Nyílt Pályán - Nemzeti Vasúti Kerekasztal - Eszmecsere a vasút jelenéről és jövőjéről (Budapest, 2010. szeptember 15. Vasúttörténeti Park) VASUTAS TELEPÜLÉSEK.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
ÜDVÖZLÖM ÖNÖKET A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK NEVÉBEN!
Advertisements

Munkáltató és a részvételi intézmények Kisgyörgy Sándor ÉTOSZ.
Magyar Kerékpárosklub Hungarian Cyclists’ Club (HCC)‏ László János, elnök.
A tercier és a kvaterner szektor
TÁMOP /A Személyiség kialakulása, fejlődése.
„Régi jó földből – új erős hajtások”. Miért jelentkezek az SZMT Elnöki poziciójára? - Elvira •Mert nagyon sokat kaptam ettől a közösségtől, Tőletek és.
Tájékoztató a települési túraútvonalak létrehozásával kapcsolatos tapasztalatokról Márta Attila.
A térségi vasutak, az élhető vidék október 27. A térségi vasutak, az élhető vidék – október 27. Közlekedési szövetségek alakítása, lehet ő.
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
A gazdaságfejlesztés jelentősége a települések és a térségek megélhetése és életben maradása szempontjából Az önkormányzatok működési és beruházási költség.
„ Nyílt Pályán – Nemzeti Vasúti Kerekasztal” HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés szeptember 15. Orosz Balázs.
Tóthné Temesi Kinga Szombathely,
Integrált Ütemes Menetrend a Budaörsi kistérségben
Az ökoiskola kritériumrendszer megújítása Magyarországi Ökoiskolák VII. Országos Találkozója Budapest 2009 OKM OFI Szontagh Pál.
A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA
A Magyar Természetvédők Szövetsége az Éghajlatváltozási Stratégiáról Farkas István, ügyvezető elnök Magyar Természetvédők Szövetsége Föld Barátai Európa.
Povorello XXI – A rend jövője PR és kommunikációs javaslatok.
A sokezer éves birodalom kihívásai az új évezredben Kína népességének jövője a növekedés és a környezeti tudatosság tükrében május 11.
Innovatív elképzelések Győr közösségi közlekedésének fejlesztésére
A szervezeti centralizáció jelentősége
Budavári Palota funkciójának, struktúrájának fejlesztése
A logisztikai szolgáltató központok fejlesztésnek hatása az ország fejlődésére Dr. Zsirai István Közlekedéstudományi Intézet Kht. főmunkatárs, tanácsadó.
Dr. Lamperth Mónika Budapest április 18.
A fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek működésének tapasztalatai Dr. Eitmann Norbert, elnök Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület június.
Partners Hungary Alapítvány A Partners for Democratic Change International tagja Civil stratégia előkészítő kerekasztal Szeptember 15. Szolnok.
A Magyar Távmunka Szövetség céljai, törekvései Dr. Horváth Elek elnök III. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály február Előadó: Gaál Gyula, a MÁV ZRt. elnök-vezérigazgatója Közlekedés- és logisztikai fejlesztési konferencia.
A közművelődés és az egész életen át tartó tanulás Nevelésügyi Kongresszus Budapest, augusztus 26.
A Foglalkoztatási Információs Pontok a Dél-dunántúli régióban Márk László Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
Regionális Civil Egyeztetések (RECE) Program Helyzetelemzés tapasztalatai Oprics Judit Társadalmi egyeztetés támogatása program vezetője október.
Tapasztalatok az NFT „Közlekedés, energia” munkacsoportjával kapcsolatban Lukács András Levegő Munkacsoport „Civil szervezetek feladatai és lehetőségei.
Electricity network in Europe Berlin, március 21.
EURÓPAI ÜZEMI TANÁCSOK KONFERENCIÁJA 2009 Budapest, november 17. ÜZEMI TANÁCSOK TÁRSASÁGI SZINTŰ EGYÜTTMŰKÖDÉSI FÓRUMA.
TÁMOP / Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért május 31. TERÜLETFEJLESZTŐK SZAKMAI MŰHELYE.
Közlekedéspolitikai és -gazdasági Tagozat
ELKÉPZELÉSEK ÉS VALÓSÁG a évi forgalmi adatfelvételek tükrében Albert Gábor tagozatvezető-helyettes március 12. Közlekedésszervezési és Hálózatfejlesztési.
HATÁRTALAN CIVIL NAP MÁJUS 20. PESTÚJHELY. Az Egyesület célja Zuglóban ne legyenek olyan létesítmények, túlzott beépítések, amelyek a lakosság életkörülményeit.
Vízi és vasúti szállítás
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
A foglalkoztatási paktumok célja Megismerni a térség foglalkoztatási helyzetét Összehangolni a térség gazdasági és humánerőforrás fejlesztési tevékenységeit.
Foglalkoztatási Fórum Gödöllői Kistérségi Foglalkoztatási Paktum 2011
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
MÁV - elővárosi vasutak: vonattal a városba
Nyílt Pályán Nemzeti Vasúti Kerekasztal eszmecsere a vasút jelenéről és jövőjéről szakmai-társadalmi vitanap Budapest,2010 szeptember 15 Dr.Doór Zoltán.
2005.évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésről
. Negyedik Partner Közép-Dunántúli Foglalkoztatási Hálózat 4P KDFH Alapítva: Gere János
Miért szükséges? Önkormányzati feladatok irányításának alapköve Kinek és miért hasznos? Képviselőtestületek és bizottságai Polgármester Polgármesteri hivatal.
Bodor Tamás főosztályvezető-helyettes Gyermek és Ifjúsági Osztály
TERÜLETI SZEMPONTOK MEGJELENÉSE A AS TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMBAN Tóth Róbert, fejlesztési szakértő CODEX workshop Novi.
Balatonszemes Az Európai Unió szintű szociális párbeszédben való részvétel tapasztalatai.
Tájékoztató a megyei tervezés aktuális állásáról
A Nemzeti Fejlesztési Terv
Az új típusú szakképzési rendszer főbb jellemzői MÁV konferenciasorozat 2. rendezvény április 29. Dr. Szivi József SZMM Felnőttképzési és Szakképzési.
Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vállalatgazdasági és Szervezési Tanszék Készítette: Tóbiás Petra Emese Konzulens: Dr. Kőműves Zsolt egyetemi adjunktus.
A KÖZÖTTI EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSI IDŐSZAK ÖNKORMÁNYZATI LEHETŐSÉGEI Zalai Mihály elnök Békés Megyei Önkormányzat Települési Önkormányzatok.
Hátrányból előnyt! - a gazdaságfejlesztés lehetséges útjai a kistelepüléseken Murakeresztúr IKSZT november 24.
SZOLNOK VK és IVS sz. bemutató 2013 szeptember.
EGER TÉRSÉGE FEJLESZTÉSI EGYESÜLET „Területfejlesztés civil szemmel” Előadó: Pozsikné Hidvégi Éva, elnök.
A magyar önkormányzati rendszer bemutatása OSLO április 22
Lóska János elnök Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség
KÁL-KÁPOLNA vasútállomás és környezetének fejlesztése
TÁMOP A-14/ „Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú.
A PAKSI BŐVÍTÉS LEHETSÉGES HATÁSAI TOLNA MEGYÉRE: KAPCSOLÓDÁSI PONTOK, EGYÜTTMŰKÖDÉSEK A TELLER-LÉVAI PROJEKTEKHEZ NASZVADI BALÁZS TERÜLETFEJLESZTÉSI OSZTÁLYVEZETŐ.
Kardosné Gyurkó Katalin A család jövője – a nagycsaládosok
Busexpo A közforgalmú közlekedés hazai trendjei
roma integrációs modellek a közös sikerekért
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
Magyarországi Ökoiskolák VII. Országos Találkozója
A szolgáltatási szféra és az infrastruktúra
Előadás másolata:

Nyílt Pályán - Nemzeti Vasúti Kerekasztal - Eszmecsere a vasút jelenéről és jövőjéről (Budapest, szeptember 15. Vasúttörténeti Park) VASUTAS TELEPÜLÉSEK SZÖVETSÉGE Elnök: Csanádi István Tel: (68) Székhely : 1087 Budapest, Kerepesi út 3. Levélcím: 5820 Mezőhegyes, Kozma F. u. 11. Fax: (68)

Vázlat 1.) A VTSZ rövid bemutatása (Hátha valaki nem ismeri?) 2.) Mi hogyan látjuk a MÁV jelenlegi problémáit? (megközelítés a felhasználók oldaláról) Előnyök, hiányosságok: - gazdasági - tömegközlekedési:- személyforgalom - teher - infrastrukturális, regionális helyzet 3.) Jövőbeli elképzelések (Milyen vasutat szeretnénk?) 4.) Megoldási javaslatok 5.) Befejezésül 2

1.) A VTSZ rövid bemutatása (Hátha valaki nem ismeri?) ben 12 település részvételével a civil szervezet megalakult - Kik alapították a VTSZ-t? 12 települési önkormányzat. - Jelenlegi taglétszám: 139 tagtelepülés, cca 1,3 millió lakos - A VTSZ céljai: Alapszabály I.8. „ Azon települések egymás közötti, valamint a magyar vasutakkal való együttműködésének kialakítása, melyek nagymértékben köszönhették fejlődésüket…. a vasútnak, s a vasút is jelenleg is meghatározó tényezője a település arculatának”. - A VTSZ feladatai: - a települések egymás közötti, és a magyar vasutakkal való együttműködés kialakítása annak érdekében, hogy a vasúti személy-és áruszállítás meg tudja őrizni jelentőségét az ország gazdasági életében, és pozitívan hasson vissza az egyes települések társadalmi-gazdasági helyzetére. (ASZ I. 9) - Tevékenységi formái: - aktív kapcsolati rendszer kialakítása és működtetése a kormányzat, szakminisztériumok, MÁV, érdekképviseletek, önkormányzatok, és civil szervezetek stb. között. - rendezvények szervezése, azokon való aktív részvétel, médiaszereplés, a gazdaságos, lakosság és környezetbarát közösségi közlekedés kialakítása, és megtartása érdekében 3

