Környezettudomány mesterszak (MSc) Analitikai, Környezettudományi és Limnológiai Intézet Pannon Egyetem, Mérnöki Kar.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Alapképzések a Debreceni Egyetem Informatikai Karán
Advertisements

A filozófia helye a középiskolai oktatásban
Természettudományi kkk-k Erostyák J. (PTE) – Kiss F. (NYF) – Mezősi G. (SZTE) – Varga Zs. (SZTE)
Mérnökképzés a XXI. század elején Jobbágy Ákos oktatási igazgató BME.
375 éves az Egyetem „A természettudományos oktatás és kutatás jelene és jövője” Környezetünk jelene és jövője március 25.
A bolognai folyamat – Párizs: Sorbonne-i Nyilatkozat Franciaország, Egyesült Királyság, Olaszország, Németország  hallgatói és oktatói mobilitás.
Kalmár László  Informatikai Tanszékcsoport, Főépület 2000-nél több informatikus hallgató.
Vegyész és kémiatanár mesterképzések
Környezettudományi MSc A Szegedi Tudományegyetemen.
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KÉPZÉSEI A képzések szakmai felelőse: a Környezettudományi Intézet Fő feladata a tudomány területek közötti.
Molekuláris Bionika.
Kémia Alapszak „Vegyülj Velünk !”.
Anyagmérnöki Alapszak
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézet
Rejtő Sándor Könnyűipari Mérnöki Főiskolai Kar
Radnainé Gyöngyös Zsuzsanna egyetemi docens tanszékvezető
2009 Mit kell tudnom a tudományos diákköri munkáról? a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Karán.
Gyógyszerügyi szervezéstan február 3. Dr. Zelkó Romána.
Biomérnök alapszak (BSc)
Környezettan alapszak (BSc)
FRANCIA NYELV, IRODALOM ÉS KULTÚRA MESTERKÉPZÉSI SZAK.
Szakirány választás április Pénzügy és számvitel szak Választható szakirányok Pénzügy szakirány Számvitel szakirány.
Környezetvédelmi képzés vegyipari alapozással
A dráma- és színházismeret-tanár képzési és kimeneti követelményei
Szakirányú továbbképzési szak /szakmérnöki képzés/
Biológus Tanszékcsoport
P E D A G Ó G I A I K A R. Alapképzési (BA) s z a k o k Nappali tagozat SzakKöltségtérítésKépzési idő (félév) Andragógia Ft6 Gyógypedagógia 110.
Zentai László, tanszékvezető TTK Nyílt nap, I. 27. Földtudományi alapszak - térképész szakirány A térképész.
Filozófia Intézet Jelentkezhetnek BA vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkező Bölcsészek Társadalomtudósok Pszichológusok T ermészettudósok, matematikusok.
AGRÁRMÉRNÖKI SZAK (MSc.) NYME Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar
Kétciklusú képzés a műszaki felsőoktatásban Jobbágy Ákos Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, BME.
Az ELTE-TTK BSc szakjai, szakirányai, tervezett mesterszakok
1 Miskolci Egyetem. 2 Matematikai Intézet – Analízis Tsz., Számítástechnika Tsz., Számítóközpont – Analízis Tsz., Alkalmazott Matematikai.
DE BTK Neveléstudományok Intézete Neveléstudományi MA.
Felzárkóztatás, tehetséggondozás
Dr. Tóth Anikó PhD Kőolaj és Földgáz Intézet Geotermikus mérnöktovábbképzés a Miskolci Egyetemen MMK Geotermikus Szakmai Szimpózium Miskolc, május.
Az egyetem létrehozásának célja
Mesterképzés Vállalkozásfejlesztés szak NYÍLT NAP
Bolognai Folyamat a az európai és a hazai mérnökképzésben Jobbágy Ákos BME november 17.
A Bologna-folyamat második ciklusa Gaál Zoltán, Molnár Károly, Sima Dezső FFK, dec. 2-3.
ELTE informatikus vegyész szak
Környezetmérnöki szak
Környezettudomány MSc – Meteorológus MSc
1 Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Tanszékcsoport Vegyész szak.
1 Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Tanszékcsoport Nyílt nap január 23. Kémiatanári szak.
SZTE Egyetemi Tavasz TÁJÉKOZTATÓ A KÉTCIKLUSÚ KÉPZÉSRŐL Dr. Szendrei Mária Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete.
A környezettudományi képzés az ELTE-n, együttműködési lehetőségek
A Magyar Nemzeti Bank új gondolkodásmódja és programja Veszprém Dr. Ferkelt Balázs főosztályvezető, MNB, Oktatási Igazgatóság március 17.
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához - Csongrád megye Szeged, Dr. Makra Zsolt.
PANNON EGYETEM MÉRNÖKI KAR Bemutatkozik a Mérnöki Kar szeptember 2. Mérnöki Kar Minőség és Elismertség.
Gépészmérnöki és Informatikai Kar rt itt a helye! Korszerű és innovatív mérnökképzés! „Hallgatóvá fogadom”
A képzés szeptemberében indul!
Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Közösségi művelődés tanára Osztatlan mesterképzés
Korszerű és innovatív mérnökképzés!
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához - Csongrád megye Szeged, Dr. Makra Zsolt.
PANNON EGYETEM KÉMIA ALAPSZAK.
Miért szükségszerű a változás a természettudományok oktatásában?
PANNON EGYETEM VEGYÉSZ MESTERSZAK.
DE BTK Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Szervezeti Felépítése
Környezettudomány MSc – Meteorológus MSc
Köszöntünk mindenkit a Nyíregyházi Egyetem Nyílt Napján!
Agrár- és Gazdaságtudományi Kar
Élelmiszertudományi Kar
Köszöntünk mindenkit a Nyíregyházi Egyetem Nyílt Napján!
Tájékoztató a fordító és tolmács mesterszakról
Nyíregyházi Egyetem, Műszaki és Agrártudományi Intézet 44
BME VBK tájékoztató 1.
Előadás másolata:

Környezettudomány mesterszak (MSc) Analitikai, Környezettudományi és Limnológiai Intézet Pannon Egyetem, Mérnöki Kar

A szak megnevezése: Környezettudomány mesterszak Az oklevélben szereplő szakképzettség megjelölése: okleveles környezetkutató A képzési idő: 4 félév 4 félév Általános információ

Cél Kutatók képzése akik az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatásait a természettudományok egyes ágainak ismeretanyagát és kutatási eszköztárát alkalmazva önállóan vizsgálni és értékelni tudják.

Szakirányok levegőkörnyezet Az egész világon értékesíthető tudást nyújt, hiszen az éghajlatváltozással és ennek regionális hatásaival kapcsolatos kutatás a következő évtizedek kiemelten fontos feladata lesz. A szakirányon végzők alkalmasak a légkört alkotó gázok és aeroszol részecskék mintavételének és elemzésének megtervezésére és kivitelezésére, illetve az eredmények tudományos értékelésére. Az egész világon értékesíthető tudást nyújt, hiszen az éghajlatváltozással és ennek regionális hatásaival kapcsolatos kutatás a következő évtizedek kiemelten fontos feladata lesz. A szakirányon végzők alkalmasak a légkört alkotó gázok és aeroszol részecskék mintavételének és elemzésének megtervezésére és kivitelezésére, illetve az eredmények tudományos értékelésére.limnológia A szárazföldi felszíni vizek tulajdonságainak biológiai, kémiai, ökológiai és földtudományi aspektusait oktatjuk. A szakirányon végzők alkalmasak a vizekkel kapcsolatos megfigyelési és kísérletes kutatások tervezésére, végrehajtására, a kapott adatok tudományos elemzésére, azaz alap- és alkalmazott kutatói és környezetvédelmi feladatok ellátására. A szárazföldi felszíni vizek tulajdonságainak biológiai, kémiai, ökológiai és földtudományi aspektusait oktatjuk. A szakirányon végzők alkalmasak a vizekkel kapcsolatos megfigyelési és kísérletes kutatások tervezésére, végrehajtására, a kapott adatok tudományos elemzésére, azaz alap- és alkalmazott kutatói és környezetvédelmi feladatok ellátására.

A képzés jellegzetességei Alapozás (1. félév) alkalmazott matematikai, biológiai, kémiai és földtudományi tárgyak; a tudományos kommunikációs készség fejlesztése és szakdolgozati témaválasztás Szakmai törzsanyag (1-3. félév) anyagvizsgálati ismereteket és gyakorlatot nyújtó tárgyak nyári terepgyakorlat Szakirányok (2-4. félév) levegőkörnyezeti illetve limnológiai szakismeretek választott témavezető irányítása mellett nagy óraszámban végzett önálló kutatómunka tudományos diákköri (TDK) munka és a szakon oktató tanszékek közösségi életében való aktív részvétel

A szak tárgyai Alapozó és törzstárgyakKredit Környezeti adatok feldolgozása4 Biogeokémiai körfolyamatok2 Alkalmazott ökológia3 Vízkémia3 Geokémia3 Evolúcióbiológia2 Ökológia élettani és biokémiai alapjai3 Kémiai környezetvizsgáló módszerek8 Mikroszkópos anyagvizsgálati módszerek 2 Környezeti modellek3 Tudományos kommunikáció4 Bevezetés a környezettudományi kutatásba 4 Terepgyakorlat6 Levegőkörnyezet szakirányKredit Levegőkémia4 Fizikai meteorológia3 A globális éghajlatváltozás okai és következményei 3 Levegőtisztaság-védelem3 Választható tematikájú szaklabor I.8 Választható tematikájú szaklabor II.16 Szabadon választható6 Diplomamunka30 Limnológia szakirányKredit Limnoökológia8 Vízi ökotoxikológia2 Ökofiziológia és kísérlettervezés3 Választható tematikájú szaklabor I.8 Választható tematikájú szaklabor II.16 Szabadon választható6 Diplomamunka30

Elhelyezkedési lehetőségek A levegőkörnyezet szakirányon végzők a levegővizsgálattal foglalkozó országos vagy regionális intézetekben és hivatalokban, továbbá a lokális levegőtisztaság-védelemben érdekelt vállalkozásoknál, a limnológia szakirányon végzettek kutatóintézetekben, vízvizsgálattal foglalkozó környezetvédelmi laboratóriumokban és hivatalokban helyezkedhetnek el. Továbbtanulási lehetőség mindkét szakirányról a Pannon Egyetem vagy más hazai vagy külföldi intézmény doktori iskolájában.

A szakra várjuk, ha Ön... természettudományos vagy műszaki alapképzettséget szerzett tudományos alapossággal szeretné megismerni a levegő- vagy vízi környezetet és a civilizáció ezekre gyakorolt hatásait felelősséget érez az emberiség jövőjéért és részt szeretne venni a környezeti problémák megoldásában úgy érzi, képes kitartó és elkötelezett tudományos kutatómunkát végezni

Elérhetőségeink Föld-és Környezettudományi Intézeti Tanszék 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. „I” épület V. emelet Dr. Pósfai Mihály, szakvezető tel: Csányi-Tornyos Eszter, szakfelelős tel: Siki Antalné, előadó Oktatásszervezési Igazgatóság tel: