FELVÉTELI Berzsenyi Dániel Gimnázium 1858

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
FELVÉTELI 2015 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1858
Advertisements

A 2013/2014. tanévben. KIFIR működése 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 37. § (1) bekezdése alapján az általános iskola tanulója esetében a felvételi.
Pályaorientáció Miért fontos már most? Honnan tudok tájékozódni?
Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 17.
– A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről.
Anyagtudományi tehetséggondozó program. A program célja Olyan anyagtudomány-anyagtechnológia oktatás, amelyben a résztvevő hallgatók összefüggéseiben.
FELVÉTELI 2014 Berzsenyi Dániel Gimnázium ISKOLÁNKRÓL …  Idén (október 4.) ünnepeljük iskolánk alapításának 156. évfordulóját  ‘Minőségi nevelési-oktatási.
Tájékoztató a kétszintű érettségiről és az átalakult felsőoktatási rendszerről A tájékoztató anyag Pongrácz László diáinak felhasználásával és kiegészítésével.
A felsőoktatási felvételi eljárás Dr. Bakos Károly.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
EMELT SZINT - ÉS AMI MÖGÖTTE VAN… Szülői tájékoztató május 10.
Kókai Ivett közismereti igazgatóhelyettes Érettségi vizsgák 2013/2014. tanév, május-június.
Az új közbeszerzési törvény megalkotásának körülményei, várható jövőbeli változások május 26. Dr. Kovács László Miniszterelnökség Közbeszerzési Szabályozási.
Felvételi tájékoztató – /2017-es tanév Lovassy László Gimnázium  :  : Lovassy László Gimnázium Felvételi tájékoztató.
2015.május-június érettségi vizsga eredményei 2015.augusztus 28.
ÉRETTSÉGI Tájékoztató a évi tavaszi érettségi vizsgákról.
MESZK Gyermekápolási Szakmai Tagozat Beszámoló Bognár Lászlóné tagozatvezető.
Érettségi tájékoztató 2015/ Értékelt vizsga: 290/ 301 Érdemjegy54321 Darabszám
A Műszaki menedzserek elégedettségének a szintje a Dunaújvárosi Főiskolán! Készítette: Németh Nóra Nikoletta Konzulens: Dr. Keszi-Szeremlei Andrea.
október 24.. TÉMÁK  Pályaválasztás  Felvételikről  Beiskolázás rendje, szabályai – határidők, feladatok
Debreceni SzC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma Pályaválasztási tájékoztató 8. osztályos tanulók részére.
Üdvözöljük a iskolaév beiskolázási bemutatóján
A KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Pályaválasztási szülői értekezlet Készítette: Gede Eszter
Győri Műszaki SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma.
Bemutatkozik iskolánk
Továbbtanulás
Tájékoztató a 12. évfolyamos tanulók és szüleik részére január
Gyulai Implom József Általános Iskola
A 2017-es felsőoktatási felvételi pontszámítás
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
MOB (MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG) felügyeletével
Országos kompetenciamérés 6. évfolyam (2016)
Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/2018.
Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 22.
2017. Szeptemberében induló képzések
ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM
Pályaválasztási tanácsadás
Általános kerettantervű képzés emelt szintű biológia oktatással
szakmai referens, országos versenyszervező
A kétszintű érettségi.
Felvételi
TOVÁBBTANULÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET
2017.május-június érettségi vizsga eredményei 2017.augusztus 28.
BGSzC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnázium
Debreceni SzC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma
A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS GIMNÁZIUM felvételi tájékoztatója a 2018/2019-as tanévre „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok.
középfokú felvételi eljárás
FELVÉTELI Berzsenyi Dániel Gimnázium 1858
Merre tovább a középiskola után?
Pontszámítás 2018/2019.
A középfokú felvételi eljárásról röviden…
DARUS.
Budapest, február 5. Reszeginé Erdélyi Beáta
Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2018/2019.
Kétszintű érettségi vizsga
Mit kínál az I. Béla Gimnázium?
Általános iskola eredménye, értékelése
IRÁNY A PÁLYA! november 14. „Az emberi nemnek az a hivatása, hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.” Széchenyi István EFOP pályaválasztási.
FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI 2015 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1858
Belügyi Rendészeti Ismeretek
A KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Érettségi 2006-os év Szülői ért okt. 28.
Érettségi tájékoztató 2019
Felvételi a középfokú iskolákban a 2016/2017. tanévben
Intézményi szülői munkaközösségi értekezlet
Pappné dr. Fülöp Enikő Nyírbátor Város Jegyzője OEVI vezető
Felvételi a középfokú iskolákban 2019.
a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
Előadás másolata:

FELVÉTELI 2017-2018 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1858

ISKOLÁNKRÓL … Idén (október 4.) ünnepeljük iskolánk alapításának 159. évfordulóját és 160. tanévét. ‘Minőségi nevelési-oktatási intézmény’ cím birtokosa 1996-ban nevelőtestületünk ’PRO URBE’ díjat kapta a főváros ifjú nemzedékének oktatásáért végzett kiemelkedő pedagógiai munkájáért gimnáziumok rangsorában előkelő helyen állunk a nemzetközi és országos versenyek tekintetében a ‘reál’ hagyományok mellett nagy hangsúlyt fektetünk az idegen nyelvek és az informatika oktatására diákjaink 90% bejut az általuk első helyen megjelölt felsőoktatási intézménybe kiemelkedően magas a nyelvvizsgák száma – sok felsőfokú iskolánkat kiterjedt nemzetközi kapcsolatok (erdélyi, német, olasz, francia, svéd) jellemzik Akkreditált kiváló Tehetségpont vagyunk

Képzési rendszerünk: HAT ÉVFOLYAMOS KÉPZÉS (C ) speciális matematika tantervű NÉGY ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSEK idegen nyelvi speciális tantervű osztály (D) klasszikus humán tantervű osztály (A) magyar történelem komplex természettudományos osztály (B) olasz francia német + angol biológia-kémia fizika

SÁVOS NYELVOKTATÁS 1. nyelv – heti 4 óra 3évig Humán és nyelvtagozat (A és D) Reál osztályok (B és C) NYELVTAGOZATOS ÓRÁK 1. nyelv – heti 4 óra 3évig Angol Angol Angol Angol Angol Angol Angol Angol Angol Angol 2. nyelv – heti 4 óra 3 évig - 10. osztálytól francia francia olasz olasz német német orosz latin *A humán tagozaton a latin nyelv kötelező! heti 6 óra

Kétlépcsős felvételi rendszer központilag EGYSÉGES kompetencia-alapú írásbeli csak írásbeli: anyanyelvből és matematikából (belső) ISKOLAI vizsga : szóbeli szóbeli: a megjelölt tagozat jellegének megfelelő tárgy(ak)ból

Egységes (=központi) írásbeli hat és négy évfolyamos képzésre egyaránt csak írásbeli vizsga Írásbelit 2 tárgyból kell letenni: anyanyelvből és matematikából jelentkezési határidő: 2017. december 08. jelentkezés helye: bárhol, ahol szerveznek ilyen vizsgát (pl. Berzsenyi is szervez) jelentkezési lap: a Berzsenyi portáján - novembertől elérhető, vagy letölthető a honlapról írásbeli időpontja: 2018. január 20. (szombat) 10 óra pótló írásbeli időpont (csak betegség esetén): 2018. január 25. 14 óra tervezett megtekintés: 2018. február 7. 8.00-16.00 Kiértesítés az írásbeli eredményekről: 2018. február 08. ‘Értékelő Lap’-t kapnak (csatolandó a Tanulói Jelentkezési Laphoz)

Belső (=iskolai) vizsga csak szóbeli vizsga csak a választott tagozat tárgyából vagy tárgyaiból Jelentkezési lapok beérkezési határideje: 2018. február 19. (hétfő) Jelentkezési lapok letölthetők az Internetről: www.kir.hu vagy az általános iskolákban beszerezhető SZÓBELI VIZSGÁK KEZDŐ IDŐPONTJA: 2018. Február 28 (szerda) 11 óra 2018. Március 1 (csütörtök) 11 óra 2018. Március 2. (péntek) 8 óra

A FELVÉTELI VIZSGA SZAKASZAI JELENTKEZÉS JELENTKEZÉS 2017.12.08. 2018.02.19 ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozatala egységes írásbelik hatodikosoknak és nyolcadikosoknak szóbelire behívottak listája sorrend módosítás értesítés a felvételről SZÓBELIK közzététel 2018.01.20. 02.08. 02.23. 02.28.-03.01-03.02. 03.14. 03.21.-22. 04.27. I. EGYSÉGES ÍRÁSBELIK II. BELSŐ VIZSGÁK

A gimnáziumba benyújtandó: ‘Értékelő Lap’ Tanulói Jelentkezési Lap www.kir.hu-ról letölthető vagy az általános iskolában is kapható Speciális nevelési igényt igazoló szakértői vélemény és egy igazgatói igazolás az eddig érvényesített kedvezményekről A gimnáziumba benyújtandó jelentkezési lappal egyidőben a győri illetőségű Felvételi Központnak is benyújtandó az iskolák sorrendjét megjelölő lap.

Miből tevődik össze a végső pontszám? (négyosztályos tagozatokon) Összpontszám:200 50 pont általános iskolából hozott pont 100 pont egységes írásbeli matematikából és anyanyelvből szóbeli vizsga Miből tevődik össze a végső pontszám? (négyosztályos tagozatokon) Az azonos pontszámot elért tanulók közt azokat soroljuk előre, akik XIII. kerületi lakosok, illetve aki magasabb pontot ér el a szóbeli vizsgán.

elérhető maximális pontszám: 50 PONT HOZOTT PONTOK négyosztályos képzéseknél: a hetedikes év végi és a nyolcadikos félévi hatosztályos képzéseknél: az ötödikes év végi és a hatodikos félévi elérhető maximális pontszám: 50 PONT Beszámított tárgyak: magyar matematika egy idegen nyelv egy természettudományos tárgy ötödik tárgy a tagozatos irányultságnak megfelelően hatosztályos speciális matematika tagozaton: informatika humán és idegen nyelvi tagozaton: a történelem fizika, biológia tagozaton: egy másik természettudományos tárgy

Az iskola OM azonosítója: 035243 Tagozat kódok: Humán: 2000 Biológia-kémia: 3100 Fizika: 3200 Olasz: 4100 Francia: 4200 Német: 4300 Matematika 1000 Matematika 1100

Végül, de nem utolsó sorban … ELÉRHETŐSÉGEINK: www.berzsenyi.hu Telefon/fax: 359-1613, 359-2205

Köszönjük a figyelmüket és várjuk kérdéseiket!