Budapest, 2009. március 4. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Dr. Kocsis István vezérigazgató, BKV Zrt.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Találkozzunk a felhők felett!
Advertisements

A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
A FŐVÁROSI KÖZSZOLGÁLTATÓ CÉGEK PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI ÖRÖKSÉGEI A FŐVÁROSI KÖZSZOLGÁLTATÓ CÉGEK PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI ÖRÖKSÉGEI Közszolgálat, rend, erős város!
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Budapest, május 19.SAJTÓBESZÉLGETÉS. A bliccelők által okozott kárt a fizető utasok szenvedik el.
• 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégcsoport. • Az RFH küldetése, hogy KKV-k és Önkormányzatok számára biztosított.
Kombinált Mikrohitel Program. Kombinált mikrohitel - közvetítői pályázat • Együttesen igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes mikrohitel,
A Magyar Posta Zrt. közbeszerzési státusza, közbeszerzési rendje
Balassagyarmat, június 24. KKC-2007-V Támogatott hitel kezdő- és mikrovállalkozásoknak Mravcsik László,(MiFiN Zrt.) Vállalkozás- és Vidékfejlesztési.
Közbeszerzési tudnivalók.  A évi CXXIX tv. szerint kell eljárni a közbeszerzési eljárásokban, amelyeket az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek.
PÁTOSZ nap Február 23.. Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 20 éve a vállalkozásokért Célunk: a Közép-dunántúli régióban.
1. 2 Az RFH cégcsoport • Az RFH csoport: 7 regionális társaság és megyei hálózat • 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és.
Piac & Profit Konferenciasorozat Start Garancia Zrt. Egy gonddal kevesebb! Pályázati garancia a Start Zrt-től Az értékteremtő befektetés garanciája.
A közbeszerzési törvény módosítása I.
Támogatási Szerződés előkészítése  az előkészítést a Közreműködő Szervezet és a kedvezményezett programmenedzserei közösen végzik  az előkészítés formanyomtatvány,
EKOP Elektronikus levéltár
MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. A mozdonyfedélzeti berendezések
dr. Földy Ferenc Operatív Program Kft február 23.
Prof. Dr. Nagy János Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Elnöke Budapest, február 24. A felsőoktatási intézmények vagyongazdálkodása.
MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Ügyfélbarát ügyintézés, partneri kapcsolat a pályázatkezelésben – Az Új Széchenyi Terv pályázatok tanulságai Biró.
Piac & Profit Konferenciasorozat Start Garancia Zrt. Egy gonddal kevesebb! Pályázati garancia fedezet nélkül a Start Zrt-től Az értékteremtő befektetés.
Tájékoztató jellegű információk!. Versenyképesség javítása külső befektetővel
óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégcsoport. Az RFH küldetése, hogy KKV-k és Önkormányzatok számára biztosított.
OTP Bank: finanszírozás és fejlődés
1. 2 Az RFH cégcsoport Az RFH 7 regionális céggel biztosítja szolgáltatásait az ország teljes területén 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi.
1. Az RFH csoport bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó társaság Cél a vállalkozások erősítésén keresztül.
ADÓ Farkas Gábor Szenior Menedzser február 28. Adózás 2006.
Ellenőrzési tapasztalatok a Gazdaságfejlesztési Programok végrehajtása során Novák Csaba, ügyvezető igazgató MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ.
XVII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Balatonalmádi, szeptember
2010. március 03. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó.
Major Ildikó Osztályvezető-helyettes SAP/CO modulvezető
ÚMFT első éves tapasztalatai, az uniós pénzek felhasználásának várható üteme Közbeszerzés.
Projektzárással kapcsolatos teendők
2011. évi CCIX. Tv. Konferencia neve, helye: Budapest, 2012 október 30. GWP-konferencia Vojtilla László elnöki tanácsadó Magyar Energia Hivatal.
Vállalati tanácsadás pályázatainak értékelése
