Dr. Berczik Ábel helyettes államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
AZ ÚJ PEDAGÓGUS ELŐMENETELI RENDSZER
Advertisements

Kovácsné Kerepesi Márta felülvizsgálati referens
1 Helyi önkormányzati finanszírozás 2013-ban. 2 Köznevelés • Az önkormányzatok fő feladata az óvodai ellátás lesz • A költségvetés a pedagógus és nevelő.
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Az oktatási intézmények önkormányzati működésével kapcsolatos felvetések ( egy jegyző gondolatai, értelmezései és esetleges válaszai) Készítette: Molnárné.
Megújul a Sulinet Expressz. Az SZDSZ elnöke felkérte a liberális minisztereket, hogy vizsgálják meg tárcáiknál vannak-e olyan programok, amelyek azokat.
INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS SZERKEZET. TÖRTÉNET, SZEREPLŐK 1999-es megállapodás 2002-es megállapodás 2006-os (hatályos) megállapodás Módosítások: 2007,
Kis- és középvállalkozások adózási, gazdálkodási környezetének 2006-os, illetőleg középtávú változásai Dr. Katona Tamás politikai államtitkár Pénzügyminisztérium.
Költségvetési kockázatok Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke Adóegyetem, nov. 29.
Belügyminisztérium Az önkormányzatok évi várható finanszírozása 1.
Integrált közösségi szolgáltató terek
Konszolidációs törvény a megyei intézmények
A költségvetés készítésének és elfogadásának folyamata
A évi önkormányzati költségvetési finanszírozás szabályai
„Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban” TIOP-2.2.7/07/2F.
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
Az önkormányzatok évi finanszírozása
Megszorítások, reformok, versenyképesség – Magyarország 2006.
Biztos Kezdet Gyerekházak
helyettes államtitkár
A gazdaságpolitika elméleti alapjai és gyakorlata.
Az önkormányzatok évi finanszírozása
A munkaerőpiac aktív politikájának szervezése, rendszere és finanszírozása Magyarországon BORBÉLY-PECZE, Tibor Bors, Ph.D. szakmai tanácsadó Budapest,
Költségvetés – 2016 Pályázatok
A magyar önkormányzatok finanszírozási és gazdálkodási rendszere
1 A foglalkoztatáspolitika ösztönző elemei, a szolgáltatások szerepe Munkaerő-piaci Műhely Konferencia Pécs november 20. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM.
A évi személyi jövedelemadó- és Tao-bevallások tapasztalatai, valamint kata és kiva jellemzők Komárom-Esztergom megyében Karácsonyi Norbert igazgató.
Az önkormányzatok finanszírozási és gazdálkodási rendszere.
A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR
Családbarát adórendszer Magyarországon Tamásné Czinege Csilla NAV Adószakmai Ügyekért Felelős Szakmai Helyettes július 5.
Szakképzési hozzájárulás legfontosabb szabályainak változása, az éves elszámolással kapcsolatos tudnivalók 2014.
A kistelepülési könyvtári ellátáshoz kapcsolódó támogatások hatékony felhasználása Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság Kulturális.
Könyvelői klub Bérkompenzáció Bérkompenzáció Magyar Közlöny: évi 157 száma 299/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet A munkabérek nettó értékének.
Az önkormányzatokat érintő aktuális kérdések Veszprém április 21. Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár.
G YŐR M EGYEI J OGÚ V ÁROS adó- és gazdaságpolitikája Nagy Tamás Gazdálkodási Főosztályvezető Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Győr, 2016.
Kormányszóvivői tájékoztató A KORMÁNY NOVEMBER HAVI NYUGDÍJINTÉZKEDÉSEI szeptember 22.
Navigátor IC & ID Kft.. A munkabér szerkezete január 1-től.
IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER GINOP munkaerő-piaci program Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály Szolnok.
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat azaz települési önkormányzati nézőpontok a szociális ellátórendszer átalakításáról.
Új egyensúly Sikerek és kihívások. 2 Felzárkózik a gazdaság.
Állam és az önkormányzatok feladatmegosztása, tervezett változások Gödöllő, június 24.
Strukturális alapok és a HEFOP. Strukturális Alapok Európa regionális politikája a pénzügyi szolidaritáson alapul. A Strukturális Alapok, az EU regionális.
Az elvárt béremelés végrehajtása esetén igénybe vehető adókedvezmény.
Koncepció a demenciával élő idősek gondozásáról Demens betegek ellátásának kihívásai az egészségügyi és szociális ellátórendszerben szakmai tanácskozás,
AZ EFOP VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSA* SZEPTEMBER 23. *2016. SZEPTEMBER 15-EI ADATOK ALAPJÁN DR. GARAI PÉTER EU FEJLESZTÉSEK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS.
Közfoglalkoztatás Nemzeti Közfoglalkoztatás Program.
A helyi önkormányzatok évi költségvetése
TOP vas megyei aktualitásai
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 3.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 3.
A magyarországi nemzetiségek és támogatásuk rendszere
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
Szociális foglalkoztatás aktualitásai
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
Bértámogatások és béremelések hatása a SZSZBMK gazdálkodására
Kórházátalakítási pályázat
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
Az önkormányzati működtetés átvételének tapasztalatai
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
BESZÁMOLÓ A BTK Kari Tanácsának részére
A foglalkoztatáspolitika jövője az Európai Unióban
SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2012
A helyi önkormányzatok évi költségvetésének keretei
Lorem ipsum.
II. Országos Állatvédelmi- és Állatjóléti Konferencia
Tájékoztatás jogszabály változásokról
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
Közalkalmazottak besorolása, illetménye, pedagógusokra vonatkozó új munkajogi szabályok, előmeneteli rendszer.
Előadás másolata:

Dr. Berczik Ábel helyettes államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Az önkormányzatok gazdálkodási lehetőségei a 2018. évi költségvetési törvényjavaslat tükrében Dr. Berczik Ábel helyettes államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. Június 8.

Stabil és fenntartható növekedés GDP növekedés év/év, % Forrás: Eurostat, Makrogazdasági és Költségvetési előrejelzés

A reálkereseti index és az infláció alakulása 2017 évre, a 2016 év végén kiadott makrogazdasági és költségvetés előrejelzése alapján az infláció 1,6%, a reálkereseti index pedig a 7,6%. Forrás: KSH, Makrogazdasági és költségvetési előrejelzés

Az államháztartási hiány fenntartható Költségvetési egyenleg (GDP %-ában) 2016. évre a tavaszi EDP-jelentés száma szerepel a KSH oldaláról, a hiányszámot az Eurostat majd csak 2017. április 21.-e után publikálja, azonban az MKB vásárlása és értékesítése miatt valószínűleg a hiányszám a GDP 1,8%-ra változik, ha nem lesznek újabb tételek, amik változtatnák a hiányt. Mivel a statisztikában korábban az állam vette meg az MKB Bankot, csak az állam adhatta el. Így az ellenértéknek is hozzá kellett volna befolynia a statisztikákban. Mivel nem így történt, a KSH 37 milliárd forint deficitnövelő transzfer kiadást számol el az MSZVK felé. Forrás: Eurostat, 2017. évi Költségvetési törvény

Magyarország élen jár adósságcsökkentésben Államadósság (GDP %-ban) Magyarország esetében 2016, 2017 évre a tavaszi EDP jelentés száma szerepel. (KSH) *EU28 esetében a 2016, 2017 évre a Bizottság előrejelzése szerepel Forrás: Eurostat, Európai Bizottság Téli előrejelzése, KSH

A helyi önkormányzatok finanszírozási rendszere

A helyi önkormányzatok 2017. évi finanszírozási rendszere A feladatalapú finanszírozási rendszer bevezetését követő évek a támogatási struktúra finomhangolásáról, megszilárdításáról szólt, amelynek eredményeképpen stabil finanszírozási rendszer jött létre. A 2017. év finanszírozási struktúrája: A IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet 641,1 milliárd forint támogatást tartalmaz a helyi önkormányzatok számára. Általános működési támogatások köre keretében működik a „Beszámítás” és a pozitív irányú „Kiegészítés” rendszere is „Szolidaritási hozzájárulás” bevezetése Ágazati feladatok (köznevelés, szociális ellátás, kulturális feladatok) támogatása Fejlesztési célú támogatások - pályázati úton igényelhető önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések – (óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások, óvodai étkeztetést biztosító konyhák, kötelező feladatellátást szolgáló intézmények, sport infrastruktúra fejlesztése, belterületi utak, járdák felújítása)

