A Grassroots fogalma, területei Őze Tibor Grassroots Menedzser.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
TÁMOP A/ projekt: Intézményi együttműködés, pedagógiai módszertani megújulás – pedagógiai szemléletváltás a sajátos nevelési igényű.
Advertisements

Beszámoló a SIOSZ eddigi tevékenységéről Összeállította: Fuhrmann Géza.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
„Csellengő fiatalok” komplex bűnmegelőzési projekt
Többnapos „sportfesztivál” a magyarországi illetve határon túli felsőoktatási intézmények hallgatói számára a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft.
Új pályán! MKOSZ-STRATÉGIA.
OTP-MOL BOZSIK – PROGRAM Tehetségkutató és Foglalkoztató program
MAGYAR LÁBTENISZ SZÖVETSÉGI VERSENYEK  Magyar Lábtenisz Szövetség.
Magyar Kerékpárosklub Hungarian Cyclists’ Club (HCC)‏ László János, elnök.
MRGSZ Stratégiai terv Verzió: 2. RC2. JÖVŐKÉP Aktuális MRGSZ cél: Láthatóvá tenni a a rögbit Magyarországon és a Magyar rögbit Európában!
Elnökségi beszámoló 2009 Lányi András. Tartalom - Triatlon, mint lehetőség - Elnökségi tevékenység - Eredmények - Tervek 2010.
Alapfokú játékvezetői tanfolyam megnyitó
EDZŐKÉPZÉS EDZŐ TOVÁBBKÉPZÉS
fejlesztések a magyar labdarúgásban – fókuszban az amatőr labdarúgás –
Ifjúsági és szabadidős programok Legyen az esély egyenlő- esélyteremtés a Sásdi kistérségben.
Ifjúsági és szabadidős programok Legyen az esély egyenlő- esélyteremtés a Sásdi kistérségben
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
„20 éves a HSZOSZ Országos HR szakmai klubhálózata, avagy az új gondolatok vonzzák az új nemzedéket – Szegedi Klub” Készült a ICF Magyar Tagozata, a Humán.
CIVILEK és ÖNKORMÁNYZATOK
EDZŐKÉPZÉS A MŰKÖDÉS Bob Browaeys , 17: :00.
UEFA STUDY GROUP OCT 2008 A BELGA LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG TECHNIKAI OSZTÁLYA A MŰKÖDÉS Michel Sablon , 17: :15.
UEFA STUDY GROUP OCT 2008 UTÁNPÓTLÁS AKADÉMIAI IGAZGATÓ (DYA) ELMÉLET Marc Van Geersom , 10: :10.
MAGYAR GYERMEKLABDARÚGÓ SZÖVETSÉG
évi adatok labdarúgó csapatok száma versenyengedélyes labdarúgók száma amatőr sportszervezetek száma.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Több nemzetre kiterjedő programok lehetősége GRUNDTVIG Pécs, január 27. Szellő János osztályvezető.
1 1 NUSI-UPI, Sport XXI. Program Triatlon sportág 3 éve a programban ( ) Sportági keretösszeg: 25m Ft/év.
Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége (FMSZ)
TERÜLETI PAKTUM. A PAKTUM BEMUTATÁSA szeptember 25-én aláírták a Területi Foglalkoztatási és a Társadalmi Integráció a Központi Régióban Paktumot.
"Új látásmód" érzékenység, innováció és közös tanulás a látássérült emberek munkaerő-piaci re/integrációjáért TAMOP /
Együttműködési lehetőségek a kompetencia alapú oktatás elterjesztése érdekében Tuza Tibor Balogh Tibor.
