Kultúra, nemzet, emlékezet 2. Modern kultúraelméletek a pozitivizmustól a frankfurti iskoláig

A klasszikus kultúraelmélet kiteljesedése a pozitivizmus jegyében: Jakob Burckhardt Háttér: a pozitivizmus kultúraelmélete – a kultúra mint a társadalmi léttel kapcsolatos elsajátított tudás összessége (Edward B. Tylor: The Origins of Culture – A kultúra kezdetei, 1871) univerzalizmus: minden kultúra ugyanazon általános szabályok szerint működik; evolucionizmus: a kulturális fejlődést a tudás felhalmozása eredményezi

Jakob Burckhardt – az empirikus kultúra-tudomány (Weltgeschichtliche Betrachtungen – Világtörténelmi vizsgálódások, 1869–72) pozitivista jelleg: empirikus kutatások mint kiindulás; kultúraeredet- és tökéletesedés-elméletek elutasítása klasszikus elméletek továbbélése természet és kultúra szembeállítása; a kultúra mint egy-egy „népszellem” megnyilvánulása; a kultúra történetisége (fejlődés/hanyatlás helyett: halmozódás, ismétlődés, variáció) a kultúra szűkítő felfogása (leválasztása a politikáról, a vallásról) → ← kulturális antropológia

A kultúra definíciója: az anyagi és a szellemi-erkölcsi élet feltételeit biztosító tevékenységek kifejeződése (technika, tudomány, művészet, költészet) a kultúra mint tevékenység, amely az élet fenntartására irányul → az állapot, amelybe az ember a kiművelés eredményeként kerül; azok az anyagi és szellemi javak, amelyeket az emberiség a művelődés folyamatában létrehoz Hatás: a kultúrafogalom leszűkítése a magas kultúrára; a kultúrafogalom további szűkítése – „humán kultúra” (maradékelv)

Kultúraelméletek a pozitivizmus után 1. – a szellemtudományok áramában Háttér: a történettudomány leválása a természettudomány pozitivista modelljéről – a „szellemtudomány” önállósulása (megélés–kifejezés –megértés) Wilhelm Dilthey: Der Aufbau der geschichtlichen Welt in den Geisteswissenschaften (A történeti világ felépítése a szellemtudományokban, 1910) az emberi szellem működése nem vezethető le a természetből; a kultúra mint a szellem objektivációinak rendszere; a történelem a szellemi objektivációk reflektált egymásutánja (hatástörténeti elv)

A történelem mint kultúrák története: Oswald Spengler: Der Untergang des Abendlandes (A nyugat alkonya, 1918–22) természet és kultúra ellentéte: okság és történetiség kultúra: a szellem objektivációinak közös formanyelve → kultúrkörök; A történelem mint kultúrkörök története (nyolc kultúrkör: babiloni, egyiptomi, indiai, kínai, mexikói, antik, arab, nyugati); történeti morfológia egy kultúrkör részterületeinek formai összetartozása; a kultúrkörök történetének közös struktúrája: kultúra és civilizáció (↑ Vico ciklikus történeti modellje)

» kultúra: produktív fázis, a saját jelleg érvényre jutása; » civilizáció: hanyatló fázis; a technika fejlődése, a produktív fázis termékeinek ismétlése. Jellemzői: - nagyváros/vidék ellentét; - nép helyett tömeg (a közösségi kötelékek felbomlása); - a tömegkultúra külsőségekben mutatkozik meg (sport, divat, higiéné, táplálkozás); - a demokrácia külsőlegessé válik → megnő a propaganda, reklám, a tömegkommunikáció szerepe; - nagybirodalmak jönnek létre (imperiális jelleg); - a technikai fejlődés önállósul, a humán kultúra hanyatlik

