Bemutatkozik a Pilis-Buda-Zsámbék

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Kovácsné Kerepesi Márta felülvizsgálati referens
Advertisements

A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
„Csellengő fiatalok” komplex bűnmegelőzési projekt
Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó
A sajátos nevelési igényű gyermekek, és a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása 2010-ben Előadó: Dr. Gergőné Babina Jusztina- igazgatónő Egységes Pedagógiai.
Szakmai Tanácskozás Miskolc
Fehér Miklós Dombóvár, május 12.
Civil szervezetek Magyarországon
Az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat tevékenysége és céljai
Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP /1 Kedvezményezett: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.
1 A BTT évi eredményei Budaörs Kistérség Többcélú Társulása január 26.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
Szociális és gyermekjóléti területhez kapcsolódó lehetséges szolgáltatások.
a Nyugat-dunántúli Operatív Program
Humánszolgáltató Központ, Nagykőrös
1 A többcélú kistérségi társulások működésének feltételei Budaörs Kistérség Többcélú Társulása december 10.
Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás SÁSD, június 28.
A TÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUMOK LÉNYEGE, ELŐNYEI ÉS KIALAKÍTÁSUK TAPASZTALATAI RÉGIÓNKBAN Előadó: Béres László Encs, augusztus 29.
Információs nap Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért Támop /2 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért.
Népfőiskola a helyi tudás megtöbbszörözésére, a településfejlesztés eszközeként Lakitelek, március 26. Lakitelek, március 26.
1 „Út a munkához” program tapasztalatai Szűcs Erika Siófok szeptember 17.
Varju László, államtitkár NFGM A Regionális Fejlesztési Operatív Program tapasztalatai Tanulságok és következtetések az ÚMFT regionális programjai tükrében.
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, november
Az Aszódi kistérség A civil szervezetek a területfejlesztésben Kistérségi civil találkozó Aszód, november 25.
A Ceglédi kistérség bemutatása, civil szervezetek lehetőségei a területfejlesztésben Cegléd, október 20.
ROP 3.1.2Tájékoztató 1 Regionális Fejlesztés Operatív Program intézkedés 2. komponens A területfejlesztésben érintett intézmények valamint a civil.
Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete
1 Megváltozott szerepben a megyei önkormányzatok! Tájékoztatás a megyei önkormányzatok feladatairól és azok szociálpolitikát érintő kapcsolódási pontjairól.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
A csoportmunka törvényi háttere- Alapellátások (1/2000 SZCSM rendelet) ÖNSEGÍTŐ CSOPORTOK 30§(2)f)Családsegítésben:  CSSK segíti önsegítő csoportok szervezését,
Integrált közösségi szolgáltató terek
A szociális és gyermekjóléti feladatellátás kistérségi működtetése központi szemszögből Kecskemét június 10.
es RAT tervezés koncepciója Gila Gyöngyi Tervezési igazgató-helyettes.
Humán közszolgáltatások fejlesztése prioritás Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
Regionális projekt-előkészítési támogatás 2007-ben (PEA4) Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
1 A évi kistérségi közszolgáltatás-szervezés és ellátás Budaörs Kistérség Többcélú Társulása január 30.
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
Üdvözöljük Szentendrén a Közép Magyarországi Régió vezetőit!
Gazdasági kapcsolatok és regionális együttműködések Félixfürdő május 17. Miklóssy Ferenc alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
A sajátos nevelési igényű gyermekek, és a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása 2008-ban Előadó: Dr. Gergőné Babina Jusztina- igazgatónő Egységes Pedagógiai.
A kistelepülési könyvtári ellátás reformja
Foglalkoztatási Paktum indítása a zalaegerszegi kistérségben Fodor Dóra munkaszervezet-vezető Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2007.
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
Tájékoztató a megyei tervezés aktuális állásáról
Könyvtári fejlesztési koncepció a községekben, megvalósítási lehetőségek Dr. Kenyéri Katalin NKÖM Könyvtári Főosztálya 2005.
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
Regionális üzleti trendek A projekt az EU társfinanszírozásával, az Európa Terv keretében valósul meg január 27. Regionális üzleti trendek A tantárgy.
A Dél-borsodi Akciócsoport LEADER programja Értékelési szempontok Tiszaújváros szeptember 30.
A többcélú kistérségi társulás finanszírozási gyakorlata Debrecen, Megyeháza-Árpád terem.
Csongrád megye as területfejlesztési programja május 15.
Deák Sándor Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivata.
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
TÁMOP A-14/ „Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú.
1 Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009.
Kistérségi fejlesztési mátrix a Kisteleki kistérségben március 31.
Helyi Fejlesztési Stratégia intézkedéseinek bemutatása
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 5.
Megbecsülés az idős embereknek
Kulcsár Norbert, Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület
LEADER pályázati lehetőségek az Innovatív Dél-Zala Helyi Akciócsoport területén önkormányzati szféra számára Kulcsár Norbert, Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési.
Deák Sándor Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
Lorem ipsum.
Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
Deák Sándor Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivata
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009.
Ifjúsági feladatok az IKSZT-ben
Előadás másolata:

Bemutatkozik a Pilis-Buda-Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás

A kistérség határai (2004. évi CVII. Tv. ) Pilisjászfalu Piliscsaba Pilisszentiván Nagykovácsi Remeteszőlős Pilisvörösvár Pilisborosjenő Solymár Üröm Pilisszántó Zsámbék Tök Perbál Tinnye Budajenő Telki Páty Budakeszi

