Minta-tanmenet vegyes összetételű 5. osztályosok számára:

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A Szentcsalád nyomában
Advertisements

Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
A rossz titka.
Az Eukarisztia titkáról elmélkedve az első kérdés, amelyet szemlélünk, hogy mi is az
Ünnepek.
KATOLIKUS VAGYOK HITTANRA JÁROK.
Készítette: Pánczél Emiliána Dolóresz 
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
A pasaréti református templom írásos úrasztali terítője
Advent 4. vasárnapja Advent két szálon fut: várakozunk a Messiás születésének a minden évben való megünneplésére, és próbálunk felkészülni a lelkünkben.
Bevezető Zarándokúton vagyunk, és az Egyház felidézi előttünk Krisztus Urunk életét és egész megváltói művét, amely elvezet bennünket a Vele való személyes.
A keresztény család részesedése az Egyház életében és küldetésében
Mindenben keresni és megtalálni Istent.
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
FERENCES ÉLETÜNK SZENT FERENC KISN Ő VÉREI KÖZÖSSÉGÉBEN.
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Készítette: Pállai Viktória
Aknai Ramóna Horváth Vivien Fanni
MI AZ IMÁDSÁG ? (Pecznyik Pál verse ).
Ki volt? Jézus • Mária • József • Heródes • Péter • Pilatus • Kőszikla
A HÚSVÉTI IDŐ SZIMBÓLUMAI
Keresztény tanítás Jézus Krisztusról
Szentlélek jöjj, a világ vár!. Egység Lelke Béke Lelke.
A vallás, mint világnézet
7. évfolyam 6. lecke (vázlat)
Advent Bihari Gusztáv.
ADVENT Salmani Krisztián.
Nagyböjt első hete.
♫ Hangszóró szükséges ♫ Hangszóró szükséges Az oldalak kattintásra haladnak tovább. Copyright © 2008 Tommy's Window. All Rights Reserved David Brandt.
Atya teremtő szeretet Lelke, áradj szét
Mi is az az Advent?.
Az élet igéje november „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23).
Egy nép sötétségben élt és várta az áldott fényt. Nyomorúsága az égbe kiált, és Istene meghallja szavát.
Csak Jézusnak szolgálok, az Ő országát várom,
Atya teremtő szeretet lelke, áradj szét
A TÉKOZLÓ FIÚ (Ötödik lecke) A döntés. Hogyan jutunk el a keskeny útra? Isten szentsége miatt lehetetlen, hogy a bűnnel közösségben legyünk mivel ez Isten.
A Biblia.
A karácsony Készítette: ….
VINCÉS TÁBOR Piliscsaba, augusztus Jézus és az Ő tanítása egész életünk alapja. Aki Jézus szavai szerint cselekszik, házát sziklára építi…
KERESZTSÉG.
Az Újszövetség könyvei
Nehéz kérdések sorozat, Kaposvár, 2011., Jóföldi Endre.
Karácsonyi miserend a szécsényi Ferences Templomban
2.2. A karácsonyi szokáskör
A családközösségek ALAP-PILLÉRE A CSALÁD
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
Egy jezsuita – akit ismerek . Csendesedjek el Fogadjam szívembe Azt, Akivel imádkozom és akiért/akikért imádkozom.
Hallgatva ezt az önazonossági kérdést, amelyet Jézus szegez tanítványaihoz, eszembe jutott pár hasonló kérdést feltenni a mi Társaságunkkal kapcsolatosan:
Csendesedjek el Fogadjam szívembe Azt, Akivel imádkozom és akiért/akikért imádkozom.
Az egyháznak csak Jézus a fundamentuma, Így lett az a nagy Isten megszentelt temploma. A mennyből jött keresni s választni Őt az Úr. Vérével eljegyezni.
Ünnepek © Németh György.
Megváltóm szerelminek! E rohanó, gazdag árba Elmerülök és hiszek.
Kereszténység - nevelés
Készítette: Kiss Lili, Kálvin Boglárka, Karácsony Kitti, Papp Réka 7.a
ANDREJ RUBLJOV
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Mondjátok el az ünnepekhez kapcsolódó élményeiteket!
Imádság Keveset lenni Istennel annyi, mint kevésnek lenni Istenért (E.M.Bounds)
18. óra Világvallások.
MILYEN AZ ISTEN? Katolikus hitünk és más (ismertebb) felekezetek tanítása Szerepi Imréné KPSZTI, április 11.
Évközi 2. vasárnap Január 15. – „A” év.
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
Jézus életének főbb eseményei és tanításának legfontosabb elemei
Urunk megkeresztelkedése
JÉZUS ISTENSÉGÉBE VETTET HIT ALAPJAI
Jézus hű Megváltó Isten áldott Szentje Égi Főpap, Úr és Király
Az elszenvedés kultúrája az egyház történetében
VALLÁSOS ÉS ERKÖLCSI NEVELÉS A KATOLIKUS ÓVODÁKBAN
VIII. A Szentlélek Isten
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK
Előadás másolata:

Minta-tanmenet vegyes összetételű 5. osztályosok számára:

1. óra: Ismerkedés, elvárások - bemutatkozás - ki mit vár (gyerek és tanári elvárások) - év témája, célja, mire hívjuk őket - közösségépítő játék - csoportkép készítése

2. óra: Isten közösségbe hív minket önmagával - ki Isten? -Isten tulajdonságai… - Isten: Szentháromság - mit tudunk az Atyáról, a Fiúról, a Szentlélekről

3. óra: Isten közösségbe hív egymással: az Egyház - Egyház születése - küldetése - felépítése - milyen színes! - vendéget hívni

4. óra: Találkozás - az imádságban -Istennel beszélgethetünk - fontosabb imádságaink - imádság fajtái - szívből! - paraliturgia

5. óra: Találkozás – a szentmisében -főbb részei, tartalmuk - testtartások jelentése - szimbólumok jelentése - szentmise imái, válaszai, énekei - szolgálatok a szentmisén - kehely-felszerelés

6. óra: A közösség találkozásának helyszíne: a templom - templomlátogatás! -templom részei - tárgyai - liturgikus eszközök - ruhák - viselkedés - templomunk története

7. óra: A közösség szabályai - szövetségkötések - a tízparancsolat - szeretet-parancs - kőtábla-készítés

8. óra: Mindenszentek, Halottak napja - a szentek közössége -Hová juthatunk halálunk után? - közbenjárásról - temetőlátogatás, gyertyagyújtás

9. óra: Elszakadás és visszatérés a közösségbe; bűn és megbocsátás - a bűn, az eredeti bűn - Isten Megváltót ígért és küldött - Jézus megváltása - a bűnbocsánat szentsége - történet (B. Ferrero, mese)

10. óra: A közösség kincse: a Biblia Könyvek könyve c. hittankönyv 1. és 21. leckéje (evangéliumok) - sugalmazás: hogyan íródott és hogyan olvassuk - kialakulása, részei, könyvei, műfajai -használata - levél az Istentől

11. óra: Összefoglalás (rejtvények, csapatverseny, totó, teszt, jutalomért, jegyre…) ISTEN KÖZÖSSÉG A közösség kincse: a Biblia A közösség szabályai: parancsok Közösségtől való elszakadás és visszatérés A közösség találkozásának helye a templom Találkozunk vele a szentmisében Találkozunk vele az imádságban Közösségbe hív minket: Egyház

12. óra: A közösség ünnepei: az egyházi év, advent, Szent Miklós - az egyházi év - ünnepköreink, ünnepeink, tartalmuk - színek jelentése - advent – Úrjövet - Szent Miklósról - évkör, koszorú…

13. óra: Jézus életének történeti kerete (22. lecke) -a Római Birodalom - zsidó nép élete, törvényei és vezetői - fontos események - Messiás-várás - térképkiegészítő

14. óra: A Megváltó születése (23. lecke) - Isten Megváltót ígért és küldött - angyali üdvözlet: Mária igenje - Jézus születésének története (Szentírást használva) - filmrészlet

15. óra: Ünnepi óra, lelki óra - karácsonyra készülés - kézműveskedés / lelki készület: imádság

Januártól folytatódik a hittankönyv 24. leckéjével: