Thalatta! THALATTA! Thalatta!.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A görög epika.
Advertisements

A május 26-i előadás összefoglalója
Kultúra és internet Csepeli György Budapest, november 7. Neumann János Számítógép-tudományi Társaság konferenciája
Változások az iskola pedagógiai programjában (2013/14-től): 1.Nem lesz es rendszer (azaz NYEK-be nem jelentkezhetnek a mostani 5-8. osztályos tanulók)
Történeti episztemológia
Egy ötlet megvalósítása
Mit olvas az utca embere – Mit olvasunk mi?. Bevezetés  Az én személyes kíváncsiságom  Szövegértési kompetencia fejlesztése az 5-8. évfolyamokon (TÁMOP.
A kulcskompetenciák.
Így tanítom az erkölcstant… 1.osztályban
Rítus és színház. Isten – szól a mese – a teremtés hetedik napján azt tapasztalta, hogy halálos unalom uralkodik mindenek felett, és akkor rájött, hogy.
TÁMOP a mezőberényi Petőfi Sándor Gimnáziumban
Az ókori görögország művészete Pukkai Judit. Építészet Knosszosz, Mükéné, Athén Knosszosz, Mükéné, Athén Paloták pl. knosszoszi Paloták pl. knosszoszi.
A MŰNEMEK ÉS A MŰFAJOK RENDSZEREZÉSE
Hagyományos szemléltető eszközök
A regény műfaji jellegzetességei
Tematika 9. évfolyam irodalom.
 A nyelv megismerése mint  Kommunikációs eszköz  A tanulás eszköze  Árnyalt és reflexív ismeretek a nyelvről  A társadalom belső kohéziójának.
Az olvasás helye és megítélése az általános iskola felső tagozatában
Az olvasás olyan piknik, ahová a szerző hozza a szavakat,
Az iskolai könyvtár és a gyermek könyvtár együttműködésének lehetőségei.
Ókori irodalom III. Eposz, kiseposz, tanköltemény.
A század legnagyobb hatású regényírója. Vágyott a hírnévre. A nagy irodalmi mű megalkotásáról álmodott – így jött létre a 7 részes regényfolyama.
MÓDSZEREK, FEJLESZTHETŐ KÉSZSÉGEK
Homérosz és művei 3/A.
Algoritmikus munkafolyamatok az irodalomórán Valaczka András, 2009.
A műeposz útja a római irodalomtól a barokkig
Antigoné és társai: nők az irodalomban
Képversek 30/A.
A szövegértés tanítása II.
„Sztárok” az irodalomban
A feladatok szerepe Kaposi József.
A dráma- és színházismeret-tanár képzési és kimeneti követelményei
Mit tehet egy önfejlesztő iskola az idegennyelv- pedagógiai paradigmaváltás érdekében? XII. Önfejlesztő Konferencia „Magyar közoktatás az alapfoktól az.
A tea varázslatos világa. 1. Célrendszer I.  Általános célok:  Élményszerzés nyújtása  Viselkedéskultúra fejlesztése  Szabadidő hasznos eltöltésére.
és segíteni az embereket, akik hozzá akarnak férni ezekhez.
Kertész Imre: Sorstalanság
A római irodalom.
H2O Projekt Projektszponzor: Dr. Kürti Sándor, PhD Kürt Zrt. Projektvezető: Rácz Tünde Fatima Kulturális antropológus Tudományos.
Tanulói laptopokkal a középszintű magyar érettségi felé
A szövegértési feladatok összeállítása
Danthe Alighieri és Az Isteni színjáték.
Közismeret Osztályfőnöki Kommunikáció-magyar ( KO-MA) Matematika Idegen nyelv Természetismeret Társadalomismeret.
Színész Szerep Nézők  Színház lényege, ami nélkül, nincs színház  Nincs színház  Színész / szerep-be lépés,  Néző (közönség), több ember  Közös.
KÖNYVTÁRISMERET.
Irodalom filmen. 1. Bevezetés A mozi, a film jelentősége a 20. századi európai (amerikai) kultúrtörténetben.
Gyermekvilág régen és ma
LÉPÉSRŐL – LÉPÉSRE program
Az epikus művek elemzésének lehetséges szempontjai
Módszertan A pedagógus feladatai. Útkereső tanulók Az erkölcstan a tanulókra nem közlések befogadóiként, hanem a tanulási folyamat aktív – gondolkodó,
ELBESZÉLÉS ÉS TÖRTÉNET
A Francia Tanszék 50 kredites képzési formái az alapképzésben (BA)
Tehetséggondozás 1962 óta ének-zene tagozat indításával.
Mese, mese …. Készítette: Szilágyi Judit
Informatika tanítása ea. Csernoch Mária
Segítő külső körülmények 5/13. Előkészület – tanár A páros munkához szükséges szöveget kinyomtatni Készítette: Sági Lajos2.
Bölcsész Hefop tananyag- fejlesztési zárókonferencia szept ELTE BTK.
A társadalomismereti tartalmak tanításának lehetséges gyakorlata…
A magyar nyelv és irodalom Készítette: Raátz Judit és Sályiné Pásztor Judit Szolnok–Budapest és 16.
 Világ keletkezése  Régészet - Hettiták Sargón Dávid király Poncius Pilátus 1961.
Portfólió Ember és társadalom műveltségterületi tanár- kémiatanár
Szemiot i ka.
Készítette: Hatvani Ferenc Bence
1. Balladák.
THEOGONIA Az istenek születése.
Odüsszeia Leszámolás a kérőkkel
Az ókori kultúrák.
LÍRA – EPIKA - DRÁMA.
Homérosz világa Az Iliász és az Odüsszeia összevetése Összefoglaló óra
Drámapedagógia és színházlátogatás szakgimnazisták számára
3. osztályban.
Előadás másolata:

