Bevezetés a nyelvtudományba. Pragmatika Tamm Anne KRE BTK 2015/2016 Őszi szemeszter Október 12.

A megnyilatkozás fogalma A formális szemantika alapegysége a kijelentés (a propozíció). A grammatikáé (és a strukturális szemantikáé) a mondat. A mondat éppúgy absztrakt kategória, mint a kijelentés. Beszédben, írásban nem mondatokat hozunk létre, hanem megnyilatkozásokat ang. utterance, fr. énoncé, ném. Äußerung

A megnyilatkozás fogalma A megnyilatkozások mindig beszédhelyzetben jönnek létre. Főbb elemei: a beszélő, a hallgató, a kettő egymáshoz való viszonya, a megnyilatkozás ideje és helye. a megnyilatkozás ideje a beszélő -----  a hallgató a megnyilatkozás helye Egy megnyilatkozás olyan jelentéselemeket is hordozhat, amelyek nem vezethetők le a megnyilatkozás alapját képező mondat jelentéséből. Ezért különbséget kell tennünk mondatjelentés és megnyilatkozás-jelentés között.

A megnyilatkozás terminus többértelmű A megnyilatkozás terminus többértelmű: jelentheti a megnyilatkozás folyamatát vagy annak eredményét. Ha a megnyilatkozást folyamatként értelmezzük, akkor ezzel egy sajátos nyelvi viselkedésre vagy tevékenységre utalunk. Ha a megnyilatkozás-fogalommal egy produktumot jelölünk, akkor a nyelvi cselekvés fizikai eredményéről van szó. A megnyilatkozás mint tevékenység az ún. beszédaktusokkal (beszédtettekkel, a beszédcselekvésekkel) hozható kapcsolatba. Egy megnyilatkozás kimondása egy tett, egy aktus végrehajtását jelenti. A beszédaktusok többek között kifejezhetnek állítást, kérdést, felszólítást, óhajt, ígéretet, fenyegetést, sok esetben a megnyilatkozásnak megfelelő mondat formájától és jelentésétől függetlenül. A beszédaktusok által kifejezett jelentést nevezzük beszédaktus-jelentésnek.

Ugyanaz a beszédaktus többféle mondattal is kifejezhető (1) a) Tegnap Párizsból megérkezett a barátom. b) A barátom tegnap megérkezett Párizsból. c) Tegnap megérkezett a barátom Párizsból.   Mindhárom mondat ugyanazt a kijelentést fejezi ki azonosak az igazságfeltételei. Ha ezeket a mondatokat megnyilatkozásokként használjuk, akkor velük ugyanazt az állítást fogalmazzuk meg. Másrészt ugyanazzal a mondattal sokszor többféle (potenciálisan végtelen számú különböző) állítást fogalmazhatunk meg.

Ugyanaz a beszédaktus többféle mondattal is kifejezhető (2) A barátom vár rám.   Ez a mondat minden beszédhelyzetben más állítást fogalmazhat meg. Ennek következtében mások az igazságfeltételei attól függően, hogy : - ki a beszélő, - ki a beszélő barátja - mikor hangzik el a megnyilatkozás. Más szóval ugyanazzal a mondattal számtalan megnyilatkozás hozható létre.

Ugyanaz a beszédaktus többféle mondattal is kifejezhető Ugyanannak a mondatnak megnyilatkozásként való megjelenése egy további megkülönböztetést tesz szükségessé. Tekintsük az alábbi mondatot: (3) Megígérem, hogy holnap meglátogatlak. A (3) megnyilatkozással a beszélő az ígéret beszédaktusát hajtja végre. A (3) megnyilatkozást sok beszélő használhatja a legkülönbözőbb beszédhelyzetben, sokféle ejtési változatban. Minden egyes megnyilatkozás (megnyilatkozás-példány) azonban ugyanazt a megnyilatkozás-típust jeleníti meg.

A (3) megnyilatkozást azonban úgy is vizsgálhatjuk, hogy eltekintünk Ugyanaz a beszédaktus többféle mondattal is kifejezhető A (3) megnyilatkozást azonban úgy is vizsgálhatjuk, hogy eltekintünk - a konkrét beszélőtől, - a megszólított személytől - a megnyilatkozás tényleges idejétől és - helyétől. Csak arra a kérdésre keresünk választ, hogy egy (3) típusú megnyilatkozással a beszélő milyen beszédaktust hajthat végre. Ilyenkor nem egy-egy konkrét megnyilatkozást vizsgálunk, hanem a megnyilatkozás típusát vesszük górcső alá.