Rokon kultúraelméletek – a spengleri civilizációs fázis kritikai leírása Georg Simmel: Der Begriff und die Tragödie der Kultur (A kultúra fogalma és tragédiája, 1911) az ember által alkotott kultúra önállósítja magát és elszakad eredeti funkcióitól José Ortega y Gasset: La rebelión de las masas (A tömegek lázadása, 1929) az európai kultúra nem képes irányító eszméket létrehozni → rebarbarizáció

Kultúraelméletek a pozitivizmus után 2. – az életfilozófiák áramában Friedrich Nietzsche radikális kultúrakritikája Jenseits von Gut und Böse (Túl jón és rosszon, 1886); Zur Genealogie der Moral (Az erkölcs genealógiája, 1887) háttér: az életfilozófia (← Arthur Schopenhauer); az ember számára realitásként csak az élet van adva → „a hatalom akarása”; a kultúrakritika alapja: a nyelvkritika (a nyelv nem a külvilágot, hanem az emberi ingereket tükrözi) → Az igazságok mint fikciók, amelyekre az életnek szüksége van → haszonélvezők/szolgák

Európa válságának oka: a kereszténység kultúra: az ember természetes hajlamainak korlátozása az „igazságok” rendszere által; Európa válságának oka: a kereszténység a csorda kultúrája (a „rossz lelkiismeret” mint a korlátozás bensővé tett eszköze); a válság éleződése: Európa már maga sem hisz saját igazságaiban (új korszak a látóhatáron) minden értékek átértékelése → emberfölötti ember

Sigmund Freud kultúrakritikája Totem und tabu (Totem és tabu,1913); Das Unbehagen in der Kultur (Rossz közérzet a kultúrában, 1930) háttér: a pszichoanalízis (a neurózis mint a fölöttes én túltengése); az ösztönkorlátozás eredete: az ősapa megölését követő bűntudat; végrehajtásának módja: a tilalmak kiterjesztése az ellenállás leküzdése érdekében (az incesztus tilalma → exogám rendszer; az apa védelme → a paternális hatalom általános védelme) totem és tabu: a közösséget védő mechanizmusok rituális kiterjesztése

Fejlett kultúrák a korlátok intézményesülésének oka: az együttélés mint hatékonyabb életforma védelme → az egyén ösztönénjének túlzott korlátozása a fejlett kultúrákban tilalmak (pl. a törvényes szexuális élet a monogám házasságra korlátozódik); részleges kárpótlás: szublimált ösztönkiélések (karrier, művészet, sport stb.); átirányítások (a libidinózus késztetések részben közösségképző funkciót kapnak) → a közösségi szolidaritás mint az agresszív ösztönök fékje az európai kultúra mint Erósz és Thanatosz küzdelme ellentmondás: az ösztönén korlátozása agresszivitáshoz vezet → a konfliktus kimenetele megjósolhatatlan (a nácizmus mint az agresszió kirobbanása)

Norbert Elias civilizációelmélete Über den Prozeß der Zivilisation (A civilizáció folyamata, 1939, megj. 1969) Háttér: Freud ösztöntana; kultúra és civilizáció Kant-féle ellentéte → Németország: Bildungsbürgertum – francia etikettet követő arisztokrácia → a kultúra nemzetileg sajátos, a civilizáció általános A civilizáció folyamatának mozgatója: a kölcsönös társadalmi függőségek (interdependencia) fokozódása → a hatalmi eszközök monopóliuma (a társadalmi egyensúly fenntartása); affektuskontroll: a tiltások bensővé tétele az egyén által (interiorizáció) → a fölöttes én szociogenezise

következmények a lelkület terén a viselkedés terén csökken a szégyenérzet küszöbe; csökken a feszélyezettség-érzet küszöbe; nő az empátiás készség; a cselekvések következményeinek egyre hosszabb távú belátása a viselkedés terén csökken a hajlam az agresszív viselkedésre; a szexuális viselkedés egyre több tabunak és tiltásnak engedelmeskedik; kifinomulnak az étkezési és ivási formák; a kiválasztás biológiai folyamatai tabuk között és idegen szemek elől elzárva zajlanak