Thalatta! THALATTA! Thalatta!

Az olvasás mint lehetőség az irodalmi művek és más művészeti alkotások párbeszédet létesíthetnek egymással, amelybe az olvasó saját műveltsége szerint léphet be Mások és önmagam megértését segítő folyamat a személyiség megalkotásán keresztül. Kulturális szocializáció, szöveggé alakított világ” és közös élmény. Kíváncsiság és nyomozás; „a világról való tudás” és más világok közötti átváltás nyelvi kódokkal.

„Jaj, te gonosz, te cseles, leleményes, tarkaeszű” Utazás Odüsszeusszal "Homérosz szövege nem könnyű olvasmány. Eleinte! Mert később az; mennél előbbre haladunk benne, annál inkább. Öt sorához ötezer sor magyarázat kell. De ötezer sorához már csak öt. Mert ezek a sorok egymást magyarázzák" D.G.

Tanítási-tanulási program 5.o. 9.o. 10.o. 12.o./FAKT Iliász + Odüsszeusz Odüsszeia Dante Márai/Od.19-24. kalandjai (Aeneis) (Ovidius) hős/eposz/mese Télemakhosz-vonal Agamemnon-Odüsszeusz Küklopeia Pénelopé-szál, Neküia drámai helyzetből epikai cselekmény kompozíció, időjáték homérosi fogások eposzi kellékek összevetés:Iliász Márai-narráció, időkezelés vendégjog utazás, archetípus emberkép - istenvilág Akhillész pajzsa(rajz)- vázaképek, térkép - férfi-női szerepek skandálás társasjáték Odüsszeusz ma/te? drámajáték portfólió (művészetek, film is) szövegalkotási gyakorlatok ki kicsoda? az archetípus az eu irod-ban regényterv, novella, paródia kvíz számítógépes szövegfeldolgozás (ismétlések, toposzok, vetítés szövegépítés) /gyűjtőmunka, Márai-Joyce szöveghasonl. tutajkészítés homéroszi nyelv, verselés film, színház, opera, stb könyvtári óra könyvtári óra könyvtári óra

Tanítási-tanulási program

5. osztály Iliász + Odüsszeusz kalandjai hős/eposz/mese cselekmény Küklopeia eposzi kellékek Miért Odüsszeusz? tutajkészítés társasjáték: kalandok, próbatételek vendégjog Akhillész pajzsa (rajz) könyvtári óra utazás-hazatérés Odüsszeusz íja skandálás vetítés drámajáték kvíz ki kicsoda?

