Érettségi vizsgaelnöki feladatok díjazásának kifizetése

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szakképzési hozzájárulás év. Legfontosabb változások Új törvény: évi CLV. törvény Módosult a felnőttképzésről, és a felsőoktatásról szóló.
Advertisements

Gazdasági vezetői jogállás Dr. Kőszegfalvi Edit. VEZETŐI FELADAT MUNKAVISZONYBAN 500 millió forintos bevétel, finanszírozási szerződéssel rendelkező eü.
Egyéb adók változásai Törvénytervezetek alapján. ART változásai 1) Munkáltatói adó-megállapítás, egyszerűsített bevallás lehetősége  Az új szabályok.
A HELYI ÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRENDELETEK SZABÁLYOZÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI.
A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre, illetékessége és eljárása a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű-, távhő- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatás.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
GINOP / „Út a munkaerőpiacra" GINOP Ifjúsági Garancia program A Veszprém Megyei Kormányhivatal részprojektjei 2016.
A Végrehajtó Ügynökség, a pályáztatást támogató elektronikus rendszerek, valamint az elszámolhatóság főbb kérdéseinek bemutatása Németh Veronika – NFFKÜ.
Heves Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve Heves Megyei Iparkamara - Mire figyel a hatóság? Előadássorozata Augusztus.
Dél-alföldi Regionális Igazgatósága SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ MÁJUS 17.
Fontosabb szja és járulék változások január 1.
Az étrend-kiegészítők, kozmetikumok forgalmazásának hatósági felügyelete Kereskedők Napja Június 4. Szabó Nikolett Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal.
KÖZHASZNÚSÁG MEGTARTÁSA, - MEGSZERZÉSE Molnár Elvira Bács-Kiskun Megyei Civil Információs Centrum 2014.
A JÖVEDELEM ELSZÁMOLÁSA Készítette: Lévai Márk. A témakör tartalma  A jövedelemmel kapcsolatos analitikus nyilvántartások  A jövedelem részei  A levonások.
A kifizetési kérelem összeállítása TÁMOP-3.2.9/B-08 Audiovizuális emlékgyűjtés.
A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény módosításáról szóló évi LV. törvény A békéltető testületeket érintő változások Dr. Szomori Béla.
A munkahelymegőrző támogatás. Alapja  Az évi IV. tv. (a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról) 18. §.  A 6/1996. (VII.16.)
Az akkreditáció szerepe a megváltozott munkaképességű munkavállaló személyének társadalmi reintegrációjában Készítette: Dézsi Gabriella Melinda Budapest,
Különadók 2011, Ágazati különadók 2010.december 4-től hatályos 2010.december 4-től hatályos Adókötelezettséggel érintett tevékenység kör: Adókötelezettséggel.
Számvitel S ZÁMVITEL. Számvitel Ormos Mihály, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Hol tartunk…
Számvitel S ZÁMVITEL. Számvitel Ormos Mihály, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Hol tartunk… Beszámoló –Mérleg –Eredménykimutatás.
Melyik számlaosztályban szerepelnek az alábbiak? a) Szállítók b) Vevők c) Anyagok d) Anyagköltség e) Pénztár f) Árbevétel g) ElÁBÉ h) Forgóeszközhitel.
1 RÁTAI BALÁZS A konverziós rendelet értelmezése Budapest, május 9.
Környezeti fenntarthatóság. A KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG JELENTÉSE A HELYI GYAKORLATBAN Nevelőtestületi ülés,
Számvitel S ZÁMVITEL. Számvitel Ormos Mihály, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Hol tartunk…
8.BESZÁMOLÁSI ÉS KÖNYVVEZETÉSI KÖTELEZETTSÉG SZÁMVITELI SZOLGÁLTATÁS.
BEST-INVEST Független Biztosításközvetítő Kft.. Összes biztosítási díjbevétel 2004 (600 Mrd Ft)
Gazdasági jog IV. Előadás Egyes társasági formák Közkeresleti társaság, betéti társaság.
Gazdasági jog III. Előadás Általános szabályok A Gt. általános része.
1 Számvitel alapjai Gazdálkodás:a társadalmi újratermelési folyamat szakaszainak (termelés, forgalom, elosztás, fogyasztás) megszervezésére, az ahhoz rendelkezésre.
Előadó: DDr. Alpár Erzsébet LL.M (München)
Pénztárgépek beszerzésének támogatása 2016
Tanulószerződés-kötés
A szerkezetátalakítási programban bekövetkezett változások
A közérdekű munka büntetés végrehajtása az önkormányzatoknál
Tájékoztató a munkahelyteremtő pályázati programról
Adományok adózási kérdései
Összeállította: Horváth Józsefné
SZÁMVITEL.
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése
A kollektív szerződés Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd
Kommunikáció a könyvvizsgálatban
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
Konszolidáció Guzmics Zsuzsanna
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
1993-as közoktatási törvény
A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJÁNAK 2011
SZÁMVITEL.
Intézmény-akkreditáció szakképző intézmények kérelme esetén
Jegyzői Értekezlet A településkép védelméről szóló évi LXXIV. Törvény végrehajtásának aktuális Önkormányzati feladatai Lukáts István.
Munkaügyi hatósági feladatok 2018.
Önkormányzati Pénzügy „Változások”-2010 Budapest
Cash flow A vállalat működése, befektetései és pénzügyi tevékenysége által genarált pénzáramlásokat tartalmazó kimutatás. Az eredménykimutatásban és a.
ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ évi évközi változások
TÁRGYI ESZKÖZÖK ELSZÁMOLÁSA
A VÁLLALKOZÁSOK VAGYONA
Adatszolgáltatás a számlákról
Készletek transzformációja
Kérdőív a Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának ellenőrzésére Készítette: Dancsné Veres Mária 2/24/2019.
Online pénztárgépadatok felhasználása a kiskereskedelmi statisztikában
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
Magánszemélyként bérbe adnám az ingatlanomat.
Vidékfejlesztési pályázatok megvalósításához útravaló
Szakmai vizsgaelnöki pályáztatás, vizsgabizottsági jelentések
Szabálytalanságkezelés
Vizsgaelnöki továbbképzés pénzügyi-számviteli modul
Előadás másolata:

Érettségi vizsgaelnöki feladatok díjazásának kifizetése Előadó: Bódi Ilona pénzügyi referens Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Pénzügyi és Számviteli Osztály

A kifizetés alapja a mindkét fél által aláírt Megbízási szerződés Egyéni vállalkozók esetén számla alapján történik a kifizetés. Egyéni adószámos magánszemély esetén számla kiállítását követően számfejtéssel történi a kifizetés. Számla kiállítására nem jogosult magánszemély esetén számfejtéssel történik a kifizetés. Számfejtés esetén a Megbízási szerződés aláírásával egyidejűleg kerül kitöltésre az Adóelőleg-nyilatkozat a Megbízott részéről 2 példányban. A számlát a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal nevére és címére kell kiállítani Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 2. A kifizetések minden esetben átutalással történnek. Készpénzfizetési számla nem fogadható be! A kifizetésekhez csatolni kell a ‘”Kiküldetési rendelvény és Elszámolás” vagy a „Kiküldetési rendelvény és Útnyilvántartás elszámolás” nevű nyomtatványokat 2-2 példányban.

Adóelőleg-nyilatkozat a 2018 Adóelőleg-nyilatkozat a 2018. évben az adóelőleg meghatározása során figyelembe vehető költségekről A nyilatkozatot adó magánszemély Neve: …………………………………………………. Születési neve: …………………………………………………. Születési helye, ideje: …………………………………………………. Lakcíme: …………………………………………………. Anyja neve: …………………………………………………. Adóazonosító jele: …………………………………………………. TAJ: …………………………………………………. Adószáma: …………………………………………………. Számla száma: …………………………………………………. Foglalkoztatás minősége: főfoglalkozása van ⎕ főfoglalkozása nincs ⎕ A számomra kifizetésre kerülő összegből az adóelőleg alapjának megállapításához a következő nyilatkozatot teszem: Az önálló tevékenységből származó bevétel adóelőlegének megállapítása során - a 10 százalékos költséghányad alkalmazását kérem. ⎕ vagy - a bevételből …………………… Ft felmerülő, elismert költség levonását kérem. Az önálló tevékenységemre tekintettel kapott költségtérítés adóelőlegének megállapítása során

Adóelőleg-nyilatkozat a 2018 Adóelőleg-nyilatkozat a 2018. évben az adóelőleg meghatározása során figyelembe vehető költségekről - a bevételből …………………… Ft felmerülő, elismert költség levonását kérem. A nem önálló tevékenységemre tekintettel kapott költségtérítés adóelőlegének megállapítása során a bevételből …………………… Ft felmerülő, elismert költség levonását kérem. Az adóelőleg megállapítása során az igazolás nélkül elszámolható költség levonását kérem - az önálló tevékenységre tekintettel kapott költségtérítés összegéből ⎕ - a nem önálló tevékenységre tekintettel kapott költségtérítés összegéből.⎕ Belföldi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként és árukísérőként foglalkoztatott személyként a belföldi hivatalos kiküldetés címén kapott bevételből igazolás nélkül elismert költségként napi 3000 forint napidíj-átalány levonását kérem. ⎕ Nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként vagy árukísérőként foglalkoztatott személyként a külföldi kiküldetés (külszolgálat) címén kapott bevételből (a napidíjból) igazolás nélkül elismert költségként napi 60 eurónak megfelelő forintösszeg (legfeljebb a napidíj erejéig történő) levonását kérem.⎕ A fenti nyilatkozatomat annak visszavonásáig kérem figyelembe venni az adóévben. ⎕ Kelt:…………………………………… …………………………………… Magánszemély aláírása

