Az Európa 2020 stratégia dióhéjban ALFÖLDI Katalin, EU szakértő.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közoktatási fejlesztések, pályázati lehetőségek
Advertisements

Európa 2020 stratégia – kihívások az EU előtt Bauer Edit március 4. Dunaszerdahely.
Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
DANUBE A transznacionális együttműködési program kialakítása.
Dr. Nyikos Györgyi. ami kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket.
NEMZETI ÉLELMISZER- TECHNOLÓGIA PLATFORM TEVÉKENYSÉGE Boródi Attila (ÉFOSZ) Budapest, szeptember 24.
Az Európa 2020 Stratégia hazai végrehajtása
Az EU „Városi környezet” tematikus stratégiája – a városi környezetgazdálkodás perspektívái Dr. Buzás Kálmánné KvVM Környezetpolitikai Osztály Szakmai.
NAPII. - mikrogazdaság Jobbágy Valér GKM. Iránymutatások - mikrogazdaság Tudással és innovációval a növekedésért 7. A K+F célú beruházások növelése és.
AZ ÚJ gazdaságfejlesztési programról
Az EFOP köznevelést érintő beavatkozásai
Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma
Felsőoktatási Minőségfejlesztési Rendszer
I. Nemzeti Fejlesztési Terv ( ) Készítette: Koczka Csaba (M6MGTO)
Pordány Sarolta: Ph.D. kutatásindító
Bevezető: Mi az intelligens szakosodás? Milyen sikeres tapasztalatokról tudunk? Varga Attila egyetemi tanár, kutatócsoport-vezető PTE KTK, MTA-PTE Innováció.
UMVP MB KAP albizottság, KAP-reform Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet
Az oktatás az EU-ban Lisszaboni statégia: Célmeghatározás –mit –mikorra –ki által –milyen minőségben Az eszközök között kiemelt helyen az egész életen.
Az Ulmi Folyamat és az európai Duna-stratégia
Az Európai Unió és a sport, közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségek
A Lisszaboni Stratégia célja 2000-ben ambicionáltuk: « a világ legversenyképesebb és dinamikus tudás alapú gazdaságává válni, amely képes a fenntartható.
46. Közgazdász-vándorgyűlés, június 27., Cz.E. 1/17 Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet.
Gazdaságfejlesztési Programok Helyettes Államtitkársága
Kreatív Iparágak a Digitális térben Új Széchenyi Terv konzultációs konferencia és eFestival Gála Digitális stratégia Közérdekű és kulturális adatok és.
Strukturális és Kohéziós Alapok
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia Készítette: Balogh Judit Nemzetközi Tan. III. évf
Kordás László december Társadalmi Párbeszéd Központ.
Európa 2020 A lisszaboni stratégiát felváltja az Európa 2020 stratégia Az új stratégia központi kérdése az Unió versenyképessége, de más, új célokat is.
1 ANDOR László az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa „Az Európai Unió jövője” konferencia.
Foglalkoztatáspolitika az Európai Unióban
Készítette: Kiss Éva.  A Maastrichti Szerződést követően kiépült oktatási politika alapjait a közösségi programok képezik  Szókratész program: feladata.
A KEZDŐ KÉPZÉSI SZAKASZ FEJLESZTÉSI IRÁNYAI ÉS LEHETŐSÉGEI Dr. Csonka Csabáné 2007.
Tantervfejlesztési Hálózat építési Mobilitást segítő Támogatások forrás: „Magyar nyelven Európában” Budapest, április 1.
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
Megközelítésmódok a tanári kompetenciák leírására
