1879. december 1.
Szereplők Tünde - Márkus Emília Csongor – Nagy Imre
Mirígy – Jászai Mari Ledér - Helvey Laura Kalmár - Újházi Ede Fejedelem – E. Kovács Gyula Tudós – Bercsényi Béla
Rendezte Paulay Ede „Lehetetlen, hogy ma, midőn nyelvünk a társadalom minden részében elfoglalta jogos uralkodását, ne volna meg az érzék ama tömérdek szépség iránt, mely e műből áradoz.”
Az előadás kísérőzenéjét Erkel Gyula szerezte. A dráma 1830-as keletkezése után, az ősbemutatót Vörösmarty születésének 79.évfordu-lóján tartották meg.
Kritika, amely 1879. december 7-én jelent meg a Vasárnapi Újságban . (49. szám XXVI. évfolyam)
A színjátszás helyzete Magyarországon a XIX. században Magyarországon is a 19. században jöttek létre az állandó színházak. Mivel naponta rendszeresen tartottak előadást, nélkülözhetetlenné váltak a kőszínházi épületek. 1865–1899 között 14 kőszínház épült. 1890 utáni évtizedben Nyíregyházán, Pécsett, Kecskeméten, Kassán egy-egy, Budapesten pedig négy: a Vígszínház, a Magyar Színház, az óbudai Kisfaludy Színház és a Somossy Orfeum. A színház, magyar nyelv és irodalom illetve a magyar kultúra, sőt bizonyos politikai törekvések megtestesítőjévé lépett elő. Pest-Buda, az alakuló főváros követve a vidéki példákat, a német színház mellé, megalapította a Pesti Magyar Színházat (1837), amely 1840-től, értelmében Nemzeti Színházként működött. Ezzel a hazafias érzetet igyekezett kiváltani a népből. A színjátszás megkövetelte a közönség részvételét, s ez egyben alkalom volt a közös megnyilvánulások- ra,így olykor egy-egy előadás, valóságos politikai gyűléssé változott.