9. osztály Odüsszeusz (><Aeneis) Télemakhosz-vonal Pénelopé-szál, Neküia Küklopeia kompozíció, időjáték összevetés:Iliász könyvtári óra az eposz emberképe Agamemnón><Odüsszeusz utazás, archetípus homéroszi nyelv, verselés vázaképek, térkép számítógépes szövegfeldolgozás (ismétlések, toposzok, szövegépítés) /gyűjtőmunka társasjáték portfólió (művészetek, film is) az archetípus az európai irodalomban

Az utazás mint vágy és lételem

A keresztény európai műveltség Odysseusa 10. osztály X Dante nem tud a hazatérésről Ithakába (római hagyomány : Ovidius Átváltozások Ulyxes XIII-XIV., Vergilius) → az utazás új értelmezése a felfedező, megismerő ember átlépi a határokat → utazása végül „bolond repülés” Nézőpontok: Odüsszeusz ókori görög / római és középkori értékelése ( a „csalárdság” értelmezése; új: a küldetés fogalma) Új mozzanat: önmegértés a halál után? Alvilág és / vagy Túlvilág? Odysseus mint bűnös a Pokol 8. bugyrában (26.ének)

12. osztály / fakultáció Márai / Odüsszeia 19-24. ének Agamemnon-Odüsszeusz drámai helyzetből epikai homéroszi fogások könyvtári óra Márai-narráció, időkezelés film, színház, opera, stb. emberkép - istenvilág Ki Odüsszeusz ?/ megismerhető-e az ember? férfi-női szerepek Márai -Joyce szöveghasonlítás Odüsszeusz ma / és te? számítógépes szövegmunkák (ismétlések, toposzok, szövegépítkezés) /gyűjtőmunka szövegalkotási gyakorlatok regényterv, novella, paródia

Minden történet mintája megtalálható egy múltbeli történetben Joyce Ulysses Minden az utazáshoz kapcsolódó későbbi diskurzus Dante Pokol 26.ének Márai Béke Ithakában Ovidius Metamorphosys Homéroszi himnuszok Odüsszeia (Iliász) Télegoneia? „Az intertextuális ismétlés éppolyan fontos eleme az irodalomnak, mint az új valóság eredeti meglátása. És ugyanakkor a kommentár is alkotás: hozzátesz valamit a műhöz, kihívja az olvasót, dialógust kezdeményez mű és olvasó között. .. Az európai műveltség egyetlen folyamatos Biblia-, Homérosz- és Ovidius-kommentár, legalábbis a tizennyolcadik századig.” Kibédi Varga Áron Fénelon Telemakhosz utazása

Tanítás: Ráhangolódás Az előzetes tudás aktivizálása, a meglévő korismeret mozgósítása (mese és mítosz, Iliász, Trója- és Homérosz-kérdés) eposzi kellékek, listakészítés a szereplők rendszere ágrajzzal (külön az istenek) képzőművészeti ábrázolások

A dalnok Miért kegyelmez meg Odüsszeusz az énekesnek és a hírnöknek a leszámoláskor?

Akhilleusz pajzsa-Odüsszeusz íja Iliász Odüsszeia Népkönyv, nép- és nemzet- közösségek konfliktusairól. A konfliktus utáni feloldódásról szól. harcba indulás, harc idején a harc után Középpontban héroszok = a harc hősei A kaland és a leleményesség hősei, hajlékonyak Hősei beteljesítik sorsukat Hősei kivívják sorsukat Világképe zárt nyitott Az istenvilág determináló erő gyengül Színtér szűk: Trója körül A tenger végtelen horizontja Az ember alig választhat Az ember választ A cselekmény mozgató tengelye: Trója-Olümposz Odüsszeusz-Pénelopé Az eposz maga Az európai regény ősképe Az alkotói szubjektum teljes meghatározottságával benne van az epikai kompozícióban Kiinduló és végpont köré épített retardációs cselekményvezetés Az adott történelmi szituáció teljességében való meg- jelenítése, tárgyi totalitás is. Saját sorsáért harcba induló individuálisabb hős. A zárt monumentalitás Múlt és jelen idősíkjait váltogató, egymásra montírozó, komplikált időkezelés

Az Odüsszeia korai illusztrációi Küklopeia

Főszereplők Pénelopé „Lábmosás” Pénelopé és Télemakhosz

Istenek kezében? Mi a szerepük Odüsszeusz sorsában?

Miért Pallasz Athéné?

„Akire haragszanak az istenek” Odüsszeusz mint archetípus a kíváncsi, ügyes és leleményes utazó a tűrni tudó, ésszel, szóval, nőkkel bánni tudó férfi az emlékezni tudó a hiú és öntudatos ember „FURFANGOS, GONOSZ, CSELES, LELEMÉNYES, TARKAESZŰ, CSALFA SZAVÚ, SOKATTŰRT BAJNOK, FÉNYES, ISZONYÚ EREJŰ, NAGYSZÍVŰ, HÍRES” Utazó, mert akarata ellenére és egzisztenciális helyzete szerint is utazik.

