A szakképzést érintő változások az élelmiszeripar területén Budapest, 2012. november 28. MAGYAR AGRÁRKAMARA 1.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
STRATKOM Kft ÖSSZEFOGLALÓ A SZAKKÉPZÉS IRÁNYAIRÓL ÉS ARÁNYAIRÓL FOLYÓ ESZMECSERÉKRŐL "A kormány szakképzés-fejlesztési koncepciója az új szakképzési törvény”
Advertisements

FSZOE szakmai nap OKJ –hoz kapcsolódó kérdések.
Pásztor Tibor főosztályvezető
ÚJ TENDENCIÁK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN
Jogszabályok, jogszabály módosítások, vitaanyagok a szakképzésben
Aktualitások a szakképzésben
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERVEK KIDOLGOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési.
AZ ISKOLAI RENDSZERŰ SZAKKÉPZÉS JÖVŐJE
2013. évi LXXVII. tv. főbb rendelkezései
Változások a szakképzésben
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
„VIVANT PROFESSORES” 2010/2011 NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Közoktatásért Felelős Helyettes Államtitkár.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
Munkavállalás OKJ szakképesítéssel? Előadó: Eperjesi Zsuzsanna képzési igazgató Változások a szakképzésben konferencia PBKIK november 29.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
A szakképző iskolai intézményrendszer változásai és új képzési utak
A SZAKMAI VIZSGA A diaképek az NSZFI munkatársai által készítet tájékoztató anyagok felhasználásával készültek. Budapest, december 8.
Soós László NGM Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
Az OKJ bevezetésének, a szakmai vizsgáztatásnak jogszabályi háttere.
A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK ELŐTT ÁLLÓ FELADATOK
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
Az egészségügyi szakképzés fejlesztésének lehetséges irányai Kiss Mária Balatonfüred, augusztus 25.
A képzett szakemberekért Fejlesztés és szolgáltatás a szakképzésben. Budapest augusztus 27.
Ágazati szakképzés változásai
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési fejlesztési munkája
A szakképzés tartalmi szabályozása - Moduláris, kompetencialapú szakképzés -
Egységes, új szakmastruktúra, piacképes programok Budapest december 6.
Soós László SZMM Felnőttképzési és Szakképzési Főosztály
A szakképzés fejlesztés jelenlegi állása
Szakképzési dokumentumok
Új elemek a szakképzési dokumentumokban Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes október 5.
NAK, Szakképzési Igazgatóság
TISZK Tanácsadó Testülete. A tanácsadó testület véleményezi:A tanácsadó testület véleményezi: –az irányító szervezet működésének szabályait tartalmazó.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
TÁMOP Nagyrendezvény. Magyarországi szakképzési rendszer változások I.  2011 új szakképzési törvény  2012 szeptember 01 köznevelési törvény hatályba.
Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben
Szakképzési változások
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
A kamarai garanciavállalás jogi kérdései
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
Komplex vizsga Szolnok szeptember 3.. Modulrendszerű vizsgadelegálások száma 2014 Vizsgaelnöki delegálások száma kamarai szakképesítésekben: 4157.
A szakképzési törvény legfontosabb változásai Országos Szakképzési Tanévnyitó értekezlet Győr, augusztus 29. Dr. Odrobina László Szakképzési és Felnőttképzési.
Az Országos Képzési Jegyzék és a szakmai és vizsgakövetelmények Bruckner László.
A felsőoktatási gyakorlóhelyek nyilvántartása november 27. Laczky Gabriella.
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
SZAKKÉPZÉSI REFORM ÉS A FELNŐTTKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA Dr. Vartman György Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Szakképzési osztályvezető.
ÚJ ELEMEK A KÖZPONTI PROGRAMOKBAN Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes május 17.
Felnőttoktatás. Jogszabályi háttér  a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. tv.  a Szakképzésről szóló évi CLCCCVII. tv.  az évi LXXXIV.
A szakképzés jelene és jövője a KLIK-ben. Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény A szakképzésről szóló évi CLXXXVII.
Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 229/2012. (VIII. 28.)
Változások a szakképzésben és az új felnőttképzési törvény Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Nemzetgazdasági.
A Kereskedelmi és Iparkamarák szakképzési feladatai 2012.
Az NSZI minőségirányítási rendszerét a BVQI tanúsította A tanév aktuális rendje és feladatai Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes augusztus.
Vörös-Gubicza Zsanett MKIK fejlesztési koordinátor szeptember 06.
Fényreklámgyártó szakma hivatalos szakképzési lehetőségei Csányi Róbert NSZFH
1 A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK JOGSZABÁLYI KÖRNYZETE Laczkovich Jánosné Budapest, március 13.
1 Országos szakképzési tanévnyitó igazgatói értekezlet 2010/2011. tanév A tanév rendje és aktuális feladatai Mihálka Nóra vizsgadokumentációs irodavezető.
A köznevelési intézményi rendszer változása, Szakképzési Centrum és Kamara együttműködése a kamarai garanciavállalás sikeres megvalósításáért Kalmár Andrea.
TOVÁBBTANULÁS Határidők Feladatok 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet A 2015/2016. tanév rendjéről 2. sz.melléklet ! A tanulók jelentkezése.
Alternativitás a szakképzésben Budapest október 14.
A KÖZÉPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS JÖVŐJE
Változások és új lehetőségek a szakképzésben 2016.
Barcsák Marianna KPSZTI
Az NSZFI szerepe a szakképzés megújításában
IRÁNY A PÁLYA! november 14. „Az emberi nemnek az a hivatása, hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.” Széchenyi István.
Soós László Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály szakmai tanácsadó
Kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga
Előadás másolata:

