Előzetes véleményezési szakasz Lakossági fórum március 27.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés szabályai (Seveso II.) - polgármesterek felkészítése Lakossági tájékoztatás A lakosság.
Advertisements

Településrendezési eszközök, egyeztetésük és az átmeneti rendelkezések
Tatabánya, EHÖSZ konferencia október 24.
Az új épületenergetikai szabályozás
Miniszterelnöki Hivatal, Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztály 376/2007. (XII. 23.) Korm.
A TELEPÜLÉSÜGYI ÉS AZ ÉPÍTÉSÜGYI SZABÁLYOZÁS VÁLTOZÁSAI
A polgári védelmi tervezés Jogszabályi háttér § §1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya § §1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről.
A helyi jelentőségű védett természeti területekkel kapcsolatos jogszabályi háttér Sándor Edina Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi,Természetvédelmi és.
Szekszárd Megyei Jogú Város településfejlesztési koncepciójának és integrált városfejlesztési stratégiájának aktualizálása Partnerségi egyeztetés.
Önkormányzat építésügyi feladatai 1.településfejlesztés 2.Településrendezés (területek felhasználásának meghatározása és módja) 3.Helyi építészeti értékvédelem.
A környezetvédelem intézményrendszere
Településrendezés Építésügy
Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete
A törvényességi felügyelettel összefüggő írásbeli kapcsolattartás
A megyei tervezés jelenlegi állása, a közeljövő jogszabályi változásai Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása,
Ugrás az első oldalra A jövőképtől a megvalósításig Városfejlesztés irányai, feladatok ban Dr. Szaló Péter szakállamtitkár A jövőképtől a megvalósításig.
Készítette: Mogyorósi Bettina. Az ország kiegyensúlyozott területi fejlődése és a térségei társadalmi-gazdasági, kulturális fejlődésének előmozdítása,
Munkavédelmi előírások rendszere
A területi politika koncepcionális eszközei Dr. Aubert Antal tanszékvezető, egyetemi docens.
A Stratégiai Környezeti Vizsgálat (SKV) szerepe a gazdasági tervezésben Dr. Fogarassy Csaba egyetemi docens.
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
1 eEgészség – Digitális Aláírás Előadás a projekt lezárásához „Megbízható harmadik fél szolgáltatás, a digitális aláírás bevezetése az egészségügyi ágazatban”
Az EU Városi környezet tematikus stratégia érvényesítéséhez kapcsolódó horizontális eszközök Krakler Judit vezető-főtanácsos ÖTM Építésügyi és Településrendezési.
1 A „VÁROSI KÖRNYEZET” TEMATIKUS STRATÉGIA AJÁNLÁSAINAK ÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEI A TERVEZÉSI GYAKORLATBAN A „VÁROSI KÖRNYEZET” TEMATIKUS STRATÉGIA AJÁNLÁSAINAK.
Dr. Lamperth Mónika Budapest április 18.
Munkahelyi egészség és biztonság
Kővári János országgyűlési képviselő,
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
MINŐSÉG A SZAKFELÜGYELETBEN
ÚJABB KONCEPCIONÁLIS ÁTALAKÍTÁS
KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK. irányadó jogszabályok: az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Az önkormányzati feladatellátást támogató informatikai infrastruktúra felülvizsgálata (ÁROP-1.A „Szervezetfejlesztés megvalósítása a.
Regionális üzleti trendek A projekt az EU társfinanszírozásával, az Európa Terv keretében valósul meg január 27. Regionális üzleti trendek A tantárgy.
Az adatvédelem szabályozása
BME.-KJK. MTK Második előadás Épületek, építmények munkabiztonsági- és akadálymentességi követelményei I. FÉLÉV 2015.
Az önkormányzatok településfejlesztési
1 Péchysek Baráti Köre, Debrecen AZ ÁLLAMI FŐÉPÍTÉSZ SZEREPE AZ ÉPÍTÉSZETI MINŐSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSÉBEN, AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSÉBEN Összeállította:
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
A jegyző szakhatósági közreműködése az útügyi, bányafelügyeleti és műszaki biztonsági engedélyezési eljárásokban Gida Attila főosztályvezető-helyettes.
A Z ÖSSZEVONT TELEPÍTÉSI ELJÁRÁS. Sajátos jogintézmény alkalmas több önálló – építési engedélyezést megelőző – hatósági engedélyezés kiváltására és.
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
Vacha Ferenc fejlesztési koordinátor Az elektronikus ügyintézés törvényi háttere és gyakorlata.
URBANISZTIKA 4 Baracsi Viktória. BEÉPÍTÉSI / KÖRNYEZETALAKÍTÁSI TERV ÉPÜLETEK Meglévő/tervezett épület (jellemző tetőfelülnézet) Jellemző funkció, szintszám.
Építési jog Témák A szabályozás rendszere Intézményrendszer Eljárás Szervezet.
Téglásy Kristóf március 06. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Ifjúságügyi Főosztály Az ifjúságpolitika irányításának új szervezeti helye.
Önkormányzat és állam.
Csermelyi Andrea február 28.
A Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexe
Lakossági fórum-Téglás
Jegyzői Értekezlet A településrendezést meghatározó jogszabályi környezet változásai, és aktuális feladatai az állami főépítész szemszögéből.
Településrendezési, településképi aktualitások
TFK–ITS–TSZT–TAK–TKR–HÉSZ
Tűzvédelmi Szabályzat
A környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. tv.
A közigazgatási eljárás II.
ALSÓÖRS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 1/5 HRSZ-Ú TELEK ÉS KÖRNYEZETE
Pest Megyei Önkormányzat
Településképvédelem2017.
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
A magyarországi nemzetiségek és támogatásuk rendszere
Dr. Kováts Beáta Főtanácsadó, Alkotmánybíróság l l l
A hivatalos statisztikára vonatkozó új jogszabályok bemutatása Dr
A hivatalos statisztikáról szóló évi CLV. törvény bemutatása Dr
Pécs, december 5. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Előadás másolata:

Előzetes véleményezési szakasz Lakossági fórum 2018. március 27. Ceglédbercel ÚJ településfejlesztési koncepció és településrendezési eszközök kidolgozásának a folyamata és a főbb tartalmi elemek Előzetes véleményezési szakasz Lakossági fórum 2018. március 27.

Témakörök 1. A készülő dokumentumok: A településfejlesztési koncepció, az integrált településfejlesztési stratégia és a településrendezési eszközök, joghatása, rendszerük és egymással való összefüggésük, a sajátos jogintézmények 2. Tartalmi elemek: A településrendezési eszközök tartalmi elemeinek meghatározása a területek használata, az építmények elhelyezése és kialakítása szempontjából 3. A beérkezett lakossági vélemények, feldolgozása

1. A készülő dokumentumok MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

a településfejlesztés és a településrendezés CEGLÉDBERCEL ÖNKORMÁNYZATI IGAZGATÁSÁBAN helyi önkormányzati feladat a települési önkormányzat látja el az önkormányzati igazgatás részeként * kivéve, ha a települési önkormányzatot országos közérdekből vagy kiemelt nemzetgazdasági érdekből törvény kötelezi a Kormány által rendeletben meghatározott határidőre

számos feladat címzettje az önkormányzat polgármestere A településfejlesztési és településrendezési feladatellátás módja CEGLÉDBERCELEN A településfejlesztési dokumentumok és a településrendezési eszközök jóváhagyását egyeztetési folyamat előzi meg, a jóváhagyást hatálybalépési szakasz követi, a hatályba lépést követően a településfejlesztési dokumentumok és a településrendezési eszközök alkalmazása történik. a fent jelzett folyamatok jogszabályban szabályozott módon történhetnek számos feladat címzettje az önkormányzat polgármestere a feladatok többségét az önkormányzat a települési főépítész közreműködésével látja el

a településfejlesztés és a településrendezés RENDSZERE, TARTALMA A helyi önkormányzat számára az Étv. részletesen meghatározza a településfejlesztés és településrendezés célját, feladatát és eszközeit, ezek alapvető követelményeit és általános szabályait.

de a tervezett változások időbeli ütemezésének figyelembevételével A településfejlesztési dokumentumok és a településrendezési eszközök összefüggései A TFK, ITS-t és a településrendezési eszközöket egymással összhangban kell kidolgozni. Ez egyben jelzi, hogy milyen egymásra épülés szükséges a dokumentumok kidolgozása során, tehát készítésük sorrendiségére is utal. a koncepciót és a településszerkezeti tervet egymással, a stratégiát a koncepcióval összhangban, és a településszerkezeti terv figyelembevételével. a településszerkezeti tervet a koncepcióval, helyi építési szabályzatot a településszerkezeti tervvel összhangban de a tervezett változások időbeli ütemezésének figyelembevételével kell készíteni

Településfejlesztési Koncepció A településfejlesztési dokumentumok és a településrendezési eszközök kidolgozásának összefüggései Megalapozó vizsgálat Településfejlesztési Koncepció Alátámasztó javaslat Településszerkezeti Terv Helyi Építési Szabályzat MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység Integrált Településfejlesztési Stratégia (nem készül, de a stratégia fő elemei a koncepció részét képezik majd) tartalmi követelmények jogszabályban, de a tartalom összevonható, átcsoportosítható, elhagyható a települési sajátosságok figyelembevételével

2. Tartalmi elemek MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

Megalapozó vizsgálat MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

Reambulált alaptérkép vizsgálat MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

termőföld minőségi osztály vizsgálata területfelhasználás MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység termőföld minőségi osztály vizsgálata

telekméret MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

beépítettség MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

ökológiai hálózat – területrendezés (adatszolgáltatás) MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

közlekedés MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

Közművek – belvizes területek MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

Közművek – gázellátás belterület MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

Közművek – szennyvízelvezetés belterület MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

Közművek – vízellátás belterület MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

Problématérkép/értéktérkép MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység Szintézis

A településfejlesztési koncepció A koncepció a település egészére készített, a település környezeti, társadalmi, gazdasági adottságaira alapozó, a változások irányait, a fejlesztési célokat és az önkormányzat településfejlesztési szándékait hosszú távra meghatározó és rendszerbe foglaló dokumentum. meghatározza a település jövőképét, javaslatot tesz a helyi környezet, a társadalom, a gazdaság és az infrastruktúra átfogó fejlesztésére, a műszaki, az intézményi, valamint a táji, természeti és ökológiai adottságok fenntartható hasznosítására a területi adottságok, összefüggések figyelembevételével. MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység A TELEPÜLÉST ÉRINTŐ VÁLTOZTATÁSI SZÁNDÉKOK MEGHATÁROZÁSA Az önkormányzatnak a koncepcióban foglalt célokat a koncepció hatálybelépését követően hozott döntéseiben érvényesítenie kell.

A koncepció joghatása A koncepció (normatív) határozattal kerül megállapításra. A koncepció az önkormányzati rendszeren belüli szervekre nézve normatív jellegű irányítási eszköz, de az állampolgárok számára jogokat és kötelezettségeket nem állapít meg. A határozatban foglaltak csak az érintett szervezetekre kötelezőek. Joghatás szempontjából ez alapvetően megkülönbözteti az önkormányzati rendelettől, így a jogszabállyal elfogadott helyi építési szabályzattól is. MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység A helyi önkormányzat képviselőtestülete normatív határozatban szabályozhatja a saját és az általa irányított szervek tevékenységét és cselekvési programját, valamint azok szervezetét és működését.

A településszerkezeti terv a településfejlesztési koncepcióban foglalt célok megvalósítását biztosító, a település szerkezetét, a területfelhasználást és a műszaki infrastruktúrahálózatok elrendezését hosszú távra meghatározó terv. A településszerkezeti terv meghatározza a település alakításának, védelmének lehetőségeit és fejlesztési irányait, az egyes területrészek felhasználási módját, a település működéséhez szükséges műszaki infrastruktúra elemeinek a település szerkezetét meghatározó térbeli kialakítását és elrendezését, az országos és térségi érdek, a szomszédos vagy a más módon érdekelt környező települések érdekeinek és rendezési terveinek figyelembevételével a környezet állapotának javítása vagy legalább szinten tartása mellett. A településszerkezeti terv megalapozó vizsgálatra és alátámasztó javaslatra épül jóváhagyandó munkarésze szerkezeti tervlapból és szerkezeti terv leírásból áll 1: 10 000 vagy annál nagyobb méretarányban MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység A településszerkezeti tervet a települési önkormányzat képviselőtestülete a megállapításról szóló döntés mellékleteként határozattal fogadja el. a Tr -ben meghatározottak szerint, ezek tartalmát a Tr. 4. melléklete rögzíti.

A településszerkezeti terv építési tevékenységet befolyásoló tartalma A településszerkezeti tervben a település teljes közigazgatási területére: megállapítja a táj, az épített és a természeti környezet alakításának és védelmének területfelhasználással összefüggő módját, kijelöli a település fejlesztésének területi irányait meghatározza a település egyes területrészeinek területfelhasználását, a település működéséhez szükséges műszaki infrastruktúra elemeknek a település szerkezetét meghatározó térbeli kialakítását és elrendezését. a területfelhasználás a rendeltetést a beépítési intenzitást a beépítési magasságot a zöldfelületi arányt a területek közművesítettségével kapcsolatos elvárásokat a meglévő és tervezett közlekedéshálózati és infrastruktúrális elemek meglévő területi kiterjedést tervezett nyomvonalat alapvető műszaki paramétereket a védett és védelemre tervezett elemek a meglévő és tervezett korlátozó tényezőket a más jogszabállyal védett vagy védelemre tervezett elemeket a területek használatát és az építést befolyásoló korlátozásokat a fejlesztési területek időbeni ütemezése a racionális területfelhasználást MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

A beépítésre szánt területek építési használatának megengedett felső határértékei az OTÉK alapján MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

A helyi építési szabályzat Az OTÉK alapján területet használni, építmény elhelyezésére felhasználni, telket alakítani, építés alapjául szolgáló tervet elkészíteni, építményt építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni, elmozdítani vagy lebontani, továbbá az építmény rendeltetését megváltoztatni az OTÉK, valamint a helyi építési szabályzat rendelkezései szerint szabad. a külön jogszabály alapján védett területre, építményre, valamint a sajátos építményfajtákra a rájuk vonatkozó külön jogszabályban meghatározott feltételekkel, kiegészítésekkel és eltérésekkel

A helyi építési szabályzat 1. az építés helyi rendjét a helyi sajátosságoknak megfelelően megállapító és biztosító települési (a fővárosban kerületi) önkormányzati rendelet, amelyet a településszerkezeti terv alapján, azzal összhangban a települési önkormányzat képviselőtestülete dolgoztat ki és hagy jóvá rendelettel. CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Ceglédbercel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (IX. 17.) ÖK. sz. rendelete Ceglédbercel Község Helyi Építési Szabályzatáról MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

A helyi építési szabályzat 2. A helyi építési szabályzat meghatározza az országos szabályoknak megfelelően - illetve az azokban megengedett eltérésekkel – a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, az egyes telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket. a szabályozás alapelvei: a tulajdonsemlegesség elve a jogegyenlőség elve a jogbiztonság elve az információazonosság elve a dominancia elve A NORMATIVITÁS ELVE CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Ceglédbercel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (IX. 17.) ÖK. sz. rendelete Ceglédbercel Község Helyi Építési Szabályzatáról MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

A helyi építési szabályzat 4. A HÉSZ az építési övezeteket, övezeteket a meglévő vagy tervezett rendeltetésük, beépítettségük és karakterbeli különbségeik alapján határozza meg úgy, hogy az egy övezetbe tartozó, azonos adottságú telkeket azonos építési jogok és kötelezettségek illessék meg. A helyi építési szabályzat a település teljes közigazgatási területére készül. MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

A szabályozási terv A helyi építési szabályzat: megalapozó vizsgálatra és alátámasztó javaslatra épül jóváhagyandó munkarésze a rendelet-tervezet és mellékletei A rendelet-tervezet (egyik) melléklete a Szabályozási Terv A szabályozási tervben a településszerkezeti terven ábrázolt beépítésre szánt területeket – az egyes területegységeken belül található meglévő és tervezett közterületek kivételével – építési övezetekbe, a beépítésre nem szánt területeket övezetekbe kell sorolni. A szabályozási terv tartalmazza legalább az építési övezetek és övezetek lehatárolását és jelét, és a más jogszabály által elrendelt védelemmel és korlátozással érintett területeket. TERVEZETT SZABÁLYOZÁSI VONALAK tervezett közterületek és magánterületek lehatárolása A szabályozási terv a településszerkezeti tervvel összhangban készül, az állami ingatlan-nyilvántartási alaptérkép felhasználásával. a szabályozási tartalomnak megfelelő méretarányban M 1:4000, M 1: 2000, M 1: 1000 MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

