Kultúrkritika és válságfilozófia: Spengler és Ortega

Az előadások a következő témára: "Kultúrkritika és válságfilozófia: Spengler és Ortega"— Előadás másolata:

1 Kultúrkritika és válságfilozófia: Spengler és Ortega

2 O. Spengler ( ) Kultúrtörténeti háttér: a „hanyatló” nyugati civilizáció bírálata a 20. sz. elején a filozófiában és a művészetekben (lásd pl. az avantgárd művészetek fellépése); ezt az életérzést erősítette az első világháború. Fő műve: A Nyugat alkonya – a világtörténelem morfológiájának körvonalai ( ): nagyszabású, a hegeli rendszerfilozófiával és történelemszemlélettel szembeforduló történelemfilozófiai mű. Morfológia (alaktan): az élő szervezetek felépítésével foglalkozó tudomány; Spengler ezt a szemléletet a történelemre is alkalmazza: organikus történelemfelfogás.

3 Spengler történelemszemlélete:
A világtörténelem morfológiájának a kibontása. A történelem organikus szerkezetének feltárása. A történelem mint a sors filozófiája. Nietzsche életfilozófiájának és radikális civilizáció kritikájának és kérdésfelvetéseinek hatása. Goethe hatása: organikus szemlélet: „Beleérzés, szemlélés, összehasonlítás, közvetlen benső bizonyosság, egzakt érzéki fantázia…egyáltalában véve a történelemkutatás eszközei is éppen ezek”(I. k.57.o.); kibontani a történelem „organikus logikáját”.

4 A történelem mint civilizációk története: a teljes érettségig nyolc kultúra jutott el:
kínai, babilóniai, egyiptomi, indiai, maya, antik (apollói), arab (mágikus), nyugati (fausti); A teljes kifejlődés előtt elpusztult a perzsa és a hettita; az orosz csak keletkezőben van. A kultúrák közös pályát futnak be, ezért jelenségeik egybevágók: analógiák segítségével is be lehet mutatni ezek lényegét: pl. „egyidejű” szellemi korszakok: tavasz, nyár, ősz, tél mint organikus korszakok.

5 Kultúra és civilizáció: a civilizáció valamely kultúra organikus-logikus következménye, a kultúra beteljesülése és lezárulása; szerves egymásutániság. „A civilizáció az a legkülsőlegesebb és leginkább művi állapot, amelynek elérésére az emberiségnek egy magasan fejlett fajtája egyáltalán képes. A civilizáció – lezárulás; valahogy úgy, ahogyan a létrejövőt a létrejött, az életet a halál, a kibontakozást a megmerevedés követi, ahogyan a gyermeki lelkiségre – miként az a dór és a gótikus művészetben kifejeződik – a szellemi aggkor következik, ahogyan a tájra a kőből épített és megkövesedő világváros borul. A civilizáció a visszavonhatatlan vég, amely benső szükségszerűségtől hajtva újból és újból beköszönt.” (I. k. 67. o.) A modern demokrácia bírálata: a pénz uralma és az ember elidegenedése a technikai civilizáció következtében a formális demokrácia kulisszái mögött.

6 Ortega ( ) Spanyol filozófus, főleg Nietzsche életfilozófiája és Dilthey szellemtörténeti-hermeneutikai megközelítése volt rá nagy hatással. A tömegek lázadása (első megjelenés egy madridi napilapban 1926-ban részletekben; könyv alakban franciául 1937-ben). A modern tömegdemokrácia ellentmondásosságainak bírálata konzervatív-liberális szemszögből.

7 A „tömegember” jellemzői:
A „tömegember” pszichológiai és morálfilozófiai jellemzése és bírálata: egyetlen személy is lehet: „Mindenki tömegnek számít, akinek nincsenek sajátos szempontjai önmaga – kedvező vagy kedvezőtlen – megítéléséhez, és ez nem nyomasztja, hanem nagyon is kedvére van, hogy másokhoz hasonlónak érzi magát.” (45. o.) Nem autonóm személyiség. A tömegmozgalmak, pl. fasizmus elítélése. A „tömegember” jellemzői: „öntelt úrfi”: a múlt eredményeinek elutasítása, önhittség;

8 Szakbarbárság. Az erőszak előtérbe helyezése a politikában: a viták, a megegyezés elutasítása, nem akar észokokkal érvelni; lemondás a kulturált együttélésről. A szellemi tekintély elvetése. Életét semmiféle erkölcsnek nem akarja alávetni.

9 Összefoglaló jellemzés: „1
Összefoglaló jellemzés: „1. veleszületett, alapvető eleme, hogy az élet könnyű és fölös, s hogy nincsenek benne sorsszerű korlátok; következésképpen minden átlagemberben megtalálható az uralkodás és a győzelem érzése, amely 2. arra sarkallja, hogy elfogadja magát olyannak, amilyen, és hogy jónak és tökéletesnek tartsa erkölcsi és szellemi vagyonát. … Belső hatalomérzete szüntelenül arra ösztökéli, hogy gyakorolja a hatalmat. Úgy tesz hát, mintha rajta és a hasonlóan gondolkodó társain kívül senki sem létezne a világon; következésképpen 3. mindenbe beleavatkozik, és tapintatlanul, megfontolatlanul, szabályok és fenntartások nélkül érvényesíti közönséges felfogását, vagyis úgy, ahogy az actio directa (közvetlen tett) megkívánja.” ( o.)