Előadó neve és beosztása

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés szabályai (Seveso II.) - polgármesterek felkészítése Lakossági tájékoztatás A lakosság.
Advertisements

Egészséges munkahelyek – Kezeljük a stresszt
A munkahelyi egészségfejlesztés lehetőségei, nemzetközi tapasztalatok
Működhet-e hatékonyan a társadalmi ügyek piaca? Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár Budapest, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért.
REGIONÁLIS ÉS HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSI STRATÉGIÁK TUDOMÁNYOS KONFERENCIA REGIONÁLIS ÉS HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSI STRATÉGIÁK TUDOMÁNYOS KONFERENCIA SZÉKESFEHÉRVÁR.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Dolgozói részvétel Egészséges munkahelyek kampány 2012–2013.
Szervezetfejlesztési Program
A társadalmi felzárkóztatás és az életen át tartó tanulás (LLL)
A JOGHARMONIZÁCIÓ. Az államok konszenzusa alapján elfogadott, szerződéses és szokásjogi magatartási normák összessége, amelyek a nemzetközi jogalanyok:
KLASZTER A FOGYATÉKOS EMBEREKÉRT Szakmai konferencia Pécs, szeptember
7. A PR (Public Relations) tevékenység (Propaganda / Nyilvánosság)
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ )” TÁMOP / A pedagógus(tovább)képzés kérdései és lehetőségei az egész napos iskola-
AZ EURÓPAI KIVÁLÓSÁG MODELL ÉS SZEREPE AZ EU CSATLAKOZÁSBAN STRATOSZ KIADVÁNY 2003.
Az EU támogatáspolitikája és az oktatásfejlesztés Halász Gábor tudományos tanácsadó Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet.
VI. Köztudatos vállalati magatartás A vállalatok társadalmi felelősségvállalása Szlávik János az MTA doktora tanszékvezető, egyetemi tanár Budapesti.
ENERGIAIRÁNYÍTÁSI SZABVÁNYOK
NAPII. - mikrogazdaság Jobbágy Valér GKM. Iránymutatások - mikrogazdaság Tudással és innovációval a növekedésért 7. A K+F célú beruházások növelése és.
Minőségmenedzsment alapelvek
A munkavállalók munkavédelmi érdekképviseleti lehetőségei
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
Az EFOP köznevelést érintő beavatkozásai
VI. Országos Távmunka Konferencia december 6. Az OTP Csoport távmunka tapasztalatai Magyarországon és Romániában.
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
Europe Direct Tájékoztató Központ Budapest ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központ ELTE Innovációs nap 2013.
GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása
Az EU-pályázati rendszer gyakorlata Magyarországon
Előnyök és alkalmazási területek
Péczeli Katalin előadása
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
A Duna földrajzi kapocs, közös identitástudat képező elem települések, régiók és országok közötti többszintű és sokrétű kapcsolatrendszer alapvető eszköze,
Szervezetfejlesztési Program
Munkahelyi Egészségvédelem Egyéni felelősség vagy vállalati érdek ?
Biztosítók irányítási rendszere
Európai M u n k a h e l y i Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség Kockázatértékelés - feladatok és felelősségek.
INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS SZERKEZET. TÖRTÉNET, SZEREPLŐK 1999-es megállapodás 2002-es megállapodás 2006-os (hatályos) megállapodás Módosítások: 2007,
Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű.
Simon Gábor a Fogyasztóvédelmi Bizottság elnöke Budapest, június 16. Fogyasztóvédelem és jogalkotás napjainkban.
BIZTONSÁGOS KARBANTARTÁS Helyszín, dátum Egészséges munkahelyek kampány
BIZTONSÁGOS KARBANTARTÁS Helyszín, dátum Egészséges munkahelyek kampány
Együtt a kockázatok megelőzéséért Egészséges munkahelyek kampány 2012–2013 Előadó neve és beosztása Dátum | Esemény neve A munkahelyi biztonság és egészségvédelem.
2008. március 27. Magyar Tartalomipari Szövetség – A/016 – EQUAL IT-mentor projekt.
A Magyar Távmunka Szövetség céljai, törekvései Dr. Horváth Elek elnök III. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
Szervezeti viselkedés Bevezetés
Minőség menedzsment 6.előadás
Strukturális és Kohéziós Alapok
Az EU új Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramja és a magyar álláspont kialakítása A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kapcsolódó feladatai Előadó: Schváb.
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia Készítette: Balogh Judit Nemzetközi Tan. III. évf
Partnerség a HR működésben Budapest, PSZE HR Szakmai nap Előadó: Párdányi Zsoltné humán partnerek osztályvezető.
Az európai országok eredményei és tapasztalatai Szigeti Tóth János © Magyar Népfőiskolai Társaság 2009.
Új utakon a Magyar Nyomda- és Papíripari Szakmai Szövetség FAIRPRINT február 4. Hajdúszoboszló Dr. Peller Katalin.
Tim Tregenza Hálózat-Manager Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség Legyen Európa biztonságosabb, egészségesebb és produktívabb munkahely!
EURÓPAI UNIÓS POLITIKÁK
A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Együtt a kockázatok megelőzéséért Egészséges munkahelyek kampány.
Kecskemét, június 20. Szemerey Szabolcs HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER
Elemezze cége innovációs potenciálját! ‘800 európai vállalkozás mint összehasonlítási alap’
Balatonszemes Az Európai Unió szintű szociális párbeszédben való részvétel tapasztalatai.
Az élelmiszer-biztonság helyzete Magyarországon és az Európai Unióban
„A” munkacsomag bemutatása Képzésfejlesztési javaslatok, finanszírozási alternatívák
AdRisk Community action on Adolescent and Injury Risk – Közösségi összefogás a fiatalok baleseti kockázatának csökkentésére Európai szintű szituáció-elemzés,
Vállalkozásmenedzsment I.
EVDSZ Budapest, A vizsgálat célja annak feltérképezése, hogy a magyar gyakorlatban hogyan érkeznek el a hazai ágazati vállalati dolgozókhoz.
A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenységének bemutatása GYURKÓ BÉLA (megyei kapcsolattartó)
Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv (2004) Magyarország 2006.június
Megváltozott munkaképességűek és fogyatékkal élők foglalkoztatását elősegítő támogatások és módszerek Tatosné Takács Andrea december 18.
1 Szervezet és minőség 2. előadás 1. 2 Az előadás tartalmi elemei Alapfogalmak A minőségfejlesztés jogszabályi háttere Minőségfejlesztési megközelítések.
A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Egészséges munkahelyet minden életkorban! A munkával töltött.
Az üzletek operatív működtetése
SZAKKÉPZÉSI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KERETRENDSZER (SZMBK) 11. előadás
Előadás másolata:

Előadó neve és beosztása Irányítás vezetés a munkahelyi biztonság és egészségvédelem területén Egészséges Munkahelyek kampány 2012–2013 Előadó neve és beosztása Dátum | Esemény neve A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

A probléma súlyossága Miért fontos a munkahelyi biztonság és egészségvédelem? Jó a vállalkozásoknak, a dolgozóknak és a társadalom egészének Évente több mint 5500 ember veszíti életét munkahelyi balesetek következtében 159 000 ember hal meg munkával kapcsolatos megbetegedések miatt (az ILO becslése) A költségek 490 milliárd EUR-val terhelik az EU gazdaságát Évente több mint 5500 ember veszíti életét munkahelyi balesetek következtében (1) 159 000 ember hal meg munkával kapcsolatos megbetegedések miatt (2) A költségek 490 milliárd EUR-val terhelik az EU gazdaságát (3) Források 1 Health and safety at work in Europe (1999–2007) – A statistical portrait [Munkahelyi egészségvédelem és biztonság Európában (1999–2007) – Statisztikai portré], az Európai Unió Kiadóhivatala, Luxembourg, 2010, 97. o. 2 Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 2005: A számadat az EU-27-re vonatkozó becslés (http://www.ilo.org/public/english/region/eurpro/moscow/areas/safety/docs/worldcongressreporteng.pdf) 3 A nem kielégítő munkakörülmények miatt 4%-os GDP-kiesést feltételezve (http://osha.europa.eu/en/press/articles/Present-new-and-emerging-risks-IOHA).