Ugyanaz a beszédaktus többféle mondattal is kifejezhető A megnyilatkozás mint produktum tehát vizsgálható: megnyilatkozás-típusként vagy megnyilatkozás-példányként. Különbséget kell tehát tennünk megnyilatkozás-példány és megnyilatkozás-típus között. Ugyanezt kell megtennünk akkor is, amikor egy megnyilatkozást produktumként, tehát nem a beszédaktusok szempontjából vizsgáljuk.  

Az alábbi megnyilatkozás szemantikailag kétértelmű: Ugyanaz a beszédaktus többféle mondattal is kifejezhető Az alábbi megnyilatkozás szemantikailag kétértelmű: (4) A szülők szeretete nem ismer határt. A két beszélő nyilvánvalóan ugyanazt a hangsort ejtette ki, ugyanazt megnyilatkozást hozta létre. A (4) alatti megnyilatkozás azonban kétértelmű: ’A szülőknek gyermekeik iránti szeretete nem ismer határt’, ill. ’A gyermekeknek a szülők iránti szeretete nem ismer határt’. A (4) megnyilatkozás tehát két különböző állítást fogalmaz meg. Ezért nincs kizárva, hogy : - az egyik beszélő az első értelemben, - a másik beszélő a második értelemben használja a megnyilatkozást egy adott beszédhelyzetben.

Nem minden megnyilatkozás hozható mondattal kapcsolatba A mondat és a megnyilatkozás között nemcsak abban az értelemben van különbség: hogy ugyanazzal a mondattal több megnyilatkozás hozható létre, és hogy különböző mondatok ugyanazt a megnyilatkozást eredményezhetik, hanem abban az értelemben is: hogy nem minden megnyilatkozás hozható mondattal kapcsolatba. Ide tartoznak a hagyományos nyelvtanokból ismert ún. tagolatlan mondatok vagy szómondatok. Ilyenek az: indulatszók (Óh!, Jaj!), megszólítások (Péter!, Gyerekek!). Ezek a megnyilatkozások nem felelnek meg mondatnak, mivel a mondatnak mindig strukturálisan megformáltnak kell lennie.

Nem minden megnyilatkozás hozható mondattal kapcsolatba A megnyilatkozásoknak egy másik fajtája mondatokkal a beszédelőzmény a beszédhelyzet alapján hozható kapcsolatba. Az Ott jön! megnyilatkozásnak megfelelő mondat a beszédhelyzet alapján könnyen rekonstruálható Pl. Ott jön Péter! mondattal. Ugyanez vonatkozik a beszédelőzményre is: Megtanultad a francialeckédet? Meg(tanultam a francialeckémet).

Világismeret, kommunikatív ismeret A megnyilatkozások értelmezésekor kétféle ismeretre támaszkodunk. Az egyik a világismeret, amely magában foglalja a világ dolgaira vonatkozó mindennapi ismereteinket A másik a különböző beszédhelyzetekre. Ez tartalmazza a beszélő és a hallgató közötti viszonyra, a beszéd helyére és idejére vonatkozó tudnivalókat a kommunikáció általános elveire vonatkozó ismeret. Ezt nevezzük kommunikatív ismeretnek. Az előbbire, de nem az utóbbira, már mondatok értelmezésekor is szükségünk van.  

Világismeret, kommunikatív ismeret (5) a) Péter fát vág. b) Anna vágja a tortát. c) János füvet vág. d) Éva Anna haját vágja. e) Zsuzsa a körmét vágja. f) Béla hagymát vág.   Ahhoz, hogy igazságfeltételeiket meghatározhassuk, nem kell tudnunk azt, hogy a fenti mondatok megnyilatkozásként milyen beszédhelyzetben hangzanak el.

A beszédhelyzet ismerete Bizonyos esetekben az igazságfeltételek megfogalmazásához azonban a beszédhelyzetre is szükség lehet. Az alábbi mondatok igazságfeltételeit például nem tudjuk a beszédhelyzet ismerete nélkül meghatározni.   (6) a) Ő tegnap velem volt Párizsban. b) Múlt héten találkoztál vele.  Ezekben a mondatokban a beszédhelyzet ismerete nélkül nem tudjuk meghatározni az ő, a tegnap, a velem, a múlt hét és a vele elemek vonatkozását. A (6a,b) mondatok csak akkor válnak kijelentéssé, ha ezeknek az elemeknek a vonatkozását ismerjük. Ebből következik, hogy igazságfeltételekről is csak ebben az esetben beszélhetünk.

A beszédhelyzet ismerete: deiktikus kifejezések A vonatkozás beszédhelyzetenként változhat, tehát: mind (6a)-val, mind pedig (6b)-vel potenciálisan végtelen sok kijelentést fogalmazhatunk meg. Azokat a nyelvi elemeket, amelyeknek a vonatkozása csak a beszédhelyzet ismeretében határozható meg, deiktikus vagy utaló kifejezéseknek nevezzük. Ezek a kifejezések a beszédhelyzet különböző mutatóira utalnak. Ugyanakkor a (6a,b) mondatok jelentését könnyen körül tudjuk írni: 'a beszélő egy harmadik személlyel a beszédidő előtti napon Párizsban volt', 'a megszólított személy egy harmadik személlyel találkozott a beszédidő előtti héten'.

A beszédhelyzet ismerete: diektikus kifejezések Ezek a körülírások függetlenek attól, hogy a (6a,b) mondatok adott esetben milyen kijelentéseket fogalmaznak meg. Az említett parafrázisok a szóban forgó mondatok jelentését írják le. Ez azt jelenti, hogy: - amennyiben a jelentést nem azonosítjuk az igazságfeltételekkel – a (6a,b) típusú mondatok jelentésének a leírásához nincs szükségünk a beszédhelyzetre.

A pragmatikának a szemantikától való megkülönböztetése Ha mindaz, ami igazságfeltételekkel leírható a szemantikához tartozna, akkor a beszédhelyzetet, ill. a beszédhelyzetre való ismereteket is a szemantikához kellene sorolnunk. Ebben az esetben azonban nincs alapvető különbség szemantika és pragmatika között. Mi ezért inkább azt fogjuk mondani, hogy mindaz, ami a jelentésben konvencionális, tehát a nyelvi kifejezések alapján a beszédhelyzet ismerete nélkül előrejelezhető, megjósolható, az a szemantikához tartozik. A jelentésnek az a része viszont, amelyhez a beszédhelyzet ismerete is szükséges, a pragmatikába utalandó.

A pragmatika tárgya 1. A pragmatikának a szemantikától való megkülönböztetése Charles Morris (1946) nevéhez fűződik. Morris szerint: a szintaxis a jelek egymáshoz való viszonyával a szemantika a jelek jelentésével (a jel jelentése a jel és annak vonatkozása közötti viszony), a pragmatika pedig a jeleknek a jelek használóihoz (a beszélőkhöz) való viszonyával foglalkozik. A szemantika és pragmatika morrisi megkülönböztetéséből következik. Míg a szemantikai jelentés független a beszélőtől, a pragmatikai jelentés nem az. A szemantika tárgya a mondatjelentés és a mondat összetevőinek jelentése. A pragmatikáé a megnyilatkozások jelentése.

A pragmatika tárgya 1. A megnyilatkozások mindig beszédhelyzetben hangzanak el. Jelentésük kisebb-nagyobb mértékben függ az adott beszédhelyzettől. Egy megnyilatkozás jelentésének meghatározásakor a beszédhelyzeten kívül általában a megnyilatkozás alapjául szolgáló mondat jelentésére is támaszkodunk. A megnyilatkozások jelentésének vizsgálatakor különbséget kell tennünk: a szemantika által meghatározott mondatjelentés és a mondatnak megfelelő megnyilatkozás sajátos, csak a beszédhelyzet alapján meghatározható jelentése között. A pragmatika tárgya az utóbbi jelentésfajta vizsgálata.

A pragmatika tárgya (2.) A morrisi disztinkciókat a fentiek alapján a következőképpen is megfogalmazhatjuk: (a) a szintaxis tárgya: a forma; (b) a szemantika tárgya: a forma a jelentés kapcsolata; (c) a pragmatika tárgya: a forma a jelentés a beszédhelyzet kapcsolata.

Kommunikációs jelentés A megnyilatkozások sajátos jelentése azonosítható a beszélő kommunikációs szándékát kifejező kommunikációs jelentéssel. A beszédaktus-jelentés a kommunikációs jelentésnek csak egyik fajtája. Egy-egy megnyilatkozás a szó szerinti jelentésen kívül olyan jelentést is közvetíthet, amely nem azonos a beszédaktus-jelentéssel, és amely egy adott beszédhelyzetben a megnyilatkozásból kikövetkeztethető. Ugyanúgy, mint a beszédaktus-jelentés esetében, a szemantikai jelentés és a kikövetkeztetett jelentés között általában nincs közvetlen kapcsolat. Egy megnyilatkozással sokféle kommunikációs jelentést fejezhetünk ki, és ugyanaz a kommunikációs jelentés a legkülönfélébb megnyilatkozásokhoz kapcsolódhat. Az alábbi megnyilatkozások például mind felhasználhatók a 'Légy szíves, csukd be az ablakot!' kommunikációs jelentés (’kérés’) kifejezésére. A beszédhelyzet hely paramétere ebben az esetben természetesen (legalább) egy nyitott ablakra utal.

Kommunikációs jelentés Egy megnyilatkozással sokféle kommunikációs jelentést fejezhetünk ki. Ugyanaz a kommunikációs jelentés a legkülönfélébb megnyilatkozásokhoz kapcsolódhat. Az alábbi megnyilatkozások például mind felhasználhatók a 'Légy szíves, csukd be az ablakot!‚ kommunikációs jelentés (’kérés’) kifejezésére. A beszédhelyzet hely paramétere ebben az esetben természetesen (legalább) egy nyitott ablakra utal.

Kommunikációs jelentés Légy szíves, csukd be az ablakot! (7) a) Fázom. b) Hideg van. c) Azt hiszem, most már nem érezni a dohányfüstöt. d) Nem csuknád be az ablakot?   A 'Fázom' megnyilatkozás ugyanakkor többféle kommunikációs jelentést hordozhat: (8) a) Légy szíves, csukd be az ablakot! b) Légy szíves, fűtsél be! c) Légy szíves, állítsd feljebb a termosztátot! d) Légy szíves, hozzál nekem egy takarót!

Kommunikációs jelentés A konkrét kommunikációs jelentés a beszédhelyzet különböző adottságai alapján következtethető ki. Feltételezhető például, hogy (8b) Légy szíves, fűtsél be! esetében van egy kályhával ellátott helység, (8c) Légy szíves, állítsd feljebb a termosztátot! esetében van termosztáttal szabályozható fűtés stb. A fenti példákból az is látható, hogy ugyanaz a kommunikációs jelentés többféle szemantikai jelentésű megnyilatkozással fejezhető ki. Egy megnyilatkozás többféle kommunikációs jelentést hordozhat. A kettő között tehát nincs kölcsönösen egyértelmű viszony.

Kommunikációs jelentés A szemantika és a pragmatika között egy másik lényeges különbség: míg a szemantikai jelentés egyértelműen meghatározható, a kommunikációs jelentés általában nem egyértelmű. Utóbbit az is mutatja, hogy a kikövetkeztetett jelentés tagadható. A (7b)-re a megfelelő beszédhelyzetben elhangzó Becsukom az ablakot következtetés nem feltétlenül helyes, hiszen a Nem, maradjon csak nyitva, hadd jöjjön be a jó levegő! megnyilatkozással is válaszolhatunk rá. Ebben az esetben természetesen a (7b) nem fogalmaz implicit kérést, csupán egy tényállást állapít meg.

Légy udvarias! Egy további fontos különbség a két jelentés között az, hogy a szemantikai jelentést szabályok segítségével írhatjuk le. A pragmatikai jelentés meghatározásakor ezzel szemben a kommunikációt vezérlő elvekre támaszkodunk. A pragmatikában ugyanis nem beszélhetünk szabályokról. Ilyen elv például az udvariasság elve: Légy udvarias! Fogalmazd meg mondanivalódat az udvariassági szokásoknak megfelelően! Ennek az elvnek az alapján magyarázható az alábbi két megnyilatkozás közötti különbség.  (9) a. Hol a posta? b. Meg tudná mondani, hogy hol van a posta?  A (9a) megnyilatkozás nem használható abban az esetben, ha egy idegentől felvilágosítást kérünk, mert ezzel vétenénk az udvariassági szabályok ellen.

Légy udvarias! A szemantika szabályai alapjában véve konvencionálisak. A nyelvben kódolt jelentésekben gyökereznek. A pragmatika elvei ezzel szemben nem konvencionálisak. Motiváltságuk a kommunikációs célban keresendő.   (10) Holnap visszaadom a pénzedet. A kijelentés mondatként a jövővel kapcsolatban tesz állítást. Adott beszédhelyzetben elhangzott megnyilatkozásként viszont ígéretként értelmezhető. Ez a kommunikatív jelentés nem vezethető le pragmatikai szabály vagy szabályok alapján. A hallgató következtetésében pragmatikai elvekre épít.

