Nagy Istenem, ha nézem a világot, Mit alkotott te szent „Legyen” szavad; Ha látom én sok milljó alkotásod, Kiket vezetsz és táplálsz egymagad.

Slides:

Advertisements
Hasonló előadás
Add a kezed, hogy zengjünk az Úrnak, zengjünk az Úrnak halleluját
Advertisements

Hahó, itt az új év ! Boldog 2014-et !.
Előadó: Csabai János színművész-rendező Zene: Jelenik Vendel
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Advent Az imádság, az önvizsgálat ideje ‘.
Jézus te vagy minden álmom
Anyák napjára. Szeretettel! Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni
„Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak.” Zsolt. 9: 10 „Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion.
Úton böjtben. A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz! A bajban lelkem társtalan – Krisztus, kegyelmezz! Segíts – segíts! Ne hagyj – ne hagyj!
Istenünk, sok-sok feszültség,
Advent alatt ti földön élő emberek Kongassátok az elhallgatott szíveket, Legyen csengés-bongás a föld terén át, Úgy várjátok az örök Isten szent Fiát!
A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz
Boldog 2014-et !.
JÓ REGGELT !.
JÓ REGGELT !.
Zeng, lelkem, ez új reggelt,
Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság lett.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Zene nem szól már és minden távol jár, jöhetek Hozzád
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Annyi mindent hordozunk a világban,
Mikor olyan összetört a szíved,
Hadd menjek, Istenem, mindig feléd, Fájdalmak útjain, mindig feléd.
Nagy Istenem, ha nézem a világot,
Ó, Istenünk, eléd letérdelünk, könyörgünk hozzád, téged kér szívünk: áldd meg a népünk, áldd meg nemzetünk! ”A nagy világon e kívül” sehol sincs helyünk,
BB Biblia-kör.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
JÓ REGGELT !.
JÓ REGGELT !.
Kegyelmed rám talált Vak koldusként, porban az út szélén,
Áldjad én lelkem a dicsőség örök Királyát! Őnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát! Hárfa és lant, mennyei angyali hang, mind az Ő szent nevét áldják.
Ki hittel a drága keresztre tekint, Szíve rögtön az üdvre lel itt
1. Ó, mily szép az Úrnak hajléka, Hol együtt a megszentelt nép! Itt élünk igaz rokonságban, Ha lábunk e hajlékba lép.
a dicsőség örök Királyát! Mind az ő szent nevét áldják!
A terveket már rég feladtad, mikkel kérkedőn, büszkén elindultál.
„hogy mindnyájan egyek legyenek”
Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság lett.
Jövel Szentlélek Úristen, Töltsd be szíveinket bőven Mennyei ajándékoddal, Szívbéli, szent buzgósággal. Melynek szentséges ereje Nyelveket egyező hitre.
Lelkem áldja Neved Istenem, Mert Te fény vagy a sötétben
Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem
Itt vagyok most, jó Uram, Hozzád száll e dal..
187.
Megújul a szívünk, megáldja életünk Ő, aki él. Alleluja!
Zsoltárok 104:24 „ Mily számtalanok a te m ű veid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.”
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz. Egyedül Isten ajándékozhat meg szeretettel, de te is bizonyságát adhatod szeretetednek.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
Bella István: Áni Máni messze néz. Láttad-e már, hogyan vonulnak hegynek a fák, hogy bandukolnak elébb odalenn, egyen-ketten, majd hárman-négyen, többen.
Nagy Istenem, ha nézem a világot, Mit alkotott te szent „Legyen” szavad; Ha látom én sok milljó alkotásod, Kiket vezetsz és táplálsz egymagad.
55.
Krisztus feltámadt – valóban feltámadt !
I-091.
I-098.
Kezem felemelem, úgy várok Rád, Neved vigasz nekem, úgy várok Rád.
Anyák napjára. Szeretettel! Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni
Kegyelmed elég, több mint elég, Igédben bízom én.
I-008.
JÓ REGGELT ! 4.
344.
93.
Jegyezd meg jól, nem te döntöttél, hogy megszüless vagy sem
Benned szabad vagyok Téged hívlak Istenem,
54.
Ó édes Jézus, ég és föld dicsőséges királya, Hozzád repes az angyalok alázatos imája. Édes igád terhe ellen föllázadt a gonosz szellem, Szívek trónját.
Előadás másolata:

Nagy Istenem, ha nézem a világot, Mit alkotott te szent „Legyen” szavad; Ha látom én sok milljó alkotásod, Kiket vezetsz és táplálsz egymagad.

A szívem áld, és hála tölti be: Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te A szívem áld, és hála tölti be: Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te! A szívem áld, és hála tölti be: Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te!

Ha szól Igéd, és benne Rád találok, Ha láthatom, mily nagyok tetteid, Ki népedet ily gazdagon megáldod, Elhordozod, bár látod bűneit.

A szívem áld, és hála tölti be: Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te A szívem áld, és hála tölti be: Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te! A szívem áld, és hála tölti be: Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te!

Ha mennybe hívsz; majd mikor eléd állok, S megláthatom Te fényességedet, Ha majd reám szent arcod vet világot, Leborulok és dicsőítelek.