LámpásLámpás Keresztyén Ifjúsági Dicsőítő Csoport.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A menórát sokan zsidó szimbólumnak tartják, amit a választott nép használt Isten rendelésére. A Messiás (Krisztus) követői az évezredek folyamán egyre.
Advertisements

Íme, az én anyám és az én testvéreim
Egymásért fordítsuk meg a napot!. Célok •a fogyatékos emberek elfogadottságának növelése érdekében: ▫integrált események szervezése, ▫a fogyatékos emberek.
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
Isten célja a gyülekezettel 2: Közösség
Milyennek akarta Jézus Krisztus a közösséget?
Krisztus uralma alatt élni 5.
KÖZÖSSÉGI HÁZ KISVASZAR 2012.
MBE Gyülekezetplántáló regionális találkozó április 20. Eger
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
KATOLIKUS VAGYOK HITTANRA JÁROK.
TÁMOP A/ projekt: Intézményi együttműködés, pedagógiai módszertani megújulás – pedagógiai szemléletváltás a sajátos nevelési igényű.
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.
Komárom Kártya „Merjünk nagyok lenni – s valóban oly nehéz, - de legyünk egyszersmind bölcsek is.” Gróf Széchenyi István.
Kreatív technikák és terápiák a pszichiátriai betegek közösségi alapú ellátásaiban Endre Szilvia május 23.
Sámuel királlyá keni Sault
Nyírségi Református Egyházmegye Területi Presbiteri Találkozók február 26. Rakamaz március 4. Nyírmada március 18. Nyírbogát március 25. Ibrány április.
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
A Székesfehérvári Református Egyházközség diakóniája
Iskolai Közösségi Szolgálat Definíció Cél Folyamat Példák Demokratikus Ifjúságért Alapítvány.
MAG Megelőzés Alkalmazkodás Gondoskodás Készítette: Fidler Mária
Szentlélek jöjj, a világ vár!. Egység Lelke Béke Lelke.
Óvodai tanterv a 3 és 7 évesek számára
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
Egyéni döntések a szervezetben
A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon KÜLDETÉSNYILATKOZATA MUNKAANYAG: az augusztus i csoportmunkák, a vezetőségi együttgondolkodás,
PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ ig Az okos istentisztelet.
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
Albert Schweizer A nagy titok
Folyamodjatok az Úrhoz,
Asztal- és életközösség Jézussal
A békéltetés szolgálata
„Mi dolgunk a világban?”
ÚJRAÉLESZTÉSI KÍSÉRLET
Ő az Úr, Ő az Úr! Meghalt értem a kereszten, Ő az Úr!
ADAKOZÁS „ Nagyobb boldogság adni, mint kapni!”
Mi a gyülekezet? Mi a célom? Bibliai gyülekezetplántálás
BB Biblia-kör.
Minden lépés, minden szó Legyen tiszta, mint a hó, ahol járok Te legyél az út!
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
A fejlődésközpontú didaktika alapjai
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
1 Továbblépés - Az üzenet.
Királyi papság – szentírási kifejezés : „Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel…
Dr. Schiffer Csilla A család és az iskola kapcsolatának fejlesztése
Ádám & Éva... Néhány Évával töltött nap után Ádám Istennel sétál a paradicsomban. Ádám elmondja az Istennek mennyire boldog, hogy Éva itt van vele, milyen.
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (intézmény neve) Készítette igazgató.
Adj hálát Istennek Szívvel, szájjal, élettel, Ki most is mindent jól Cselekszik mindenekkel! Csak jót ad nekünk is Mi bölcsőnktől fogva, Nagy irgalmasságát.
 július 1-én született Almásfüzitőn  Diákéveit a váci piarista gimnáziumban töltötte  1945 februárjában testvérével behívót kaptak  Az orosz.
Kereszténység - nevelés
HOZZÁTARTOZÓ ÉS SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK ELFOGADÁS/EGYÜTTMŰKÖDÉS.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
Benke Sándor Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon Gödöllő Budapest, Január 14.
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába Egyházközség neve: Hittanoktatást végzi:
Hálózatok Támogató, segítő szerepek az ifjúsági munkában.
TINIK A T I N I K A GYÜLEKEZETGYÜLEKEZET A TINIK- ÉRT?! A T I N I K - É R T ? ! ÉRT?! É R T ? ! A A.
A BMSZki szakmai irányainak tervezett változásairól, vázlatosan
Keresztyén Ifjúsági Dicsőítő Csoport
55.
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
Betelve Szentlélekkel!
Család – és Gyermekjóléti Központ
(Apostolok cselekedetei 16, 16-40)
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
Előadás másolata:

LámpásLámpás Keresztyén Ifjúsági Dicsőítő Csoport

„A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóba tegyék…” Lk 11,33 „Hirdessék az Úr nevét …, és dicséretét…!” Zsolt 102,22

Jellemzők • Lévays diákokból álló dicsőítő csoport – Ének és Zene – Nyitott • a zenei képzettség nem előfeltétele a tagságnak – fontos a közösség jelleg is • Keresztyén értékrend szerint élő fiatalokat vár a csoport • Iskolai segítő – tevékenység és működés koordinátora • Zenében jártas diákok segítik az énekek zenei összeállítását • Heti rendszeres próbák

Szolgálatok • Iskolai eseményeken – hétkezdő istentiszteleteken (cél az, hogy rendszeresen) – csendesnapok, ünnepségek • Iskolai kapcsolatokon keresztül egyéb helyeken (meghívás alapján) – iskolák – gyülekezetek – intézmények (kórház, óvoda, idősek otthona)

Dicsőítésről • Miben más a dicsőítés az énekléstől? – Istent dicsőíti - nem témát, személyt, történést… • Dicsőít (dicsér, róla beszél, az Ő dolgairól beszél, imádság jelleg is - közösségi, de Isten felé mégis intim/személyes) – Nem esztétikai élményt akar szerezni elsősorban, hanem tisztában van azzal (a dicsőítésben résztvevő), hogy a részvétel folyamán a Szentlélek munkája által Isten és a személy (aktív és hallgató) között kommunikáció/interakció alakulhat.

A dicsőítés, mint „szolgálat” Hogyan lehet szolgálat a Lámpás dicsőítő alkalma? • A dicsőítő alkalom közvetlenül lehet megerősítő – Közvetlenül átélt élmény, megtapasztalás. • Az érzékekre és érzelmekre (Isten Szentlelke által; nem önmagában) ható folyamatban olyan megtapasztalás rögzül(het), ami akár sok-sok év múlva is segítségére lehet a hallgatónak egy nehéz élethelyzetben. – „A hit hallásból van” – ilyen összefüggésben is lehet értelmezni ezt az Igét.