Az eposz kompozíciója: két generációs – regény + 1dráma? Odüsszeusz 5-8.ének: a phaiákok között, 9-12. elmondja kalandjait - a kikónok - a lótuszevők - a küklopszok - Aiolosz - a laisztrügonok - Kirké - az Alvilág -a Szirének - a Szkülla és Kharübdisz - Héliosz marhái - Kalüpszó, 13-14.Eumaiosznál Télemakhosz 2-4.ének: az ithakaiak gyűlése, Télemakhosz útja Püloszba (Nesztór) Spártába (Meneláosz) 15.ének: hazaérkezés 16. ének: Odüsszeusz és Télemakhosz találkozása

Athéné - Mentór-Télemakhosz Fénelon Telemachos utazása → Bessenyei Tariménes utazása, 1805

„ jóeszű Telemakhosz ” utazása Télemakhosz, sose léssz te se gyáva, sem együgyü többé, hogyha van egy csöpp benned apád kitünő erejéből, mert olyan ember volt, ki szavát, tettét befejezte- s hasztalanul se meredsz az utadra, eléred a célod. ÁTMENET tapasztalatok ELKÜLÖNÜLÉS elutazás „sem a szó, sem a tett még nem tudománya” IV. ÚJJÁSZÜLETÉS visszatérés „Társak, a fölszerelést rakjátok a barna hajóra, szálljunk föl mi magunk is, hogy már útnakeredjünk. Szólt; s nagyonis hallgattak rá, tették parancsát,”XV

Közös énekek: Télemakhosz felnőtté avatása? 17-20.ének: Télemakhosz a palotába megy, Odüsszeusz rejtőzik, felkészülés 21-22. ének: íjverseny, a kérők megölése 23. ének: Pénelopé és Odüsszeusz 24. ének: Láertész és Odüsszeusz találkozása; a kérők rokonainak támadása - Békekötés

Homéroszi földrajz: fikció vagy valóság? Nyolc év igazolatlan Az elõbbiek alapján pontos menetrendet, egy számítógépes útvonalat modelleztem. Ebben figyelembe vettem, hogy part mentén hajózva éjszakára hol, melyik öbölben állhatott meg az odüsszeuszi flotta, s figyelembe vettem az Odüsszeiában megemlített idõtartamokat. Ezek alapján Odüsszeusz bolyongása a 3. táblázatban felsorolt jól elkülöníthetõ szakaszokra bontható. A Kirkénél eltöltött 1 év, valamint a Kalipszónál eltöltött 7 év hossza teljesen önkényes. Ha tõlem kérne igazolást Odüsszeusz Penelopé számára, akkor én ezt csak 181 napra tudnám kiadni.                                                                                                                                                Vass Tibor okleveles navigátormérnök                                                                                                                                              

Mítosz és valóság Képzeld el, ... El tudod képzelni?

Csábítás - koronként

Paródia Odüsszeusz üres amphorákon menekül a tengeren, nem Leukothée fátylával i.e. 670

Kirké mítosz és fikció Odüsszeusz – Kirké Télegonosz szerelem és halál

Utazás Hádész birodalmában Teiresziasznál Akhillésszel

Nauszikaá

Eurükleia - hazatérés a kérők korabeli vázaképen

Félelem a sors csapdájától Odüsszeusz Agamemnón A KIRÁLY A HAJÓS

Két hazatérés - Két asszony mert nem tett gonoszat, mint Tündareosznak a lánya, törvényes férjét ki megölte: belőle riasztó ének lesz odafönt: ő minden nőre gonosz hírt szerzett, még aki tisztességes is, arra is éppúgy.„ Agamemnón lelke XXIV. ének Mennyire jólelkű a hibátlan Pénelopeia, Íkariosz lánysarja: urát, Odüszeuszt, az eszében jól őrizte: ezért soha el nem enyészik a híre ékes erényének, s a szilárdszivü Pénelopéből bájos dalt készít a halandó népnek az isten:

A bosszú a modern korban filmen Chagall

Márai Sándor Freud után 1947-48; 1952 Béke Ithakában (regény három énekben) Előének - versben Első ének: Pénelopé, Második ének: Télemakhosz; Harmadik ének: Télegonos Utóének: (Télegoneia, Cicero feljegyzései- kommentár és önreflexió) A vizsgálódás alapkérdése: mit bontott ki az Odüsszeia lehetőségeiből a szerző? A „Nagy Mese” folytatásának milyen kísérlete? Közp. kérdés: Megismerhető-e Odüsszeusz, a személyiség integritását megőrző, későmodern ember? A regény viszonya az eposzhoz; világképe; cselekmény és reflexió aránya, elbeszélésmódok, nyelv Nem önmagában a „történet” továbbírása, hanem világnézete és az elbeszélői nézőpontok cserélgetése által vált regénnyé.