A szakképzést érintő változások az élelmiszeripar területén Budapest, november 28. MAGYAR AGRÁRKAMARA 1

Új jogszabályok a megújított szakképzési rendszer bevezetéséhez Az iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívüli, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, államilag elismert szakképesítések oktatásának alapját jelentő új jogszabályok: évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 92. §-ának (27) bekezdése alapján NGM közlemény a szakképzési tantervi ajánlásokról (készülő új felnőttképzési törvény ) 2

2011. évi CLXXXVII. törvény egyes rendelkezéseinek hatályba lépéséről és alkalmazásáról január 1-től hatályba lépő legfőbb változások A törvény hatálya már nem terjed ki a felsőfokú szakképzésre, a szakközépiskolák még a 2012/2013-as tanévben még indíthatnak ilyen képzéseket Komplex szakmai vizsgaúj vizsgaszabályzat megjelenésével Szintvizsga előírása a tanulószerződés feltételekénttanuló a beiratkozáskor tisztában van a szintvizsga követelményeivel június 27-től hatályba lépő rendelkezések Elektronikus vizsganyilvántartás szeptember 1-én lép hatályba komplex szakmai vizsgán kiadott bizonyítványok elektronikus nyilvántartása törzslapok elektronikus megküldése A korábbi szabályok szerinti szakiskolai és szakközépiskolai képzés utoljára a 2012/2013-as tanévben indulhat! 3

2011. évi CLXXXVII. törvény egyes rendelkezéseinek hatályba lépéséről és alkalmazásáról szeptember 1-től hatályba lépő rendelkezések Tanulószerződés nyilvántartására vonatkozó szabályok nyilvántartás tartalma, adatszolgáltatás Gazdasági kamarák gyakorlati képzéssel kapcsolatos ellenőrzése Tanulói juttatásra vonatkozó szabályok évismétlő tanuló pénzbeli juttatásának havi mértékét a megismételt szakképzési évfolyamon első félévében felére kell csökkenteni (ha nem végzős), juttatás megvonása (végzős) szeptember 1-től módosuló rendelkezések Kerettantervben közismeret aránya a szakiskolai évfolyamokon (fix módon) 33% (nem évfolyamonként, hanem a három évfolyam teljes képzési idejében) 4

2011. évi CLXXXVII. törvény egyes rendelkezéseinek hatályba lépéséről és alkalmazásáról szeptember 1-től módosuló rendelkezések Tanulószerződés megkötésére vonatkozó szabályok9. évfolyamtól is köthető tanulószerződés Szintvizsgára vonatkozó szabályoknem feltétele a tanulószerződés megkötésének, 9. évfolyam után valós körülmények között szeretné folytatni a gyakorlatát, akkor köteles szintvizsgát tenni január 1-től hatályba lépő rendelkezések Tanulószerződés kiterjesztése egyéb szervezetekre is Szakképzési megállapodás és finanszírozás kérdései (szakképzési hozzájárulásról, költségvetési támogatásról) 5