A civilizáció kiteljesedésének történeti alapja: az udvari viselkedéskultúra elterjedése a polgárság közvetítésével (angol és francia polgári forradalom); ellenhatások a civilizáció visszafordíthatatlanságára (pl. nácizmus)

A modern kultúrakritika – a frankfurti iskola; Max Horkheimer – Theodor W. Adorno: Dialektik der Aufklärung (A felvilágosodás dialektikája, 1947) A fogalmak jelentése felvilágosodás: szellem és lét szétválása → az ész uralma a természet fölött (← res cogitans/res extensa, Descartes) dialektika: ha egy eszme uralomra jut, elveszíti önkritikai képességét, és ezáltal az ellenkezőjét éri el, annak, amit szándékozott (tkp. „negatív dialektika”) a felvilágosodás dialektikája: az ember az ész által legyőzte a természetet – az ész uralma súlyosabb rabságba vetette az embert, mint a természet uralma

A felvilágosodás kibontakozása az emberiség gondolkodásának kezdeti állapota „Mana” (preanimizmus): a természet túlerejének tapasztalata) → mágia (az ember nem különíti el magát a természettől); a felvilágosodás megjelenése mítosz: az istenvilág a természettől elválasztott szférát alkot (az absztrakció kezdete); a felvilágosodás uralomra jutása: a Lét fölött a Logosz uralkodik a tudásban (gondolkodás: filozófia, nyelv: nominalizmus); az Énben ( az „ész csele” – Odüsszeusz és a szirének példája)

A felvilágosodás egyirányúsága és feltartóztathatatlansága „haladás” a gondolkodásban: távolodás a mítosztól; végpont: fogalom és dolog szétválása; a nyelvben: a szó leválik a fogalomról (a nominalizmus kiteljesedése) eredménye: pozitív tudomány: fogalmi megismerés – a szó mint a fogalom jele művészet a leképezés fogalom nélkül megjeleníti a dolgot az ember számára; az (egzisztenciális) megismerő funkció tagadása a tudomány részéről → szórakoztató funkció; vallás a nyelv, kép (bár tökéletlenül) megjeleníti a szentséget; a (transzcendens) megismerő funkció tagadása a tudomány részéről → erkölcsi funkció

A felvilágosodás hatásai ember és természet szétválik az ember az ész által legyőzi a természetet; a legyőzött természet idegenné válik az ember számára; az ember elidegenedése önmagától mint természettől; a természeti állapotba való visszaesés tilalma → az ember mint „szubjektum” a társadalom racionalizálódása a természet fölötti uralmát biztosító technikai apparátus önállósul; a természettől elidegenedett szubjektum az apparátus szerszámává válik egyén és társadalom ellentmondása az egyén ésszerűsége: az önérvényesítés; a társadalom ésszerűsége: az önérvényesítés elnyomása → közös érdeket kifejező racionális erkölcs nem lehetséges; erőszak/lázadás mint alapstruktúra

A modern társadalom két arca: tömegkultúra és fasizmus háttér: ünnep → szabadidő; a tömegkultúra funkciója: a lázadás leszerelése – szórakoztatásba burkolt manipuláció; eredménye: konformizmus (az egyén besorolása az általánosba); a szükségletek hozzáigazítása az önjáró technikai apparátushoz (reklám)

A fasizmus a tömeg bosszúja elvesztett szabadságáért – a hatalom önmagáról a bűnbakra tereli a lázadó indulatot: antiszemitizmus → az antiszemitizmus mint kváziracionális magyarázat/paranoid kivetítés (a kapitalizmus mint „zsidó vircsaft” – az „iparlovag” kivetített öngyűlölete); a konformizmus terméke (a zsidó mint idegen); a keresztény üdvtant provokáló vallás üldözése a tömeggyilkosság mint a természet torz lázadása; feltétele: a zsidó megkülönböztetése faji (természeti) alapon

Egyetlen kiút: a felvilágosodás felvilágosult önkorlátozása.