Máté Péter Éjszakák és nappalok Mondd, miért szeretsz te mást Azért vannak a jó barátok Azt súgta a szél Egyszer véget ér Hazám Elmegyek Ez majdnem szerelem volt Máté Péter Hull az elsárgult levél Egy darabot a szívemből Minden szónál többet ér egy dal Ott állsz az út végén Úgy várom jössz-e már Volt egy szerelem Zene nélkül mit érek én Kilépés

Hazám A kenyér hangját hallom én, Az apám szavát vallom én. Bárki vessen követ rám: ez itt az én hazám! A mezők útját járom én, A gyárak súlyát hordom én. Bárki vessen követ rám: ez itt az én hazám! Széles a Föld, magas az ég, Mérföldes csizma sem elég. De egy csepp föld vár mindig rám: Ez itt az én hazám. Az utcák ívfény gyöngysorát, A mezők szorgos illatát, A jövő szabad, szép szavát jelented, ó, hazám! Széles a Föld… A múltam bölcső-melegét, A létem ezer fűszerét, A vigaszt a száz kudarc után Te nyújtod, ó, hazám. Hitem a szerény büszkeség, Békétlen, békés nemzedék, Múlt, jelen, s jövő szól hozzám: ||: Ez itt az én hazám, Ez itt az én hazám! :||

Hull az elsárgult levél Fúj a szél és én csak ballagok, Körülöttem néma csillagok, Meg sem kérdi tőlem senki sem: Merre mentél kedvesem? Esik eső és én ballagok, Néhány elmúlt percre gondolok, Kérdezem a tűnő felleget: Otthonod most hol lehet? Többé már nem sirat úgy hidd el téged senki sem, Mint ahogy én siratlak azóta is szüntelen. Nem szégyellem, s mellettem Hull az elsárgult levél, Sír a fáradt őszi szél, Mondd, hogy nem múlt minden el, Mondd, hogy néha könnyezel. Sáros úton egyre lépkedek, Körülöttem boldog emberek, Elmesélni nékik nem tudom, Milyen nagy a bánatom. Többé már nem sirat úgy hidd el téged senki sem, Mint ahogy én siratlak azóta is szüntelen. Nem szégyellem, és egyre Hull az elsárgult levél, Sír a fáradt őszi szél, Mondd, hogy nem múlt minden el, Mondd, hogy néha könnyezel. Hull az elsárgult levél, Mondd, a holnap mit ígér? Mondd, hogy mi lesz most velünk, Mondd, így meddig élhetünk? Fúj a szél és én csak ballagok, Nem tudom, hogy éppen hol vagyok. Rád találni vágyom szüntelen, Merre mentél kedvesem? Merre mentél kedvesem?

Egy darabot a szívemből Mikor hozzád indulok mindig izgatott vagyok, Mindig valamit viszek, mindig valamit hiszek, És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből. Mikor nálad ott vagyok, mindig boldogabb vagyok, Mindig téged akarlak, mindig téged vigyázlak, És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből. Meddig élhetek még én így? - ezt már magam sem tudom, Hiszen visszahív egy régi szerelem. Meddig élhetek még én így? - ezt már magam sem tudom, De mondj már valamit, és amit mondasz elhiszem. Mikor tőled eljövök irigy szomszédok között, Mindig valamit hozok, mindig valamit lopok, És mindig letörök egy darabot a szívemből.

Minden szónál többet ér egy dal Nekem elég egy szál gitár és néhány jó akkord, hogy elfeledjem minden rossz napom. Nekem elég egy szál gitár és néhány gondolat, hogy messze szálljon minden bánatom. Nekem elég egy szál gitár hogy ne unjam magam és megpróbáljak Tehozzád is szólni. Nekem elég egy szál gitár hogy szülessen egy dal, mit egyre többen tudunk énekelni. Refr.: 1. Minden szónál többet ér egy dal, megvigasztal minket oly hamar, néhány percig messze száll velünk, addig jó míg énekelhetünk. 2. Minden szónál többet ér egy dal, hogyha hallod nincsen semmi baj nem kell hozzá száz ének tanár. mi kellünk csak és egy szál gitár. Nekem elég egy szál gitár hogy vigasztaljalak, ha úgy érzed, hogy bántottak talán. Nekem elég egy szál gitár, hogy elmondjam neked, én ott állok a vesztes oldalán. Nekem elég egy szál gitár, hogy ne unjam magam, és megpróbáljak tehozzád is szólni. Nekem elég egy szál gitár, hogy szülessen egy dal mit egyre többen tudunk énekelni. Refr. 1., 2. Refr. 2. - 3-szor

Ott állsz az út végén Verse: Hosszú-hosszú évek emléke összefűz veled, mennyi-mennyi mindent köszönni tartozom neked. Refr.: Tévúton járok, sajnos néha-néha én, de bárhová megyek, te ott állsz az út végén. Verse: Mindent megbocsájtasz és mindig jót akarsz nekem, hogyha néha bántlak, akkor is jó vagy velem. Refr. És boldog vagyok, hogy veled élhetek, és örülök nagyon neked. Minden elmúlik: a bánat, az öröm, s hogy te mégis maradsz, köszönöm. Verse: Hosszú-hosszú évek emléke összefűz veled, mennyi-mennyi mindent köszönni tartozom neked. Refr.: Tévúton járok, sajnos néha-néha én, de bárhová megyek, te ott állsz az út végén. Próza: Nagyszerű vagy, csak te vagy ilyen, köszönöm neked azt, azt hogy ilyen vagy velem. Refr.: Tévúton járok, sajnos néha-néha én, de bárhová megyek, te ott állsz az út végén.

