Az elektronikus számlázás jogszabályi háttere

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET
Advertisements

Az ún. tételes Áfa-bevallás bevezetése január 1-jétől [2012. évi LXIX. tv. módosította a évi CLVI. törvényt, amely következtében az Art. 31/B.
Hitelesített bizonylatok és számlák – pillanatok alatt
EMCS RENDSZER JOGSZABÁLYI HÁTTERE
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
Az információbiztonság
1 ‘Bakonyalja-Kisalföld kapuja’ Vidékfejlesztési Egyesület évi ÚMVP monitoring adatszolgáltatási kötelezettség Kisbér,
APEH (új nevén a NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal) prezentáció
Magyar törvények és PKI. Büntetőjogi rendelkezések • Bűncselekmények, melyek eszköze az informatika • Bűncselekmények, melyek tárgya az informatika Aki.
Új szabályok, új fogalmak az elektronikus ügyintézésben dr
Tájékoztató Fórum Észak Kelet-Pest Megyei Leader Egyesület 2170 Aszód Pesti út
A törvényességi felügyelettel összefüggő írásbeli kapcsolattartás
Elektronikus archiválórendszer fejlesztése PKI alapokon Készítette: Kollár Balázs november 11.
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
ELSŐ SZINTŰ ELLENŐRZÉS ALAPJAI South East Europe Programban
1 A KIFIZETÉSEK ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSEK FOLYAMATA A KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETNÉL.
Számlázási rendszer megtervezése
Elektronikus aláírás, időbélyegzés, elektronikus hitelesítés
Munkavédelmi előírások rendszere
Elektronikus dokumentumok
Az elektronikus aláírás állami elismerése
A SZAKMAI VIZSGA A diaképek az NSZFI munkatársai által készítet tájékoztató anyagok felhasználásával készültek. Budapest, december 8.
1 eEgészség – Digitális Aláírás Előadás a projekt lezárásához „Megbízható harmadik fél szolgáltatás, a digitális aláírás bevezetése az egészségügyi ágazatban”
Az OKJ bevezetésének, a szakmai vizsgáztatásnak jogszabályi háttere.
Dátum Tőkepiaci közzétételek a PSZÁF honlapján (Tájékoztató a tőkepiacról szóló évi CXX. tv. 34.§ (4) bekezdés d) pontjának végrehajtására felkészülésről)
Barsi András Attila Erdélyi Csilla Microsec Kft április 22.
Fejlesztési Igazgatóság Kohéziós Alap Közreműködő Szervezet számvitel Hosszú Gabriella és Pásztor Edit - Pénzügyi önálló osztály ,
Magyar Controlling Egyesület 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. Telefon / fax: 06/1/ Honlap: Számviteli.
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
A felszíni vizek védelmének új szabályozása Botond György vezető főtanácsos Környezetvédelmi Minisztérium Környezeti Elemek Védelmének Főosztálya.
Védjegybejelentés elektronikus úton László Áron Márk.
Slenker Endre Magyar Energia Hivatal
Budapest, február 16. Az elektronikus számlázás Elmélet, gyakorlat, változások.
2014. november Rendek Tímea
Könyvtári fejlesztési koncepció a községekben, megvalósítási lehetőségek Dr. Kenyéri Katalin NKÖM Könyvtári Főosztálya 2005.
Allergének jelölése a nem előre csomagolt élelmiszerek esetében
avagy a zártság dilemmái
Számlamegőrzés egyszerűen és világosan - hatályos az új archiválási GKM rendelet dr. Pócza András tanácsos GKM Infokommunikációs és e-Gazdaság Főosztály.