KAP Albizottság* Szilvássy I. ÚMVP KAP ALBIZOTTSÁG ÉS AZ ÚJ KAP Tájékozódás Monitoring és Értékelés Koherencia, konzisztencia erősítése Véleményalkotás.
A lisszaboni stratégia és a magyar foglalkoztatáspolitika Kordás László április 29. Balatongyörök.
Keretrendszerek az oktatás rendszerében Felnőttképzés a változó gazdasági és oktatási rendszer környezetében konferencia Eger április
A munkaerőpiac átalakulása a válságban
Fiatalok Lendületben Program Youth in Action Tineret in Acțiune.
Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája
Kreatív Iparágak a Digitális térben Új Széchenyi Terv konzultációs konferencia és eFestival Gála Digitális stratégia Közérdekű és kulturális adatok és.
AZ IDŐS ÉS FOGYATÉKOS ELLÁTÁS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMOKBAN JÚLIUS 3.
Emberi erőforrás fejlesztési operatív program
Mérhető-e a fenntarthatóság? – Az Európa 2020 stratégia példája Fenntarthatóság és Magyarország 2025-ben SJTB Tudományos ülés, november 19.
A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése Borbély-Pecze Tibor Bors, FSZH programvezető
Social Europe Ifjúsági Foglalkoztatás október 31. Szeged Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért.
Az EU Duna Régió Stratégia elfogadása, hazai és európai uniós prioritásai Nádasi György Külügyminisztérium Győr, október 11.
Dr. Nagy Katalin Magyarország EU melletti Állandó Képviseletének korábbi tanácsosa XVII. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szeged, november
A KÖZÖTTI EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSI IDŐSZAK ÖNKORMÁNYZATI LEHETŐSÉGEI PICHLER BALÁZS FŐOSZTÁLYVEZETŐ.
Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv (2004) Magyarország 2006.június
Európai Ifjúsági Fórum Az Európai Ifjúsági Fórumot (EYF) 1979-ben hozták létre a célból, hogy európai szinten képviselje az ifjúsági szervezeteket, és.
Dél Baranya Határmenti Települések Egyesülete Siklós, A Közös Agrárpolitika jövője Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató.
NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK I. Kereskedelmi Vámkedvezmények Szabadkereskedelmi övezet Vámunió Közös piac II. Gazdasági Közös gazdaságpolitika III. Oktatás.
Strukturális alapok és a HEFOP. Strukturális Alapok Európa regionális politikája a pénzügyi szolidaritáson alapul. A Strukturális Alapok, az EU regionális.
Az EGT és Norvég Alapok jelenlegi időszaka. 2 Az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok (FM) es időszaka Támogatási összeg: mintegy 153.
A magyarországi K+F politika
Tempus Közalapítvány Balla Ágnes április 23.
A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLET TERVEI 2008
Erdély2020 Fejlesztési Terv
Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő
Az EURES reformja Kalmár András EURES osztály Nemzeti Munkaügyi Hivatal Május 16. Tata.
Erdély2020 Fejlesztési Terv Az EU költségvetési időszakának vezető irányvonalai Winkler Gyula európai parlamenti képviselő Kolozsvár, 2012.
Európai Uniós ismeretek
A foglalkoztatáspolitika jövője az Európai Unióban
Korai iskolaelhagyás és társadalmi következményei
A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése
A tudásalapú gazdaság és társadalom: helyzetkép és kihívások Dr
Rigó Csaba Balázs A Közbeszerzési Hatóság tevékenysége
Előadás másolata:

Az Európa 2020 stratégia dióhéjban ALFÖLDI Katalin, EU szakértő

Az EU2020 stratégia – „történeti áttekintés” Mi is az az EU2020 stratégia? – keretek és prioritások Hogyan működik az EU2020 stratégia? – az elmélet a gyakorlatban Az EU2020 stratégia oktatáspolitikai vetülete – Mozgásban az ifjúság

„Történeti áttekintés” november 24.: Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított az „EU 2020” stratégiáról december : Az Európai Tanács ülésén a tagállamok felülvizsgálják az „EU 2020” stratégia prioritásait, hangot adva aggodalmuknak a rosszabbodó munkanélküliségi helyzet miatt január 15: A konzultációs határidő lejártával a Bizottság 1500 hozzászólást kap kézhez. Az egyik kiemelt probléma az „EU 2020” stratégia politikai elszámoltathatóságának kérdése február-március: Az Európai Tanács ülésén a tagállamok elfogadják az „Európa 2020”-ra átkeresztelt terv céljait, de visszautasítják, hogy a nem teljesítő tagállamokra szankciókat vezessenek be, ezt követően a Bizottság új javaslatának a főbb irányait a Tanács is elfogadja március 3: Az Európai Bizottság megjelenteti végleges javaslatát EU2020 stratégia címmel 2010 március 25-26: az Európai Tanács ülése áttekinti a stratégia általános irányait és a Bizottság által javasolt fő célszámokat

2010. június 17: A nemzeti kormányok jóváhagyják az „Európa 2020” vezérelveit és országspecifikus céljait szeptember: A Bizottság bemutatja az első két zászlóshajó kezdeményezést, Digitális menetrend (Digital Agenda) és a Mozgásban az ifjúság (Youth on the Move) címen október: A Bizottság bemutatja a következő zászlóshajó kezdeményezéseket, az Innovatív Uniót (Innovation Union) és az integrált iparpolitikát november 12: A tagállamoknak el kell készíteniük a Nemzeti Reformprogramjuk első változatát elindul az első európai félév január: A Bizottság kiküldi a tagállamoknak a növekedési kérdőívét április: A tagállamok véglegesítik Nemzeti Reformprogramjukat és stabilitási és növekedési programjaikat június: A Bizottság értékeli az országok programjait és javaslatokat tesz, amelyek sorsáról a Tanács dönt.

Lisszabon – EU2020 stratégiától stratégiáig Tartalom: – Az új stratégia kevesebb, konkrétabban megfogalmazott célkitűzést tartalmaz – Hangsúly eltolódás/ megerősítés a tudástermelés, tudáshasználat irányába – Az új célok egymással összefüggenek, kölcsönösen támogatják egymást – Nem változott, hogy a kijelölt célok nem az egyes tagállamokra vonatkoznak, hanem az EU egészére Működési mechanizmus: – Megvalósítás szorosabb koordinálása, megerősített ellenőrzés, Európai félév – Politikai támogatottság, tagállami elkötelezettség

Európa 2020 Új környezet: gazdasági válság, gazdasági- társadalmi változások, kihívások 3 mindent átívelő prioritás – „okos” növekedés: a tudásra és innovációra építő gazdasági növekedés – „fenntartható” növekedés: a nyersanyagokat hatékonyabban felhasználó, zöld, versenyképes gazdaság – „befogadó” növekedés: társadalmi és területi kohéziót eredményező, magas foglalkoztatású gazdaság

5 fő indikátor a korai iskolaelhagyók arányának 15-ről 10 százalékra csökkentése és a diplomások arányának 40%-ra növelése Hangsúly: az oktatás, mint a munkához jutás nélkülözhetetlen eszköze; a éves korosztály foglalkoztatási rátájának 69-ről 75%- ra emelése; a kutatási-fejlesztési kiadások GDP-arányos 3%-os szintre emelése; az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20%-os csökkentése, a megújuló energia-arányának 20%-s növelése; 20 millióval csökkenteni a szegénységi küszöb alatt élő európai polgárok számát

Európa 2020 hét zászlóshajó kezdeményezés OKOS NövekedésFENNTARTHATÓ Növekedés BEFOGADÓ Növekedés Innovatív Unió „Innovatív Unió” Klímaváltozás, energia és mobilitás „Erőforrás-hatékony Európa” Foglalkoztatás „Új készségek és munkahelyek menetrendje” Oktatás „Mozgásban az ifjúság” Digitális társadalom „Digitális menetrend” Versenyképesség „Iparpolitika a globalizáció korában” Szegénység elleni küzdelem „Európai platform a szegénység ellen”