Leváló települések 2007.szeptember 25. Pilisjászfalu Piliscsaba Pilisszentiván Nagykovácsi Remeteszőlős Pilisvörösvár Pilisborosjenő Solymár Üröm Pilisszántó Tinnye Perbál Tök Budakeszi Budajenő Telki Zsámbék Páty

Kistérség lakosságszámai: 2008. évben összesen 66529 fő (becsült érték)

I. A Társulás közszolgáltatás szervezési tevékenysége: Pedagógiai szakszolgálat ellátás terén: Logopédiai ellátás Gyógytestnevelés Egészségügyi alapellátásban Központi orvosi ügyelet Szociális alapfeladat ellátások közül Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Házi segítségnyújtás Családsegítés Gyermekjóléti alapellátást Gyermekjóléti szolgáltatás Gyermekek napközbeni ellátása Gyermekek átmeneti gondozása Belső ellenőrzési feladatok ellátását A Társulás együttműködése a kistérség szereplőivel: Igazgatók Tanácsa (iskola és óvoda vezetők), Munkaügyi Központok, együttműködés a pilisi KÖTET-tel és a ZSÁMERT-tel és civil szervezetekkel stb.

II. A Társulás területfejlesztési tevékenysége: Térségi szintű szerződés a játszótéri eszközök 2008. év végén esedékes kötelező felülvizsgálata Benyújtott pályázatok: Önkormányzati és területfejlesztési Minisztérium Sport szakállamtitkársága által kiírt „Tematikus Kistérségi Sporttáborozási Programhoz” Pilisszántó Szlovák nemzetiségi Általános iskolája számára. A pályázaton a maximális támogatást (210 e Ft) nyertük el. 2008 májusában a társulás pályázatot nyújtott be a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által kiírt HÖF CÉDE pályázatra Perbál és Pilisszántó játszótereinek felújítására, 17.480.248 Ft támogatásra. Pályázatunkat forráshiány miatt elutasították.

Szociális alapszolgáltatás (eFt-ban) 2007. évi normatíva 2008. évi normatíva családsegítés, 12 433 11.571 házi segítségnyújtás, 3 829 3.156 jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, 1 114 800 támogató szolgálat 5.625 - összesen 17.376 15.529

Gyermekjóléti alapellátás (eFt-ban) 2007. évi normatíva 2008. évi normatíva Gyermekjóléti szolgáltatás 8.296 8.486 Belső ellenőrzési feladatok (eFt-ban) 2007. évi normatíva 2008. évi normatíva Belső ellenőrzés 9.720 8.640

A Társulási Tanács 2008. évi költségvetésének fő számai Működési bevétel összesen 85 413 Működési kiadás összesen 106 725 Felhalmozási bevétel összesen 22 012 Felhalmozási kiadás összesen 700   BEVÉTEL ÖSSZESEN 107 425 KIADÁS ÖSSZESEN

Fontosabb közös fejlesztési programok Területfejlesztési Stratégiai Program Környezetvédelmi Program 2007. Szociális Szolgáltatás-tervezési Koncepciója Feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési- és Fejlesztési Terve

CIVIL ALAP A Civil Alap egyes közösségi célok érvényesülését elősegítő programok, és eseti közösségi rendezvények szervezésének pénzügyi támogatására szolgál. a kistérségi szintű ünnepek, hagyomány teremtő vagy hagyományőrző rendezvények megvalósításához; mindazokhoz az oktatási, sport és kulturális programokhoz és eseti közösségi rendezvényekhez, amelyeket vállalkozó kedvű önszerveződések kezdeményeznek, amelyek közvetlenül vagy közvetve a kistérség Társulási Megállapodásban rögzített feladatainak céljait szolgálják, avagy a kidolgozott kistérségi koncepciókban megfogalmazott közösségi célok érvényesülését segítik elő,

Támogatott tevékenységek a kistérségi egészségmegőrző, családi sportrendezvények, közösségi programok a kistérség közösségeinek kultúráját, múltjának tárgyi és szellemi emlékeit őrző-bemutató, így a térségi együttműködést és partnerséget erősítő programok, amelyek a térség polgárai számára vonzó és hasznos időtöltést jelentő projektek lehetnek. közösségi terek létrehozását célzó akciók, megvalósítása

Kistérségi jelleg A pályázati keretből azok a rendezvények és projektek támogathatók, amelyeket több (legalább három), a „Pilis-Buda-Zsámbék” Többcélú Kistérségi Társuláshoz tartozó település közösen szervez, és támogat.

Pályázók köre Az egy évnél korábban bejegyzett társadalmi szervezetek, alapítványok, egyesületek, továbbá az önkormányzati intézményekben több mint egy éve folyamatosan működő közösségek és csoportok, valamint a helyi kisebbségi, nemzetiségi szervezetek nyújthatnak be pályázatot Települések önkormányzatainak „támogatása”

<<vissza nem térítendő>> Mire fordítható? A Közösségi Alapból csak „támogatás” igényelhető, a program teljes finanszírozása nem! A megítélt támogatási összeg tiszteletdíjra, utazási költségtérítésre, valamint a program megvalósításához szükséges tárgyi eszközökre, technikai és esetenként a rendezvény részét képező élelmezési kiadásokhoz történő hozzájárulásra fordítható! <<vissza nem térítendő>>

Köszönöm a figyelmüket! Dr. Imre Gábor jogi és közigazgatási referens kisterseg@pilisvorosvar.hu www.pilisvorosvarikisterseg.hu 06-26-330-402