Önkéntesség az Észak-Magyarországi Régióban. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) története A Demokratikus Ifjúságért Alapítványt 1999-ben hozta.
Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és AMI
Felzárkóztatás, tehetséggondozás
A TDK-rendszerének minőségbiztosítása
Sportkoncepció és szervezeti megvalósítása a Debreceni Egyetemen
A MAGYAR ORSZÁGOS KORCSOLYÁZÓ SZÖVETSÉG ÉS AZ EGYETEMI SPORT.
Fogyatékkal élők szabadidős és sport tevékenységei mint erőforrások a települések életében SZABÓ LÁSZLÓ ELNÖK.
TÁMOP / A mindennapos testnevelés részét képező mozgásprogramok tapasztalatai.
FEJÉR MEGYEI NŐI ÉS LEGEA ÖREGFIÚK BAJNOKSÁG INTEGRÁLÁSA AZ MLSZ VERSENYRENDSZERÉBE
„Csellengő fiatalok” az ifjúságpolitika komplexitása Pécs, március 23.
MESZ Utánpótlás Bizottságának évi beszámolója Készítette: Nagy Gábor Bizottság vezetője.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM. 2 A Fiatalok Lendületben Program számokban Az Európai Bizottság programja Időtartam: Költségvetés:
Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság Döntők.
ELEKTRONIKUS ADATFELDOLGOZÁS, ADMINISZTRÁCIÓ Az MLSZ ügyviteli rendszerének bemutatása, a regisztráció folyamata.
Az „Életet az éveknek” Országos Szövetség munkája, hatása a hazai időspolitikára: aktív időskor Budapest, április 23. Hegyesiné Orsós Éva Hegyesiné.
TÁMOP A-14/ „Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú.
Az UNESCO Asszociált Iskolák Mintaiskolájaként végzett jó gyakorlatok.
„Gondoljunk a jövőre” Szakmai nap előadó: Magyar Mariann projektmenedzser Regionális Szociális Forrásközpont Kht. Szombathely június 22.
TAVASZI ÉVADNYITÓ ÉRTEKEZLET
PFLA Regionális Utánpótlás Központ
Zöld óvodák és Ökoiskolák a köznevelési intézményekben
A mennyiségből a minőségbe – az MKOSZ stratégiai terve
A DANONE és az MLSZ együttműködésében
UEFA Grassroots Fesztiválok szervezése
Mérés-értékelési gyakorlatok tanulmányozása az európai szakképzésben
Back to Nature Egy kísérleti, természet-közeli, innovatív pedagógia kifejlesztése általános iskolák számára.
PSV AKADÉMIA 2007/2008.
Veszprém Megyei Tájfutó Szövetség Közgyűlés, január 28
UEFA Grassroots Tornák szervezése
Szociális terület képzési rendszerének tervezett módosításai
Szponzorációs lehetőségek
Kulcsár Norbert, Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület
LEADER pályázati lehetőségek az Innovatív Dél-Zala Helyi Akciócsoport területén önkormányzati szféra számára Kulcsár Norbert, Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
Tájékoztató a Győri tanoda-klubról a toborzó önkéntes munkára s 2018
Együtt a változásokért
Különleges fejezetek a magyarországi zsidó sport történelméből
A Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots „Önkéntes Szervező” workshop órarend 1. nap Időtartam 2.nap 8:00-9:00 A labdarúgás nemzetközi irányító szervei.
Előadás másolata:

A Grassroots fogalma, területei Őze Tibor Grassroots Menedzser

A Grassroots fogalma „Minden olyan labdarúgó tevékenység, amely nem hivatásszerű és nem válogatott.” FUN FOOTBALL COMMITEE. Vezetője: Rinus Michels Első UEFA konferencia. Helyszín: Nyon (Svájc) Fun Football Conference Az UEFA a Grassroots-t a labdarúgás kulcsterületévé nyílvánítja. Cél: Szélesíteni a labdarúgás tömegbázisát! Grassroots Alapokirat létrehozása Az európai nemzeti labdarúgó szövetségek Grassroots programjának kritériumrendszere, értékelési szisztémája.

A labdarúgás területei Klub/ Válogatott csapatok Elit Ifjúsági Futball Akadémiák/ Utánpótlás Nemzeti Válogatottak Grassroots Futball GyermekIfjúsági Amatőr Öregfiúk Veterán Női labdarúgás, Futsal, Strandlabdarúgás, Fogyatékkal élők futballja Hivatásos Labdarúgás

Az UEFA szerepe a Grassrootsban Támogatja a nemzeti labdarúgó szövetségek Grassroots programjait. 1. Irányelveket ad 2. Elméleti – Gyakorlati oktatást szervez Grassroots konferenciák: minden tagállam részére Grassroots műhelyek (workshop): a hasonló adottságú országok részére Study Group Scheme Program: 3 látogató ország tanulmányozza a vendéglátó ország Grassroots programját 3. Finanszíroz Grassroots alapokirathoz való csatlakozáskor Grassroots eseményekre promóciós anyagok biztosítása 4. Motivál 5. Ellenőriz, értékel: Csillagszisztéma

UEFA Study Group Scheme Tanulmányutak Európában Szolidaritás „A résztvevő országok számára olyan programok megtekintésének biztosítása, amelyek sportszakmai szempontból és területileg hasonlatosak saját országukhoz.” - Michel Platini A cél Megkönnyíteni, tökéletesíteni a szakmai tapasztalatcserét. Az edzők oktatása Utánpótlás (ifjúsági) edzők Grassroots vezetők Edző képzők Női labdarúgás edzői Ösztönözni a fejlesztési munkát től átszervezés: 6 ország 4 fős küldöttség – téma: az új Grassroots Charta

Az UEFA szerepe a Grassrootsban Motiváció (díjak évente): Legjobb Grassroots Projekt Legjobb Grassroots Klub Legjobb Grassroots Vezető Ugrai Csilla 3. hely (2012)

Az UEFA szerepe a Grassrootsban UEFA Legjobb Grassroots Projekt díj hely Gyermekotthonokban élők Országos Labdarúgó Programja

Az UEFA ajánlott Grassroots programjai 1. UEFA Grassroots Nap – június 6. - Berlin A Grassroots Labdarúgás ünnepe Web kampány, amely 100 nappal a Grassroots Nap előtt indul az UEFA weblapján Minél több Grassroots esemény Európában erre a napra, illetve a Döntő Hetére – (június 6. – Berlin: BL döntő) 2. Nyári Grassroots Tábor 2010-ig 7 alkalommal központi tábor Az MLSZ háromszor nyerte el a Legértékesebb Grassroots Futballesemény Díjat (2006 – Zánka; 2007, 2008 – Tiszaújváros) 2011 óta Szünidei Táborok program

A Grassroots kapcsolata a hivatásos labdarúgással A Grassroots a hivatásos futball bázisa, tehát utóbbi nem létezhet a Grassroots nélkül. Sportolók, Szponzorok, Sportvezetők döntő hányada részt vett (vesz) a Grassrootban. Sportadások nézettségének kétharmada labdarúgó közvetítés (Német adat). Hivatásos klubok és a Grassroots kapcsolata: Iskolákkal, szurkolói ankétok, edzéslátogatások, ingyenjegyek, ajándéklabdák, mérkőzéseken a játékoskat kísérő gyerekek

Kapcsolat az iskolákkal, Grassroots klubokkal

Egy életre szóló élmény a gyermekeknek…

Az UEFA Grassroots értékelési rendszere től Bronz Kategória Ezüst Kategória Arany kategória

A Csillag Rendszer Irányelvei Kinek készült a Csillag Rendszer? Azoknak a szövetségeknek, melyek csatlakoztak az UEFA Grassroots Charta programjához (egy csillag- tagság) Miért? Mi a célja a Csillag Rendszernek? Ez egy támogatási eszköz, mely arra ösztönzi a szövetségeket, hogy a Grassroots programjaikra nagyobb hangsúlyt fektessenek. Elismerése és jutalmazása azoknak a szövetségeknek, melyek átfogó Grassroots Programot hoztak létre.