Adóelőleg-nyilatkozat a 2018 Adóelőleg-nyilatkozat a 2018. évben az adóelőleg meghatározása során figyelembe vehető költségekről 8. A magánszemély nyilatkozatának tartalmát tudomásul vettem. A magánszemély adóelőlegét a nyilatkozat figyelembevételével állapítom meg. A kifizető, munkáltató megnevezése: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal A kifizető, munkáltató adószáma: 15789381-2-16 Szolnok, 2018. ……………. ………………………… aláírás

Számla ADATTARTAMA A számla kötelező tartalmi elemei az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény szerint: A számla sorszáma, mely a számlát – kétséget kizáróan - azonosítja Megbízott neve Megbízott címe Megbízott adószáma (Nem adóazonosító jel) Megbízott , mint egyéni vállalkozó nyilvántartási száma Megbízott neve mellett az ‘egyéni vállalkozó’ megnevezése vagy az ‘ev’ rövidítés - az egyéni vállalkozókról szóló 2009. évi CXV. törvény 16. § (4) szerint Fizetés módja: Átutalás Teljesítés időpontja: a Megbízási szerződésben szereplő feladat elvégzésének dátuma, több időpont/vizsganap esetén az utolsó nap A számla kiállításának kelte: a számla tényleges kiállításának napja, mely a Teljesítés napjával vagy azonos nap vagy az azt követő napok egyike Fizetési határidő: Megbízási szerződés szerint a számla kiállításának napját követő 30. nap

Számla kitöltése Megbízó neve: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Megbízó címe: 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 2. A ‘Szolgáltatás’ megnevezése Áfa kulcs megjelölése: AM M.e.: db/alkalom Mennyiség: Megbízási Szerződés 3.2. pontja szerint Egységár (Áfa nélkül): Megbízási Szerződés 3.2. pontja szerint Érték (Áfa nélkül): Megbízási Szerződés 3.2. pontja szerint A számlán a következő szöveg feltüntetése a Megbízási Szerződés 3.2. pontja szerint: „Száz forintra kerekítés miatti korrekció:……(összeg)” A számlaérték Áfa nélkül: Ez egy összesen sor, mely a számlán szereplő részletezett összegek összesen sora Az ÁFA kulcs….(AM) % és összege: Ezt a sort ki kell húzni, összeget nem kell szerepeltetni. A számla végösszege: Betűvel, illetve számmal kell kiírni a végösszeget – ez egy összesen sor. Számla javítása : 1./ kézi számla esetén szabályos javítással kézzel lehetséges 2./ gépi számla esetén ‘számlával egy tekintett alá eső okirattal’

https://www.nav.gov.hu/nav/szolgaltatasok/uzemanyag/ uzemanyagarak/benzinar_.html

Észrevételek a számla kitöltéséhez – gyakori hibák Az egyéni vállalkozó megjelölés és nyilvántartásba vételi szám nem kerül feltüntetésre. Az egyéni vállalkozók vállalkozói igazolvány száma és a nyilvántartási szám nem azonos! Az adószám helyett adóazonosító jel kerül feltüntetésre. Az áfakulcs, mennyiségi egység, mennyiség és áfa nélküli egységár rovatok nem kerülnek kitöltésre vagy úgy kerülnek kitöltésre, hogy számszakilag nem helyesek. Amennyiben a megbízási díj a vizsgáztatási alapdíj %-ában kerül megállapításra a mennyiség és a mennyiségi egység rovatokban 1 alkalom feltüntetése szükséges, ekkor áfa nélküli egységár = áfa nélküli érték. A teljesítés időpontja ellentétes a Megbízási szerződésen szereplő dátummal. Készpénzfizetési számla kerül kiállításra utalásos számla helyett. Száz forintra kerekítés miatti korrekció sor nem kerül feltüntésre, hanem az egész összeg egy sorba kerül számlázásra. A vevőnél a Kormányhivatal neve és címe helytelenül szerepel . Ha javítás történik a számlán, az hivatalos formában kell, hogy megtörténjen. A kiküldetési rendelvényen az útiköltség elszámolás számszakilag pontatlan (kerekítési hibák), a fogyasztási norma nem kerül feltüntetésre vagy helytelenül (www.nav.gov.hu) történik, olvashatatlanul történik a rendelvény kitöltése.

jogszabályi hivatkozások - FOGALMAK Számlázásra vonatkozó előírásokat az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény, valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletek tartalmazzák. Saját gépkocsi elszámolás a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. sz. mell. II. fejezet 6.pont, 3. sz. mell. IV. fejezet 1.pont, 11.sz.mell. III. fejezet 1.pont alapján Saját tulajdonú jármű igazolása a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3.sz. mell. IV. fejezet 9. pont, a 11.sz. mell. IV. fejezet 12.pont alapján Közeli hozzátartozó fogalma – A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről szerint: „a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér

Köszönöm a figyelmet! Előadó: Bódi Ilona pénzügyi referens Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Pénzügyi és Számviteli Osztály