A probléma súlyossága A munkahelyi balesetek és a foglalkozási megbetegedések többsége megelőzhető 1999 és 2007 között az EU 15 javította a munkahelyi biztonságot (a halálos balesetek száma 5275-ről 3782-re, míg a nem halálos kimenetelű balesetek száma 900 000-rel csökkent) 2007 és 2012 között a közösségi stratégia célkitűzése további 25%-os csökkenés E kampány erre a sikerre épít DE Folytatnunk kell az erőfeszítéseket a megelőzés terén, hiszen a kemény munka árán kivívott eredmények könnyen elveszhetnek, ha „lazítunk” 1999 és 2007 között az EU javította a munkahelyi biztonságot (a halálos balesetek száma 5275-ről 3782-re, míg a nem halálos kimenetelű balesetek száma 900 000-rel csökkent) Forrás Health and safety at work in Europe (1999–2007) – A statistical portrait [Munkahelyi egészségvédelem és biztonság Európában (1999–2007) – Statisztikai portré], az Európai Unió Kiadóhivatala, Luxembourg, 2010, 97. o.

A megfelelő biztonság és egészségvédelem előnyei alacsonyabb kockázatok és költségek kevesebb betegszabadság és alacsonyabb munkavállalói fluktuáció kevesebb baleset alacsonyabb biztosítási költségek termelékenység növekedése a jogi eljárás veszélye alacsonyabb jobb hírnév az ügyfelek, a beszállítók és a befektetők körében

A megelőzés hatásosabb, mint a gyógyítás A megelőzés az európai kockázatkezelési megközelítés sarokköve Alacsonyabb kockázatok Kockázatok kiértékelése A kockázatok kezelése a forrásnál A dolgozók megfelelő utasításokkal való ellátása A munkahely és a felszerelések kialakításának a dolgozókhoz való hozzáigazítása Alkalmazkodás a technikai fejlődéshez Koherens és átfogó megelőzési szabályrendszer alkalmazása A védintézkedések kialakításában a teljes munkavállalói állomány előnyben részesítése az egyénnel szemben

Az irányítás szerepe A biztonságot és egészségvédelmet mindenkor szem előtt tartó irányítás Hatékony és erőteljes vezetés A dolgozók aktív részvétele Folyamatos értékelés és felülvizsgálat A vezetés szorosan összekapcsolódik a részvétellel Megfelelő vezetés nélkül a részvétel nem lehet sikeres Az irányítás felelőssége a partnerség és részvétel előfeltételeinek biztosítása

Első irányítási elv: Vezetés és biztonság és egészségvédelem (1) A hatékony és erőteljes vezetés elengedhetetlen a biztonság és egészségvédelem területén. Ez azt jelenti, hogy az irányítás: elkötelezi magát a munkahelyi biztonság és egészségvédelem, mint a szervezet alapvető értéke mellett pontosan tisztában van a szervezet kockázati profiljával példát mutat és körültekintő magatartást tanúsít világosan meghatározza és nyomon követi a szerepeket és felelősségi köröket a vállalat fenntarthatósági stratégiájában és a teljes szállítói láncon belül prioritást biztosít a munkahelyi biztonságnak és egészségvédelemnek

Vezetés és biztonság és egészségvédelem (2) Gyakorlati példák a munkahelyi biztonságot és egészségvédelmet szem előtt tartó vezetésre: Munkaállomások meglátogatása az egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos aggályok dolgozókkal való megbeszélése érdekében (a problémák azonosításán túl a dolgozók megoldásokkal is szolgálhatnak) Személyes felelősségvállalás és érdeklődés tanúsítása Példamutatás A lehetőségekhez mérten pénz és idő ráfordítása

Példák a helyes gyakorlatra (1) Olajfinomító, Belgium Az antwerpeni Total olajfinomító alvállalkozói szerződést kötött a SPIE Belgium nevű céggel Ennek nyomán kiderült, hogy a két vállalat üzleti és biztonsági kultúrája eltér egymástól, amit meg kell oldani A vállalatok felszámolták a fontosabb szervezeti különbségeket, majd figyelmüket a dolgozók műhelyszintű viselkedésére irányították A két különböző vállalati kultúrát intenzív, de nagyrészt informális megbeszélések révén sikerült összehangolni Példák helyes gyakorlatokra: olajfinomító, Belgium Az antwerpeni Total olajfinomító alvállalkozói szerződést kötött a SPIE Belgium nevű céggel. A balesetek és megbetegedések számának jelentős csökkentése érdekében szükség volt a két vállalat üzleti és biztonsági kultúrája közötti különbségek megszüntetésére. Komoly erőfeszítések árán a vállalatok felszámolták a főbb szervezeti különbségeket, majd figyelmüket a dolgozók műhelyszintű viselkedésére irányították. A dolgozókat önálló és felelősségteljes munkavégzésre ösztönözték például azzal, hogy a képzés során megtanították őket arra, hogy az új feladatok megkezdése előtt végezzenek kockázatértékelést. A kétféle vállalati kultúrát intenzív, de nagyrészt informális megbeszélések révén sikerült összehangolni. Miután a két vállalat kölcsönösen megállapodott a „helyes gyakorlatokról”, a javító intézkedések eredményeképpen a baleseteket sikerült teljes egészében kiküszöbölni.

Példák a helyes gyakorlatra (2) Miután a Total és a SPIE kölcsönösen megállapodott a „helyes gyakorlatokról”, a javító intézkedések eredményeképpen a baleseteket sikerült teljes egészében kiküszöbölni Sikertényezők Felsővezetés részvétele és kompetenciája Nyitott kommunikáció A dolgozók aktív részvétele Példák helyes gyakorlatokra: olajfinomító, Belgium (folytatás) Sikertényezők A két vállalat biztonsági kultúrájának összehangolása nem lett volna lehetséges nyílt kommunikáció, helyes vezetés és a dolgozók aktív részvétele nélkül. A felsővezetők részvétele jelezte a dolgozók felé a biztonsági és egészségvédelmi kérdések vállalaton belüli fontosságát. A folyamaton belüli legfontosabb intézkedések a következők voltak: hírlevelek és információkezelés biztonsági bejárások eszköztár-megbeszélések (rövid előadások a dolgozóknak az egészségvédelem és biztonság különböző kérdéseiről); valamint átfogó képzések

Második irányítási elv: A dolgozók aktív részvétele (1) Bár a munkahelyi kockázatok kezelése a munkáltató felelőssége, az uniós jogszabályok kimondják, hogy a munkáltatók kötelesek konzultálni dolgozóikkal az egészségvédelemről és a biztonságról E jogszabályi kötelezettségen túl egyes munkáltatók igazi kétirányú kommunikációs folyamatot alakítanak ki, amelynek során a dolgozók részt vesznek az egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos döntéshozatalban

A dolgozók aktív részvétele (2) E folyamat olyan munkahelyi kultúrát teremt, amelyben a munkáltatók és a dolgozók közötti kapcsolat együttműködésen, bizalmon és közös erővel történő problémamegoldáson alapul DE A közvetlen dolgozói részvételt nem szabad a dolgozói képviseleti rendszer alternatívájának tekinteni A nemzeti keretszabályokkal és az adott munkahely sajátos jellemzőivel összhangban a részvétel e két különböző módja egyaránt eredményesen alkalmazható

A dolgozók aktív részvétele (3) A dolgozók részvétele különösen értékes a következők során: Kockázatelemzés Szabályzatok és beavatkozások kialakítása Helyénvaló megfigyelések megfogalmazása a képzések és a végrehajtás során

A dolgozók aktív részvétele (4) A dolgozók aktív részvételének előnyei többek között: csökken a balesetek száma költséghatékony megoldások boldogabb és termelékenyebb munkaerő-állomány a munkahelyi kockázatok magasabb szintű ismerete és ellenőrzése

Harmadik irányítási elv: Folyamatos értékelés és felülvizsgálat (1) Az ellenőrzés és a jelentéskészítés a munkahelyi biztonság és egészségvédelem javításának elengedhetetlen eszközei A rutin jellegű vagy valamely konkrétumra (például a balesetekre) fókuszáló jelentések révén a vállalat vezetése tájékozódhat a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi teljesítményről Ez hasznos lehet a kérdésfelvetéseknél és a problémák hangsúlyozásánál és végül fokozza a biztonságot és egészségvédelmet

Harmadik irányítási elv: Folyamatos értékelés és felülvizsgálat (2) A megfelelő értékelési és felülvizsgálati rendszer elemei a következők: A főbb biztonsági és egészségvédelmi hiányosságokat a vállalatvezetés és a tulajdonosok felé a lehető legrövidebb időn belül jelző jelentési eljárások A balesetekre és megbetegedésekre vonatkozó adatok összegyűjtésére és jelentésére alkalmas rendszerek A dolgozók véleményének és tapasztalatainak figyelembevételére vonatkozó rendszer Segítünk mindenki javát szolgáló biztonságosabb és egészségesebb munkahelyeket teremteni, de ezt egyedül nem tudjuk megtenni

Hálózatalapú kampánytevékenység Fő erősség: nemzeti fókuszpontok és háromoldalú hálózatok De… további érintettek/partnerek bevonása is szükséges A kampány hivatalos partnerei (páneurópai és nemzetközi szervezetek), beleértve a szociális partnereket, a nem kormányzati szerveket, az ágazati szövetségeket és hálózatokat, valamint a magánvállalatokat Uniós intézmények, például az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az uniós képviseletek, Uniós ügynökségek, Európai Vállalkozói Hálózat (EEN) 17

Hogyan kapcsolódhat be? A kampányhoz bármely magánszemély vagy szervezet csatlakozhat. Ön a következő módon vehet részt a kampányban: a kampánnyal kapcsolatos információk és tájékoztató anyagok terjesztése révén a kampány során megrendezett számos eseményen, konferencián, versenyen vagy reklámkampányban való részvétel révén saját tevékenység szervezése révén 18

Kampánypartneri felhívás Páneurópai szervezetek is pályázhatnak kampánypartnerségre. Számukra az Ügynökség a következőket kínálja: Partneri státusz igazolása Bevezető csomag Uniós szintű és a médián keresztül történő támogatás Online kommunikációs felület Partnereknek szánt felület a webhelyen 19

Európai Helyes Gyakorlat Díjak Kiemelkedő és innovatív teljesítmények felismerése Vezetők és dolgozók közös munkára való ösztönzése A munkahelyi biztonság és egészségvédelem megerősítése Uniós tagállamok, EGT, nyugat-balkáni országok és Törökország Két kategória: száznál kevesebb dolgozót foglalkoztató munkahelyek legalább száz dolgozót foglalkoztató munkahelyek Győztesek kiválasztása a nemzeti fókuszpontok által beküldött jelentkezők közül http://osha.europa.eu/hu/campaigns/competitions 20

Források Kampányútmutató A dolgozóknak és vezetőknek szánt gyakorlati útmutatók Példák a helyes gyakorlatra Hírek a kampányeseményekről Prezentációk és animációs videoklipek Valamennyi anyag elérhető 24 nyelven www.healthy-workplaces.eu 21

Fontos dátumok Kampány indulása 2012. április 18. A Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Európai Hete 2012 és 2013 októbere A Helyes Gyakorlat Díj díjkiosztó rendezvénye 2013. április Az Egészséges Munkahelyek kampány csúcstalálkozója 2013. november 22

További információk Látogasson el a kampány weboldalára www.healthy-workplaces.eu Az országában zajló eseményekről és tevékenységekről szóló tájékoztatásért lépjen kapcsolatba nemzeti fókuszpontjával www.healthy-workplaces.eu/fops 23