Hubble

AHubble űrteleszkóp egy, a földfeszíntől 593 km magasságban orbitális pályára helyezett, perc keringésű idejű, km/h sebességű távcső. AzAz 1990 április 24-én fellőtt, Edwin Hubble amerikai csillagásznak emléket állító teleszkópot a NASA és az ESA közös programjának keretében juttatták fel, a Nagy Obszervatóriumok sorozat első tagjaként. Ahengerformájú Hubble 11,1 tonna tömegű, hosszahossza 13,2 m, átmérője max. 4,2 m. AzAz űrteleszkóp több mint 0,1 ívmásodperc képfelbontásra képes.

A nemzetközi űrállomás

Kilátás az űrállomásról

További Hubble-fotók

1. Az első felvétel a Sombrero-galaxist mutatja, amelyet a Messier- katalagus M104-ként jegyez, körülbelül 28 millió fényévre tőlünk. Ezt a felvételt tartják a Hubble által eddig készített legjobb fotónak.

2. A Hangyának elnevezett, híres MZ3 csillagköd, fényév közötti távolságban van.

3. Az Eszkimó-köd (NGC 2392) mintegy 5000 fényévre van.

4. Macskaszem-köd.

5. A Homokóra-köd (MyCn18) mintegy 8000 fényévre van, a közepen elszűkül.

6. A Kúp-köd, 2,5 fényévre található. 6. A Kúp-köd, 2,5 fényévre található.

7. Az 5500 fényévre lévő Hattyú-köd egy részét láthatjuk, melyet úgy írnak le, hogy "egy kis oxigénnel, kénnel és más elemekkel kevert fortyogó hidrogén-óceán".

8. “Csillagos éj” című fotó.

9. A kavargó NGC 2207 és IC 2163 ködök mintegy 114 millió fényévre.

10. A Trifid-köd egy része, egy csillagbölcső, mintegy 9000 fényévre.

A Voyager 1 űrszonda

A 2003 UB 313 (Eris) törpebolygó A törpebolygó a Naprendszerben keringő égitestek egyik típusa, átmenetet képez a bolygók és a kisbolygók között. Olyan égitest, amely a Nap körül kering (azaz nem egy másik bolygó holdja), elegendően nagy tömegű ahhoz, hogy kialakuljon a hidrosztatikai egyensúlyt tükröző közel gömb alak és nem söpörte tisztára a pályáját övező térséget.

A Halley-üstökös Halley szerint az 1531, 1607 és 1682-es fényjelenségek a Nap körül ellipszis pályán, 76 éves periódussal keringő üstökösnek tulajdoníthatók. Kiszámította, hogy az üstökös 1758 karácsonyán ismét fel fog tűnni, és azt is tudta, hogy ő ezt már nem éri meg. Ezért azt kérte a csillagászoktól, hogy keressék meg az üstököst és emlékezzenek meg arról, hogy volt egy angol ember, aki megjósolta annak visszatérését. A világ teljesítette a kérését és az üstökös visszatérésekor Halleyről nevezték el. Legutóbb 1986-ban jelent meg és legközelebbi visszatérése 2061-ben esedékes. A középen lévő üstökösmag legfontosabb alkotórésze a vízjég. A hosszúkás, "krumpli" alakú, 15x8x8 km méretű mag 53 óránként fordul meg egyszer a tengelye körül. A mag legnagyobb részét vékony sötét kéreg borítja, amelynek fényvisszaverő képessége mindössze 2%.

M16: a Sas-köd A Sas-köd, avagy M16 egy kb fényévre lévő ködösség, a Serpens (Kígyó) csillagképben. Népszerűségét egy régebbi felvételnek köszönheti, amelyet a Hubble-űrteleszkóp készített róla még 1995-ben.

M57: a Gyűrűs-köd A Gyűrűs-köd ( NGC 6720) a Lant csillagképben, az egyik leghíresebb planetáris köd január 29-én fedezte fel Antoine Darquier de Pellepoix ( ) toulouse-i csillagász, miközben egy üstökös mozgását figyelte. Charles Messier még ugyanabban az évben katalogizálta M57 néven. Darquier élesen elhatárolt, halvány, korong alakú jelenségnek írta le, amelyet a Jupiter bolygóhoz hasonlított, ennek nyomán nevezte el a ilyen objektumokat planetáris ködöknek William Herschel.

