Csillagszeműek. Az együttesről A táncegyüttest 1993-ban alapította Timár Sándor és Timár Böske 50 fővel kezdték,ma már 700-an vannak Magyarország egyetlen.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Kormányzó úr, Nagykövet úr, Főpolgármester úr, Főkonzul úr, Főkonzul Hölgyek és Urak! Hölgyeim és uraim, kedves magyar és török barátaim!
Advertisements

Köszöntő Kérem tekintsék meg iskolánkról szóló rövid bemutatónkat!
Dr. Dietz Ferenc polgármester Március 12.
 Karlovy Vary, a legnagyobb cseh fürdőváros Csehország legnyugatibb régiójában fekszik, nem messze a német határtól.  Világszerte páratlan az erre.
Európai Lányok prezentációja Révai Miklós Gimnázium és Kollégium Győr,
Fenyő utcai és Béketelepi játszóterek építése
 Dr. Csonka Pál professzor tiszteletére és emlékezetére alapította meg a CSONKA PÁL érem kitüntetést, jellemezni kívánva az érem névadójának életművével.
NJSZT Közgyűlés május 13. NJSZT KÖZGYŰLÉS május 13.
Nagy László tanári öröksége Kazincbarcikán
Kirándulás Erdélyben Élményeim A hetedik évfolyam a Határtalanul! pályázat keretében kirándulásra indult május között. Úti cél: Szék.
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Csíki Szervezete 2005.november Előadó: Szén János tanár Csíki Szervezet elnöke.
Európai vonat Európa 2010 Kaposvár. benyújtja pályázatát az „Európa Kulturális Fővárosa 2010” cím elnyeréséért.
Gőzerővel dolgozott mindenki. A művészek dolgoztak lelkesen, a kréta fogyott rendesen!
Nyeregszemle Ópusztaszeren – lovas hagyományőrző és ismeretszerző fesztivál – Kifejezetten a lovas hagyományokra épülő háromnapos rendezvény, melyet évente.
Tildy Zoltán.
1956. október 6. Műegyetem Október 23. Petőfi szobor Parlament Bem tér.
Politológia 7.előadás Politikai intézmények II. A végrehajtás szereplői.
Politológia 7.előadás Politikai intézmények II. A végrehajtás szereplői.
Balatonfüredi Anna-Bál
Örökség fesztivál. A Pécsi Napokra idén szeptember 15 és 25 között kerül sor. A tizenegy napos összművészeti fesztivál a baranyai térség egyik legszéleskörűbb.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság munkája, tapasztalatai Budapest, május 21.
Hogyan lehet értékes zenét tanítani a gyerekeknek a médián keresztül? Stachó László Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézet.
VÉDŐBÁSTYA hargitai fenyves erdők Csáki Tibor
Tudásközösség – a hagyományőrzés legősibb és legkorszerűbb formája
Nemes Nagy Ágnes Született Budapesten január 3-án, ugyanitt halt meg augusztus 23-án.
Együtt a családdal, együtt a nemzettel! augusztus 16. Kormányszóvivői tájékoztató.
Klauzál Gábor Élete és munkássága!
Egy kis ország nagy reményekkel 1956
Készítette: Carpe Diem
Várkonyi Mária1 Sára Sándor A mozgókép mestere.
A Vésztői Református Egyházközség 19
Még kicsi ovis voltam amikor az óvónénikkel részt vettünk a szüreti felvonuláson. A nővérem már akkor a néptánc csoport tagja volt és természetesen.
EPISCON - program EPISCON - project Európai kulturális szakmérnöki PhD iskola European PhD in Science for Conservation ANNA RUGGERI Magyar Nemzeti Múzeum.
A kézművesség történeti áttekintése A hagyomány szerepe előadó: Bangó Aliz.
TELEHÁZAK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN Szeged, november 27. KEPE KOCON LILI igazgató Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (Lendva, Muravidék, Szlovénia)
Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat
MŰVÉSZETEK VÁNDORÚTJÁN FÜZESGYARMATON
FIATALOK RÁKOSMENTÉÉRT EGYESÜLET 2/24 TÁBLATISZTÍTÁS 2/25 20 éve állt a városközpontban Szilánkok, papírfecnik Meguntuk.
Született 1966 Június 26.  Fiatalkorában aktív, később a Budapesti Vasas főállású sportolója, válogatott kerettag ben felnőtt magyar magasugró.
Tokaj hegyalja vonzerői
Hagyományok, népművészet Magyarországon
Készítette: Nagy Fruzsina,Czinege Ágnes,Habuczki Milán
Tájékoztató a TÖOSZ Történelmi Városok és Települések Kamarája tevékenységéről és a csatlakozás lehetőségeiről.
Készítette: Ipacs Cintia
Magyar zeneszerzők Bartók Béla Kodály Zoltán Liszt Ferenc.
1848. Március 15. Krizsán Pál.
Szabó Magda : Abigél.
VI. INNOTECH Konferencia Zalaegerszeg, október 6.
CSONGOR ÉS TÜNDE Sík Ferenc rendezése alapján A NEMZETI SZÍNHÁZ ● A● A Nemzeti Színházat először gróf Széchenyi István álmodta meg a Duna partjára. Pompázatos.
Hallatlan Alapítvány Összefoglaló az Alapítvány tevékenységéről és kiadványairól Országos Idegennyelvű Könyvtár Budapest, november 26. Könyvtár,
G team. Vörösmarty Mihály :  Született: Nyék, december 1.  Armális nemesi család  Székesfehérvári Gimnázium  1816 pesti piarista gimnázium 
SÍK FERENC CSONGOR ÉS TÜNDE Készítette: Szentivánéj Társulata Árkos Borbála Csiki Kata Mohácsi Orsolya Anna Rozgonyi Anna.
Tehetség és/vagy szorgalom? Avagy miből lesz a cserebogár… Dr. Kovács Kata Semmelweis Egyetem Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola I.sz. Gyermekgyógyászati.
Kardosné Gyurkó Katalin A család jövője – a nagycsaládosok
Valuable Variable Very able Abonyi Dávid – elnök
Theologia pastoralis Assisi Szent Ferenc mondása:
A bizalom szerepe Koreai Köztársaság.
BARABÁS MIKLÓS (1810, Kézdimárkosfalva , Budapest)
Csongor és tünde Sík Ferenc.
Kulturális örökségvédelem Társadalmi felelősség vállalás
Sík Ferenc – Csongor és Tünde
Májusi dolgaink 2.: 20. pedagógus tárlat /díjazottak kiállítása/ anyagának begyűjtése a Céh 20. évességére rendezett kiállítás Zsombón SzegedART rendezvénysorozat.
Az első kínai császár agyaghadserege
3. nap Készítette: Bíbok Bertold
Az ember tragédiája Paulay Ede rendezésében
A III. Fazola-napok alkalmából rendezett szimpózium (2009
Az ember tragédiája Németh Antal rendezésében (1937)
Ősbemutató Paulay Ede rendezésében
Iglódi István rendezése
Erdélyi kirándulás Élmények.
Előadás másolata:

Csillagszeműek

Az együttesről A táncegyüttest 1993-ban alapította Timár Sándor és Timár Böske 50 fővel kezdték,ma már 700-an vannak Magyarország egyetlen magántársulata Timár Böske és Timár Sándor

Oktatás Timár módszer segítségével történik lényege,hogy a gyerekek minél fiatalabb korban ismerkedjenek a hagyományokkal. A Timár módszer olyan a táncban,mint a Kodály módszer az énekben. A fiatalok három éves koruktól tanulják a néptáncot színpadi és közösségi formában.

Utazások Bejárták a világot Magyarország táncos nagyköveteiként tartják őket számon. Magyarország:46 város, 4160 előadás; Európa:22 ország,64 város,160 előadás; Japán,Kína,Új-Zéland,India,Marokkó:44 város,110 előadás

Kitüntetések 1996 Planetáris Tudat- díj 1996 Magyar Örökség- díj 2004 Európa’s Tánc- díj 2006 Príma- Primissima- díj 2014 Kossuth- díj 2014 Nemzet Művésze- díj

Érdekességek Felléptek a japán császár és császárné előtt. Yehudi Menuhin adta át nekik a Planetáris- Tudat- díjat. Kodály Zoltánnéval is találkoztak. Mádl Ferenc köztársasági elnök úr is rajongóik közé tartozott. Felléptek Susilo Banbang Yudhoyono indonéz köztársasági elnök és Áder János magyar köztársasági elnök előtt

Köszönjük a figyelmet!