Attribúciók és sztereotípiák Társas lény – 3 Attribúciók és sztereotípiák 1

benyomás kialakítása másokról Személypercepció – benyomás kialakítása másokról Gyakorlat: fényképek alapján benyomások Milyen lehet ez az ember? Ki végzett egyetemet, ki szakmunkásképzőt, ki sportol, ki olvas, jár rock-koncertre, galériákba..? A fénykép szűken mért információ, mi alapján következtetünk? Miből indulunk ki (ruha, frizura, testtartás, mozdulat, tekintet stb.)? Milyen elemeket használunk fel a benyomás kialakításánál? Általános tapasztalat: minimális inger alapján messzemenő következtetéseket vagyunk hajlandóak levonni emberek személyiségére vonatkozólag

Attribúció: a viselkedés okaira való következtetés Külsőleg megfigyelhető viselkedés alapján okokra következtetünk. Mindannyian intuitív és naiv pszichológusok vagyunk, hiszen emberek között élünk és reflexszerűen próbáljuk megérteni (vagy legalábbis magunknak megmagyarázni) a többi ember viselkedését: Híres sportoló gabonapelyhet reklámoz. Miért teszi? Szereti? Pénzért? Adományt küldök a szájjal és lábbal festők alapítványának. Miért tettem? Önzetlen vagyok? Imponálni akarok vkinek? Rossz a lelkiismeretem? Látunk egy viselkedést, és eldöntjük, a cselekvés a számos lehetőség közül melyiknek tulajdonítható – attribuálható Attribúció: a viselkedés okaira való következtetés

Theory of Mind – az elme-elmélet Jelen tudásunk szerint az állatokkal összehasonlítva az ember egyik legkülönlegesebb képessége éppen az, hogy mi a társainkat intelligens lényeknek tartjuk: vagyis abból indulunk ki, hogy a többiek cselekedeteit (is) egy elme irányítja. elméleteket gyártunk arról, hogy a többiek fejében is egy elme dolgozik A mások fejével való gondolkodás képessége elemi feltétele az együttműködésnek, erre alapul a legtöbb társas viselkedésünk a lámpaláztól az együttérzésen át a hatalmi manipulációkig. Ezt a képességünket gyakorlatilag nemtudjuk kikapcsolni, és nagyon könnyen tulajdonítunk szándékot tárgyaknak és természeti jelenségeknek is. Pl ezt az 1944-es videót nézve nagyon könnyen építünk fel egy konkrét történetet rengeteg érzelmi dinamikával, miközben csupán geometriai formákat látunk: A pszichológiai irodalomban leggyakrabban az ‘intencionalitás’ fogalmával jelölik ezt a jelenséget, tehát amikor intenciót (szándékot) feltételezünk a többiek cselekedetei mögött.

Hol találhatunk okokat? Két helyen: kívül vagy belül 1) környezetben: külső hatás, szituáció, norma, pénz, fenyegetés..  szituációs attribúció 2) belső tulajdonság, személyiségjegyek, értékek alapján  diszpozícionális attribúció

Hol találhatunk okokat? Alapvető attribúciós hiba: hajlamosak vagyunk a viselkedést névértéken venni, és alábecsüljük a viselkedés szituációs okait. A szituációs követelményeket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, és személyiségjegyekre következtetünk. A viselkedésre vonatkozóan olyan általános okozati sémánk van, amely túl nagy hangsúlyt helyez a személyre és túl kicsit a helyzetre Pl. Zimbardo kísérletben a „rabok” úgy nyilatkoznak, hogy az „őrök” nagyobb termetűek voltak és biztos eleve is agresszívebbek; pedig valójában tudják hogy véletlenszerűen lettek kiválasztva Tágabb értelembe még a Milgram által megkérdezett több tucat pszichológus is elkövette ezt az alapvető attribúcós hibát, amikor azt feltételezték h ebben a kísérletben csak a pszichopaták fognak eljutni a 300 V fölé, a “jó emberek” pedig nem. Pedig viselkedésünket általában a szituációk befolyásolják..