Légy udvarias! A hallgató megérti a (10) megnyilatkozás szemantikai jelentését és feltételezi, hogy a beszélő komolyan gondolja azt, amit mond. Nem hazudik. Nem akarja félrevezetni a hallgatót. A hallgató azt is feltételezi, hogy: a beszélő mondanivalója releváns az adott beszédhelyzetben. Ennek alapján következtet arra, hogy a (10) megnyilatkozás ígéretként értelmezendő. A pragmatikai értelmezés tehát mindig közvetett, mivel a hallgató következtetésein alapszik. Minél több lépésből áll a következtetés, annál inkább közvetett az értelmezés.

A beszélő és a hallgató által alkalmazott problémamegoldó stratégiák jellemzése A pragmatikai jelentés lényegében problémamegoldás eredménye. A beszélő szempontjából ez a következőkből áll: kommunikációs céljának megfelelően meg kell találnia az adott beszédhelyzetben a legalkalmasabb, legmegfelelőbb megnyilatkozást. A hallgató szempontjából pedig lényegében a következőkről van szó: a megnyilatkozás szemantikai jelentése, a beszédhelyzet, továbbá a kommunikációt vezérlő elvek ismeretében a hallgatónak ki kell tudnia következtetni a megnyilatkozás kommunikációs jelentését. A pragmatika egyik fő feladata a beszélő és a hallgató által alkalmazott problémamegoldó stratégiák jellemzése.

Grice: a társalgási maximák (az Együttműködési Alapelv) A beszélő és a hallgató által követett stratégiákat a 'társalgás logikája' vezérli. A Paul Grice nevéhez fűződő elmélet a legbefolyásosabb pragmatikaelméletek közé tartozik. Grice szerint az ideális társalgás bizonyos társalgási maximákhoz igazodik, amivel a beszélő az Együttműködési Alapelvnek megfelelő célt kívánja elérni. Ez az alapelv így fogalmazható meg: Hozzájárulásod a társalgáshoz legyen olyan, amilyet a beszédhelyzet (a hely, az idő, a társalgásban résztvevő partner(ek), a társalgás célja stb.) megkövetel.

A társalgási maximák négy osztálya   (a) A mennyiség maximái: (1) Hozzájárulásod legyen a kívánt mértékben informatív (a társalgás pillanatnyi céljai szempontjából)! (2) Hozzájárulásod ne legyen informatívabb, mint amennyire szükséges! (b) A minőség maximái: (1) Ne mondj olyasmit, amiről úgy hiszed, hogy hamis! (2) Ne mondj olyasmit, amire nézve nincs megfelelő evidenciád (bizonyítékod)! (c) A viszony maximája: Légy releváns! (d) A mód maximái: (1) Kerüld a kifejezés homályosságát! (2) Kerüld a kétértelműséget! (3) Légy tömör (kerüld a felesleges bőbeszédűséget)! (4) Légy rendezett!

A maximák működése: Légy releváns! Beszédhelyzet: A egy láthatóan megállt kocsi mellett áll. B közelít hozzá; a következő párbeszédet folytatják: (11) A: Kifogyott a benzinem. B: A sarkon van egy benzinkút.   B megsértené a Légy releváns! maximát, ha nem gondolná úgy, hogy a benzinkút nyitva van.

A maximák működése: a minőség maximája Beszédhelyzet: A egy franciaországi nyaralás útitervét beszéli meg B-vel. Mindketten tudják, hogy A szeretne találkozni barátjával, C-vel.   (12) A: Hol lakik C? B: Valahol Dél-Franciaországban. B válasza nem eléggé informatív, de nyilvánvalóan ennyi információ áll csak rendelkezésére, tehát ennél többet nem tud mondani. Ha ugyanis ennél többet mondana, akkor megsértené a minőség maximáját, ti. olyasmit mondana, amire nézve nincs elegendő evidenciája.

A maximák működése: a minőségi maximája Beszédhelyzet: A a Baross tér és a Rákóczi út sarkán áll és B-hez intézi a kérdést:   (13) A: Mennyi idő alatt érek innen taxival a Keleti pályaudvarhoz? B: Egy perc alatt. (14) A: Mennyi idő alatt érek innen taxival a Keleti B: Nem érdemes taxiba ülnie, gyalog öt perc alatt odaér.