Oidipusz ellenpéldája (Homérosz) → Márai epika LOGOSZ Odüsszeusz harca Poszeidónnal hübrisze→ledolgozta, kiegyenlítettség - valami után DE: el kell kerülnie az agamemnóni sorsot ezért (jóslat) →: meg kell tenni →leszámolás →Béke (Rend) Márai: Odüsszeusz autonóm hős + jóslat: meg kell tenni → vándorlás; apagyilkosság (forrás: Télegonia) BOSSZÚ: apagyilkosság az istenek törvénye szerint (Kirké nyila), az emberért (!) : hogy új korszakot lehessen kezdeni → Odüsszeusz „a monda térfogatában”= a nyugati ember női segítők, Pénelopé + fia partner Szophoklész dráma MÍTOSZ előzmény: félelem a sorstól: bizonytalanság (jóslat; apa-fia Delphoiba tart) valami rájuk vár (jóslat) → : el kell kerülni apagyilkosság, vérfertőzés VÉTSÉG: VÉRFERTŐZÉS (isteni/emberi ellen): önbüntetés hogy valamit le lehessen zárni női segítő nélkül

Béke Ithakában (regénytrió) Odüsszeia (eposz) Béke Ithakában (regénytrió) A konfliktus utáni feloldódásról (egyensúly helyreáll), az idill felszámolásáról (az egyensúly csele). A harc után játszódik, a leszámolás után játszódik. A kaland és a leleményesség hősei, hajlékonyak, a megértés és önmegértés hősei, összetettek. Hősei kivívják sorsukat, hősei keresik és végigjárják sorsukat. Világképe nyitott, világképe emberközpontú és modern. Az istenvilág szerepe gyengül, az istenvilág szerepe lelepleződik vagy ironikus (profanizálódás). Színtér: A tenger végtelen horizontja, az emberi viszonyok külső-belső tere. Az ember választ. az ember dönt és reflektál. A cselekmény mozgató tengelye:Odüsszeusz-Pénelopé, Odüsszeusz-Pénelopé (Odüsszeusz) –Pénelopé -Télemakhosz -Télegonos. Az európai regény ősképe, eposz, egymást kiegészítő modern regényhármas. Kiinduló és végpont köré épített retardációs cselekményvezetés, az alkotó szubjektum helyét elfoglalja a narrátor; a beszélők nézőpontjuk miatt kerülnek a mű/vek centrumába. A sorsáért harcba induló individuálisabb hős, a sorsát beteljesítő modern ember. Múlt és jelen idősíkjait váltogató, egymásra montírozó, komplikált időkezelés, múlt idejű, naplószerű visszatekintések, az emlékező- reflektáló tudat mozgásai.

Intertextuális mezőkben? „Homérosznak mondok köszönetet” Márai Márai művek mezőjében Márai Sándor: Béke Ithakában Irodalomtörténeti mezőben Műfajtörténeti mezőben

Műfajtörténeti mező a regény szüntelenül alakuló műfaj a külső – prózai – forma, tárgyválasztás, világszemlélete, hősfelfogása, tér-idő szemlélete, szerkesztettsége-ritmusa különbözteti meg az eposztól

Irodalomtörténet Márai-sugalmazások a jövőnek: Krúdy – Kosztolányi – Márai – Ottlik ? → ? mai nyelv- és szubjektumelméleti dilemmák, az önéletrajziság dokumentaritás, a napló megalkotottságának, mint öntematizációs eszköznek a problémaköre a polgári lét, a modernizáció, a globalizáció kérdése

Márai - művek Szindbád hazamegy (ez is „továbbírás”) a modern regény kísérletei Szindbád hazamegy (ez is „továbbírás”) DE (ez inkább palimpszeszt, Krúdy alakját hívja elő) San Gennaro vére (ez is „nyomozás”) DE (ez inkább bűnügyi keretben) a küldetéses hős megértésére irányul, a megismételhetetlennek - jézusi eszme - a hiábavaló kísérlete) Naplók DE ez inkább referenciális (pl. apjáról, az emberről, az életformákról, a személyiségről, háború utánról) ...