2009. február 24. Holcim, mint felelős munkáltató.
1 Közbeszerzés ajánlattevői szemszögből Közbeszerzés ajánlattevői szemszögből Willinger Kornél.
1. Az RFH Zrt. bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó társaság Cél a vállalkozások erősítésén keresztül.
Olcsóbb és több demokrácia II. A Fidesz- Magyar Polgári Szövetség javaslatai a választások állami költségeinek csökkentésére.
1 SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ MÁV-TRAKCIÓ Zrt december 6. (csütörtök), de. 10:30 óra Zsákay László György főigazgató MÁV Zrt. Gépészeti Üzletág.
felvásárlás elérése érdekében
Rimóc, október 28. KKC-2007-V Támogatott hitel kezdő- és mikrovállalkozásoknak Mravcsik László,(MiFiN Zrt.) Vállalkozás- és Vidékfejlesztési Iroda.
E-számlázáshoz és e- dokumentumkezeléshez kapcsolódó pályázat a Támpont – Mester Kft. segítségével.
Az Eötvös József Alapítvány évi beszámolója Rendes évi közgyűlés február 10.
Ötlettől a sikerig! A Regionális Fejlesztési Holding Zrt. cégcsoportjának fejlesztési és finanszírozási lehetőségei 1.
TÁMOP /09 Az önkéntesség elterjesztése Az elszámolhatóság feltételei.
HEFOP/ /2 Szerződéskötési alapismeretek. HEFOP/ /22 Tartalomjegyzék Szerződéskötés folyamata Támogatási szerződés.
óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégcsoport. Az RFH küldetése, hogy KKV-k és Önkormányzatok számára biztosított.
1. Egy 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégcsoport. Az RFH Csoport küldetése: A KKV-k és az önkormányzatok.
MGV Zrt. – „Több mint egy bank”
Az önkormányzati cégek és önkormányzat közötti szerződéses kapcsolatok vizsgálata és az önkormányzati feladatellátást szabályozó külső szerződések rendszere.
Fetter István Kereskedelemfinanszírozás és EU Szolgáltatások vezető CIB Bank Zrt. EU támogatások finanszírozása és ezen túlmutató pénzügyi szolgáltatások.
11 Ötlettől a sikerig! A Regionális Fejlesztési Holding Zrt. cégcsoportjának fejlesztési és finanszírozási lehetőségei Ötlettől a sikerig! A Regionális.
Az Állami Számvevőszék önkormányzati ellenőrzési tapasztalatai Előadó: Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
Piac & Profit Konferenciasorozat Start Garancia Zrt. Egy gonddal kevesebb! Pályázati garancia fedezet nélkül a Start Zrt-től Az értékteremtő befektetés.
1. 2 Az RFH cégcsoport Az RFH csoport: 7 regionális társaság és megyei hálózat 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó.
Pályázati Tanácsadói Szakmai Nap április 16. START Tőkegarancia Zrt. HOL ÉS HOGYAN KAPCSOLÓDIK A PÉNZÜGYI SZEKTOR AZ ÚMFT GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMJAIHOZ?
ÖTLETTŐL A SIKERIG! A REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI HOLDING ZRT. CÉGCSOPORTJÁNAK FEJLESZTÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEI ILENCZFALVI SZÁSZ GÁBOR VEZÉRIGAZGATÓ.
PÉCS VÁROS AUTÓBUSZOS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK MEGÚJÍTÁSA Tüke Busz Zrt november 6.
A cégeket érintő közbeszerzési szabályok jelentősebb változásai az új Kbt. alapján Előadó: dr. Starcsevics Balázs közbeszerzés tanácsadó Első Magyar Önkormányzati.
Röviden a közbeszerzésről
VILLAMOSPÁLYA-FELÚJÍTÁS A NAGYKÖRÚTON AUGUSZTUS 1-19-IG
Előzetes piaci konzultáció
2018. november 15. Varga Ervin Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Közigazgatási Kar Közbeszerzési tanácsadó szakirány továbbképzési szak.
Közbeszerzési Hatóság
Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a közbeszerzés tükrében
SAJTÓBESZÉLGETÉS Budapest, május 19..
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Dr. Kocsis István vezérigazgató, BKV Zrt.
A közbeszerzési törvénynek a Közbeszerzési Hatóság
A FŐVÁROSI KÖZSZOLGÁLTATÓ CÉGEK PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI ÖRÖKSÉGEI
Előadás másolata:

Budapest, március 4. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Dr. Kocsis István vezérigazgató, BKV Zrt.