Várható módosítások a 2017. évi költségvetési törvényben A bölcsődei feladatok átalakításával összefüggésben a feladat ellátásának kiegészítő támogatása + mini bölcsődék létrehozásának támogatása, amely által az önkormányzatok meg tudnak felelni az új jogszabályi előírásoknak Egységes óvoda-bölcsőde kivezetése egy évvel tolódik (2017. szeptember 1. helyett 2018. szeptember 1-jéig működhetnek), így a támogatás is biztosított lesz a feladat- ellátáshoz A 2 ezer lakos alatti, 12 ezer forint/fő adóerő-képességet meg nem haladó adóerő- képességű települési önkormányzatok kis összegű fejlesztéseinek támogatása (1 944,8 millió forint előirányzat). Egyéb kisebb várható módosítások: támogatás biztosítása a Településképi Arculati Kézikönyv készítéséhez, óvodában a minősített segítők kiegészítő támogatásának megteremtése, technikai, számszaki pontosítások

A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből, valamint a szociális hozzájárulási adó csökkentéséből adódó bérintézkedések a 2017. évben A szociális hozzájárulási adó csökkentés ellentétes hatású a munkáltatónál! 2017. évi hatások kompenzációja: az önkormányzati alrendszer települési szinten az intézményrendszer egészét figyelembe véve kerül vizsgálatra, azon önkormányzatok részesülnek támogatásban, ahol - a többletkiadások meghaladják a megtakarítások összegét és - a település gazdasági helyzete a különbözet kigazdálkodását nem, vagy nem teljes egészében teszi lehetővé.

Az önkormányzatok 2018. évi finanszírozásáról Az önkormányzati finanszírozás főbb prioritásai a jövő évben: a feladatfinanszírozás talaján a feladatok jobb színvonalú ellátásának segítése kiemelt forrásbiztosítás a gyermekek napközbeni ellátásához a szolidaritás erősítése, a gyengébb jövedelemtermelő önkormányzatok kiemelt támogatása forrásbiztosítás a kormányzati bérintézkedésekhez: a minimálbér és garantált bérminimum emeléssel, illetve szociális hozzájárulási adó csökkentéssel összefüggő bérintézkedések kezeléséhez a 2018. évben kiegészítő támogatás jár az ágazati bérintézkedések (pl. polgármesteri bér, szociális ágazati pótlék, kulturális bérpótlék stb.) forrása rendelkezésre fog állni.

Az önkormányzatok 2018. évi finanszírozásáról A költségvetési törvény tervezete alapján az önkormányzatok 2018. évben a IX. fejezetből 705,4 milliárd forintos támogatással számolhatnak (2017-hez képest + 64,3 milliárd forint). A többlet főbb összetevői: minimálbért és garantált bérminimumot érintő intézkedések és szociális hozzájárulási adócsökkentés kétéves (2017-2018) hatása: + 19,0 milliárd forint egyéb bérintézkedések (pl. polgármesteri béremelés, óvodai segítők 7+3%-os béremelése, óvodapedagógusok minősítésének többletköltsége, szociális béremelések, kulturális illetménypótlék) hatása: + 25,1 milliárd forint Egyéb (kiemelt fejlesztési többletek, bölcsődei feladatfinanszírozás kialakításának többlettámogatása, egyéb kisösszegű pluszforrások): + 20,2 milliárd forint

Ágazati prioritások I. Köznevelés: 192,6 milliárd forint támogatás (2017-hez képest + 8,2 milliárd forint) 2017-ben összesen 6,4 milliárd forint kiegészítő támogatás a pedagógus életpálya hatálya alá nem tartozó az óvodapedagógusok munkáját segítők számára (korábbi döntésnek megfelelően, a Kjt. szerinti garantált illetmény 110%-ának eléréséhez): a kiegészítő támogatás fajlagos összege segítőnként 367 000 forint, amely már tartalmazza a minimálbér és garantált bérminimum emelés és a szociális hozzájárulási adó csökkentés összevont hatását is, egy kiadás előtt álló kormányhatározat alapján az első részletet rövidesen megkapják az önkormányzatok. 2018. évben ez a támogatás (szintrehozással) beépül az alaptámogatásba (2017. évi 1 800 000 Ft/fő 2 205 000 Ft/fő összegre növekszik) A pedagógus életpálya 5 lépcsőben került bevezetésre (2013-2017.), így 2018-ban már csak szintrehozással és a minimálbér és garantált bérminimum emelés és szociális hozzájárulási adó csökkentés összevont hatásának beépítésével tervezünk (pedagógusok tekintetében a megtakarítás hatása nagyobb, így emiatt 3,9 milliárd forint kivonása történik meg).

Ágazati prioritások II. Szociális és gyermekjóléti ellátás: 234,6 milliárd forint támogatás (2017-hez képest + 36 milliárd forint). Bérintézkedések és a szociális hozzájárulási adó csökkentés együttes hatása miatt a területen 19,2 milliárd forint többletforrás épül be a támogatási rendszerbe. A benyújtott törvényjavaslathoz képest változás, hogy a fajlagos összegek az egyes szociális jogcímek tekintetében a 2017. évi szintre módosulnak, év végén az államháztartásért felelős miniszter kiegészítő fajlagos összegről dönt, addig az egyes ellátások pontos szükséglete meghatározásra kerül. Kiemelt területek: bölcsődei ellátás, intézményi gyermekétkeztetés Gyermekétkeztetés: továbbra is kiemelt terület (bérintézkedések ) az ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetés 2015. szeptembere óta jelentősen kibővült, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jövedelmi korlátja változik, emiatt 550,0 millió forinttal nő az előirányzat 2016-tól a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetése, azaz a hátrányos helyzetben lévő gyermekek valamennyi tanítási szünetben térítésmentesen egyszeri déli főétkezésben részesülhetnek konyhafejlesztési pályázat 2018-ban is megjelenik 2 000,0 millió forintos előirányzattal. Szociális és gyermekjóléti területre a költségvetési törvény tervezete alapján mindösszesen 234,6 milliárd forint támogatás jut (2017-hez képest + 36 milliárd). A többlet jellemzően a minimálbért és a garantált bérminimumot érintő, illetve az ágazati bérintézkedésekhez kapcsolódik. Fontos kiemelni, hogy ez az egyik ágazat, ahol a fizetések a legrosszabbak, azaz itt jelenti a legtöbb pluszkiadást a minimálbér és a garantált bérminimum emelés. Szintén fontos többletforrás a bölcsődék támogatásának emelése (+ 10 milliárd forint)

Ágazati prioritások III. 2017-től a gyermekek napközbeni ellátása intézményrendszerének strukturális átalakítása  valamennyi településen kötelező feladat lesz a bölcsődei ellátás, ahol erre igény mutatkozik, Bölcsődei ellátás: Bölcsőde, mini bölcsőde esetében elismert szakmai létszámhoz kapcsolódó bértámogatás és a működéshez kapcsolódó, kizárólag az alacsonyabb egy lakosra jutó adóerő-képességű önkormányzatokat megillető üzemeltetési támogatás bevezetése, valamennyi bölcsődei feladathoz kapcsolódó támogatás beépül a bölcsődei támogatási rendszerbe, továbbá jelentős, a bérintézkedésekkel együtt 17,4 milliárd jelentős többletforrások bevonása, Mini bölcsődék kialakítására fejlesztési támogatás 1,5 milliárd forint keretösszeggel. Ezen túlmenően a kisgyermekes nők foglalkoztatásának érdemi bővítése érdekében több éves bölcsődefejlesztési program indul a Kormány Demográfiai Akcióterve keretében, amelyhez 2018-ban összesen 5 milliárd forinttal (a 1,5 milliárd forintos törvényjavaslati forráson túl további 3,5 milliárd forinttal) járul hozzá az állam. Ez utóbbi támogatás önkormányzati és egyéb fenntartók közötti elosztásáról a Kormány fog dönteni.