A maximák működése: a minőségi maximája A (13) társalgás eleget tesz ugyan a mennyiségi maximának, mégsem kooperatív. A (14) társalgásban B nem a mennyiségi maximát követi, hanem a minőségit. B-nek észre kell ugyanis vennie, hogy A a következő helytelen feltételezésből indul ki: Az említett helyről taxival lehet a Keleti pályaudvarhoz eljutni. A (13) társalgás azért nem kooperatív, mert B válasza elfogadja ezt a hamis feltételezést, és ezért megsérti a minőségi maximát. Ha a mennyiségi és a minőségi maximák között konfliktus lép fel, mindig utóbbinak kell győznie.

A maximák működése: a relevancia elve A relevancia elve szövegek értelmezésekor is fontos szerepet játszik. Tegyük fel, hogy B nem tudja, hogy egy villa a Rózsadombon igen sokat ér, de tudja, hogy a Jaguár drága autómárka.   (15) A: Jánosnak Jaguárja van, B: Péternek pedig villája a Rózsadombon. B (15)-ből arra következtethet, hogy nemcsak János, hanem Péter is gazdag. A két tagmondat állításainak másképpen nem lenne semmi közük egymáshoz. Más szóval: A második tagmondat állítása csak akkor lehet releváns, ha A ezzel az állítással Péter gazdagságát akarja hangsúlyozni.

A maximák működése: Légy rendezett! A mód maximái közül a Légy rendezett! maxima megsértését példázza az alábbi szöveg.   (16) Anna elvágtatott és felugrott a lovára.   A Légy rendezett! maximának a (17) szöveg természetesen eleget tesz: (17) Anna felugrott a lovára és elvágtatott. A Légy rendezett! maxima egyik lehetséges értelmezése tehát a következő: 'Az eseményeket abban a sorrendben mondd el, amilyen sorrendben bekövetkeztek!’

Konverzációs implikatúra Mindezek a példák azt mutatják, hogy a pragmatikai jelentés kikövetkeztetése valóban probléma-megoldáson alapul. A megoldás gyakran abból a feltételezésből indul ki, hogy a beszélő látszólag megsérti valamelyik társalgási maximát és a megoldás a látszólagos feloldásából áll. Nyilvánvaló ellentmondás van a Szép dolog! szó szerinti jelentése és egy elítélendő cselekvés között. Ez az ellentmondás feloldható, ha az előbbi megnyilatkozást rosszallásként értelmezzük. A szó szerinti jelentés és a beszédhelyzet alapján a maximák figyelembevételével kikövetkeztethető jelentést konverzációs implikatúrának nevezzük.

A konvencionális jelentés Mi tartozik a konvencionális jelentéshez? Az igazságfeltételekkel leírható jelentés, amennyiben nem támaszkodik a beszédhelyzetre, a konvencionális jelentéshez tartozik. A konvencionális jelentés definíciója viszont kizárja a beszédhelyzetre való hivatkozás lehetőségét: Konvencionálisnak tekintettük azt a jelentést, amely a beszédhelyzet ismerete nélkül előrejelezhető. Ilyen nyilvánvalóan az igazságfeltételekkel jellemezhető jelentés abban az esetben, ha ehhez nincs szükség a beszédhelyzet ismeretére.

Konvencionális implikatúrák A konvencionális implikatúrák, amelyekről az előző fejezetben már volt szó, minden kétséget kizáróan szintén a konvencionális jelentéshez tartoznak. Az és és a de összehasonlításából arra következtettünk, hogy az utóbbi gyakran kontrasztot implikál, ebben különbözik az és-től. Ez a kontraszt azonban nem fejezhető ki a szokásos értelemben vett implikációval, mivel tartalma nincs egyértelműen meghatározva. Az ilyen következményrelációt neveztük konvencionális implikatúrának. A konvencionális implikatúrákat nyelvi elemek idézik elő. Értelmezésük nem függ a beszédhelyzettől.

Konvencionális implikatúrák Mármost ebből arra lehetne következtetni, hogy a de kötőszón kívül konvencionális implikatúrát hordozhat más mellérendelő kötőszó, mint például a viszont, ellenben is.   (18) Neki szőke, húgának ellenben/viszont barna a haja. Ebben a mondatban azonban nincs szó konvencionális implikatúráról, az ellentétes értelmű kötőszót a két különböző szín miatt tesszük ki. A két színnév egy antonim halmaz két eleme. Valamely A = (x1, x2,..., xn) akkor és csakis akkor alkot antonim halmazt, ha bármely xi, xj  A antonim párt képez, azaz xi és xj antonim viszonyban állnak egymással. Ha két szó antonim párt alkot, akkor a két szót tartalmazó mellérendelő mondat ellentétet kifejező kötőszót kíván. Ilyen esetben nincs szó konvencionális implikatúráról.