TANÁCSADÓI SZERZŐDÉSEK

 A BKV Zrt ben - beruházásokkal együtt - több mint 220 milliárd forintot fordít működésre.  A Társaság valamennyi, tevékenységéhez szükséges beszerzését a közbeszerzési törvény szigorú betartásával valósítja meg.  A feladatok hatékony elvégzéséhez sok esetben elengedhetetlen - a hazai piaci életben is természetes módon - külső szakértők bevonása. Ebben a BKV sem különbözik más nagyvállalatoktól.  A közbeszerzési törvény BKV Zrt.-re, mint közszolgáltató szervezetre vonatkozó szabályzása alapján a Társaság az 50 millió forintot meghaladó értékű beszerzései esetén köteles közbeszerzési eljárást lebonyolítani. •A sajtó által említett szerződések nem érik el a törvényi értékhatárt.

TANÁCSADÓI SZERZŐDÉSEK  „Cipőtervezési” tanácsadás: a BKV-nak nincs cipőtervező ügyosztálya, mert annak fenntartása nem lenne gazdaságos. Ezért bízott meg külső tanácsadót ezzel a feladattal, így több millió forintot spórolt meg.  Off-shore pénzügyi tanácsadó: a forint árfolyamingadozása a BKV működését és fejlesztési terveit is befolyásolta. Az említett cégek ezzel kapcsolatban készítettek tanácsadói anyagot. Továbbá elemezték, hogy egy esetleges forintválság, forintos euroárfolyam mit jelent a BKV számára. A transzparencia jegyében a tanácsadói anyagokba hamarosan betekinthetnek a sajtó képviselői.  BKV Trade: Amennyiben a BKV Zrt. saját társaságán keresztül valósítja meg a villamosenergia-beszerzést, úgy a kereskedelmi árrés számára megtakaríthatóvá válik. Ezzel évente 300 millió forint takarítható meg.

NINCS TITOK  A BKV honlapján létrehozunk egy tanácsadói listát. A BKV-val csak olyan cégek szerződhetnek, amelyek vállalják, hogy nyilvánossá teszik a szerződés tárgyát és a díj teljes összegét.  A pénzügyi tanácsadói anyagokba egyeztetett időpontban betekinthetnek Önök is.

TANÁCSADÓI SZERZŐDÉSEK

NEM KEZDŐDÖTT MEG A BELGA BUSZOK BESZERZÉSE  A BKV nem rendelkezik elegendő járművel a Paraméterkönyvben előírt szolgáltatások teljesítéséhez, ezért 40 autóbusz azonnali beszerzésére van szükség.  A BKV Zrt. Igazgatóságának jóváhagyásával jelenleg folyamatban van egy 20+50% darabszámú, maximum 3 éves csuklós autóbuszok beszerzésére irányuló nyílt közbeszerzési eljárás, melyben az ajánlatok benyújtásának határideje február 25-e volt.  A beérkezett ajánlat járművenként több mint 80 millió forintos árat tartalmaz.

NEM KEZDŐDÖTT MEG A BELGA BUSZOK BESZERZÉSE  A BKV Zrt. információt kapott arról, hogy a belga Van Hool kedvező áron értékesíteni kíván több használt autóbuszt.  A Van Hool által eladásra kínált autóbuszok életkora 8 év, áruk járművenként körülbelül 20 millió forint.  Viszonyításként: ilyen nagyságrendű összegnek megfelelő a éves Ikarus buszok felújítása.

ZÉRÓ TOLERANCIA  A cél egy átláthatóbb, elszámoltathatóbb vállalat megteremtése,az adófizetők pénzével történő pontos elszámolás.  A fokozott belső ellenőrzés eredménye:  utasokat megkárosító ellenőrök elbocsátása  egy irodai dolgozó eltávolítása (fiktív nevekre jogtalanul vett fel különböző összegeket).  Következetesség: kiállás a tisztességes alkalmazottak mellett

KÖSZÖNÖM FIGYELMÜKET! DR. KOCSIS ISTVÁN Vezérigazgató, BKV Zrt. Budapest, március 4.