2011. évi CLXXXVII. törvény egyes rendelkezéseinek hatályba lépéséről és alkalmazásáról szeptember 1-től hatályba lépő rendelkezések Ingyenes képzés korlátaira vonatkozó rendelkezésekbukott tanulóknak leghamarabb a 2015/2016-os tanévben kell díjat fizetni a képzésért Pályaorientációra és pályakövetésre vonatkozó szabályok végrehajtási rendeletek, törvény értelmező rendelkezései Agrárágaztba tartozó szakképző iskolák fenntartásának szabályai 2013/2014-es tanévtől lépnek hatályba 6 OKJ-ben meghatározott, agrárágazathoz tartozó szakképesítésben államilag támogatott iskolai rendszerű szakképzés kizárólag a VM által alapított és fenntartott szakképző iskolában vagy más fenntartó esetén vidékfejlesztésért felelős miniszter egyetértésével kötött köznevelési szerződés és szakképzési megállapodás alapján folyhat.

2011. évi CLXXXVII. törvény egyes rendelkezéseinek hatályba lépéséről és alkalmazásáról Egyéb, eltérő időponttól alkalmazandó szabályok Gyakorlati oktató mestervizsga nélkül augusztus 31-ig oktathat, utána azon szakképesítések esetén, amelyeknél mestervizsga követelmények kidolgozásra kerültek és amelyeket a szakképesítésért felelős miniszter kiadott kizárólag mestervizsgával rendelkező oktató taníthat Szakközépiskola felsőfokú szakképzésben képzést utoljára a 2012/2013-as tanévben indíthat Korábbi szabályoknak megfelelő szakmai vizsgát legkésőbb július 31-ig, javító-pótló vizsgát legkésőbb december 31-ig lehet tenni Pályázati úton lefolytatott eljárás alapján, a szakképesítésért felelős miniszter által feljogosított intézmények vizsgaszervezési jogosultsága szeptember 30-val lejár (korábban OH, pályázatot Kormány Hivatalnak kell beadni) 7

2012. évi LXXI. törvény a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény módosításáról A kerettantervnek biztosítania kell, hogy a rendelkezésre álló időkeret 33 %-a a Nemzeti alaptantervben meghatározottak átadására álljon rendelkezésre 9. évfolyamon szakmai gyakorlati képzést kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelyben kell megszervezni Szintvizsga minden tanuló számára kötelező, eredmény az év végi érdemjegybe nem számít bele szintvizsgát nem teljesítőknek javító lehetőség tanműhely a teljesítésig Gyakorlati képzés szervezése céljából tanulószerződés magyarországi székhellyel működő köznevelési intézményben, nappali rendszerű oktatás keretében részt vevő tanulóval köthető Tanulószerződés az adott képzés első szakképzési évfolyamának kezdetétől köthető a tanulóval 8

2012. évi LXXI. törvény a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény módosításáról A területileg illetékes gazdasági kamara a szakképzési iskolával együttműködve ellátja a szintvizsga szervezéséthonlapon közzéteszi a szintvizsga feladatbankot Iskolarendszeren kívüli szakképzésben szakmai vizsgát utoljára a kerettanterv megjelenésének napjától számított hatodik hónap végéig lehet tenni, javító- és pótló vizsgát a szakmai vizsgát követő egy évig A törzslapok kiállítása augusztus 31-ig papír alapú 9 A szakképesítésért felelős miniszter a szakmai és vizsgakövetelményeket, továbbá a kerettanterveket legkésőbb december 31-ig adja ki.

Szakmaszerkezeti döntés A javaslatot július 31-ig a regionális fejlesztési és képzési bizottságok tették meg a Kormány rendeletben adja ki a 2013/2014-es tanévre vonatkozóan Változás, hogy csak az iskolai rendszerű képzése vonatkozik, a felnőttképzésre nem március 31-ig már a megyei fejlesztési és képzési bizottságok tesznek javaslatot, a Kormány május 31-ig hozza meg döntését 10

Változás a szakképzési hozzájárulásban Módosult a „Gyakorlati normatíva” kormányrendelet [a 280/2011. (XII.20.) Korm.rendelet] szeptember 1-jétől nem szakmacsoportonkénti, hanem szakmánkénti normatívák kerülnek bevezetésre a gazdasági szereplők visszajelzései alapján Szempontok: anyagigényesség, oktatóigényesség, gyakorlat/ elmélet aránya, eszközigényesség, hiány-szakképesítés-e nagyobb mértékben közelít az egyes szakmák gyakorlati képzése tényleges költségeihez 11

