Paulay Ede rendezésében 1879 Vörösmarty Mihály

A rendező: Paulay Ede 1836-ban született Lőcsefalván. Színész, rendező, színészpedagógus, fordító, a Nemzeti Színház igazgatója, a Kisfaludy társaság tagja. Színészi pályája felfelé ívelt, így kapott meghívást a Nemzeti Színházhoz 1863-ban, ahol annyira megkedvelte a közönség, hogy haláláig a társulat tagja maradt ban nevezték ki rendezőnek, első munkája a Hamlet volt. Színpadra vitte a Bánk bánt, az Othellót, a Szentivánéji álmot és a Rómeó és Júliát is. Legfőbb művének a Madách Imre – Az Ember Tragédiáját tartják amit ő vitt színre először, úgy ahogy a Csongor és Tündét is. „ A Fővárosi Lapok szerkesztője érlelte meg bennem azt az elhatározást, hogy Csongor és Tünde színrehozatalát megkíséreljem. A Csongor és Tündét a cenzúra visszavetette; s azt hiszem, a 30-as években már ezért sem lehetett gondolni színrehozatalára, ha egyébként nem merültek volna is föl kételyek színpadi hatása iránt.”

„ A fiatal, törekvő egyénekből álló személyzet lelkesedéssel fogott Csongor és Tünde betanulásához. Hamar meggyőződtem, hogy a színház alig ünnepelhetné méltóbban Vörösmarty születése napján, mint e müvének szinrehozatalával.” A Nemzeti Színház társulatának csoportképe 1884.

„ L átta közönségünk a Szentivánéji álmot, s megbarátkozott az oly szinmüvekkel, melyekben tündérek, nemtők, jó és rossz szellemek vegyülnek az emberek cselekményeibe. Különösen az első igen sok előadást és három új kiállítást ért meg, aminek egyik főtényezője kétségkívül Arany remek fordítása volt, az a bűbájos nyelv melynek szépségei mindig egyenlő erővel vonták a közönséget. Csongor és Tündét akkor, mikor megjelent, mikor még a magyar nyelv ˝a nagyurak palotáiból˝ számüzött volt, nem sokan méltányolták; de lehetetlen hogy ma, midőn nyelvünk a társadalom minden részében elfoglalta jogos uralkodását, ne volna meg az érzék ama tömérdek szépség iránt, mely e műből áradoz.”

Szereposztás: Tünde: Márkus Emília Csongor: Nagy Imre Mirigy: Jászai Mari Balga: Vízvári Gyula Ledér: Helvey Laura Kalmár: Újházi Ede Fejedelem: Ecsedi Kovács Gyula Tudós: Bercsényi Béla Éj: Fáy Szeréna

Az előadás: Paulay az öt felvonást három szakaszba vonta össze s leginkább a kevésbé változatos jeleneteken módosított Vörösmarty művéhez képest. Az első szakaszban egy, a másodikban kettő, a harmadikban ismét egy színváltozás található. Az első szakasz az expozíció és a cselekmény megindulása, a második szakasz a két szerelmes kűzdelmei a velük ellenséges boszorkány ármányaival. A harmadik szakasz a Tündének tündérhonból való kitiltásával kezdődik s folytatódik addig ameddig a szerelmesek egymásra nem találnak. A vándorok második jelenete jelentősen meg lett rövidítve mivel nem mozdítja előrébb a történetet. Mirigy bosszúja hogy szemléletesebb legyen, Paulay összevonta üldözésének mindhárom okát, melyek külön-külön fordulnak elő eredetileg a szövegben. Mirigy leánya elő sem kerül e rendezésben, már kezdetben Ledér jelenik meg mint Mirigy húga; őt üldözik a manók rókaképében s rá kerül az aranyhaj is.

Az a jelenés is kimaradt, mikor a harmadik szakaszban Tünde a visszatérő Csongort a manókkal megkötözteti, így Csongor ledől és Tünde megjelenésére ébred. „ Azon hogy Csongor a vándorokkal való találkozás után, a dráma alapeszméjével ellenkezőleg, szintén elveszti hitét: gyökeres átdolgozás nélkül nem változtathattam: már pedig a legnagyobb lelkiismeretességgel ragaszkodtam a költő verseihez. Csupán két sort voltam kénytelen közbeszúrni a második szakaszban, hogy egy újabb színváltozást kikerüljek: az ólba rejtőzött Balgát el kellett altatnom. E két sor az egyetlen hamis hang ˝nyelvünk bűbájos zenéjében˝.”

Vörösmarty születéséhez képest, 79 évvel később december 1-jén került színre a darab. Az Éj monológját Fáy Szeréna színészeti tanodai növendék szólaltatta meg. A Fõvárosi Lapok beszámolója szerint: "Az éj királynőjét, felhőkön ülve, Fáy Szeréna ábrázolta s szavalatának megadta a komoly szépséget. A természet oly tömör és mégis hajlékony, már is szélesen folyó hanggal áldotta meg e fiatal színésznőt, hogy ha kiképezi: pár év mulva ujra feltámad színpadunkon a Jókainé feledhetetlen, mély szinezetű orgánuma. Fáy kisasszonyt a szép szavalatáért most is nyilt jelenet közben tapsolta ki és éljenezte meg a közönség. „ Mivel 1879-ben még nem volt elterjedt a fényképezőgép és csak később 1888-ban dobták piacra, ezért némely képi anyag egy későbbi; Szabó Lőrinc előadásából származnak.