RCW 79 csillagköd A csillagköd vagy nebula porból, gázból és plazmából álló csillagközi felhő. A csillagköd kifejezést kezdetben az összes mélyég-objektumra alkalmazták, még a Tejútrendszeren kívüli galaxisokra is, például az Androméda-galaxist gyakran nevezik a köznyelvben Androméda-ködnek.

NGC 2237: a Rozetta-köd A Rozetta-köd egy emissziós, fénykibocsátó köd. A leglátványosabb mélyég- objektumok közé tartozik, ugyanis ezek az objektumok olyan forróak, hogy fényt bocsátanak ki magukból. A ködöket és a benne található gázokat fiatal csillagaik ibolyántúli fénye hevíti fel. Ahol a forró gázhoz por keveredik, ott sötétebb területek jönnek létre, mivel a por elnyeli a fény egy részét. A ködről készült hamis színezésű felvételeken a vörös a kénatomok, zöld a gerjesztett hidrogénatomok, a kék pedig az oxigénatomok jelenlétére utalnak.

M42: az Orion-köd Az Orion-köd (M42, NGC 1976) egy fényes csillagközi gázfelhő az Orion csillagképben. Látszólagos fényessége 4 magnitúdó, ezért szabad szemmel is látható; halvány csillagnak tűnik az Orion öve alatt, emiatt a környező csillagokkal együtt Orion kardjának is nevezik. Igazi szépsége azonban távcsövön át, vagy méginkább a hosszú expozíciós idejű fényképeken mutatkozik meg. A felhő mélyén új csillagok születnek az összesűrűsödő gázból, látható egy fiatal csillagokból álló halmaz is: a Trapéz. A Orion-köd része továbbá a tőle északra látható M43 (NGC1982) jelű kisebb köd; azért látszanak külön objektumnak, mert az őket összekötő részt eltakarja egy sötét felhő.

Protocsillag A protocsillag (angolul: protostar) születőben lévő csillag kialakulási fázisa. A csillagok óriási por- és gázfelhőkben születnek meg, ahol gravitációs összehúzódások hatására a felhő belsejében megnő a nyomás és a hőmérséklet. Ha a nyomás és hőmérséklet elegendően megemelkedik, beindul a magfúzió és kialakul az „első mag”. Egy nap tömegű csillag kb év alatt alakul ki.

A Tejút (a vörös jel mutatja a Napunkat) A Tejútrendszernek a Földről látható része a Tejút. Ez lényegében egy halvány, felhőszerű sáv, amely az egész éjszakai égbolton áthúzódik, és ott figyelhető jól meg, ahol tiszta a levegő, kicsi a páratartalom és a fényszennyezés. Azért tűnik számunkra sávnak, mert galaxisunk korong alakú, és mi az egyik kar belsejében vagyunk, ezért a korongra merőlegesen kevés csillagot látunk, a korong síkjának irányában sokat.

Feketelyuk A fekete lyuk olyan égitest, amelynek a felszínén a szökési sebesség eléri vagy meghaladja a fénysebesség értékét.[1] Létezésüket az általános relativitáselmélet jósolta meg. Fekete lyuk keletkezik akkor, ha egy véges tömeg a gravitációs összeomlásnak nevezett folyamat során egy kritikus értéknél kisebb térfogatba tömörül össze. A szingularitást körülvevő térrészben a gravitáció olyan erős, hogy onnan sem anyag, sem fény nem szabadulhat ki. E gömb alakú térrész határfelülete az eseményhorizont, sugara az ún. Schwarzschild-sugár. Az eseményhorizonton belülre kerülő anyag vagy sugárzás belezuhan a szingularitásba. Ekkor az anyag összehúzódását okozó gravitációs erő minden más anyagi erőnél nagyobb lesz, s az anyag egyetlen pontba húzódik össze. Ebben a pontban bizonyos fizikai mennyiségek (sűrűség, téridő- görbület) végtelenné válnak (lásd: Gravitációs szingularitás).

NGC 4414 NGC 4414 millió fényévre innen egy 62-ről szóló kinyitott spirálkód a konstellációban Coma Berenices. Ez a spirális szerkezet rövid részeivel de egy nagy tervspirál drámai egyértelmű spirális karjai nélkül egy pelyhes galaxis ben egy szupernova, SN 1974G, megfigyelték és a NGC 4414 levő egyetlen szupernova hogy eddig vegyék fel.