2.) Mi hogyan látjuk a MÁV jelenlegi helyzetét? (megközelítés a felhasználók oldaláról) (megközelítés a felhasználók, a lakosság oldaláról történik, hiszen a VTSZ tagjai települési önkormányzatok, akik a lakosság választott képviselői.) Előnyök: - A MÁV az ország legnagyobb személy-és teherszállító vállalata -Az ország gazdasági élete szempontjából szerepe és jelentősége mással nem pótolható. -Nagyszámú és tömegű, olcsó személy és áruszállításra képes -A környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatása a legcsekélyebb a többi közlekedési szereplővel szemben. Hiányosságok: - Az utóbbi években végrehajtott differenciálódások ellenére még ma is nagyságánál fogva lassú, néha túlszabályozottabb a kelleténél, nehézkesen működő. - A XXI. század kihívásait- melyek a közösségi közlekedés terén is jelentkeznek - csak lassan érzékeli, és ezekre nem reagál megfelelő módon. 4

- Jelen van a szervezeten belül egyszerre az alulfinanszírozottság és a felesleges kiadás. - Jellemző az esetek nagyobb részére a pályák, vasúti ingatlanok, gördülő állomány elavult volta, és ebből adódóan a szolgáltatás alacsony színvonala. Ez elsősorban szárnyvonalakon tapasztalható. A bürokráciából eredően nehéz az együttműködés a települési önkormányzatokkal (pl.: használaton kívüli MÁV ingatlanok sorsa) -A közösségi közlekedés területén a társakkal folytatott versenyben gyakran alulmarad. - A személyszállításban a menetrend összeállítói esetenként nem veszik figyelembe a lakossági érdekeket. (munka, iskolakezdés- és befejezés, nagy tömegeket vonzó rendezvényekre utazás stb.) -A teherszállítás háttérbe szorult a mellékvonalakon. - A regionális vagy térségi vasúti kísérletek során szerzett pozitív tapasztalatok nem kerültek bevezetésre az országban. - A mellékvonalak bezárása rendkívül sok kárt okozott az adott térségben élőknek, de az egész országnak is, gyakran munkahelyek elvesztését. Megnehezítette a munkába, iskolába járást. A vasúti pályában, ingatlanokban is jelentős kárt okoztak az illetéktelenek. A forgalom ráterelődött az amúgy is rossz minőségű közutakra, növelve a balesetek számát, szennyezve a környezetet. Csökkentek a térségben élők élet-és munkaesélyei. 5

3.) Jövőbéli elképzelések (milyen vasutat szeretnénk?) - A VTSZ-ben levő polgármesterek a településeken élő lakosokat képviselik, ezért fő a kívánságuk a lakosok, a település igényeihez legjobban illeszkedő vasúti szolgáltatás. • igényekhez igazodó, ütemes menetrend • gyors, kényelmes, tiszta, utas barát szerelvények • tiszta, rendezett MÁV ingatlanok, állomások -(kisgyermekkel utazók, mozgáskorlátozottak részére is igénybe vehető szolgáltatások) -A szolgáltatás színvonalával arányos áru menetjegyek. -Más közösségi közlekedési ágakkal összehangolt csatlakozási –átszállási- lehetőségek. -Környezet, utas, turistabarát módon összeállított szerelvények (nagycsaládos, kismama, kerékpáros utasok) -A közúti közösségi közlekedés ráhordó szerepének erősítése. -Az utópia világába illik esetleg: rádió, TV, internet lehetőségek. (nem minden vonalra és szerelvényre értendő!) 6

4.) Megoldási javaslatok: - Az ország egészére - Európába, Ázsiába illeszkedő - kidolgozott közösségi közlekedés koncepció megalkotása, a lehető legszélesebb társadalmi részvétellel - Ennek részeként - szigorú állami felügyelettel - a közösségi közlekedés szereplőinek szolgáltatásait úgy összehangolni, hogy azok ne egymás konkurenciái, hanem egymás kiegészítői legyenek a felhasználók érdekeinek messzemenő figyelembevételével. - A világon egyre inkább kiemelt szempont a környezetvédelem, a vasút hazánkban is kapjon ezért előnyöket. - Szoktassuk vissza az embereket a vasúti utazásba, a vasúti áruszállításba- kedvezményekkel! 7

5.) Befejezésül: -természetes tisztában kell azzal lenni, hogy az utóbbiakhoz idő, pénz, szakmai elkötelezettség és az országért érzett magas szintű felelősség szükséges! Nos, ezt kívánja a Vasutas Települések Szövetsége! 8