Az elektronikus kapcsolattartás

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az ún. tételes Áfa-bevallás bevezetése január 1-jétől [2012. évi LXIX. tv. módosította a évi CLVI. törvényt, amely következtében az Art. 31/B.
Advertisements

Elektronikus Ügyfélkapu – kapcsolat az ügyfél és a közigazgatás között
Elektronikus ügyintézés, és várható technikai fejlesztések a Növény- és Talajvédelem területén Várszegi Gábor osztályvezető augusztus 30.
AZ ELEKTRONIKUS KÖZBESZERZÉS Infokommunikációs Államtitkárság MINISZTERELNÖKI HIVATAL Mezőkövesd, március 30.
1 ‘Bakonyalja-Kisalföld kapuja’ Vidékfejlesztési Egyesület évi ÚMVP monitoring adatszolgáltatási kötelezettség Kisbér,
Egészségügy a beteg szemszögéből Jogszabályi útmutató.
oldalon elérhető, letölthető. Jelen előadás feltételezi, hogy az oktatáson résztvevő elolvasta és elsajátította az ÉTDR ún. „bevezető előadás”anyagát.
1 ONYF BM OEP Az EMMA működési modellje Munkavállalók adatai Munkáltatók adatai Munka- viszonyok adatai Munkavállalók EU FH OMMF KSH EMNY Központ Munkáltatók.
2013. Szeptember 3. Szekeres Balázs Informatikai biztonsági igazgató
Elektronikus kormányzás – átlátható kormányzás Mikor indul, meddig jut? március 12.
A lions hazai szervezetének megújulása a Civil törvény kapcsán.
Az elektronikus kapcsolattartás Alapkérdései
Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal
ROP önkormányzati alkalmazás-szolgáltató (ASP) központok -
1 Munkáltatók részére nyújtott szolgáltatások Az eEurope-2005 megvalósítása közszolgáltatásainak (e-gov) Magyarországon A lakossági- és üzleti szféra felé.
Magyarország sokáig lemaradt az elektronikus közigazgatás alkalmazásában, de ma már minden hatósági eljárást el lehet intézni az interneten. A hatóság.
Új szabályok, új fogalmak az elektronikus ügyintézésben dr
Az Ügyfélkapu TÁMOP /2-2F A projekt neve: A Berettyó-Körös Térségi Integrált Szakképző Központ modell létrehozása.
Tájékoztató Fórum Észak Kelet-Pest Megyei Leader Egyesület 2170 Aszód Pesti út
1 Kormányszóvivői tájékoztató március 31. Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis (emma)
Elektronikus kérelem benyújtás
Elektronikus dokumentumok
Az elektronikus aláírás állami elismerése
(A biztosítási jogviszony nyilvántartás múltja, jelene, jövője. )
Kormányzati portál, ügyfélkapu és az e-közszolgáltatások
Biztonságos-e az Ügyfélkapu?
2010. március 03. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó.
Transzparencia, információszabadság és közérdekű adatok nyilvánossága Dr. Fazekas Judit Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes.
Az elektronikus eljárásokról
A közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény A kérelemtől a bírósági felülvizsgálatig Új jogintézmények a KET-ben.
Az igénybevevői nyilvántartás
Levéltárak kapcsolódása az elektronikus levéltárhoz A levéltári technológiai központok, a központi e-levéltári és e-irattári szolgáltatások Dr. Kenyeres.
Védjegybejelentés elektronikus úton László Áron Márk.
Elektronikus eljárás a polgári perben
Elektronikus fizetési meghagyás
Elektronikus ügyintézés a nyugdíjbiztosításban
Elektronikus jelentéstovábbító portál vagyonkezelő szervezet számára Ügyfélkapu használatával.
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Az adatvédelem szabályozása
A fizetési meghagyásos eljárás DE-ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék
Stipkovits István ISZ auditor SGS Hungária Kft.
KÉPVISELET A POLGÁRI PEREKBEN
Személyi jövedelemadó 1+1% felajánlása, fogadása Simon Réka adóügyi ügyintéző NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága Eljárási Osztály Eger, április.
Tájékoztató az ügyfélkapcsolatok elektronizálásának 2016.július 1-től hatályos szabályairól.
SZÁMADÓ Elektronikus számlák befogadása, e-dokumentumok a cégek gyakorlatában Csiba András Kornis György Számadó Kft 1.Elektronikus számla.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény tervezete
Módosult a közfeladatot ellátó szervek iratkezeléséről szóló kormányrendelet (335/2005.) Dr. Hollósi Gábor Ph.D. Magyar Országos Levéltár Kormányzati Gyűjtőterületi.
Változások az építőiparban – 2013 Tájékoztató az építésüggyel kapcsolatos jogszabályok január 1-e óta hatályos kivitelezőket érintő rendelkezéseiről.
Rövid áttekintés a MOK/HEFOP kártyák használhatóságáról Készítette: Nádor Szabolcs,
Adóügyi aktualitások (Új jegyzői adatszolgáltatások, egészségügyi szolgáltatási járulék) Lukács György igazgató NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága.
Sajtótájékoztató Sajtótájékoztató Az elektronikus ügyintézés lehetőségei az APEH ügyfélkapcsolati rendszerében Miskolc, szeptember 2.
Vacha Ferenc fejlesztési koordinátor Az elektronikus ügyintézés törvényi háttere és gyakorlata.
Az elektronikus számla adóigazgatási azonosításra alkalmassága.
A járási rendszer megújítása
A közigazgatási eljárás II.
Munkáltatói intézkedések közlésének Hszt. szerinti szabályozása
„Nem a papírra van szükség, hanem a rajta lévő információra!”
Úton az elektronikus levéltár felé
Bírósági Integrált Informatikai Rendszer
Elektronikus aláírás és iratkezelés
ELEKTRONIKUS ALÁÍRÁS E-JOG.
E-ügyintézés az adózásban 2006.
A hivatalos statisztikára vonatkozó új jogszabályok bemutatása Dr
A hivatalos statisztikáról szóló évi CLV. törvény bemutatása Dr
Foglalkoztatási – Munkavédelmi – Munkaügyi Elektronikus ügyintézés.
Az önkormányzati ASP és az önkormányzatok elektronikus ügyintézési feladatai Pécs, november 23.
A helyi önkormányzat, mint elektronikus ügyintézést biztosító szerv január 1. napjától ellátandó feladatai Dán Mihály e-közigazgatási referens Budapest,
Közbeszerzési Döntőbizottság
Elektronikus kapcsolattartás a hatósági eljárásban
Előadás másolata:

Az elektronikus kapcsolattartás MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Az elektronikus kapcsolattartás Budapest, 2010. május 11.

MINISZTERELNÖKI HIVATAL 2009. évi LII. törvény a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről Infokommunikációs Államtitkárság Jelentősége: az elektronikus iratküldést közjogi szempontból, az elektronikus iratok hitelessége, joghatás kiváltó képessége alapján közelíti meg. Ennek legfontosabb elemei az okirat tartalmi változatlansága és a továbbítás-átvételhez fűződő jogkövetkezmények rendezése Elektronikus tértivevény: elektronikus okirat, amely alapján a hivatalos iratot feladó hitelt érdemlő módon megbizonyosodhat arról, hogy az átvételre jogosult szerv vagy személy az elektronikusan kézbesített küldeményt átvette, és ez mely időpontban történt meg. Az Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltatón (a központi rendszeren) keresztül, közokirat kiállítására jogosult feladó által kézbesíttetett hivatalos irat - a hivatalos szerv saját minősített elektronikus aláírása nélkül is - elektronikus közokirat. a magánokirat, ha a szerzője küldi az ügyfélkapuján keresztül, elektronikus aláírás nélkül is teljes bizonyító erejű magánokirat lehet

Az elektronikus ügyintézés szempontjából kiemelendő szabályok: MINISZTERELNÖKI HIVATAL 2009. évi LII. törvény a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről Infokommunikációs Államtitkárság Az elektronikus ügyintézés szempontjából kiemelendő szabályok: Hivatalos irat kézbesítése G2G, G2C, C2G A kézbesítési vélelem az elektronikus kézbesítés során Ha a címzett a hivatalos iratnak az elektronikus kézbesítési tárhelyen történő elhelyezését követő ötödik munkanapon sem veszi át a küldeményt, akkor a hivatalos iratot az ezt követő munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni (kézbesítési vélelem). Ha kézbesítési vélelem beállta megállapításának van helye, a címzettet és a feladót az Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltató automatikusan tájékoztatja az elektronikus kézbesítési tárhelyükön. Eltérési lehetőség (APEH kétszer kiküldi) Az elektronikusan kézbesített hivatalos iratok megőrzése, áttérés papír alapú kézbesítésre

