus -csoportcentrikus megközelítés indikációs területe: neurotikusok, pszichotikusok és pszichoszomatikus betegek
A rövidterápiás csoport 8-16 ülésből állnak. Az indikációt a krízishelyzet, a páciens működésének körülírt problematikája képezi. Az osztályos nagycsoport közösségi fórum Párhuzamosan futó kiscsoportok nélkül osztályos nagycsoportot tartani diszfunkcionális. A személyzeti csoport („teamszupervízió") a pszichoterápiás rezsimek lényeges alkotóeleme A pszichoterápiás esetmegbeszélő csoport (Bálint-csoport) munkamódjában szintén lényeges, hogy nyíltan tudjunk beszélni a beteghez kapcsolódó érzéseinkről, benyomásainkról. A pszichoterápiás rezsimben az esetmegbeszélő csoportnak a terápiákat integráló szerepe is van.