Az újkori bölcselet első jelentős képviselői: F. Bacon és Descartes

F. Bacon (1561-1626) Célja: a tudományos megismerés megújítása, a középkori skolasztika módszerének elvetése; új módszer kidolgozása. Művelődéstörténeti háttér: új tudományfelfogás: a tudományos ismeretek szerepe a technikai fejlődésben; új világkép (Kopernikusz, Galilei); a kísérleti-, illetve természettudományok fejlődése; a nagy földrajzi felfedezések. Esszék: inkább a mindennapi élettel kapcsolatos életbölcsességek: pl. A jóság; A szerelem; Szülők és gyermekek. Fő műve: Magna Instauratio: ‚A tudományok nagy újjáépítése’. (Csak az első része készült el: Novum Organum – ‚Új módszer’)

A tudományok szerepe: új felfedezések révén elősegíteni az ember természet feletti uralmát: „emberi tudás és hatalom egy és ugyanaz”. Az új módszer lényege: indukció: az érzékszervi tapasztalatok révén nyert tények segítségével lépésről lépésre eljutni az axiómákig (további bizonyításra nem szoruló alapelvek), általános törvényekig. Az egyeditől eljutni az általánoshoz. Ez a módszer az empirizmust készíti elő.

Másik fontos műve: Új Atlantisz: utópia – elképzelt ideális világ, amelyet a tudósok irányítanak. A vezetők inkább a természet törvényeinek kutatásával, mint az emberek kormányzásával foglalkoznak. Itt a „világossággal” kereskednek: ennek lényege: megismerni idegen népek életét és civilizációját.

A helyes megismerést gátló tényezők: idolumok, ’ködképek’: A törzs ködképei: az emberi természetből következnek: az ember saját természetét összekeveri a dolgok természetével, így eltorzítja a dolgokat (antropomorf szemlélet). A barlang ködképei: az egyénnek a ködképei; az egyéneket befolyásoló tényezők: pl. egyéni természet, neveltetés, a lélek hajlamainak különbözőségei, a különböző lelki állapotok (pl. nyugodt, gondterhelt, zaklatott, kiegyensúlyozott stb.). A piac ködképei: helytelen, zavaros, pontatlan nyelvhasználat. A színház ködképei: filozófiai dogmák és a tudományok legtöbb elvei pusztán képzeletbeli világok.

A racionalizmus filozófiai megalapozása: Descartes (1596-1650) Sokoldalú filozófus: matematikai, filozófiai, hadmérnöki és természettudományi tanulmányok Ismeretelméleti megközelítés: a skolasztikával szemben új módszer kidolgozásának igénye. Ez ugyanakkor alapvető etikai kérdéssel is összefüggésben áll: Hogyan töltheti be a filozófia az emberi tevékenység vezérfonalának a szerepét?

Értekezés a módszerről: Főbb művei: Elmélkedések az első filozófiáról; Értekezés az ész helyes vezetésének és a tudományos igazság kutatásának módszeréről; A lélek szenvedélyei. Értekezés a módszerről: A módszer nem előjog, nem véletlen adottság, a „közepes elme” is megtalálhatja általa mindazt, amit a legfinomabb elmék képesek megtalálni. „Módszeres kétely”: végső elvként csak azt lehet elfogadni, amelyet semmilyen kétellyel nem illethetünk: „El kell vetnem mint feltétlen hamisat mindazt, amiben csak a legkisebb mértékben is kételkedem, hogy lássam, nem marad-e végül is valami a meggyőződésemben, ami teljesen kétségbevonhatatlan.”

A racionalizmusának lényege: a megismerésünk bizonyosságának forrását a velünk született észelvek jelentik. Mindaz, amit határozottan és világosan belátok. Bizonyos elemi ismeretek, amelyek segítségével a tapasztalatból származó képzeteinket értelmezni tudjuk: pl. a geometria fogalmai, a színek, a hangok eszméi. Provizórikus (ideiglenes etika): alapvetően a sztoikus etika alapelveit veszi át; egyedül a gondolkodó lélek lehet szabd. A cogito-tétel értelmezése: az érzékszervi tapasztalatainkban éppúgy kételkedhetünk, mint a tudományos igazságokban. Csak abban lehetek biztos, hogy én, aki kételkedem, vagyis gondolkodom, létezem: „Gondolkodom, tehát vagyok”. Szubsztancia-felfogása: az ember mint létező duális (kettős természetű lény): Res cogitans: „gondolkodó dolog” (a lélek) Res extensa: „Kiterjedéssel rendelkező dolog” (a test)

Isten: benne leomlik a válaszfal test és lélek között Isten: benne leomlik a válaszfal test és lélek között. Ontológiai istenérv: Isten mint tökéletesség, mint a legfőbb jó. Ez az eszme csak Istentől származhat.