A szakképző iskolai intézmények átszervezése az önkormányzati szakképző iskolák állami fenntartásba kerülnek fenntartás és működtetés: nagy szakképző iskolák működtetője az állam (2013 szeptemberétől) 202/2012. (VII. 27.) Korm. rend. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról Szakképzés megyei szintű koordináció Intézmény-összevonásokról döntés az állami fenntartóknál 2013 májusának végéig TISZK felülvizsgálat az agrár ágazatban speciális szabályok mentén (60-65 intézmény) 12

Az OKJ fejlesztés alapelvei – Piaci igényeket kielégíteni képes szakképesítéseket tartalmazzon Egy szakképesítéssel több munkakör is betölthető legyen Átláthatóbb, kevesebb szakképesítést, kimenetet, modult tartalmazó OKJ struktúra Élethosszig tartó középfokú tudást biztosító életpálya Az „alapszakképesítésnek” tekinthető szakképesítések kerültek a prioritási listák élére, jellemzően hosszabb képzési idővel Kritérium volt az is, hogy minden szakképesítés magába foglaljon más szakképesítésekkel azonos tartalmat (ágazati közös modulok) Ez a későbbiekben rugalmasabb és költséghatékonyabb továbbképzési lehetőségeket garantál Megteremtődik az OKJ képzések és a felsőoktatási tanulmányok közötti jobb átjárhatóság is 13

2012-ben megvalósult feladatok NGM megbízásából MKIK szakértőkkel kidolgoztatta a Magyar Agrárkamara gondozásában lévő élelmiszeripari és mezőgazdasági területhez tartozó szakképesítéseit a VM látta el a koordinációs felügyeletet MKIK tájékoztató (előzetes)egyszeri szakértői konzultáció SZVK írás 2012 tavasz (március) OKJ rendelet szeptember 1-től hatályosOKJ az SZVK íratáskor még nem volt végleges SZVK tartalmi és formai korrekciója 2012 ősz (szeptember) Vidékfejlesztési MinisztériumMagyar Agrárkamara SZVK végső formai sablon 2012 ősz (október) Jelenleg a modulkövetelmények végső egyeztetése zajlik 14

2012-ben eddig kiadott rendelet Az új OKJ megjelenése (150/2012. (VII. 6.) kormányrendelet) Az NGM hatáskörébe tartozó szakmák (77 db) szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló miniszteri rendelet (27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet) „Követelménymodul” kormányrendelet megjelenése (217/2012. (VIII. 9.) kormányrendelet) 15

Az új OKJ – Megjelent július 6-án a 150/2012. (VII. 6.) kormány-rendeletben Hatálybalépés: szeptember 1. Bevezetés Iskolai rendszerben: szeptemberétől választható szeptembertől kötelező Iskolarendszeren kívül: januártól 16

17

18 Az új OKJ egymásra épülő szakmastruktúra kialakítása SzakképesítésRész-szakképesítésSzakképesítés –ráépülés Szőlész-borász Borász Vincellér Sommelier Megszűntek az elágazások Szakképesítések ABC sorrendben felsorolva FSZ képzések kikerültek az OKJ-ből

Széles területet átfogó szakképesek kialakítása Élelmiszeripari szakmunkás Gyümölcspálinka-gyártóTejtermékgyártó SajtkészítőÜdítőital-ipari termékgyártó SörgyártóZöldség- és gyümölcsfeldolgozó Eredmény: Kevesebb szakképesítés, de több területre ad képesítést Szélesebb alapokkal rendelkező, több területen foglalkoztatható szakemberek

20 Az új OKJ – Adatok Szakképesítés-kimenetek száma: 632 db (1303 db) Rész-szakképesítések száma: 146 db (358 db) Szakképesítések száma: 287 db (437 db) - Csak felnőttképzésben oktatható: 98 db - Csak iskolarendszerben oktatható: 16 db Szakképesítés-ráépülések száma: 199 db (202 db) - Csak felnőttképzésben oktatható: 119 db

21 Az új OKJ – Adatok az élelmiszeripar területén Szakképesítés-kimenetek száma: 35 db (70 db) Rész-szakképesítések száma: 14 db (42 db) Szakképesítések száma: 9+10 db (11+1 gyűjtő) Szakképesítés-ráépülések száma: 10 db (2 db)