Charta-hoz csatlakozás szigorú minimális feltételei Grassroots struktúra (Grassroots menedzser és Grassroots Ad hoc Bizottság) Nemzeti Szövetség Grassroots Filozófiája Játékos és Vezető Program Magyarország csatlakozása a Chartahoz: november 28. Csatlakozás ratifikálása: március 24. – Tel Aviv Második csillag megszerzése: december Bilbao

Megújított Grassroots Charta től megújult a Grassroots Charta Bemutatása: a megújított Study Group Scheme keretein belül. Két év alatt négy tanulmányút, szövetségenként 4-4 fővel. Területek: Grassroots, Női Labdarúgás, Edzőképzés, IT (Az elitképzés helyére az IT került.) Három évenként Workshop, először 2016-ban.

Megújított Grassroots Charta Alapelvek: - Növekedés - Megtartás - Oktatás - Fair Play - Struktúra: - Grassroots Stratégia - Program - Informatikai Rendszer - Grassroots Menedzser és Bizottság

Kötelező Grassroots Fair Play Program - RESPECT I. OTP Bank Bozsik Intézményi Program keretén belül: - Követendő fair play magatartás ismertetése szülők részére. - Résztvevő játékosok fair play magatartásának szabályai. (Minden résztvevő kap egy könyvjelzőt). - Grassroots Edzők Fair Play magatartása – szórólapon.

Kötelező Grassroots Fair Play Program - RESPECT II. Gyermekotthonokban élők tornasorozatán; értelmileg akadályozattok programjában és a hajléktalanok versenyein: - A torna megnyitóján felolvasás a játékosok és kísérők követendő fair play magatartásáról. - Bemutató mérkőzés: a Grassroots Fair Play szellemében. - Díjazás: a torna Fair Play csapata és játékosa

Női labdarúgás Futsal Strandlabdarúgás Fogyatékkal élők labdarúgása A magyar labdarúgás felépítése

Grassroots Hálózat UEFA Grassroots Charta MLSZ Stratégia MLSZ Grassroots Cselekvési tervek MLSZ Grassroots Költségvetés OTP Bank Bozsik Intézményi Program 5-14 éves gyermekek Grassroots Vezetők & Játékosok Program Önkéntesek Szünidei táborok Grassroots Szocális Programok Hajléktalanok Állami gondozottak Látássérültek Értelmi fogyatékkal élők Tanulásban akadályozottak Hallássérültek Grassroots Amatőr Programok Coca-Cola CUP Egyetemi Program Veterán Program A Magyar Labdarúgó Szövetség évi Grassroots Programja

A gyermek és utánpótlás Grassroots labdarúgás struktúrája OTP Bank Bozsik Program 6-14 éves gyermekek Fair Play Cup éves fiatalok Egyetemi Program éves hallgatók

Gyermeklabdarúgás (5-14 éves gyermekek) MLSZ Bozsik Egyesületi Program 1119 egyesület 4 fesztivál/ fél év 6 torna/fél év 1068 edző regisztrált játékos MLSZ Bozsik Intézményi Program 2252 intézmény (1300 óvoda) Sulibajnokságok 4 torna, fesztivál/ év regisztrált játékos OTP BANK BOZSIK Program 20 megye 214 körzet Összesen: gyermek 107 alközpont

Középiskolák- Fair Play Cup Kispályás labdarúgó program középiskolás csapatok részére országszerte éves fiatalok, fiúk-lányok MLSZ finanszírozás 2014/2015szezon: középiskola csapat (max. 12 játékos/csapat) regisztrált játékos (2615 lány!) Terv: 2015/2016-ra megközelítőleg résztvevő

Egyetemi Labdarúgás – Campus Liga Résztvevők: 16 Egyetem és Főiskola országszerte Főbb adatok: 16 helyszín országosan +300 játékos helyszínenként Legjobb gyakorlat: Debrecen & Szeged (több mint 1000 játékos) Összesen: mintegy 3500 játékos

