NEMZETISZÍNLAP NEMZETI SZÍNLAP április Különleges és dinamikus látvány Sík Ferenc „Jó-e főrendezőnek lenni?” Szacsvay László „Igen, értettem főrendező úr!” Csongorok és Tündék a Nemzetiben Az elmúlt húsz év színháza A Nemzeti Színház anyanyelve Újra a színpadon Vörösmarty drámája! MIRÍGYVARÁZSA

Az elmúlt több mint 15 év alatt alakultak meg és bontakoztak ki azok a csoportok, amelyek új színházi stílust alakítottak ki, elsősorban elmélete alapján. művészi munkásságát például mindvégig a színpadi abszurd és groteszk ötvözete, a formai újítások jellemezték. Külön réteget jelentett a tánc és a mozgás világa. Ezt képviselte az vagy a Pécsi Balett, amelynek jelentős alakja, a Győri Balett stílusteremtő munkájára, amely- ben tevékenykedik is, vagy a hazai tánc- hagyományok alapján indult Az elmúlt évek színháza J. Grotowski Egyetemi Színpad Állami Operaház balettje Eck Imre Állami Népi Együttes. Paál István Markó Iván Ruszt József Az országban egyre nagyobb helyet foglaltak el a zenés színházi alkotások. A zene pedig a régebben egyértelműen „prózainak” minősülő előadásokban is jelentős alkotóelemmé lépett elő. A szegedi és a budapesti jelezte ezt az új lendületet. Létrejött az Universitas, az egyetem színházi csoportja. rendező egyénisége határozta meg az együttes arculatát, aki ezzel párhuzamosan a debreceni Csokonai Színház rendezője is volt.

A 60-as években kezdődik el a hazai látványtervezésben az a folyamat, amely a 70-es évek egységes, nagy átalakulásához vezet. Ebben fontos szerep jutott a 60-as évek Nemzeti Színházának. A színházat az 50-es évek kötelező dogmatikus darabjai mellett sokszínű, klasszikus repertoár jellemezte és olyan eltérő alkatú és ízlésű rendezők jelenléte mellett, mint, és - ekkor még –. Előtérbe került a stilizáció kérdése. A külföldi tervezőművészektől remélték a színpadi látvány megújulását. tervezett Vörösmarty Csongor és Tündéjéhez jól tagolt teret, amelyet Marton Endre rendezett. A „híres” külföldi művészek munkái nem illeszkedtek ahhoz a színházi közeghez, amit a korszak Nemzeti Színháza jelentett. „Akkor döbben- tem rá, hogy új színházi anya- nyelvet kell ta- nulunk.” Várkonyi Zoltán Major Tamás Gellért Endre Marton Endre A Nemzeti színházi anyanyelve Hincz Gyula

Csongorok és Tündék a Nemzetiben Másfél évtizednyi pihentetés után, az ősbemutatót követően majdnem száz évvel, újra előkerült a színházi könyvtárakból Vörösmarty Csongor és Tündéje. Paulay Ede (1879) Németh Antal (1937) Both Béla (1946) Marton Endre (1962) Sosem tartozott a magyar színház kedvelt darabjai közé, de a Nemzeti Színház rendezői többször is megbirkóztak a köny- nyűnek nem nevezhető feladattal.

A rendező Sík Ferenc 1963-ban vég- zett a Színház- és Film- művészeti Főiskola ren- dezői szakán, 13 évvel később pedig már a vendég- rendezőjeként vitte szín- padra Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámáját. A rendező az előadásban a népmesei és néptáncos motívumokat erősítette fel. A néptánc az ő életében is meghatározó, hisz a egyik alapítójának mondhatja magát. ”Nagyon nagy kérdés, hogy jó-e főrendezőnek lenni, és egyáltalán van- e ennél rosszabb. Mert hiszen ez rengeteg ké- nyelmetlenséggel, kel- lemetlenséggel, felelős- séggel jár, és egy egész életet kíván.” Sík Ferenc Nemzeti Színház Magyar Állami Népi Együttes

A drámát, a Nemzeti Színház dramaturgiájának vezetője alkalmazta színpadra. Az előadás koreográfusa, mozgalmassá varázsolta a által kialakított különleges játékteret. Az egész színpadot fentről induló vette körül. Ennek mozgatása, változatai, összefogása, szétengedése, akár kellékként való használata egységessé és mégis dinamikussá tette a tulajdonképpen ezáltal mesebelivé váló játékot. Az előadást folklór stílusban tartott egészítette ki. Gyönyörű népviseletbe öltöztette Tündét, a jelen divatját tette felismerhetővé. Ilma kékfestőjében és Csongor hímzett irha- ködmönében modern iparművészeti ráismeréseket hív elő a fonott- horgolt színpadkép láttán, a nézőtéren. Különleges és dinamikus Benedek András Eck Imre Csányi Árpád „kötélzuhatag” Schäffer Judit jelmezvilága

Színészekből mesefigurák Csongor: Téri Sándor Tünde: Bodnár Erika Balga: Pathó István Ilma: Vörös Eszter Mirigy: Ronyecz Mária Léder: Császár Angéla Éj: Kohut Mária Kurrah: Szacsvay László Berreh: Felföldi László Duzzog: Benedek Miklós Kalmár: Agárdi Gábor Fejedelem: Csurka László Tudós: Őze Lajos „Sík Ferenc volt az első rendező, aki, amikor a Csongor és Tündét állította színre, megengedte, hogy vitatkozzunk vele és tegezhessük.” Szacsvay László

Sík Ferenc Nemzeti színházbeli Csongor és Tünde rendezésében Mirigy igazi, népmesei boszorkányként lép a színre. Hínárzöld rongyok és kusza horgolású pamuttömeg hálózza görnyesztett testét, arcából szinte mindent elfed a mocsárszín festék és a mesékből „szó szerint" megvalósított jókora vasorr. Ronyecz Máriának nehezedik a leckéje. A „vasorrú bába" maszkja épp attól fosztja meg, ami tán mindennél kifejezőbb, fontosabb, s ami a legfőbb, az arcától. Milyen ez a színészarc, amelyről Ronyecz Máriát lemondásra kényszeríti Mirigy szerepe? Arcán esztétikai értéket, művészi megfogalmazást nyer az emberi tartás, a fegyelem. Ronyecz Mária szereti megmutatni a színpadon az el nem sírt, el nem jajongott fájdalmakat, a megfegyelmezett csüggedést, az újrakezdések fogcsikorgató kemény- ségét. A színésznő pontosan felméri ezt a lehetőséget, és a szélső határig él velük. Vasorrú bábája olyasmiket is tud a világról, emberről, vágyról, bosszúról, gyűlöletről, kíváncsiságról és önmagába zápult szenvedésről, amiről egy mesebeli boszorkánynak fogalma sem lehet. Szántó Erika - Mirígy varázsa Köszönjük, hogy a Nemzeti Színlapot választotta! „A színház egyik fontos vonása, hogy mindig új nézőpontból mutatja meg ugyanazt.” Rados Virág „A színház népnevelés. Mennél magasabb szintre tudjuk emelni, annál nagyszerűbb. De azt nem lehet, hogy csak és azonnal a magasabb szinten csináljuk.” Gobbi Hilda TONGOR ÉS CSÜNDE KIADÓ Szerkesztők: Németh Zsófia, Katona Roland, Ősz Gergely, Rétfalvi Kolos