European Semester in steady state Council of Ministers European Commission European Parliament European Council Annual economic summit JanuaryMarchApril February MayJuneJuly Adoption of National Reform Programmes (NRPs) & Stability and Convergence Programmes (SCPs) Autumn: Peer review at EU level Autumn: Decisions at national level Debate & orientations Endorsement of guidance Finalisation & adoption of guidance Member States Annual Growth Survey Proposals for policy guidance (invitations / recommendations) Debate & orientations Spring forecast

Mozgásban az ifjúság Erősíteni a Bizottság hallgatói mobilitási, egyetemi és kutatói programjait, és jobban összekapcsolni azokat a nemzeti programokkal és erőforrásokkal; A felsőoktatás modernizációjának felgyorsítása (tantervek, irányítás és finanszírozás); Megtalálni a vállalkozások támogatásának módjait a mobilitási programokon keresztül a fiatal szakemberek számára; Támogatni a nem-formális és informális tanulás elismerését; Új ifjúsági politikák indítása a tanonckodás, a szakmai gyakorlatok és más munkatapasztalatok ösztönzésére

Modern oktatási és képzési rendszerek kialakítása Európai Bizottság javaslata tanácsi ajánlások elfogadására a korai iskola elhagyásról – várhatóan az Oktatási Tanács 2011 májusi kerül elfogadásra Magas szintű szakértői testület felállítása a tagállami tapasztalatok beazonosítására Szakképzés vonzóbbá tétele Minőségi keretrendszer-javaslat a gyakornoki rendszer számára Európai Bizottság javaslata tanácsi ajánlások elfogadására a formális és nem-formális tanulás elismerése érdekében

A felsőoktatás modernizációjának felgyorsítása Az Európai Bizottság közlemény kiadását tervezi az idei évben, amely a felsőoktatás modernizációjának megerősített menetrendjét tartalmazza majd Felsőoktatási teljesítmény és eredmények összehasonlító elemzése Európai Innovációs és Technológiai Intézet többéves Stratégiai Innovációs Menetrendje (2011)

Pénzügyi támogatás Életfogytig tartó tanulás program (az Erasmus, Leonardo da Vinci, Comenius and Grundtvig programokat is ideértve), Youth in Action, Erasmus Mundus, Tempus and Marie Curie Actions Európai Innovációs és Technológiai Intézet Önkormányzatok, civil társadalom, üzleti vállalkozások, stb. Európai Szociális Alap (ESzA)

Nyilvános konzultációk Európai Bizottság új politikai kezdeményezésen kezd dolgozni/ egy meglévő szabályozást kíván módosítani, általában nyilvános konzultációt kezdeményez a kérdésben. A konzultáció elektronikus formában zajlik. tm Ahol a jelenleg zajló, már lezárt konzultációk téma és időrendben kereshetőek. tm Az Európai Bizottság Oktatási Főigazgatósága által indított konzultációk az alábbi linken érhetőek el (angol nyelvű oldal) x_en.html

EU2020 stratégia konzultációja Európai szint A Bizottság 2009 végén (2009. november január 15.) indított nyilvános konzultációt az EU 2020 stratégia megvitatására, melynek eredményei elérhetőek: – report-hu.pdf report-hu.pdf – /Your%20Voice%20Key%20Findings/Key%20Findings%20Yo ur%20Voice%20on%20Europe%202020%20HU.pdf /Your%20Voice%20Key%20Findings/Key%20Findings%20Yo ur%20Voice%20on%20Europe%202020%20HU.pdf – 08.en10.pdf 08.en10.pdf

Nemzeti szint az EU2020 stratégia végrehajtásáról szóló Nemzeti Intézkedési Tervről – Előzetes Nemzeti Reform program – 2010 okt. 22, a tervet KORM 2010 novemberben küldi meg az Európai Bizottságnak Europa_2020_Nemzeti_Intezkedesi_Terv.doc#_Toc Europa_2020_Nemzeti_Intezkedesi_Terv.doc#_Toc – Nemzeti Intézkedési Terv – 2011 január – március Általános, tematikus konzultáció (konferenciák) összesen 32 szervezet válaszolt

Köszönöm a figyelmet!