Úgy várom jössz-e már Úgy várom jössz-e már, mint álmot vár az éj. Miért lehet rút a régi táj, ha másvalaki vár, mondd miért? Úgy várom jössz-e már, hogy újra elkísérj. Nélküled szívem meg-megáll, és hűvös lesz a nyár, mondd miért? Miért szép a vén világ, ha végre látlak én? Kínálhat életem új csodát, de nézni vagy várni Rád többet ér. Miért jó a furcsa láz? Ne szólj, tudom, miért: mert veled a ballagás, a szó vagy a hallgatás többet ér. Oly sok kérdés válaszra vár, és ha szólnál, mit mondanál? Jöjj hát, felelj, mondd, mondd, mondd, ha választanál, hogy más kell vagy én, ugye kedvemre döntenél? Miért szép a vén világ, ha végre látlak én? Kínálhat életem új csodát, de nézni vagy várni Rád többet ér. Miért jó a furcsa láz? Hisz jól tudom, miért: mert veled a ballagás, a szó vagy a hallgatás többet ér, többet ér, többet ér, többet ér.

Volt egy szerelem Volt egy szerelem, ennek éltünk ketten. Volt egy szerelem, ez volt minden percem, ez volt a világ. A Hold, s a tenger, puha árnyak a fák, mindez hol van már? Megölte a tél, meghalt a világ. Már tudom, hogy más a szerelem, nem örök nyár, nem végtelen ölelés, hisz vége már. Régvolt szerelem, már csak bennem él. Elmúlt szerelem, árnyék és a fény, régen messze jár. Már más itt a táj, idegen szó, idegen kéz, mely ölel át, s az esti szél rád nem talál. Régvolt szerelem, soha nem jön vissza már, ráborult az éj, halvány lett a fény, és rámszállt a magány.

Zene nélkül mit érek én? Tető nélkül apró házad mondd, mit ér, A legszebb híd a folyó nélkül mondd, mit ér, És a tűz a meleg nélkül, És a leány a fiú nélkül Mondd, mondd, mondd, mondd, mit ér?! Termés nélkül termőfölded mondd, mit ér, És a kerted a virág nélkül mondd, mit ér, És az éj az álom nélkül, Életed a tettek nélkül Mondd, mondd, mondd, mondd, mit ér?! És zene nélkül mit érek én, És zene nélkül mit érek én, Zene nélkül mit érek én, Mondd, zene nélkül mit érek én! Termés nélkül termőfölded mondd, mit ér, És a kerted a virág nélkül mondd, mit ér, És az éj az álom nélkül, Életed a tettek nélkül Mondd, mondd, mondd, mondd, mit ér?! És az anya a gyermek nélkül mondd, mit ér, És a szíved az érzés nélkül mondd, mit ér, És a nyár a napfény nélkül, És a föld az ember nélkül Mondd, mondd, mondd, mondd, mit ér?! És zene nélkül mit érek én, És zene nélkül mit érek én, És zene nélkül mit érek én, És zene, zene nélkül mit érek én! És zene nélkül mit érek én, És zene nélkül mit érek én, Mondd, zene nélkül mit érek én, Mondd, zene, zene nélkül mit érek én! És zene nélkül mit érek én, És zene nélkül mit érek én, Mondd, zene nélkül mit érek én, Mondd, zene, zene nélkül mit érek én! És zene nélkül mit érek én, És zene nélkül mit érek én, Zene nélkül mit érek én, Mondd, zene, zene nélkül mit érek én!...

Mondd, miért szeretsz te mást Emlékeim közt van egy tépett levél, Levél, melyet nem is küldtem el. Féltékenység szülte, e bolond szenvedély, De olvassuk csak el, mit mondd a levél: “Mondd, miért szeretsz te mást, és én csak téged? Miért másnak örülsz úgy, ahogy én néked? Ha mellém sodort egyszer már az élet, Én nem engedlek oly könnyen el. Mondd, miért adtál reményt és oly sok álmot, Ha mástól akarod a boldogságot? Mondd, miért fogadtad el szerelmes szívem, És hogyha elfogadtad, most miért dobtad el? Refr.: (2x) Az első pillanatban megmondhattad volna, Szólhattál volna, ne kezdjük el. De te lázba jöttél, s lágyan átkarolva, Hozzám hajolva hazudtad el: Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved, S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret.” De én ezt a kis levelet most összetépem, Ha így akartad, hát nekem sem fáj.

Azért vannak a jó barátok Az esőt felszárítani úgy sem tudod A szelet megfordítani úgy sem tudod Ujjaid közül a kor Úgy száll mint szürke por, és a perc hordja el Refr. Azért vannak a jó barátok Hogy a rég elvesztett álmot Visszahozzák néked majd egy szép napon Azért vannak a jó barátok Hogy az eltűnt boldogságot visszaidézzék egy fázós alkonyon. Az álmot meg nem álmodni úgy sem tudod Az érzést elhallgattatni úgy sem tudod Ujjaid közt a kor Úgy száll mint szürke por, és a perc hordja el Refr.x2 Azért vannak a jó barátok Hogy az eltűnt boldogságot visszaidézzék egy fázós alkonyon. Azért vannak a jó barátok

Azt súgta a szél Refr.: Azt súgta a szél, hogy elmentél. (2-szer) Oly messze, távol élek tőled. Elválaszt víz és fold, sok határ A-ha-ha-haa Magányos éjszakákon mégis látlak, Mert gondolatom hazajár. A-ha-ha-haa Refr. Múlt éjjel szólt hozzám egy hang: Szerelmed elhagyott rég, másra vár. A-ha-ha-haa Nem hittem el, de sajnos az úton Beszélt hozzám a szél, ki arra járt. A-ha-ha-haa Refr. Egy hazug álomban éltem eddig én, Mert tévesztett a rózsaszín ágy. A szelíd álarc mögött az igazi az A hamis csalfa lány. Megtört a varázs, és a könnyem hull, De a józan mindig remél. Keserű könnyem és a rút felhőt Majd elfújja a szél. Refr.

Egyszer véget ér Egyszer véget ér a lázas ifjúság, Egyszer elmúlnak a színes éjszakák, Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár, Ami elmúlt, soha nem jön vissza már. Egyszer véget ér a lázas ifjúság, Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább, És az állomáson állunk, ahol integetni kell, De a búcsúra csak pár ember figyel. Egyszer véget ér a lázas ifjúság, Egyszer elmúlnak a színes éjszakák, Sajnos véget ér az álom, űsajnos véget ér a nyár, De a szívünk addig új csodára vár. Egyszer véget érnek múló napjaink, Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink, Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk, De még addig mindent újra kezdhetünk! Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk, Talán abban van az utolsó remény. Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz, De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény! Egyszer véget érnek múló napjaink, Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink, Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk, De még addig mindent újra kezdhetünk! Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk, Talán abban van az utolsó remény. Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz, De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!

Elmegyek Egy kis patak mindig rohant, s egyre csak énekelt. Egy sziklafal útjába állt, s a dalnak így vége lett. Én is így lettem néma víztükör, Mikor tőlem elmentél. Nekem többé már a Nap sem tündököl, Csak ha újra megjönnél. Refr.: Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok, még nem tudom. Elhagyom otthonom, még a jóbarátoktól sem búcsúzom. Elmegyek, elmegyek, igen megkereslek én, bármerre jársz. Nem tudom, hogy merre vagy, mégis úgy érzem, hogy engem egyre vársz. Vasárnap volt, vasárnap volt, amikor elhagytál. Nekem te nem, csak az a nap, vasárnap volt, meghalt már. Hozzám így jött el a halott vasárnap, Mikor tőlem elmentél. Nekem többé már nem tündököl a Nap, Csak ha újra megjönnél. (A 2. versszak másik verziója: Vasárnap volt, vasárnap volt, amikor elhagytál. Azóta én minden napon feketével írok már. Látod így vitted el a színeket, Mikor tőlem elmentél. Nekem többé már nem lesznek ünnepek, Csak ha újra megjönnél.) Refr.

Majdnem szerelem volt Hát elmúlt, tudom minden véget ért, Elszállt a nyár, oly messze jár. Hát elmúlt, ma sem értem, hogy miért? Mégis úgy fáj, hogy elmentél, elhagytál. Ez majdnem szerelem volt, és majdnem igazi vágy, Egy percig fölénk hajolt, már ment is tovább. Majdnem sikerült már, egy lépés volt csak az ég, Az álmok ködfátyolát te tépted szét.

Éjszakák és nappalok Sokszor arra gondolok, Éjszakák és nappalok Miért váltják fel mindig egymást? Miért nem lehet mindig fény? Önmagamtól kérdem én: Miért nem láthatjuk már többé egymást? Olyan rossz így nélküled, Elviselni nem lehet, Gyere vissza hozzám, várok rád! Sötétségben élek én, Soha nincs egy kis remény, Úgy vágyom már a nap sugarát. Á... Na na na na na na na na na na na na na na na na na na na na na na na Olyan egyedül vagyok... Éjszakák és nappalok Hozzátok őt vissza hozzám. Hozzátok őt vissza hozzám.