Konvencionális implikatúrák Ugyanez vonatkozik a többi ellentétes értelmű kötőszóra is beleértve magát a de kötőszót is. (19) a) A lány szegény, de becsületes. b) A lány szegény, viszont becsületes.   Amennyiben nem eleve (lexikailag jellemezhetően) ellentétes értelmű a de, viszont, ellenben kötőszóval mellérendelt két predikátum akkor ezek a kötőszók konvencionális implikatúrát hordoznak

Konvencionális implikatúrák Konvencionális implikatúrát hordozhatnak a nem tisztán pragmatikai jelentésű partikulák is. Ilyen például a még...is kettős partikula:  (20) a) A feleségem is szereti a kaviárt. b) Még a feleségem is szereti a kaviárt.  A (20a) mondatban szereplő is partikula logikai funkciót tölt be: Azoknak az embereknek a (beszédhelyzet alapján azonosítható) halmazához, akikre az jellemző, hogy szeretik a kaviárt, a feleségemet is hozzá kell számítani. Ezzel szemben a (20b) mondatban az is a még-gel együtt alkot partikulát és ennek a kettős partikulának a funkciója nem jellemezhető igazságfeltételekkel. Ez a mondat konvencionális implikatúrát hordoz, amely szintén nincs teljesen egyértelműen meghatározva. Egyik lehetséges értelmezése így írható körül: a feleségem általában nem szokta szeretni a különleges ételeket, a kaviárt viszont szereti.

Konvencionális implikatúrák Konvencionális implikatúraként értelmezhető az ugye partikula jelentése is:   (21) Ugye igazam volt? Az ugye partikula azt jelzi, hogy a beszélő igenlő választ vár kérdésére. A nemde partikula funkciója is ez: a (21) és a (22) mondatok egyenértékűek. (22) Igazam volt, nemde?

A téma-réma szerkezet Konvencionális, de néhány kivételtől eltekintve igazságfeltételekkel nem megragadható jelentést fejez ki a téma-réma szerkezet. (23) a) (Mit csinált Bodri?) Bodri megharapta Marit. b) (Mi történt Marival?) Marit megharapta Bodri.   (24) a) (Mit csinál János?) János a kertben dolgozik. b) (Mit csinál János a kertben?)

A (23a,b) mondatok ugyanazt a kijelentést fogalmazzák meg. A téma-réma szerkezet A (23a,b) mondatok ugyanazt a kijelentést fogalmazzák meg. A két mondat igazságfeltételei nem különböznek egymástól. Más azonban a két mondat tematikus szerkezete: A (23a)-ban Bodriról állítjuk, hogy megharapta Marit, A (23b)-ben ezzel szemben Mariról állítjuk, hogy őt Bodri megharapta. A (23a)-ban ’Bodri’ az ismert információ, A (23b)-ben viszont ’Marit’. A (24a,b) mondatok esetében is hasonló a helyzet. A (24a) mondat Jánosról szól, akiről állítjuk, hogy a kertben dolgozik; A (24b)-ben pedig a kertről és Jánosról állítjuk, hogy János ott dolgozik. Ha a mondat témáját T-vel, rémáját R-rel jelöljük, akkor a (23a,b) és (24a,b) mondatok tematikus szerkezete így ábrázolható:  

A téma-réma szerkezet Tematikus szerkezet: (25) a) [Bodri]T [megharapta Marit]R b) [Marit]T [megharapta Bodri]R (26) a) [János]T [a kertben dolgozik]R b) [János a kertben]T [dolgozik]R A téma gyakran általában a régi, ismert információt, a réma pedig az új információt jeleníti meg. A tematikus szerkezet tehát nemcsak azt jelzi, hogy a mondat miről szól, hanem azt is, hogy mi benne az új információ. És mindezt konvencionális eszközökkel (a magyarban a szórenddel és a hangsúllyal) teszi.

A szubjektív modalitás problémája Utolsó példaként említsük meg a szubjektív modalitás problémáját. A (27a) és a (28a) mondat, szemben a (27b) és (28b) mondattal, a beszélő szubjektív következtetését fejezi ki. A ' jel a hangsúly helyét jelzi.   (27) a) A fiú 'beteg lehet. b) A fiú 'lehet beteg. (28) a) Jancsi a 'kertben játszhat. b) Jancsi 'játszhat a kertben.

