Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

3. nap Készítette: Bíbok Bertold

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "3. nap Készítette: Bíbok Bertold"— Előadás másolata:

1 3. nap Készítette: Bíbok Bertold
Napközis tábor 3. nap Készítette: Bíbok Bertold

2 A Kecskeméti Rajzfilmstúdió

3 Sok híres mese készült itt pl.:
Magyar népmesék Vizipók csodapók Leó és Fred Cigány mesék És még sok más

4 A magyar népmesék Pont 100 rész készült el belőle Mikulás Ferenc stúdióvezető ötlete alapján 1977-ben indult a sikeres Magyar népmesék rajzfilmsorozat Jankovics Marcell szerkesztésében. Számos ország megvásárolta, szinkronizálta.

5 Mikulás Ferenc, az alapító
1940. augusztus 17-én született. 1957 tavaszán a forradalomban való részvétele miatt eltávolították a középiskolából. Ezek után segédmunkásként, majd geodétaként dolgozott. Forgatókönyveket írt és rövidfilmeket rendezett től a Pannónia Filmstúdióban a rajzfilmgyártással ismerkedett. 1971. június 1-jétől a Kecskeméti Rajzfilmstúdió vezetője, több film és filmsorozat producere (Magyar népmesék, Vízipók-csodapók, Mondák a magyar történelemből, stb.) tól a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója től 2000-ig az ASIFA (Nemzetközi Animációs Filmművész Szövetség) igazgatótanácsának tagja. Több nemzetközi fesztivál zsűrijének munkájában vett részt, többek közt Chiavariban, Szöulban, Ankarában, Lisszabonban, Pozsonyban, Hiroshimában, Stuttgartban és Pekingben. Díjai[szerkesztés] 1995: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt 2004: Chiavari Nemzetközi Animációs Filmfesztivál: az Olasz Filmművészeti Szövetség Max Massimino Garnier-díja 2008: Balázs Béla-díj 2008: Bács-Kiskun megyei Prima díj[1] 2008: „Rendületlenül” Diploma – a Magyar Szellemi Védegylettől 2011: Köztársaság Elnökének Érdemérme 2011: Magyar Örökség díj 2015: Kecskemét díszpolgára 2016: Raoul Wallenberg-díj 2016: Prima Primissima díj

6 A hangszergyűjtemény

7 300 éves zongora Nagyon szép és értékes
Magyarországon 2 ilyen zongora van Nagyon szép és értékes

8 Null kilométerkő Kecskemét közepe

9 Források: Facebook,google,wikipédia

10 Remélem tetszett az előadás, és legalább olyan jól szórakoztak, mint mi Kecskeméten!


Letölteni ppt "3. nap Készítette: Bíbok Bertold"

Hasonló előadás


Google Hirdetések