Az Alapvető Attribúciós Hiba nagyon gyakori Vizsgálat: kísérleti személyek meghallgatnak egy beszédet, amelyben véletlenszerűen kisorsolt emberek a faji elkülönítés mellett vagy ellen érvelnek. A kísérleti személyek tudják, hogy az érvelőknek nem volt választása, mely álláspont mellett érvelnek. Mégis, amikor meg kell becsülniük a beszédet tartó tényleges viszonyulását az adott kérdéshez, arra következtnek, hogy az egyén álláspontja ahhoz közeli, ami mellett érvelt. PEDIG a szituáció tökéletesen elegendő lett volna a viselkedés magyarázatához. Nagyon könnyen gondoljuk, hogy pl. a bkv ellenőr vagy a rendőr azért büntet minket mert egy gonosz ember – pedig tudhatjuk hogy ez a munkájuk, és őket is büntetik ha nem végzik el a saját feladatukat. (A fenti kísérletet először Edward E. Jones, az AAH felfedezője, végezte el munkatársaival 1967-ben, ahol Fidel Castro mellett vagy ellen kellett érvelni.)

Kísérlet az alapvető attribúciós hibára Két-két személyt arra kérnek vegyenek részt kérdezz-felelek játékban Egyik fél, a kérdések és a válaszok birtokában, feltesz tájékozottsági kérdéseket, másik válaszol ha tud; ha nem, a kérdező megmondja – mindezt külső megfigyelők jelenlétében. Utána a kérdezők, a válaszolók és a megfigyelők is nyilatkoznak a kísérleti személyek általános tudásszintjéről az átlagoshoz viszonyítva (mindannyian tudják, hogy véletlenszerűen lettek kiválasztva kérdezőnek vagy válaszolónak) Kérdezők: mind a saját mind a válaszolók tudásszintjét átlagosnak ítélik Válaszolók és külső megfigyelők: a kérdezőkét jóval magasabbra értékelik, mint a válaszolókét! Mindkét csoport egyaránt túl nagy hangsúlyt helyez a diszpozícionális tényezőkre, a szituációs okokat pedig leértékelik

Önattribúció Meglepő módon a saját gondolatainkról, viselkedésünkről, személyiségünkről alkotott ítéleteinket hasonló folyamatok jellemzik, mint a mások megítélését – a következtetési hibáink is hasonlóak: nagyon könnyen félreértjük mit miért csinálunk Példa: „szívhang visszajelzést” kapok, miközben képeket nézek másokról – azt a női/férfi képet tartom vonzóbbnak, amelyet nézve „felgyorsul” a szívhangom. (A horror-filmek zenéi is szapora szívhangra emlékeztetnek, pl. a Cápa c. filmben.) Külső szemlélő számára is adott jelekből kiindulva attribuálok magamnak viselkedéskiváltó okokat Egész nap rágtam a körmömet biztosan bánt engem valami (Párhuzam: egész nap rágtad a körmödet  biztosan bánt valami; pedig lehet h csak beszakadt) Az oktató is elkövetheti ezt a hibát: az órára (a katalógus miatt) járó „lelkes” tömegeket látva könnyen feltételezi hogy elvarázsló személyiségének köszönheti a jelenlétet…

Személypercepció Meglepően könnyedén vagyunk hajlandóak puszta képek alapján személyiségre következtetni: úgy hisszük, a megjelenés és a viselkedés személyiség-vonásokat, preferenciákat és életstílust tükröznek. Miből indulunk ki? Fizikai megjelenés, életkor, nem, öltözködés, arckifejezés, ruházat..: „szemüvegesek intellektuálisok,” „vörösök tempramentumosak,” „szőkék társaságkedvelők”, “raszták lazák” Azt várjuk, hogy a különösen vonzó emberek érdekesebbek, melegebbek, társaságkedvelőbbek, társas életben jártasabbak. Holdudvar-hatás: tudattalanul a pozitív tulajdonságokat össze-kapcsoljuk egymással, ahogy a negatívokat is (az okosak biztos nagylelkűek is, a hiú emberek gyávák stb). Kutatás: idegenek inkább nyújtanak segítséget vonzó külsejű személynek, mint kevésbé vonzónak Tanárok a vonzóbb gyermeket ítélik intelligensebbnek a fotóik alapján, vonzóbb vádlottak alacsonyabb óvadék ellenében kerülnek szabadlábra, vonzóbb férfit inkább alkalmaznak munkahelyen stb. Ebből adódóan ha az igazolványképen mosolygunk általában könnyebben kapunk vízumot, vagy kisebb bírságot kell fizetnünk stb.

Milyen jelek vonzzák a figyelmet? ami kiugró, eltér a normálistól Mi az ami feltűnik? Milyen jelek vonzzák a figyelmet? ami kiugró, eltér a normálistól Öltönyös apuka gyerekkocsit tol: 1. hétvégi óvodai pikniken 2. üzleti vacsorán Milyen benyomásunk alakul ki róla? Attól függ mi az információ! 1. az öltöny 2. a gyerek De mindkét esetben elég markáns vélemyénünk lesz! Vagy rideg tőzsdecápának, vagy szokatlanul gondos apukának fogjuk gondolni. (Pedig egyáltalán nem kizárt hogy ugyan az az apuka megy át a gyerekével a játszótérről az üzleti tárgyalásra..)

Sémás információfeldolgozás Hajlamosak vagyunk sémákba rendezni az információkat Még ha az adatokat rendszeres és torzításmentes módon össze is tudnánk gyűjteni az emberekről és nem egy szempillantás alatt ítélkeznénk folyton, az észlelésünket még mindig eltorzítanák az elvárásaink, előfeltevéseink és elméleteink, amelyek arra vonatkoznak, milyeneknek kellene lennie az adatoknak. Mivel többnyire csak azt tudjuk észlelni amire számítunk, az így beérkező adatokat már könnyen rendezzük a megfelelő sémákba, és az annak megfelelő memóriastruktúrát hívjuk elő. Ez a sémás feldolgozás teszi lehetővé, hogy hatalmas mennyiségű információt nagy hatékonysággal dolgozzunk fel és rendszerezzünk. Így nem kell minden egyes részletet megjegyezni, egyszerűen mindent összekapcsolunk egy már meglévő sémával. A sémás információfeldolgozás alapja a „zsugori agy” működése: idegrendszerünk saját tehermentesítése érdekében spórol a környezetünk megfigyelésére szánt energiával. Egy eleve tökéletesnek feltételezett kartotékrendszer segítségével relatíve „olcsón” tudjuk már skatulyázni az eseményeket.

A sémák ereje nehezen alábecsülhető Európa “szerintünk” Segítségükkel elképesztően sokmindenről és sokmindenkriől tudunk “gondolkodni” – természetesen gyakran egészen rémes leegyszerűsítéseket használva. Európa az USA szerint

Pl. vannak sémáink az emberek különféle típusaira: extrovertált, kommunikatív, melankólikus, barátságos, hangos, indulatos..  Deszkás, emós, plázacica, bölcsész, rokker ... (hipszterek!) Magunkról is van: énfogalmaink együttese = az énsémánk ha pl. álláshirdetéssel találkozunk, összevetjük az adott üzletkötő sémát az énsémámmal De a feldolgozás hatékonyságáért fizetett ár az észlelésünk torzítása itt is! (az 1soros önjellemzések a társkereső oldalakon esetenként akár nehezíthetik is a tökéletes partner megtalálását..)

Elsőbbségi hatás Általában az elsőként szerzett információ gyakorolja a legnagyobb hatást összbenyomásunkra. Ez az elsőbbségi hatás: agyunk az információk feldolgozása során többnyire a legelőször megragadhatónak tűnő sémát tekinti kiindulási alapnak – hiszen ez a legegyszerűbb stratégia Kimutatták olyan vizsgálatokban is, melyek valódi, s nem fiktív személyeket használtak. A személyeket arra kértek, hogy ítéljék meg az általuk megfigyelt diák általános képességeit, aki nehéz, többválasztásos problémákat kísérelt meg megoldani. Noha a diák a 30-ból mindig pontosan 15 problémát oldott meg helyesen, tehetségesebbnek ítélték, ha a sikerek inkább a sorozat kezdetén, mint ha a sorozat végéhez közel jelentkeztek. (Ha azt kérdezték, hogy a diák mennyi problémát oldott meg, azok a személyek, akik a 15 sikeres megoldást a sorozat elején látták, a helyes megoldások számát átlagosan 21-re, míg azok a személyek, akik a sikereket a feladatsor végén látták, átlagosan 13-ra becsülték!) A holdudvar-hatás és az elsőbbségi-hatás oka egyaránt a sémás információ-feldolgozás: a lehető leggyorsabb módon próbálunk előhívni egy skatulyát, és aztán abba gyömöszölünk be mindent.  Nem mindegy, hogy egy vizsgán milyen mondat csúszik ki először a szánkon! 15

Sémás feldolgozás Noha számos tényező járul hozzá az elsőbbségi hatáshoz, az mindenekelőtt a sémás feldolgozás következményének tűnik. Amikor valakiről első alkalommal próbáljuk meg benyomásainkat kialakítani, a memóriában aktívan keressük a bejövő adatokhoz legjobban illeszkedő sémát vagy sémákat. Egy bizonyos ponton meghozunk egy előzetes döntést, például: Ez a személy "barátságos". Ezután minden további információt e sémába olvasztunk be, és elhanyagoljuk az ehhez nem illeszkedő új információkat, mint amik nem is jellemzők a személyre. Sémáink működésének immanens része, hogy felismerünk – vagy felismerni vélünk – korrelációkat, együtt-járásokat Bővebben a sémaelméletről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Frederic_Charles_Bartlett#Bartlett_.C3.A9s_a_s.C3.A9maelm.C3.A9let

Implikált személyiség-eleméletek A sztereotípiáink - vagyis személyek csoportjairól alkotott sémáink – valójában az együtt-járások elméletei (tehát implikált személyiségelméletek). Vannak sztereotípiánk a fiúkról/ lányokról, a politikusokról, a melegekről, a rendőrökről, a professzorokról stb.   De a kutatások szerint egyáltalán nem vagyunk pontosak az együtt-járások feltérképezésében, túlbecsüljük a korrelációkat, nem létezőket is felismerünk + szívósak is, önerősítők is a sztereotípiák implikált személyiségelméletek: összekapcsolunk személyiségvonásokat, melyek együttjárását állandónak illetve szükségszerűnek feltételezzük (a fiúk bunkók, a lányok buták, a politikusok korruptak, a melegek hisztisek stb.) Pl. van egy kellemes emlékünk egy mosolygós tanárról, aki elfogadta a határidő után leadott dolgozatot. Ha megkérdeznek, hogy egy másik mosolygós tanár vajon elfogadja-e a későn leadott dolgozatot, azt mondanánk valószínűleg igen, mert összekapcsoltuk a mosolygó tanárt a határidő könnyed kezelésével.

Példa közkeletű sztereotípia: a homoszexuális férfiak feminin mozgásúak Mi volna itt a helyes vizsgálati elv? Veszünk egy mintát oké: de kiknek a számát is kell vizsgálnunk? A homoszexuális feminin mozgásúakét? A homoszexuális nem feminin mozgásúakét? A nem homoszexuális feminin mozgásúakét? A nem homoszexuális nem feminin mozgásúakét?

A feltételezett 1100 férfit négy csoportba osztjuk aszerint, hogy homoszexuálisak vagy heteroszexuálisak, illetve hogy mozgásuk feminin-e, vagy sem. A helyes módszer két tényező együtt-járásának megítélésére az, hogy megvizsgáljuk, különbözik-e a feminin mozgásúak aránya a homoszexuális férfiak között (bal oldali oszlop a köv. dián) a feminin mozgású férfiak heteroszexuálisok közötti arányától (jobb oldali oszlop). Először is össze kell adnunk mindkét oszlop számait, hogy megtudjuk, hány férfi tartozik a két mintába. Ezután látjuk, hogy 100-ból 10, azaz a homoszexuálisok 10 százaléka feminin mozgású, és 1000-ból 100, azaz a heteroszexuálisoknak is 10százaléka feminin mozgású. Vagyis ezekben az adatokban nincs korreláció a szexuális irányultság és a feminin mozgás között. A számok nem valósak, de jelzik, hogy a való életben egyáltalán nem szoktunk akarni ilyeneket kiszámolni, hiszen agyunk célja nem „igazságos” ítéletek meghozása, csupán egyfajta otthonosság érzet keltése bennünk: vagyis annak érzése h értjük a világot magunk körül, és könnyedén tájékozódunk benne. Mivel sosem ellenőrizzük az ilyen együttjárás elméleteinket, ez az otthonosság érzet nagyon könnyen elérhető.

Feltételezett, nem valódi adatok! Fontos észrevenni, hogy a korreláció megítéléséhez a tábla összes rovatát figyelembe kell venni!

Most nézzük, mit mondana intuíciónk A releváns információ szinte sohasem áll rendelkezésünkre. Szinte soha sincs például alkalmunk a C rovatba tartozók, tehát a feminin mozgást nem mutató homoszexuális férfiak gyakoriságának megbecsülésére (csak ha személyesen ismerünk ilyeneket). A „B” rovat ugyancsak problematikus. Amikor egy feminin mozgású férfit látunk, egyszerűen feltételezzük, hogy homoszexuális, noha semmiféle tudásunk sincs szexuális irányultságáról. Akár az A, akár a B rovatba is tartozhat. Helytelenül az A rovatot (és sztereotípiánkat) erősítjük akkor is amikor erre semmi okunk! Gyakran azért élnek bennünk a hamis sztereotípiák, mert csak az A rovatba tartozó jelenségekre figyelünk, a többit pedig figyelmen kívül hagyjuk. Ezeknek a kitalált adatoknak az esetében nincs korreláció a két tényező között.

A nem-események hatalma Inkább észrevesszük az élénk, mint a nem élénk infokat. Különösen nehéz figyelembe vennünk (és megértenünk, miért kell figyelembe vennünk) a D rovatot, azokat a férfiakat, akik sem nem homoszexuálisok, sem nem feminin mozgásúak. A meg sem történt eseménynél nincsen kevésbé élénk! Márpedig itt ez a D rovat, ami a legtöbb esetet tartalmazza: ezek az ún. NEM-ESEMÉNYEK. Mikor tehát pl. valaki nem homoszexuális és nem is feminin mozgású, azt elfelejtjük tudatosan beszámítani sztereotípiáink kialakításakor – pedig a tudatalattink éppen ezekre épít. (Ráadásul ránézésre a C rovatba tartozókat is automatikusan D-nek gondoljuk, tévesen tovább erősítve hamis sztereotípiánkat.) Ez egy kognitív magyarázat volt eddig, (a következő alkalommal lesz még társadalmi is) és ez arra utal, hogy a sztereotípia nem egy defektus, hanem bizonyos fokig természetes velejárója az információfeldolgozásnak. (Vagyis a sémák hasznosak – hiszen így legalább vmit tudunk gondolni a világról; mégha tévesen is.) Tipikus nem-esemény mikor nem látunk magyarországon romákat a tévébemondók között, feketebőrüeket a tusfürdő reklámokban, férfiakat a takarítószer hírdetésekben – ezek mind alattomos módon erősítik azon bántóan téves sztereotípiáinkat, mint pl. hogy a romák között nincsenek értelmiségiek, a feketék nem mosakodnak, a nőknek otthon a helyük, stb.

