Líra II. (A recepcióesztétikai, intertextuális és pszichoanalitikus olvasatai egyazon versnek) 2016. november 15.

Rainer Maria Rilke verse Das Stunden-Buch (Az áhítat könyve, 1905) Első rész: Das Buch vom mönchischen Leben (1899) – 66 cím nélküli költemény Tizedik vers: „Der blasse Abelknabe spricht:” kezdetű vers („A sápadt Ábelgyermek így beszél”) – magyarul Kosztolányi Dezső fordításában olvasható

Der blasse Abelknabe spricht: Ich bin nicht. Der Bruder hat mir was getan was meine Augen nicht sahn. Er hat mir das Licht verhängt. Er hat mein Gesicht verdrängt mit seinem Gesicht. Er ist jetzt allein. Ich denke, er muß noch sein. Denn ihm tut niemand, wie er mir getan. Es gingen alle meine Bahn, kommen alle vor seinen Zorn, gehen alle an ihm verloren. Ich glaube, mein großer Bruder wacht wie ein Gericht. An mich hat die Nacht gedacht; an ihn nicht.

A sápadt Ábelgyermek így beszél: Nem vagyok. A testvér valami olyat tett velem, / amit szemeim nem láttak. / A fényt elfüggönyözte előlem. / Arcomat eltolta / arcával. / Most egyedül van. / Úgy gondolom, még biztosan él. / Mert vele nem teszi senki azt, amit ő tett velem. / Mindenki az én sorsomra jutott, / Mindenki az ő haragja elé kerül, / Mindenki miatta fog elveszni. / Azt hiszem, a bátyám éber / mint egy törvényszék. Rám gondolt az éjszaka; rá nem.”

Jauss: Az irodalomtörténet mint az irodalomtudomány provokációja A recepcióesztétika alapító szövege – Gadamer tanítványa, az ő hermeneutikájából indul ki Tézise: Egy irodalmi mű rangja és minősége a hatástól, a befogadástól és az utóélettől függ A kritikus, az író és az irodalomtörténész is alapvetően olvasó – a közönség maga is történelemalakító energia

Recepcióesztétika II. Az olvasó az adott művet előzetes olvasmányaival hasonlítja össze (esztétikai implikáció) – maga is illeszkedik egy recepcióláncba (történelmi implikáció) Az elvárási horizont fogalma: az előzetes ismereteink alapján viszonyulunk a műhöz (a korábban megalkotott horizontot a mű átalakíthatja)

Recepcióesztétika III. Az esztétikai distancia fogalma: az a távolság, amely egy már meglévő elvárási horizont és egy újonnan megjelent mű között feszül Zéró esztétikai distancia: a populáris irodalom esete Gustave Flaubert Madame Bovary-ja (1857) annyira távol esett az adott elvárási horizonttól, hogy bíróság elé kellett állnia

Recepcióesztétika IV. Ha rekonstruálunk egy korábbi elvárási horizontot, kiderül, mekkora távolság az egykori és mai felfogások között – nem igaz az, hogy az irodalmi szöveg költőisége időtlenül jelen van Az irodalom diakronikus és szinkronikus szemlélete: meg kell törni a diakronikus szemléletmód uralmát (A Madame Bovary mellé oda kell illeszteni Feydeau Fanny-ját)

Recepcióesztétika V. Az olvasó úgy szerezhet új tapasztalatokat, hogy nem kell akadályokba ütköznie, megkíméli magát a negatív tapasztalatoktól, mégis tanul Az irodalomnak ezért nemcsak ábrázoló, hanem társadalomképző funkciója is van Hermeneutikai triász: megértés-értelmezés-alkalmazás A recepció élvezeti terepei: poézis (az alkotás öröme)-aisztézisz (az élmény, a befogadás kerül a műalkotás pozíciójába)-katarzis (alkalmazás, élményesemény, a mű élővé, fontossá válik)

Elemzési példa (intertextualitás) Az intertextualitással közösen tárgyalható a recepcióesztétikai interpretáció (az „irányzatközi olvasás” mindig ajánlatos) Elkerülhetetlen, hogy az olvasó ne vesse össze az eredeti Káin-Ábel történettel, sőt egy elvárási horizont rekonstrukciójából az is kiderül, hogy hogyan értelmezték a bibliai történetet akkor A másik lényeges elem: az autotextualitás – azaz a vers hogyan kapcsolódik más kötetbéli versekhez (pl. az éjszaka lehetséges jelentései, vagy van-e máshol bevezető)

Kontextusok Az előbbiekben már felállítottunk két olyan kontextust, amely a recepcióesztétika számára érdekes A harmadik kontextus egyszerre a vers fogadtatástörténete illetve a Rilke-életmű recepciója (A Das Stunden-Buch-ot nehezen tudják elhelyezni, nem kanonikus szöveg)

Egy elemzési részlet elemzése „A történet felől olvasva azonnal végre kell hajtanunk egy behelyettesítést: a megnevezhetetlen tett az addig nem ismert gyilkosság. A cselekedetet a beszélő nem tudja megnevezni, mert az nem lehetett ismert előtte, csak az olvasó előtt. Itt még követi a vers az eredeti történet logikáját, Ábel világából hiányzik a halál és gyilkosság (hiszen az emberiség történetének első gyilkosságáról és a halál első megjelenéséről van szó), a halál viszont az olvasó horizontjában is ismeretlen terület maradt, ráébresztve bennünket arra, hogy – hasonlóan Ábelhez – csak saját világunk eddig ismert szavaival, katakretikusan tudunk róla beszélni.”

A nem-létből a lét felé Az én-ő viszony aszimmetrikus (én: passzív, ő: aktív) – ez a vers folyamán a „Gesicht” szó tengelyén megfordul (ezt a rímtechnika is alátámasztja: Ich-Gesicht-Licht aztán Gesicht-Gericht-nicht) Kinyílik az én-ő viszony (az es és az éjszaka belépésével) az én a nem-létből a lét felé halad, „ő” pedig a biztos létezésből a létezés megszűnésének irányába