A Polgári perrendtartás módosítása 2009. évi LII. törvény a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság A Polgári perrendtartás módosítása 394/B. § (1) A polgári perben – és ha törvény más polgári eljárás vonatkozásában előírja – 2010. július 1. és 2011. június 30. napja között a következő rendelkezéseket kell alkalmazni: a) ha a vállalkozások közötti perben kötelező a jogi képviselet, a keresetlevél és minden egyéb beadvány, okirati bizonyíték benyújtására kizárólag elektronikus úton, a jogi képviselő hivatali kapuján keresztül kerülhet sor, és a bíróság is valamennyi hivatalos iratot elektronikusan kézbesíti; az elektronikus úton benyújtott keresetlevelet a bíróság az alperes részére papíralapú okiratként kézbesíti azzal a kiegészítő tájékoztatással, hogy az eljárásban kötelező a jogi képviselet, ezért védekezését, nyilatkozatát jogi képviselővel eljárva, kizárólag elektronikus úton nyújthatja be; b) kötelező jogi képviselet esetén az eredetileg papír alapú okirati bizonyítékok elektronikus benyújtása alóli kivételt jelenti, ha a bizonyítási eljárásban az okirat papír alapú bemutatása, megtekintése szükséges; erre különösen akkor kerülhet sor, ha az eredetileg papír alapú bizonyítékok nagy mennyisége miatt azok digitalizálása aránytalan nehézséggel járna, vagy ha a papír alapú okirat valódisága vitás; a papír alapú benyújtást a bíróság hivatalból és a fél indítványára is elrendelheti; c) kötelező jogi képviselet esetén, ha a fél – bármely okból – nem rendelkezik jogi képviselővel, akkor a bíróság a jogi képviselő képviseleti jogosultságának igazolásáig a félnek papír alapon kézbesíti a hivatalos iratokat; d) a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyekben a fél, illetve a jogi képviselő az elektronikus kézbesítést vállalhatja akkor is, ha nem kötelező a jogi képviselet; ha jogi képviselő nélkül eljáró fél vállalta az elektronikus kézbesítést, indokolt kérelmében az eljárás során egy alkalommal kérheti a papír alapú kézbesítésre való áttérést; a fél e jogát nem gyakorolhatja visszaélésszerűen; e) ha az eljárásban nem kötelező az elektronikus kézbesítés, akkor a fél jogutódjára nem vonatkozik az, hogy a jogelőd az elektronikus kézbesítést vállalta, kivéve, ha a jogi képviselő vállalta az elektronikus kézbesítést, és a jogi képviselő személye nem változott; f) ha a fél, illetve a jogi képviselő – a kötelező jogi képviselet esetét nem számítva – nem vállalja az elektronikus kézbesítést, de az elektronikus kézbesítést a másik fél, illetve jogi képviselője vállalta, akkor a bíróság a papír alapú okiratot benyújtó fél hivatalos iratait papír alapon kézbesíti a másik fél, illetve jogi képviselője számára.

Az elektronikus közszolgáltatásról szóló 2009. évi LX. törvény MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Az elektronikus közszolgáltatásról szóló 2009. évi LX. törvény 2009. június 15. : az OGY ellenszavazat nélkül elfogadja Szabályozási területei: a központi elektronikus szolgáltató rendszeren át elérhető szolgáltatások nyújtásának és hozzáférésének eljárási és technikai feltételei az elektronikus közszolgáltatást nyújtó vagy a szolgáltatás működéséhez, engedélyezéséhez kapcsolódó hatósági tevékenységet végző személyek jogai és kötelezettségei az elektronikus közszolgáltatást igénybevevő természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek jogait és kötelezettségei az elektronikus azonosítás alapelvei a központi rendszer alapszolgáltatásai a képviselet elektronikus igazolásának alapvető szabályai

Eszköz és feltételrendszer A központi rendszer MINISZTERELNÖKI HIVATAL Eszköz és feltételrendszer A központi rendszer Infokommunikációs Államtitkárság Immár törvényben is megjelenik a központi rendszer kínálata: a) az elektronikus kormányzati gerinchálózat, b) a kormányzati portál, c) az ügyfélkapu, d) a hivatali kapu, e) a biztonságos elektronikus dokumentumtovábbító szolgáltatás, f) az elektronikus tárhely és a központi rendszer cím, g) a központi archiválási szolgáltatás, h) az elektronikus fizetéseket és elszámolás lehetőségét biztosító rendszer, i) a központi ügyfélszolgálat (ügyfélvonal, kormányzati ügyféltájékoztató központ). Az elektronikus közszolgáltatást nyújtók mindezt igénybe vehetik, és vonatkoznak rá az üzemeltetési feltételek, amelyeket az informatikáért felelős miniszter ellenőriz.

