A legjobb osztály.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az igazmondók illetve lovagok mindig igazat mondanak, a hazugmondók illetve lókötők mindig hazudnak, a szeszélyesek, normálisok hol igazat mondanak, hol.
Advertisements

Tíz éves a Filozófiai Kert
Digitális világ A tudatos mobilhasználat Adatvédelem.
Természet Szöveg: ©Rába Ildikó Mariann Kép: ©Bauer Andrea.
Élménybeszámoló június 15-én kezdetét vette az osztálykirándulásunk. Még alig szálltunk fel a vonatra, de már korgott is a gyomrunk. Elővettük.
A temészet ABC- je Fakultáció 5. évfolyamosok számára.
„SZAKMÁVAL AZ ÉLHATŐBB JÖVŐÉRT”
A Németh László Angol Testnevelés Tagozatos Általános Iskola
Orosz szépkiejtési verseny
Széchenyi István Általános Iskola Készítette: Galacz Adri
Mintacím szerkesztése Mintaszöveg szerkesztése –Második szint Harmadik szint –Negyedik szint »Ötödik szint 1 ENERGETIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM „ESZI”
Polgári szellem és értékrend Márai Sándor művében
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola T a t a b á n y a
A 9.B osztály Az osztály (eddigi) említésre méltó jelenetei. Sajnos az avatóról van még csak képünk, de majd később csinálunk. Na de nem ilyeneket :
Számitástechnikai alapismeretek
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
Kvíz kérdések az Toldi iskola múltjából és jelenéből
NAGYPELESKEI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2009 / 2010 –es tanév VIII. OSZTÁLY.
Figyelem! Következő előadásunk megtekintése 100 évnél idősebb nézőink számára csak szülői felügyelet mellett ajánlott! A műsorban látható személyek és.
Ökoiskola Készítette:Horváth Eliza Anna Felkészítő tanár:Marton Anikó
„EU-s tartalmak az oktatásban" Pedagógustovábbképzési program Budapest, 2008 április 1 MIT KEZDÜNK AZ EU-VAL? Az unió megjelenési formái az oktatási intézményekben.
Ökoiskolák szakmai tanácskozása, Miskolc, A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium ökoiskolai programja Készítette: dr.Velkey László.
Budapest Az 5.b osztály kirándulása 2005.június 6.
2005. szeptember 23. Egy sporttagozatos osztályban - ahol mindenki sportol -, atletizálnak, birkóznak és cselgáncsoznak a tanulók. Három olyan diák van,
Erotika Rt. Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Kisújszállás Elérhetőségeink:
Panic! At The School Szakközép És Szakiskola
Gyere velünk testvériskolánkba,a németországi Olpe városába !!! Hozd magaddal a barátodat is! Német és/vagy angol nyelvtudás el ő ny, de nem kötelez ő.
Érettségi vizsgák Végzős osztályfőnöki feladatok
Széchenyi István Általános Iskola Készítette: Szarka Zsuzsi
Rocket team Hajdúszoboszló Engedjék meg, hogy néhány percben bemutassuk a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskolát.
G y ö n y ö r k ö d j és N E V E S S ! ! ! Zene: Princess: Tavaszi hajnal.
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely.
Zrínyi Miklós Általános Iskola
B A L L A G Á S június 15. Szárcsa Általános Iskola.
Összeállította: Kovács Tibor igh. A NDRÁSSY GYULA G IMNÁZIUM ÉS K OLLÉGIUM Nyílt nap
Határtalanul Együtt egymásért a zene és a tánc világában HA /14 Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola.
1 „Hogy életünk is fenntartható legyen” FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Dunaújvárosban Környezetvédelmi témájú internetes vetélkedősorozat A Dunaújvárosi Főiskola.
és a Venn-Euler diagrammok
Bölcsességek, aforizmák
2014. Április 2-6 IV.Comenius találkozó Szicília - Agrigento.
Összeállította: Kovács Tibor igh. A NDRÁSSY GYULA G IMNÁZIUM ÉS K OLLÉGIUM Nyílt nap
Szent László Gimnázium
Ilyenek voltunk vadak és jók bűnösök közt is ártatlanok….
A tavalyi évben a nemzetközi játék keretei között diákjaink kedvenc meséinek kiválasztását, angol nyelvre történő fordítását és továbbítását kérték tőlünk,
Beszámoló ELFT Békés Megyei Csoport 2007–2011. Beszámoló 2007–2011 Taglétszám Jelenleg 14 tag  Létszám lassan csökken  Nőni fog a nyugdíjasok száma.
A Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola
Alliance Francaise-Debrecen Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola.
Franciaországi szakmai gyakorlat Lesku Máté Levente.
Mit jelent önmagunk és mások szeretete?
Gyere velünk testvériskolánkba,a németországi Olpe városába !!! Hozd magaddal a barátodat is! Német és/vagy angol nyelvtudás el ő ny, de nem kötelez ő.
1075 BUDAPEST, WESSELÉNYI U. 38. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskolája REFERENCI A INTÉZMÉNY.
ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM, SZÉKESFEHÉRVÁR Tóth Ágnes MÉCS vezető.
Köszöntjük a pályaválasztási szülői értekezlet résztvevőit! Nyíregyháza, szeptember 29.
1961-ben alapított intézmény Létszám: 770 fő Osztályok száma: 24 Az engedélyezett pedagógus státusz: 63 Az engedélyezett pedagógiai munkát segítő: 9,5.
PÉCSI KERESKEDELMI, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA.
Miért gyere a KERI-be?.
ANDRÁSSY GYULA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
DARUS a gyermekekért.
Gyere velünk testvériskolánkba,a németországi Olpe városába !!!
Mint a Kolping-i mű iskolánk is arra próbálja nevelni tanulóit hogy keresztényként a világban és ezáltal a foglalkozásukban, a házasságukban és a családban,
Mérés-értékelési gyakorlatok tanulmányozása az európai szakképzésben
Az 5.b karácsonya.
Szeretet szolgálat Joli néninél
A Kézmosás Világnapja A Kossuth Lajos Gimnázium Tiszaigari Általános Iskolájában
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
MIÉRT éppen a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar?
Papi a világ legjobb családtagja.
TÁJÉKOZTATÓ A FAKULTÁCIÓ VÁLASZTÁSHOZ
3. osztályban.
NYITOTT KAPUK NAPJA november 14.
Előadás másolata:

A legjobb osztály

Egyértelműen a Krúdy Gyula Szakközépiskola legjobb osztálya nem más, mint a 10. B vendéglátó. Ennek több oka is van…

Akkor kezdjük az elején… 2005. szeptember 1-én összezártak 33 értelmes, okos, kedves, tisztelettudó diákot, a világ legeslegjobb osztályfőnökével, Kispéter Andrea tanárnővel. 14 francia nyelvet tanuló, és 19 angolt tanuló diák volt az osztály tagja még akkor. A nulladik év mindenki számára nagyon jó volt, nem kellett nagyon megerőltetni magunkat, és volt időnk összeszokni. Élménypedagógián vettünk részt, aminek életünk egyik legjobb osztálykirándulását köszönhetjük.

Nulladik után, jött a 9. osztály… a 2006/2007-es tanév… 9. osztályban sok kincset veszítettünk el, akiket még mindig az osztály részének tekintünk, mert fontosak voltak nekünk… így azok is maradtak… (hiányoztok!)

Nikó Zsebi Szilvi Viktor Vajk Szandra Lilla (nem találtam róluk képet..  )

Voltunk versenyeken, nem mindig nyertünk de mindig helyt álltunk Voltunk versenyeken, nem mindig nyertünk de mindig helyt álltunk. Részt vettünk tanári továbbképzéseken segítőként.

Pár héttel ezelőtt volt lehetőségünk a telefon toronyból kötéllel leereszkedni.

Nagyon összetartó osztály vagyunk. Szeretjük és tiszteljük egymást.

Rengeteg közös programot szoktunk csinálni… Minden évben többször, általában ősszel és tavasszal elmegyünk egynapos kirándulásra. Voltunk már Kecskeméten és többször is Pesten.

Havonta egyszer összegyűlünk általában az osztályfőnökünknél, beszélgetünk, játszunk, eszünk, együtt vagyunk…

A zenekar tagjai közül ketten az osztály tagjai is. Van egy zenekar… ez a Controll the bear … ééés… igen. A zenekar tagjai közül ketten az osztály tagjai is. Büszkék vagyunk rátok Danik!

Nemcsak összetartóak vagyunk, de okosok is Nemcsak összetartóak vagyunk, de okosok is. Külön-külön és együtt is, ugyanis az osztályátlagunk 10-ben: 3.7 lett… Mondom… 3,7

Ebből a prezentációból remélhetőleg mostmár mindenki számára bebizonyosodott, hogy nemcsak hogy a Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola legjobb osztálya, hanem bizony-bizony a VILÁG legjobb (és legszebb :P :) ) osztálya MI vagyunk… 10.Bvl.

Mariann Máté Szomi Szupy Szabina Ádám Zsani Ildi Betti Marietta Rebi Adri Robi Rebi ANDI NÉNI Eszti Dani Balázs Pluto Dóri Szilvi Zsu Dealer Dalma Zsani Csongor Kitty Timi