Csongor és Tünde, ahogy Sík Ferenc megálmodta

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A magyar színjátszás kezdetei
Advertisements

Csongor és Tünde Készítette: Piele Klaudia Réka 10/b.
Németh Antal, a Nemzeti legendás rendezője (A rendezőnek) „nemcsak összekötő kapoccsá kell lennie az időtlen irodalmi mű, valamint a kortól determinált.
CSONGOR ÉS TÜNDE Sík Ferenc rendezése alapján A NEMZETI SZÍNHÁZ ● A● A Nemzeti Színházat először gróf Széchenyi István álmodta meg a Duna partjára. Pompázatos.
Csongor és Tünde prezentáció Bemutatja: A Kiskacsa csoport.
Németh Antal Németh Antal rendezésében Tanulmányai ( ) KölnPárizs Bécs Berlin Irodalmi+művészettörténeti tanulmányok budapesti + berlini egyetem.
Szerző : Vörösmarty Mihály Mű címe: Csongor és Tünde Előadás helye: Budapest Nemzeti Színház Bemutató dátuma : 1941 Rendező: Németh Antal CsongorésTünde.
NEMZETISZÍNLAP NEMZETI SZÍNLAP április Különleges és dinamikus látvány Sík Ferenc „Jó-e főrendezőnek lenni?” Szacsvay László „Igen, értettem főrendező.
G team. Vörösmarty Mihály :  Született: Nyék, december 1.  Armális nemesi család  Székesfehérvári Gimnázium  1816 pesti piarista gimnázium 
Paulay Ede Tokaj, márc. 2 - Budapest, márc. 12.
Ősbemutató Paulay Ede rendezése. Paulay Ede színész, rendező, dramaturg, színészpedagógus, igazgató, fordító március 12-én született Tokajban
Sík Ferenc találkozása Csongorral és Tündével Készítette: Tragédiások.
Csongor és Tünde Paulay Ede rendezésében A Nemzeti Színházban.
Paulay Ede (1836. márci márc. 12) Vörösmarty Mihály a Csongor és Tünde első színházi előadása Paulay Ede nevéhez fűződik, ez a nagy jelentőségű.
Csongor és Tünde Paulay Ede rendezésében. A NEMZETI SZÍNHÁZ története 1835-ben kezdték el építeni, 1837-ben kezdte el működését 1840-ig Pesti Magyar Színház.
Csongor és Tünde Németh Antal rendezésében. Németh Antal Modern irányzatok felé érdeklődött expresszionista Szintetikus rendezés ‘’kukucska” színpad térszínpad.
CSONGOR ÉS TÜNDE Sík Ferenc rendezésében (1976) Készítette: A Silly Seals csapata.
V ÖRÖSMARTY M IHÁLY : C SONGOR ÉS T ÜNDE 137 évvel ezelőtt, a színház világában.
SÍK FERENC CSONGOR ÉS TÜNDE Készítette: Szentivánéj Társulata Árkos Borbála Csiki Kata Mohácsi Orsolya Anna Rozgonyi Anna.
Csongor és Tünde Paulay Ede rendezésésben. Pár szó a rendezőről…  Paulay Ede tokaji születésű rendező volt.  Rendező mivoltja mellett, még számos címet.
C SONGOR ÉS T ÜNDE Sík Ferenc rendezése (1976) Ferdinánd csapat.
1963.  diploma a Színház-és Filmművészeti főiskolán  pécsi Nemzeti Színház rendezője  Gyulai Várszínház vezetője  Nemzeti Színház.
Németh Antal színháza: Csongor és Tünde Bemutató: 1937.
Vörösmarty Mihály : Csongor és Tünde. Inspirációk Gergei (Gyergyai) Albert XVI. századi széphistóriája – a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy.
NEMZETI SZÍNHÁZTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ - I. FORDULÓ Four girls.
Sík Ferenc: Csongor és Tünde
Zoltán Gábor ORGIA Kalligram, 2016 AEGON Shortlist
Készítette: Latabár Kálmán csoport
Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde
Paulay Ede: Csongor és Tünde
Németh Antal rendezésében
Csongor és Tünde Németh Antal rendezésében
Csongor és Tünde Dr. Németh Antal ( ) rendezésében
Sík Ferenc rendezésében
Csongor és tünde Sík Ferenc.
Készítette: Tündéék csapata
Csongor és Tünde Rendezte: Paulay Ede 1879.
1879. december 1..
Paulay Ede rendezésében
/Paulay Ede rendezésében/
Paulay Ede élete és munkássága
Csongor és Tünde & A varázsfuvola.
Szabó Kira, Sándor Zsuzsanna, Magyar Fanni, Brenner Ági
Sík Ferenc – Csongor és Tünde
Paulay Ede rendezésében
Írta: Vörösmarty Mihály
A bemutató kezdéséhez entert nyomjanak!
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
Paulay Ede Csongor és Tünde Ősbemutató
Paulay Ede rendezésében
rendezte:Németh Antal
Paulay Ede rendezésében
A varázsfuvola Csongor és Tünde.
A Megalkuvók csapata bemutatja:
(főműveik összehasonlítása)
A Varázsfuvola és a Csongor és Tünde
ÖSSZEHASONLÍTÁS Mozart: A varázsfuvola Vörösmarty: Csongor és Tünde.
A Csongor és Tünde Vörösmarty Mihály 1826 és között írt drámai költeménye
Az ember tragédiája Németh Antal rendezésében (1937)
Ősbemutató Paulay Ede rendezésében
Az ember tragédiája Rendezte: Paulay Ede.
Paulay Ede rendezése, Az ember tragédiájának első színpadra vitele
Paulay Ede Csongor és Tünde.
Az ember tragédiája Bemutatta a Nemzeti Színház szeptember 21-én Paulay Ede rendezésében.
Rendezte: Dr. Németh Antal
Iglódi István rendezése
Színpadon Az ember tragédiája
~Paulay Ede rendezésében~
PAULAY EDE RENDEZÉSÉBEN
Az első évad /36 Az évad megnyitója Beethoven dramatizált Missa Sollemnise volt. Nagy sikert ért el a nálunk már hetvenhárom éve nem játszott Shakespeare.
Előadás másolata:

Csongor és Tünde, ahogy Sík Ferenc megálmodta

Sík Ferencről röviden 1963-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán. A Magyar Állami Népi Együttes egyik alapítója, valamint szólótáncosa, és a tánckar vezetője. 1973-ban közreműködésével jött létre a Gyulai Várszínház, amelynek 1994-ig művészeti vezetője volt. 1982 és 1995 között a Nemzeti Színház rendezője, 1991-től főrendezője volt. Vendégrendezett hazánkban többek között a Magyar Állami Operaházban, külföldön Helsinkiben és Temesváron is. 1931. márc. 25. - 1995. jan. 16.

Sík Ferencről röviden Özvegye, Sík Veronika 1995-ben, férje emlékére létrehozta a Sík Ferenc Alapítványt, amelynek díja a Sík Ferenc-emlékgyűrű. Halálának 20. évfordulóján, 2015. január 16-án, a Nemzeti Színházban, ünnepélyes keretek közt avatták fel bronz mellszobrát, Mladonyiczky Béla alkotását. Színpadon rendezte többek között Shakespear Rómeó és Júliáját és Vörösmarty Csongor és Tündéjét. Filmjei között játék- és tévéfilmek is szerepelnek. Ezek voltak többek között a Nem élhetek muzsikaszó nélkül és a Torta az égen. Díjai: Jászai Mari-díj (1970) Érdemes művész (1975) Kiváló művész (1985) Kossuth-díj (1994) Magyar Örökség díj (2006)

Színháztörténeti helyzetelmzés A Nemzeti Színház társulata 1966 óta a Hevesi Sándor téren tevékenykedett a Magyar Színház épületében. 1971-től Marton Endre volt az igazgatója. A színház repertoárja igen széles volt az 1975- 1976-os évadban. A régi magyar drámairodalom klasszikusai (Bornemisza Péter, Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty) mellett játszottak a kortárs magyar íróktól is (Szabó Magda). Ezekben az években vált rendszeressé a romániai magyar írók műveinek a bemutatása. A sort Kocsis István - Árva Bethlen Kata monodrámája nyitotta 1975. X. 10-én. 1971 után a külföldi kortárs drámairodalom súlya csökkent. Az 1975-1976-os évadban Heiner Müllertől és Paul Zindeltől mutattak be egy-egy darabot. A külföldi klasszikusokat Shakespeare II. Richardja és G. B. Shaw A szonettek fekete hölgye című darabja képviselte.

Csongor és Tünde Szántó Erika - Mirigy varázsa Sík Ferenc Nemzeti színházbeli Csongor és Tünde-rendezésében Mirigy igazi, népmesei boszorkányként lép a színre. Hínárzöld rongyok és kusza horgolású pamuttömeg hálózza horihorgasból roskatagra görnyesztett testét, arcából szinte mindent elfed a mocsárszín festék és a mesékből „szó szerint" megvalósított jókora vasorr. Gyönyörű népviseletbe öltözteti Tündét, a jelen divatját teszi felismerhetővé Ilma kékfestőjében és Csongor hímzett irha ködmönjében, modern iparművészeti ráismeréseket hív elő a fonotthorgolt színpadkép láttán a nézőtéren.

Szereplők és egyéb fontos személyek Dramaturg: Benedek András Koreográfus: Eck Imre Díszlet: Csányi Árpád Jelmez: Schäffer Judit Csongor: Téri Sándor Tünde: Bodnár Erika Balga: Pathó István Böske: Vörös Eszter Mirigy: Kohut Magda Ördög fiak: Szacsvay László, Benedek Miklós, Felföldy lászló Vándorok: Agárdi Gábor-Kalmár, Csurka László- Fejedelem, Őze Lajos- Tudós Ledér: Császár Angéla

Csongor és Tünde Székely György írásából: 1976-ban Sík Ferenc rendezése számára Csányi Árpád különleges játékteret alakított ki. Az egész színpadot fentről induló „kötélzuhatag” vette körül. Ennek mozgatása, változatai, összefogása, szétengedése, akár kellékként való használata egységessé és mégis dinamikussá tette a tulajdonképpen ezáltal mesebelivé váló játékot, amelyet Schäffer Judit folklór stílusban tartott jelmezvilága egészített ki.

Készítette: a kicsi a nagy az Artúr és az indijány