A zsugori agy tömörítő eljárásai öltönyös apuka a könnyen észrevehető jelenségek alapján ítélkezünk elsőbbségi hatás az első információ alapján kategorizálunk holdudvar hatás a jó tulajdonságokat összetartozónak gondoljuk (“globális” együttjárás elmélet) sztereotípia független tulajdonságokat összekapcsolunk (“lokális” együttjárás elméletek) nem-esemény a tudatalattink még akkor is megerősíti a hamis sztereotípiáinkat amikor ezt észre sem vesszük

Sztereotípiáink önbeteljesítőek A sajtó is rájátszik erre sajnos: ha egy barnabőrű ember követ el gyilkosságot, ezt külön megemlítik, ha egy fehérbőrű, ez soha nem kerül kiemelésre  A sztereotípiák önbeteljesítők: állásra pályázóknál az interjút készítők pozitívabbak, megerősítőbbek, előredőlnek, stb, a fehér pályázókkal; eleve feltételezik, hogy a nem fehérek kevésbé jól teljesítenek, és ezzel valóban rontják a teljesítményüket Kísérlet: ezt a viselkedést lekopírozva fehéreket interjúztatnak, némelyiket úgy mint a feketéket, némelyiket normálisan: egyértelmű a teljesítménykülönbség! Még a videofelvételeket megfigyelők is kevésbé felkészültnek minősítik azokat, akiket egyszerűen csak kevésbé barátságosan interjúztatnak. Eredmény: az előítéletes személyek olyan módon lépnek interakcióba másokkal, amely kiváltja a sztereotipikus viselkedést, így fenntartja és visszaerősíti az előítéletet

Példa az önbeteljesítő elvárásokra Telefonos kísérlet, 10 percen keresztül egyetemisták beszélgetnek A fiúknak egy szép/kevésbé szép lány fotóját mutatják, de a képnek nincs köze a valósághoz. Akik azt hitték vonzó lánnyal társalognak nyíltabbak, érdeklődőbbek és általában szociábilisabbak voltak, mint akik a kevésbé vonzóval hitték h beszélnek De nem csak ők viselkednek vele másképp, hanem a "szép" partner VALÓBAN nyíltabb, kedvesebb, stb. lesz. Attól, hogy ilyen viselkedéseket illetve szerepeket "hív" elő a partner, egy igazi interakció alakul ki. (Mindezt úgy vizsgálják, hogy a külső megfigyelők csak a lányok szövegeit hallgatják)

Társadalomlélektan 2. gyakorlat

Összefoglalás A körülöttünk lévő információk feldolgozása során számtalan módon jutunk „téves” információkhoz (persze az „objektivitás” elérése eleve nem célja az agyunknak). Minimális inger alapján messzemenő következtetéseket vonunk le, a körülményeket többnyire tévesen a személyiség részének tekintjük – még akkor is amikor önmagunkról gondolkodunk. A sémás információ-feldolgozás teszi lehetővé számunkra, hogy a körülöttünk lévő végtelen mennyiségű információt nagy hatékonysággal dolgozzuk fel és rendszerezzük az agyunkban. Működéséből ugyanakkor számos torzítás következik, pl. az elsőbbségi- vagy a holdudvar-hatás, az implikált személyiségelméleteink és a nem-események figyelmünkön kívül helyezése. Hétköznapi félreértéseink zöme egyenes következménye egyszerűsítésre-szakosodott agyunk működésének; ezek tisztázását nehezíti a sémás gondolkozáson nyugvó viselkedésünk, mely jellemzően önbeteljesítő jóslat módjára szerez érvényt eredeti feltételezéseink „helytállóságának”. Házi: ..próbáljunk óvatosabban ítélkezni (szorgalmi feladat: próbáljunk felvázolni mindíg alternatív forgatókönyveket is az események értelmezésekor. Mi van ha XY nem hülye, csak rosszul hall? Vagy Z nem gonosz, csak vki nagyon befrusztrálta? Stb..)