A szubjektív modalitás problémája A (27a) és a (28a) mondat mindennapi ismereteink alapján történő (modális) következtetés eredménye: Mindabból, amit a fiúról és a világról tudunk, arra következtetünk, hogy a fiú nagy valószínűséggel beteg. Hasonlóképpen (28a) esetében: Mindabból, amit Jancsiról és a világról tudunk, arra következtetünk, hogy Jancsi nagy valószínűséggel a kertben játszik. Egyik mondat jelentése sem írható le igazságfeltételekkel. Egyik mondat sem kijelentés, de mindkét mondat konvencionálisan fejezi ki az említett jelentést. E mondatok értelmezéséhez nincs szükségünk a beszédhelyzet ismeretére.

A szubjektív modalitás problémája A (27b) és a (28b) mondatok jelentése a (27a) és (28a) mondatok jelentésével szemben logikai eszközökkel probléma nélkül leírható. Ha feltételezzük, hogy az, ami tudott, a K ismerethalmazzal adható meg, akkor a (27b) mondat jelentése így jellemezhető. 'A fiú beteg' kijelentés logikailag kompatibilis a K halmazzal. Más szóval, a K halmaz nem tartalmaz olyan kijelentést, ami logikai ellentmondásban állna 'A fiú beteg' kijelentéssel. Hasonló a helyzet a (28b) mondat (episztemikus értelmezése) esetében is: A 'Jancsi a kertben játszik' kijelentés kompatibilis a K halmazzal. A K halmaz nem tartalmaz olyan kijelentést, amely logikai ellentmondásban lenne a 'Jancsi a kertben játszik' kijelentéssel.

A szubjektív modalitás problémája A (27a) és (28a) mondatok szubjektív, A (27b) és a (28b) mondatok pedig objektív modalitást fejeznek ki. Utóbbi a lehetőségeket rögzíti, előbbi valószínűséget fejez ki. A (28b) mondat természetesen engedélyadásként (deontikusan) is értelmezhető. Az episztemikus (a mindennapi ismereteink alapján történő) értelmezéshez a következő kontextust kell elképzelnünk: Elképzelhető, hogy Jancsi a kertben játszik? – Igen, Jancsi játszhat a kertben.

A szubjektív modalitás problémája   Az előbbi értelmezések alapján magyarázható az alábbi mondatok viselkedése: (29) a) *Jancsi a kertben játszhat, de játszhat az udvarban is. b) *Jancsi a kertben játszhat, de csinálhat valami mást is. (30) a) Jancsi játszhat a kertben, de játszhat az udvarban is. b) Jancsi játszhat a kertben, de csinálhat valami mást is.   A (29a, b) mondatok episztemikus jelentéssel azért nem jók, mert az első tagmondatban a beszélő azt juttatja kifejezésre (de nem állítja), hogy csak egyetlen lehetőséggel lehet számolni, a második tagmondat ugyanakkor más lehetőséget is számba vesz.

A szubjektív modalitás problémája A szubjektív és az objektív modalitás nem koordinálható. A (30a,b) mondatok ezzel szemben tökéletesek. Az első tagmondat egyetlen lehetőséget említ a sok közül. A második tagmondat tehát minden nehézség nélkül megfogalmazhat egy második lehetőséget. Tekintettel arra, hogy az objektív modalitás mindig kijelentés formájában jelenik meg, a kijelentés nyelvi megfogalmazása pedig mindig konvencionális eszközökkel történik, az objektív modalitást is konvencionális eszközökkel fogalmazzuk meg. Figyeljük azonban meg, hogy nemcsak az objektív, hanem a szubjektív modalitás kifejezése is konvencionális eszközökkel történik: szórenddel és hangsúllyal.

Összegzés Az előzőekben több példát mutattunk be az igazságfeltételekkel nem leírható konvencionális jelentésre. Mint láttuk, ezek egyik típusát a konvencionális implikatúrák alkotják, ide tartozik azonban a tematikus jelentés, valamint a szubjektív jelentés számos válfaja is. Abból indultunk ki, hogy a konvencionálisan meghatározott jelentés a szemantikához, a beszédhelyzet alapján meghatározható jelentés pedig a pragmatikához tartozik. A nyelvi jelentés leírásának természetesen nem ez az egyetlen módja. Egyes elképzelések szerint a nyelvi jelentés teljes mértékben pragmatikai jellegű. Mások viszont nem kívánnak különbséget tenni szemantika és pragmatika között arra hivatkozva, hogy a két diszciplína között nem vonható éles határ.