E-ügyintézés a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszeren MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Hivatali feldolgozó háttér- és szolgáltató rendszerek E K G Háttérrendszerek Okmányirodák, Népesség nyilvántartó stb. Ágazati szolgáltató rendszerek (APEH elektronikus bevallás, OEP TAJ, stb.) Önkormányzati háttérrendszerek Csatlakozó Hivatali kliensek Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer Hivatali kapu E-ügyintézés üzenetek ellenőrzése, átvétel-átadása, logisztikája, időpecsét, napló Közmű kiszolgáló rendszerek BEDSZ - biztonságos elektronikus dokumentumtovábbítási szolgáltató réteg Tár k e z l ő Szervezeti postafiók Értesítési tárhely Ügyfélkapu – személyazonosító alrendszer Bejelentkeztető felület eID/jelszavas Ágazati portálok K Ü Elektronikus ügyintézések: Ügytár, ügyindítás, űrlapkitöltés, direkt ügyintézés, lekérdezések Egyablakos ügyintézési pont Letöltések kulcstár, űrlapok, szerkesztők Publikus Tájékoztatás Mo.hu Személyes ügyintézési interaktív felület  Ügyfél

Csatlakozás időpontja MINISZTERELNÖKI HIVATAL A leggyakrabban használt ÜK szolgáltatások Infokommunikációs Államtitkárság Szolgáltatás megnevezése [szolgáltatást nyújtó szervezet] Csatlakozás időpontja Okmányirodai szolgáltatások [KEKKH] 2005-2006-2010. Értesítés személyi iratok lejártáról [KEKKH] 2008. január Elektronikus árverés [APEH] 2008-2009. Adó- és járulékbevallás - SZJA, ÁFA, TÁNYA [APEH] 2005-2009. Elektronikus cégeljárás [IRM] 2005-2006. Elektronikus cégbeszámoló [IRM, APEH] 2009. (május 1-től kötelező!) Mezőgazdasági adatszolgáltatás [MVH] 2009. Mezőgazdasági e-kérelmek benyújtása [MVH] 2008. (2009-től kötelező!) Általános nyomtatványkitöltő szolgáltatás [MeH-APEH] Rendőrségi ügyekkel kapcsolatos e-ügyintézés [ORFK] Jövedéki és energiaadó bevallás [VPOP] 2007. Vámügyintézés [VPOP] Társadalombiztosítás, betegéletút lekérdezés [OEP] 2006. Nyugdíjügyintézés [ONYF] Magán-nyugdíjpénztári adatszolgáltatás [PSZÁF] Felsőoktatási felvételi [OKM, OH] 2004. Alkalmi munkavállalás [SZMM] 2010.

A rendszer teljesítménye MINISZTERELNÖKI HIVATAL A rendszer teljesítménye Infokommunikációs Államtitkárság Oldalletöltés a kormányzati portálról

A rendszer teljesítménye MINISZTERELNÖKI HIVATAL A rendszer teljesítménye Infokommunikációs Államtitkárság Havonta továbbított dokumentumok száma Felhasználók szám 890 ezer felett Továbbított küldemény túl a 70 millión

A hozzáférés, közvagyon biztosítása MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Működés alapkövetelményei A hozzáférés, közvagyon biztosítása Az elektronikus közszolgáltatások fejlesztése során biztosítani kell, hogy költségvetési vagy EU forrásokból létrehozott szoftverek, eljárási rendek, illetve más immateriális javak korlátlan felhasználási jogával az állam rendelkezzen, és a fejlesztések eredményei minden közigazgatási és közfeladatot ellátó szerv számára külön térítés nélkül hozzáférhetőek legyenek. Az elektronikus közszolgáltatások működésének elősegítése a közigazgatás minden szervének, illetve minden elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezetnek kötelezettsége, amely kötelezettséget az e törvényben meghatározott követelményeknek megfelelően, egymással együttműködve, összehangoltan kötelesek megvalósítani.

MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Szolgáltatás nyújtás Alanyok: közig hatóságok, közüzemi szolgáltatók, bíróság és kapcsolódó szervek, egyéb költségvetési szervek és nem kötelezett szervezetek Ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, a közigazgatási hatóságok kötelesek a hatósági eljárásokban az elektronikus kapcsolattartást és az e törvény hatálya alá tartozó más szolgáltatásaikat a központi rendszer útján megvalósítani, illetve hozzáférhetővé tenni – pl. adatok közzététele, nyilvántartások vezetése, tájékoztatók. A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság által folytatott eljárásokban, a jogi képviselő, a védő és a bíróság, az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság közötti írásbeli kapcsolat 2012. január 1-től Közszolgáltatók 2010 január 1-től kötelezettek tájékoztatás adására és ügyfélszolgálatra

MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Igénybevétel Bármely személy, korlátozás nélkül igénybe veheti, ha egyébként jogosult az adatok megismerésére Csak törvény írhatja elő közszolgáltatás kötelező elektronikus igénybevételét A KR csatlakozásra kötelezett, vagy egyébként csatlakozó szervek kötelezhetik ügyfélkapu nyitásra azokat a dolgozóikat, akik a dokumentumforgalomban részt vesznek Ott kell szabályozniuk a kiadmányozás rendjét is A KR alapszolgáltatások ingyenesek: maga a kapcsolattartás, a tárhely, az azonosítás, az elektronikus fizetés A biztonsági követelményeket a felhasználók is kötelesek figyelembe venni

MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Tárhely Az ügyfélkapu felhasználó számára biztosított dokumentum-megőrzési és elérési szolgáltatás A tárhely formái: értesítési tárhely: minden új küldemény itt tárolódik, ha 30 napig nem veszi át a címzett (nem nyitja meg) akkor törlődik és meg kell ismételni a kézbesítést tartós tárhely: az értesítési tárhelyre érkezett küldeményeket ide helyezheti át címzett. A tartós tárban levő egyes dokumentumokhoz olvasási hozzáférést adhat általa meghatározottaknak Központi rendszer cím kizárólag központi rendszeren belüli kapcsolattartásban használható elérési cím (még nem használt).

MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Kettős boríték A felhasználók személyazonosítás után tudják a különböző alkalmazásokban összeállított dokumentumaikat becsomagolt (titkosított) tartalomként a hatóság postafiókjába küldeni A becsomagolt tartalom a rendszer által továbbítandó, de nem feldolgozandó (nem bontja fel, nem dekódolja) A becsomagolt tartalomhoz (SOAP Simple Object Access Protocol) a szállító réteg által értelmezhető és értelmezendő leíró adatok (attribútumok) tartoznak (címzett, feladó, hash, stb) A rendszer ezen leírók alapján végzi el a becsomagolt tartalommal a szükséges műveleteket. Attribútumok (feladó neve, kinek a nevében teszi, mit küld, kinek küldi) Tartalom leíró metaadatok Közmű boríték Hitelesítő attribútumok Felhasználói boríték Felhasználó által csomagolt tartalom

Szervezeteknek nyújtott szolgáltatás MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Szervezeteknek nyújtott szolgáltatás Hivatali kapu: az ügyfélkapu szervezeti megfelelője, amely a kapcsolattartásban részt vevő szervezetet azonosítja egyedi szervezeti azonosítóval. A szervezeti azonosítót a szervezet által kijelölt, ügyfélkapuval rendelkező és azonosítható dolgozója kezeli. Altípusai az igénybevevő szervezetek szerint böngészős megvalósítás gépi megvalósítás Szervezeti postafiók: Csak a rövid távú megőrzés (maximum 30 napig) tartozik az alapszolgáltatásban a 3. naptól figyelmeztetés az át nem vett küldeményekre Gépi átvétel lehetőségének biztosítása iratkezelő rendszerek vagy célrendszerek számára. Átvétel közhiteles tanúsítása mindkét irányban

MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Hivatali kapu Oktatóanyag: https://segitseg.magyarorszag.hu/etananyag/hivatali_kapu.html

Hivatali kapu Kezdőoldal MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Hivatali kapu Kezdőoldal

Hivatali kapu Fájl letöltés MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Hivatali kapu Fájl letöltés

Hivatali kapu Fájl feltöltés MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Hivatali kapu Fájl feltöltés

MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Biztonság Az elektronikus közszolgáltatás bizalmi szolgáltatás és kritikus infrastruktúra – ennek megfelelően kell kezelni A központi rendszerhez való csatlakozás követelményeinek teljesítését – megfelelő szakértői vizsgálat alapján – a Nemzeti Hírközlési Hatóság egy erre feljogosított tanúsító szervezet tanúsítványa alapján regisztrálja, és a csatlakozás csak az NHH által elvégzett regisztráció után hajtható végre. A tanúsítást a csatlakozást megelőzően és utána rendszeresen el kell végezni. Ha a csatlakozás megtörténte után a felülvizsgálat során az erre feljogosított szakértő a feltételek hiányát érzékeli, az NHH-hoz fordul a regisztráció visszavonása érdekében.

Köszönöm a figyelmet! karoly.szittner@ekk.gov.hu MINISZTERELNÖKI HIVATAL Infokommunikációs Államtitkárság Köszönöm a figyelmet! karoly.szittner@ekk.gov.hu