A helyi építési szabályzat építmény elhelyezést és kialakítást meghatározó tartalmi elemei A területek építési övezeteire , övezeteire meghatározásra kerülnek A SZERZETT JOGOK – JOGSZABÁLYI KERETEINEK A - FIGYELEMBEVÉTELÉVEL Az újonnan beépítésre vagy jelentős átépítésre kerülő területek építési övezeteire vonatkozóan meghatározásra kerülnek legalább az alábbiak: - a kialakítható telek legkisebb területe, - a beépítési mód, - a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke, - a terepszint alatti építés mértéke és helye, - a beépítési magasság megengedett legnagyobb értéke, - a közműellátás mértéke és módja, - a zöldfelület legkisebb mértéke, - az építési övezet használati céljával összefüggő rendeltetés, és - az OTÉK egyéb követelményeinek a figyelembevételével - az ezen kívül elhelyezhető egyéb rendeltetés, valamint az a rendeltetés, amely nem helyezhető el. A fenti felsorolás számszerűsíthető követelményeit a gyakorlatban jellemzően az építési övezet paramétereinek nevezzük, ezek alapvetően befolyásolják az építmények kialakítását.

A településrendezési eszközökben az OTÉK – tól előírások meghatározásának fő szabályai A helyi építési szabályzat az OTÉK II-III. fejezetében meghatározott településrendezési követelményeknél szigorúbb követelményeket feltétel nélkül megállapíthat.   A településrendezési eszköz az OTÉK II-III. fejezetében meghatározott követelményeknél megengedőbb követelményeket akkor állapíthat meg, ha a) azt különleges településrendezési okok vagy a kialakult helyzet indokolja, továbbá b) közérdeket nem sért, valamint c) az OTÉK 31. § (1) bekezdésében foglalt követelmények teljesülnek. A három feltételnek együttesen kell teljesülnie. Az állami főépítész záró szakmai véleményében hozzá kell hogy járuljon.

A településrendezési eszközök joghatása A településszerkezeti terv határozattal kerül megállapításra, az állampolgárok számára jogokat és kötelezettségeket nem állapít meg, de köti az önkormányzatot a helyi építési szabályzat kidolgoztatása és elfogadása során, ezért szükség esetén a HÉSZ módosítást megelőzően a TSZT-t módosítani kell. A helyi építési szabályzat önkormányzati rendelettel kerül megállapításra, így joghatása a településszerkezeti terv joghatásától jelentősen eltér. Az Alaptörvény az önkormányzati rendeletet jogszabályként határozza meg. A helyi építési szabályzat önkormányzati rendelet, tehát jogszabály. A helyi építési szabályzat a helyi önkormányzat közigazgatási területén természetes személyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre egyaránt vonatkozó jogokat és kötelezettségeket állapít meg. MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

Sajátos jogintézmények A településrendezési feladatok megvalósulását az alábbi sajátos jogintézmények biztosítják: építésjogi követelmények, tilalmak, telekalakítás, elővásárlási jog, kisajátítás, helyi közút céljára történő lejegyzés, útépítési és közművesítési hozzájárulás, településrendezési kötelezések, kártalanítási szabályok, településrendezési szerződés, összevont telepítési eljárás, településképi véleményezési eljárás, településképi bejelentési eljárás, közterület-alakítás. A sajátos jogintézmények alkalmazásával kapcsolatos főbb követelményeket az Étv. tartalmazza. MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

3. A településfejlesztési koncepcióhoz beérkezett vélemények feldolgozása MV felhasználható, aktualizálás, tartalmi mélység

Nincs, vagy nem megfelelőek a kulturális szórakozási lehetőségek Nem megfelelő a kereskedelmi ellátás

Szórakozási lehetőségek Munkalehetőségek helyben Vendéglátóhelyek Szórakozási lehetőségek Munkalehetőségek helyben Kereskedelem, parkolás, gyalogátkelőhelyek, gazdasági területek

Fiatalok helyben tartása Munkahelyteremtés helyben Szórakozási lehetőségek Közösségépítés Egészségügy, oktatás, helyi vállalkozások támogatása

Helyi fiatalok lakáshoz jutásának segítése. Összetartó közösség. Kiterjedt kerékpárút- hálózat. Szórakozási lehetőségek Gazdasági területek fejlesztése, helyi munkalehetőségek

Köszönjük a megtisztelő figyelmüket!