SZÁMADÓ Elektronikus számlák befogadása, e-dokumentumok a cégek gyakorlatában Csiba András Kornis György Számadó Kft 1.Elektronikus számla.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
11 Elektronikus számlák bevezetésének tapasztalatai Espán Zsolt NetLock Informatikai és Hálózatbiztonsági Szolgáltató Kft.
E-számlázás gyakorlata és ellenőrzése Czöndör Szabolcs Ellenőrzést Támogató Főosztály főosztályvezető.
A Magyar Telekom csoport e-számla megoldásai „Elektronikus számlázás – MOST!” konferencia március 7.
Felkészülés az elektronikus fizetési meghagyás (e-FMH) eljárásra informatikai szempontból május 19. Felkészülés az elektronikus fizetési meghagyás.
Rövid áttekintés a MOK/HEFOP kártyák használhatóságáról Készítette: Nádor Szabolcs,
Elektronikus számlázás jogi szabályozása, kontírozás dr. Kovács Ferenc APEH Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási főosztály osztályvezető.
1 AZ E-SZÁMLA JOGI VONATKOZÁSAI Előadó: Dr. Dessewffy Anna ügyvéd.
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
Vacha Ferenc fejlesztési koordinátor Az elektronikus ügyintézés törvényi háttere és gyakorlata.
BEVEZETŐ „Évente 243 milliárd euró elpazarlását és 15 millió fa kivágását lehetne megelőzni azzal, ha az unióban általánossá válna az.
Az elektronikus számlázás jogszabályi háttere és ellenőrzése dr. Boros Richárd ellenőrzési főosztályvezető-helyettes APEH Kiemelt Adózók Igazgatósága.
E-számla befogadás kulcskérdései - a közeljövő gyakorlata avagy Elektronikus Számlakibocsátók Egyesületének (ESZE) szerepe az elektronikus számlázási folyamatok.
26/09/20161 Elektronikus számlázás ellenőrzési tapasztalatai Czöndör Szabolcs Elektronikus Kereskedelem Ellenőrzési Osztály.
Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetsége 1 Az elektronikus számlázás problémái külső könyvelőt alkalmazó vállalkozásoknál, figyelemmel.
SIMANECZ TÜNDE FŐTANÁCSOS ADATSZOLGÁLTATÁS ELLENŐRZÉS BÍRSÁGOLÁS HADITECHNIKAI ÉS EXPORTELLENŐRZÉSI HATÓSÁG.
2016. október 11. First Line Experts Kft. Hotel Griff Irodaház H-1113 Budapest, Bartók Béla út Adózási aktualitások 2017.
Változott a jogszabály (46/2007. PM rendelet) - EDI alapú számlázás még könnyebben!,,Így készül az elektronikus számla” konferencia: Április 08.
Az elektronikus számla adóigazgatási azonosításra alkalmassága.
Közérthetően az elektronikus számlázásról dr. Pócza András főreferens Miniszterelnöki Hivatal, Infokommunikációs Főosztály Infokommunikációs Államtitkárság.
Elektronikus Számlakibocsátók Egyesület Elektronikus számlázás – 2015 Mi történjen 2008 és 2015 között? Barsi András, Mitnyik Béla.
T-Online elektronikus számlázási rendszer
Gyors, egyszerű, NAV-álló számlázás
(A Szerződéskötési Szabályzat tükrében)
EDI alapú számlázás - magyarországi bevezetési lehetőségek
Elektronikus aláírás és iratkezelés
ELEKTRONIKUS ALÁÍRÁS E-JOG.
E-ügyintézés az adózásban 2006.
Elektronikus számlázás - technológiai tapasztalatok
Ki kell-e nyomtatni az elektronikus számlát?
Az önkormányzati ASP és az önkormányzatok elektronikus ügyintézési feladatai Pécs, november 23.
Előadás másolata:

Az elektronikus számlázás jogszabályi háttere dr. Boros Richárd ellenőrzési főosztályvezető NAV Dél-budapesti Adóigazgatósága

Tartalom: 2001. évi XXXV. tv. az elektronikus aláírásról 2000. évi C. tv. a számvitelről 2007. évi CXXVII. tv. az általános forgalmi adóról 46/2007. (XII. 29.) PM rendelet az elektronikus számláról 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet a számla /…/ adóigazgatási azonosításáról VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól VII. APEH közlemény az elektronikus számlázásról

I. 2001. évi XXXV. tv. az elektronikus aláírásról 1999/93/EK irányelv az elektronikus aláírás közösségi keretszabályairól Alapfogalmak, elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatások Hatály: fokozott biztonságú-, minősített elektronikus aláírás Családjogi, öröklési jogviszonyokban nem alkalmazható kizárólagosan Elektronikus aláírás fajtái

I. 2001. évi XXXV. tv. az elektronikus aláírásról A jogszabálynak megfelelő elektronikus dokumentum joghatását tekintve egyenrangú a papír alapú iratokkal Az elektronikusan aláírt dokumentum kinyomtatott változata nem bír bizonyító erővel

II. 2000. évi C. tv. a számvitelről → 2004. január 1-től hatályos módosítások Számviteli bizonylatként alkalmazható az Eat. szerinti elektronikus dokumentum, ha: - legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással, - időbélyegzővel látták el - megfelel a törvény egyéb előírásainak

II. 2000. évi C. tv. a számvitelről Az elektronikus formában kiállított bizonylatot elektronikus formában kell megőrizni - legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás - időbélyegző - az alkalmazott módszer megfelel az alábbi feltételeknek:

II. 2000. évi C. tv. a számvitelről → biztosítsa a bizonylat összes adatának késedelem nélküli előállítását → biztosítsa a folyamatos leolvashatóságot → kizárja az utólagos módosítás lehetőségét - elektronikus archiválásra vonatkozó külön jogszabály előírásai

II. 2000. évi C. tv. a számvitelről Az eredetileg nem elektronikus formában kiállított bizonylat elektronikus formában is megőrizhető, ha: - legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás - időbélyegző - az alkalmazott módszer megfelel a fent előírt feltételeknek - elektronikus archiválásra vonatkozó külön jogszabály előírásai

II. 2000. évi C. tv. a számvitelről → 2005. január 1-től hatályos módosítás A kontírozásra vonatkozó információk, adatok külön is csatolhatók az eredeti bizonylathoz - egyértelmű hozzárendeléssel - elválaszthatatlan módon - az utólagos módosítás lehetőségét kizárva

III. 2007. évi CXXVII. tv. az általános forgalmi adóról 1992. évi LXXIV. tv. alapján 2004. május 1-től volt lehetséges 2008. január 1-től hatályos, új szabályozás Elektronikus úton kibocsátott számla definíciója 174. §: - Számla papíron vagy elektronikus úton egyaránt kibocsátható. - Nyugta kizárólag papíron bocsátható ki.

III. 2007. évi CXXVII. tv. az általános forgalmi adóról E-számlát kibocsátani, E-számlára az Áfa tv-ben szabályozott jogot alapítani kizárólag abban az esetben lehet, ha a számla és az adattartalom: - sértetlensége - eredetiségének hitelessége biztosított

III. 2007. évi CXXVII. tv. az általános forgalmi adóról Az eredetiség hitelességét, a tartalom sértetlenségét: - legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és minősített szolgáltató által kibocsátott időbélyegzővel (PKI), vagy - elektronikus adatcsere rendszerben (EDI) történő létrehozással és továbbítással kell biztosítani

III. 2007. évi CXXVII. tv. az általános forgalmi adóról EDI rendszer alkalmazásának előfeltétele: Előzetes, írásos megállapodás az EDI alkalmazásáról és használatáról a számlakibocsátásra kötelezett és a termék beszerzője/szolgáltatás igénybevevője között

III. 2007. évi CXXVII. tv. az általános forgalmi adóról Kiegészítő, összesítő jelentés: - EDI rendszerű számlázásnál - papír alapon - havi rendszerességgel a kibocsátott E- számlákról - a számlakibocsátó köteles megküldeni a termék beszerzőjének/szolgáltatás igénybevevőjének

IV. 46/2007. (XII. 29.) PM rendelet az elektronikus számlával kapcsolatos egyes rendelkezésekről Korábban 20/2004. (IV. 21.) PM rendelet 2008. január 1-től hatályos EDI-re vonatkozó minta-megállapodás a jogszabály mellékletében Kiegészítő összesítő jelentés megküldése: tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig Kiegészítő összesítő jelentés kötelező adattartalma

IV. 46/2007. (XII. 29.) PM rendelet az elektronikus számlával kapcsolatos egyes rendelkezésekről Elektronikus úton kibocsátott és/vagy ilyen alapon rendelkezésre álló számla esetében az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 47. § (2) bekezdésében előírt bemutatási kötelezettségnek a számla kibocsátásakor érvényben levő - az állami adóhatóság által közleményben közzétett - formátumnak megfelelő adatok átadásával kell eleget tenni

V. 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet a számla /…/ adóigazgatási azonosításáról 47/2007. (XII. 29.) PM rendelet Elektronikus úton kibocsátott, illetőleg ilyen alapon rendelkezésre álló számla adóigazgatási azonosításra való alkalmasságának feltételei: - A számla kibocsátására szolgáló számítástechnikai program kihagyás és ismétlés nélkül, folyamatosan biztosítja a sorszámozást

V. 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet a számla /…/ adóigazgatási azonosításáról - A számla kibocsátójának a számlázó program dokumentációjával rendelkeznie kell. A dokumentáció tartalmazza a program működésére, használatára vonatkozó részletes leírást, valamint a program készítője által a számla kibocsátójának címzett írásos nyilatkozatot arról, hogy az maradéktalanul megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak - A számlázó program a hiányos, hibás, megsemmisült vagy elveszett számlákat is rögzíti

V. 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet a számla /…/ adóigazgatási azonosításáról Az elektronikus úton kibocsátott, illetőleg az ilyen alapon rendelkezésre álló számla helyszíni ellenőrzése során az adóhatóság részére - Biztosítani kell a számla olvashatóságához szükséges eszközöket - Rendelkezésre kell bocsátani az eszköz használatára vonatkozó dokumentációt - Meg kell adni az eszköz használatához szükséges felvilágosítást

V. 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet a számla /…/ adóigazgatási azonosításáról Az adóhatóság a számla kiállításának folyamatát úgy is ellenőrzi, hogy felügyelete alatt a számla kiállítója – próbajelleggel – állít ki számlát.

V. 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet a számla /…/ adóigazgatási azonosításáról A számítástechnikai eszköz útján előállított és papírra nyomtatott számla kibocsátónál maradó példánya - nyomtatás helyett - elektronikus adatállományként is megőrizhető, feltéve, hogy a nyomtatott változattal mindenben megegyező számlaképet az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény szerinti, legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és minősített szolgáltató által kibocsátott időbélyegzővel látják el, és az okirat megőrzésére kötelezett [Áfa tv. 179. § (1) bekezdés] teljesíti a külön jogszabályban meghatározott feltételeket.

V. 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet a számla /…/ adóigazgatási azonosításáról A megőrzött adatállomány a számítástechnikai eszköz útján előállított és papírra nyomtatott számla elektronikus változata, amely nem minősül elektronikus úton kibocsátott számlának.

VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól 1. § (1) Ha törvény iratnak vagy okiratnak a megőrzését, illetve eredeti példány megőrzését írja elő, a megőrzési kötelezettséget elektronikus úton e rendelet szerint lehet teljesíteni.

VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól A rendelet minden elektronikus dokumentumra vonatkozik, nem csak az elektronikus számlára A megőrzést nem feltétlenül a megőrzésre kötelezett személynek kell ellátnia, de az ő felelőssége, hogy gondoskodjon az előírásoknak megfelelő megőrzésről.

VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól A megőrzésre kötelezettnek a megőrzési idő lejártáig folyamatosan biztosítania kell, hogy az elektronikus dokumentumok megőrzése olyan módon történjen, mely:

VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól - kizárja az utólagos módosítás lehetőségét - védi az elektronikus dokumentumokat a törlés, a megsemmisítés, a véletlen megsemmisülés és sérülés, illetve a jogosulatlan hozzáférés ellen - biztosítja az őrzött elektronikus dokumentumok értelmezhetőségét (olvashatóságát)

VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól A rendelet három technikai megoldást sorol fel, amelyek elősegítik az előbbi követelmények teljesítését: - legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum megfelelő megőrzése - zárt rendszer alkalmazása - elektronikus adatcsere (EDI) rendszer igénybevétele

VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól Elektronikus aláírással ellátott dokumentumok megőrzése - Előfeltétel: az Eat. szerint legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumot kell megőrizni. - Megőrzésre kötelezettnek két lehetősége van: - archiválási szolgáltatót vesz igénybe - saját maga gondoskodik a megőrzésről

VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól Saját megőrzés: - kizárja az utólagos módosítás lehetőségét - védi az elektronikus dokumentumokat a törlés, megsemmisítés, a véletlen megsemmisülés, sérülés, ill. a jogosulatlan hozzáférés ellen - a dokumentumok értelmezhetősége a megőrzési kötelezettség alatt megmaradjon

VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól - ha több elektronikus dokumentumon helyeztek el egyetlen legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírást, azokat a megőrzés során együtt kell kezelni - köteles az elektronikus aláírás érvényességét ellenőrizni

VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól Megőrzés zárt rendszerrel - Ha a dokumentumon nincs elektronikus aláírás, vagy nem EDI rendszerben készült, akkor az elektronikus dokumentum megőrzésére olyan rendszer használható, melyről akkreditált tanúsító szervezet által kiállított tanúsítvány igazolja, hogy megfelel a rendeletben foglalt követelményeknek. - E-számlázást alapvetően nem érinti

VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól Megőrzés elektronikus adatcsere rendszerben - Amennyiben az EDI rendszer kielégíti a rendelet 2. §-ban lévő követelményeket, akkor nemcsak az elektronikus dokumentum továbbítása, hanem a megőrzése is történhet a rendszer keretein belül.

VI. 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a digitális archiválás szabályairól - az utólagos módosítás lehetőségének kizárása biztosítható az elektronikus dokumentumon az Eat. szerinti minősített szolgáltató által kibocsátott időbélyegző elhelyezésével is

VI. E-számla archiválás röviden PKI számla esetén: - archiválási szolgáltató - megőrzésre kötelezett látja el (elektronikus aláírás + megőrzésre vonatkozó szabályok) EDI rendszer esetén: - megőrzésre kötelezett látja el (elektronikus aláírás csak opció, a megőrzésre vonatkozó általános szabályokat be kell tartani)

VII. APEH közlemény az elektronikus számlázásról (2009. 10. 26.) Az elektronikus úton kibocsátott számlákról általában Számlakiállítás Az elektronikus számlák megőrzése Az elektronikus számlák kontírozása Az elektronikus számlázás során az adóhatóság által elfogadott fájlformátumok Az elektronikus számlázás ellenőrzése

VII. APEH közlemény az elektronikus számlázásról (2009. 10. 26.) Elektronikus számlázás során az adóhatóság által elfogadott fájlformátumok: - .txt formátum - print fájl - .csv formátum - .xml formátum - .dbf formátum - .xls formátum - .mdb formátum

E-aláírással ellátott számla E-aláírással ellátott számla vs. EDI számla E-aláírással ellátott számla EDI számla Elektronikus aláírás biztosítja az eredetiséget és hitelességet. A zárt adatkommunikáció biztosítja az eredetiséget és sértetlenséget. A számlakibocsátó és egy hitelesítés szolgáltató közötti szerződés szükséges. Az eladó és vevőn kívül nem szükséges harmadik fél bevonása. Az eladó és a vevő között nem szükséges írásbeli szerződést kötni. Az eladó és a vevő közötti előzetes írásbeli szerződés elengedhetetlen feltétel. Könnyen bekapcsolható új ügyfél a rendszerbe. Egy új szereplő bevonása nehézkes. Egyszerű és olcsó megoldást jelent. Mindkét félnek drága hardver és szoftver alkalmazása szükséges. Vállalatirányítási rendszerbe nehézkes az integrálása. Az EDI rendszer a vállalatirányítási rendszer része.

Európai e-számlázási tendenciák 2010/45/EU Irányelv - 2013. január 1-től hatályos - technológia-semlegesség - számlabefogadó beleegyezése - megbízható ellenőrzési nyomvonal 2010.12.2. COM(2010)712 Bizottsági közlemény - Az elektronikus számlázás előnyeinek kiaknázása Európában

Köszönöm a figyelmet! Elérhetőség: Telefon: + 36 1 299 5126 Fax: +36 1 299 5118 E-mail: boros.richard@nav.gov.hu