Ágazati prioritások IV. Kulturális terület: a minimálbér és bérminimum emelése miatt 2,4 milliárd forint előirányzat emelés a könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok egyes támogatásainak emelkedését biztosítja. Emellett 1,12 milliárd forint többletforrás áll rendelkezésre a zeneművészeti szervezetek többlettámogatására. Továbbá beépül a költségvetésbe az idei évben külön címen megjelenő kulturális illetménypótlék támogatása is 3,6 milliárd forint előirányzattal. Polgármesteri illetmény támogatása: 3,1 milliárd forintos előirányzat szolgál a Mötv. 2016. év végi módosításával megvalósuló illetmény és tiszteletdíj- emelésnek az önkormányzatok egy lakosra jutó adóerő-képességének figyelembevételével biztosított támogatásra: 24 001 forint egy lakosra jutó adóerő-képesség alatti adóerő-képességgel rendelkező önkormányzatok az emelkedés 100 %-ára 24001-32 000 forint egy lakosra jutó adóerő-képességgel rendelkező önkormányzatok az emelkedés 25%-ára jogosultak. 32 000 forint felett nem biztosít a költségvetés támogatást e célra. Rövidesen a 2017. évben biztosított lesz az illetményemelés fedezete, a vonatkozó kormányhatározat megjelent.

Beszámítás – kiegészítés A finanszírozási rendszer 2013. évi átalakítása óta a beszámítás rendszere szolgálja a kiegyenlítést: egyes működési támogatások összegét csökkenti az elvárt iparűzési adóbevétel A beszámítás évről évre „finomodott”, differenciáltabb módon történik: 12 501 forint alatti egy lakosra jutó adóerő-képesség esetén beszámítás nem érinti az önkormányzatokat, 10 000 forint és az alatti adóerő-képesség esetén kiegészítést is kapnak a települések – ennek mértéke 2017. évhez képest emelkedik. 12 500 forint felett sávosan jelentkezik az elvonás, a támogatások csökkentése. A levonandó számított bevétel az ipa adóalap 0,55 %-a, a nagyon magas adóbevétellel bíró önkormányzatok esetében még magasabb: 0,66 %-ot is elérő mértékkel. 2018. évben további finomhangolások várhatók: egyrészt a kisebb jövedelemtermelő képességű települések kiemelt támogatása érdekében, másrészt speciális szabályok lépnek életbe az iparűzési adóval nem rendelkező önkormányzatokra vonatkozóan (ne járhassanak jobban, mintha megtartanák az adónemet)

Szolidaritási hozzájárulás A 2017. évi költségvetési törvény vezette, amit a 32 000 forintnál magasabb egy főre jutó adóerő-képességgel rendelkező települések egy része teljesít a központi költségvetés felé. A jogintézmény bevezetésének elsődleges oka az önkormányzatoktól elkerülő köznevelési működtetési feladatok ellátásához szükséges források az államháztartáson belüli átrendezése volt. Amennyiben az érintett önkormányzatot beszámítás előtt a beszámítás hatálya alá tartozó jogcímeken nagyobb összegű támogatás illeti meg mint a beszámítás összege, úgy nem fizet szolidaritási hozzájárulást. Amennyiben a beszámítás összege meghaladja a támogatás összegét, úgy a két összeg különbsége képezi a szolidaritási hozzájárulás alapját. 2018. évben a szolidaritási hozzájárulás fennmarad, mértéke a magasabb egy lakosra jutó adóerő-képességgel bíró önkormányzatok tekintetében emelkedik, a kategóriák határai is változnak. A szolidaritási hozzájárulás elsődleges célján túl jövedelemkülönbség mérséklő szerepet is betölt, jelentős részben szolgálja az alacsonyabb jövedelmi helyzetű önkormányzatok kiegészítő támogatását és a bérintézkedések miatti többlettámogatások biztosításának lehetőségét.

Köszönöm a figyelmüket!