új OKJ

Szintekhez tartozó kódok 23 Szintkód száma szakképesítés (rész, ráépülés) Iskolai rsz. / kívüli Szint megnevezése 21rész-szakképesítés Iskolai rendszeren kívüli alapfokú 31rész-szakképesítésalsó középfokú 32szakképesítésalsó középfokú 33ráépülésalsó középfokú 34rész-szakképesítés Iskolai rendszerű középfokú 35szakképesítésközépfokú 51rész-szakképesítés Iskolai rendszeren kívüli felső középfokú 52szakképesítésfelső középfokú 53ráépülésfelső középfokú 54rész-szakképesítés Iskolai rendszerű emelt szintű 55szakképesítésemelt szintű 62Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés

A képzés munkarendje Nappali N Esti E Levelező L Egyéb sajátos munkarend S Iskolarendszeren kívüli, adott óraszámú képzés (tanfolyami képzés) TK Távoktatás T

25 Új modul kormányrendelet az egységesség érdekében A moduláris alapú képzési tartalmak egységes jogszabályban kerülnek kiadásra a jövőben: Formájában új kormányrendelet Szerkezete segíti a könnyebb eligazodást, átjárhatóságot, a beszámíthatóság tartalmi megfeleltetését. A korábbiakhoz hasonlóan modultérképben kereshető formában is megjelenik Tartalmában a korábbi szakmai- és vizsgakövetelmények (SZVK) moduláris logikáját követi, és elsősorban a szakmai tartalmakat rögzíti. Nem tartalmaz vizsgázásra vonatkozó adatot, azt az SZVK határozza meg

26 Az új szakmai- és vizsgakövetelmény A szakmai- és vizsgakövetelmények a modulrendelettel harmonizált szerkezetben jelennek meg: A modulok tartalmán túl az összes „sajátos” adatot tartalmazzák Új elem a „Pályatükör”, amely a szakma jellegzetességeit, és a képesítéssel betölthető munkaköröket írja le Az SZVK rögzíti a modulrendeletben teljes terjedelemben megjelentetett, az adott szakképesítést alkotó modulok azonosítóját, megnevezését Jelentősen egyszerűsödtek a vizsgáztatásra vonatkozó előírások, és a szakmai vizsgák súlypontja a gyakorlati kompetenciák mérése felé helyeződik át (modulonkénti vizsgázás helyett komplex vizsga) A vizsgarendszer egyszerűsödése jelentősen kevesebb adminisztrációs terhet fog jelenteni. Ezt elektronikussá váló komplex adatszolgáltatás is segíti (pl. törzslapnyilvántartás szeptember 1. után kötelező)

27 A modulok szerinti számonkérés helyett komplex vizsga –A komplex tudás mérése reálisabb, mint modulokra aprózva az egyes részek százalékos értékelése –Az ágazati szakmai sajátosságok hangsúlyosabban megjelenhetnek a vizsgákon –A szakma gyakorlásához szükséges kompetenciák alapján Rövidül a vizsga időtartama; Kevesebb írásbeli tételsor kidolgozása szükséges; Csökkennek a szakmai vizsgához kapcsolódó adminisztrációs feladatok; Csökkennek a szakmai vizsgához kapcsolódó költségek ; A (javító)vizsgán rész-szakképesítés igazoló bizonyítvány állítható ki; Az elvégzett modulok értékelése nem kerül a bizonyítványba, betétlapon kerülnek a bizonyítványba a beszámíthatóság igazolására; Későbbi tanulmányok során a modul tanulása alól mentesség kapható, de a komplex vizsga teljesítése alól nem. A szakmai vizsgák újraértelmezése, a módosítás szempontjai

Folytatódik a szakképzés és felnőttképzés fejlesztése TÁMOP / Nemzeti Munkaügyi Hivatal koordinálásával 1. alprojekt: Mérés-értékelés kiterjesztése – új OKJ-hez kapcsolódó komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységeire 2500 feladat készül 2. alprojekt: OKJ összehangolása a hatósági képesítésekkel – támogató eljárások, munkafelületek, információs rendszer létrehozása 3. alprojekt: Kerettantervek kidolgozása – Képzési módszertani segédletek, legalább 207 kerettanterv 4. alprojekt: Szakmai folyamatellenőrzési rendszer kidolgozása – módszertani kézikönyv összeállítása, informatikai rendszer kialakítása, munkacsoportok működtetése 5. alprojekt: Magyar Képesítési Keretrendszer kidolgozása – munkavállalók segítésének támogatási eszköze 28

Köszönöm a figyelmet ! Budapest, november 28. MAGYAR AGRÁRKAMARA 29