Szociális Program – Fogyatékkal élők labdarúgása 6 terület a Szociális Programon belül: Hajléktalanok Állami gondozottak Látássérültek Értelmi fogyatékkal élők Tanulásban akadályozottak Hallássérültek 6 partner szervezet minden területhez kapcsolódóan: Oltalom Sportegyesület Egészséges életmódért Hit- és Sport Alapítvány Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (‚LÁSS’) Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidőport Szövetsége (FODISZ) Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége (MHLSZ)

Szociális Program – Fogyatékkal élők labdarúgása Számadatok Hajléktalanok: 127 játékos Állami gondozottak: 1374 játékos Látássérültek: 150 játékos Értelmi fogyatékkal élők: 598 játékos Tanulásban akadályozottak: 1096 játékos Hallássérültek: 460 játékos Összesen: 3805 játékos

Veterán labdarúgás Megyei és városi bajnokságok és kupák Bajnokságok Regisztrált csapatok Regisztrált játékosok 35 – 45 évesek 45 – 58 évesek 60 éven felüliek országos tornasorozata MLSZ-OVLSE együttműködés

Az MLSZ Grassroots Játékos Programja – Nyári táborok Országszerte labdarúgó táborok a nyári szünetben éves gyermekek számára 2012: 67 tábor, 2083 gyermek 2013: 98 tábor, 2767 gyermek 2014: 146 tábor, 76 sportszervezet, 3430 gyermek

Infrastruktúra fejlesztés MLSZ projektek: Multifunkciós kispályák az iskolákban, óvodákban. Műfüves pályák az egyesületeknél : országszerte mintegy 300 pálya épült fel (109 iskolákban)!

Pro A B C Speciális Képzés Alapprogram Speciális Képzés Elite Youth A Kapus/Erőnléti edző AZ MLSZ Grassroots Vezető Programja összhangban az UEFA Edzőképzési Konvenció Struktúrjával UEFA Grassroots Charta Egyezmény Grassroots Önkéntes Szervező Workshop Alapfokú amatőr sportvezető képzés

A Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots „Önkéntes Szervező” workshop Lebonyolításuk a Grassroots Charta-hoz való csatlakozás feltétele. 2009: kísérleti (pilot) önkéntes tanfolyamok: 20 fő végzett 2010:  önkéntes workshop: 12 fő végzett  Képzők képzése (pilot): 10 fő végzett  Különbözeti (pilot) tanfolyamok (MLSZ ‚D’ – UEFA ‚C’ átképzés, 12 órás tanfolyam): 136 fő végzett 2011:  Képzők képzése: 12 fő novembertől január 1-ig : 1596 fő végzett

A Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots „Önkéntes Szervező” workshop

Célja: olyan önkéntesek képzése, akik a Grassroots programok területén és elsősorban a Grassroots klubokban önkéntes tevékenységet folytatnak. Célcsoportok:  Felsőoktatási intézmények hallgatói, akik a jövő generációjának tudatformálói  Grassroots kluboknál dolgozó önkéntesek, akik a forráshiánnyal működő amatőr klubok munkáját segítik

A Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots „Önkéntes Szervező” workshop

A Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots „Önkéntes Szervező” workshop tematika Időtartam 1. nap Időtartam 2.nap 120 perc A Grassroots szerepe, területei, fogalma 60 perc A labdarúgás nemzetközi és hazai irányító szervei 60 perc Fair Play 60 perc Vezetéselmélet 60 perc Gyermekvédelem 60 perc A fogyatékkal élők labdarúgása 60 perc TAO és elektronikus adminisztráció bemutatása 60 perc Az elsősegélynyújtás alapjai 60 perc Grassroots Klubok felépítése 60 perc Női labdarúgás Magyarországon 60 perc Fesztivál szervezés (elmélet) 60 perc Tornaszervezés (elmélet) 60 perc Fesztivál szervezés (gyakorlat) 60 perc Tornaszervezés (gyakorlat) 60 perc Záróteszt

Köszönöm a figyelmet!