„Kon-textuális” irodalomtudomány 2016. november 29.

A kontextus visszatérése Az irodalomtudományi irányzatok lehetséges csoportjai: 1. a szöveg történeti tényekből való magyarázata (irodalomtörténet, filológia – pl. pozitivizmus, marxizmus) 2. csak a szövegből kell magyarázni az értelmét (pl. formalizmus, strukturalizmus) Új historizmus és Tsai: a történelem maga is textuális jellegű, retorikai mechanizmusok állnak mögötte – sajátos intertextuális viszony van irodalmi szöveg és kontextus között

Új historizmus Foucault írásaira épít leginkább – azon belül is hatalom-fogalmára: nem tévesztendő össze a politikai hatalommal – ez a hatalom nem köthető intézményhez, vagy osztályhoz, hanem erőviszonyok változékony mezeje inkább, amelyek az egyes ember életét alapvetően meghatározzák A kultúra retorikai, poétikai természetű Az irodalom pedig a társadalmi hatalmi struktúrák fenntartója és terméke is Az új historizmus kedvelt módszere ezért az irodalmi szövegek és nem irodalmi szövegek együttolvasása

Új historizmus, kulturális materializmus Az új historizmus legnevesebb képviselője Stephen Greenblatt (1980-ban lép fel) Nagy-Brittaniában jelentős a kulturális materializmus (Raymond Williams, Alan Sinfield a legnevesebb képviselői) – kötődik a marxizmushoz – a kultúrát egy törésvonalban lehet vizsgálni, a szubkultúrában – ezért kutatja pl. a populáris kultúrát Más országokban a kritikai kultúrakutatás, a „cultural studies” rokon a fenti irányzatokkal

Posztkoloniális kritika Koloniális diszkurzus: az európai politikai hatalom és kultúra mint hódító egy átfogó ideológia jegyében próbálta magyarázni a gyarmatosítást (a hódító kultúra felsőbbrendű, a gyarmatosított népé alsóbbrendű) Posztkoloniális kritika: Edward Said 1978-as Orientalizmus c. könyvével indul – a nyugati orientalista kutatások létrehoztak egy olyan iszlám világot, amely sosem létezett (saját elfojtásait, vágyait és szorongásait projektálta, ez hatalmi érdek is volt)

Posztkoloniális kritika II. Homi K. Bhabha: fontos a hibriditás fogalma: olyan köztes térben létrejövő identitásforma, mely különböző identitásokat kever - a mimikri fogalma: a kolonizált személy átveszi a gyarmatosító nyelvét, kulturáját, de nem egészen, nem igazán (pidzsin és kreol nyelvek) Gayatri Spivak: a gyarmatosított nő többszörösen alárendelt Példa a világirodalomból: Salman Rushdie

Feminista irodalomtudomány Ma már inkább gender studies néven emlegetik A sex (‘biológiai nem’) és a gender (‘társadalmi nem’) megkülönböztetésén alapul – fontos, hogy a társadalmi nem (a nőiesség-férfiasság) történetileg változó diskurzusok terméke A patriarchális diskurzus a másik központi fogalom: egy férfi dominanciára épülő ideológia, mely különböző eszközökkel korlátozza a nők érvényesülését

Feminista irodalomtudomány II. Előfutára volt: Virginia Woolf, Simone de Beauvoir Különböző szakaszokra osztható a feminizmus alakulástörténete: 1. a férfi uralom, irodalom és kritika kritikája 2. a nőt mint olvasót vizsgálja 3. a női tapasztalat, a „női írás” megtalálása (egy alternatív kánon felállítása) Szoros kapcsolat alakul ki a pszichoanalízis második hullámának legnagyobb hatású munkásságával, Jacques Lacan-éval

Judith Butler elmélete A nemek kérdése nyelvi kérdés Radikális elmélete szerint még a biológiai nemhez sem férünk hozzá tiszta formában (az is „engendered”) A nemek különbözőségét diszkurzív gyakorlatok jelölik és alakítják A nemi szerepek legfőbb jellemzője a performativitás (egyfajta idézgetés, konvenciók ritualizált ismétlése – amelyen a diskurzus létrehozza azt a hatást, amit megnevez) A nőimitátor: imitálja azt, ami eleve imitatív

Pierre Bourdieu: Férfiuralom A „szimbolikus erőszak” fogalma: az elnyomottak (nők) nem érzékelik, sőt, a hozzájárulásuk iktatja be a hatalomba (pl. minden nő magasabb férfit választ párnak) Az elnyomó perspektívának a férfiak is foglyai és áldozatai – a férfiasságot folyton bizonygatni kell – a sebezhetőség szüli a férfiasan erőszakos játékokat A bátorság a gyávaságban gyökerezik: a férfinak a többi férfi előtt kell bizonyítani – a férfiasság tehát viszonyfogalom Irodalmi példa: Füst Milán: A feleségem története

Bernhard Waldenfels: A másik nem idegensége A XX. század egyik nagy filozófiai irányzatának, a fenomenológiának a képviselője Jelen esetben azért érdekes, mert Butlert bírálván kapcsolatot teremt a gender studies és az idegenségtudomány (xenológia) között A butler-i radikális konstruktivizmusban megszűnik a másik nem idegensége, a saját és a másik különbsége

A másik nem idegensége II. Butler: másként konstruált is lehetne a szexuális kategorizálás – Waldenfels a „Térj el!” parancsa legalább annyira paradox, mint a „Légy spontán!” kérése Waldenfels: az idegen: az eredendően Máshol – a sajátot és az idegent egy küszöb választja el, az idegen tapasztalata (átlépi, nem küzdi le) A másik nem megtapasztalása: csak eredendően eltérő pozícióból beszélhet róla a másik, hasonlóan mint az álmokról (csak ébrenlétben) mint a gyerekkorról (csak felnőttkorban) beszélhetünk

Az idegenségtudományról általában A xenológiának az a feladata, hogy az idegennel kapcsolatos tudásigényt igazolja, mely igény a politikai világfejlődés következménye (migráció, média-forradalom, globalizáció stb.) A másik és az idegen tapasztalata egyszerre esély és veszély – egyszerre távolság és közelség tapasztalata Egyre több embernek kell szembe néznie más hagyományokkal, nyelvekkel, kollektív világmagyarázatokkal

Idegenségtudomány II. Saját és idegen egymástól függése létezésünk alapvető jellemzője is Az idegenségtapasztalatot saját kultúránkon belül is megélhetjük (szubkulturális idegenség, generációs különbségek) Az idegen nem egy tulajdonság, hanem viszony (vizsgálhatók az idegenség-konstrukciók, de a vendégszeretet is) Az idegenségnek produktivitása, megtermékenyítő hatása van

Az irodalom xenológiája Az irodalom egyfajta idegenségkutató módszernek is felfogható A szövegek olvasásakor egy elképzelt külső pozíciót foglalhatunk el, hogy saját kulturális viszonyainkat kritikával illethessük Az irodalom a mások ismerete által az olvasók önreflexióját szolgálja Az empirikus befogadáskutatás oldaláról nem lehet eredményekhez jutni, csakis a szöveg értelmezési ajánlataival lehet dolgozni Példa: Móricz Zsigmond: Árvácska