Heltai Jenő: A P Á M (Bokrétás András)
Egyszerű ember volt az apám és nem hagyott semmit se rám.
se pénzt, se nevet, se tanácsot, legyen emléke mindig áldott.
Tűrte, hogy járjak szabadon, sokszor de balga utamon,
örült, ha vakmerően repültem, és nem számított, ha némán ültem.
kezem megfogta. Szeretett. ha ijesztett a meredek, kezem megfogta. Szeretett.
A szíve egy volt a szívemmel, miért nem lehettem olyan ember, mint az apám?
Halk, szűkszavú volt és szerény, a bánat fátyla volt a szemén,
sok élőt, sok halottat gyászolt, az élet néki pusztaság volt.
kegyetlen, izzó Szahara. száz keserűség pohara, kegyetlen, izzó Szahara.
Sokan bántották. Én is, más is. örök homok, kevés oázis. Sokan bántották. Én is, más is.
De sohasem panaszkodott, férfi volt, bátor, bölcs, nyugodt.
A sok bajt elviselte mégis, miért nem tanultam tűrni én is, mint az apám?
Mikor ideje letelt, lázadón nem feleselt,
Meghalt, amikor meghalni kellett, senki sem állt az ágya mellett.
Én istenem, ha menni kell, add, hogy én is így mehessek el,
éjjel, sötétben, észrevétlen, büszkén, magamban, ahogy éltem.
haljak meg én is egyedül. mikor az élet menekül, haljak meg én is egyedül.
egy vén díványra ráborulva, és senkire rászorulva, mint az apám!
V É G E (Bokrétás András)