A szakképzési törvény legfontosabb változásai Országos Szakképzési Tanévnyitó értekezlet Győr, 2012. augusztus 29. Dr. Odrobina László Szakképzési és Felnőttképzési.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
STRATKOM Kft ÖSSZEFOGLALÓ A SZAKKÉPZÉS IRÁNYAIRÓL ÉS ARÁNYAIRÓL FOLYÓ ESZMECSERÉKRŐL "A kormány szakképzés-fejlesztési koncepciója az új szakképzési törvény”
Advertisements

FSZOE szakmai nap OKJ –hoz kapcsolódó kérdések.
Pásztor Tibor főosztályvezető
Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési Alaprész 7/2012 támogatási szerződés
ÚJ TENDENCIÁK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN
Jogszabályok, jogszabály módosítások, vitaanyagok a szakképzésben
Aktualitások a szakképzésben
Aktualitások a szakképzésben
AZ ISKOLAI RENDSZERŰ SZAKKÉPZÉS JÖVŐJE
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A TISZK-ek fenntarthatósága 1 Budapest, január 14.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
Mátyus Mihály Osztályvezető
A szakképző iskolai intézményrendszer változásai és új képzési utak
Soós László NGM Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK ELŐTT ÁLLÓ FELADATOK
A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK ELŐTT ÁLLÓ FELADATOK
A FELNŐTTKÉPZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Soós Roland ÉRÁK május 29.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
Iskola Tagjai: RFKB Támogatások Iskola 1500 fő Képzési irány, arány Önkormányzati fenntartó Szakképzés szervezési társulás (költségvetési szerv) mint.
Változások a szakképzés irányítási rendszerében A szakképzés és a Térségi Integrált Szakképző Központok jelentősége Szőke István szakmai igazgató 2008.
Ajánlás-változások Pedagógus-továbbképzés „Kongresszus után - a változások folyamatában” Konferencia Csillag Márta Budapest, május 27.
Változások a szakképzésben
Változások a közoktatásban és szakképzésben Setényi János 2011 Naszály-Galga TISZK, Vác.
Ágazati szakképzés változásai
A szakképzés fejlesztés jelenlegi állása
A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások január 1- jétől hatályos képesítési feltételeinek változásai Szakmai Nap – január.
NAK, Szakképzési Igazgatóság
SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben
TISZK Tanácsadó Testülete. A tanácsadó testület véleményezi:A tanácsadó testület véleményezi: –az irányító szervezet működésének szabályait tartalmazó.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
TÁMOP Nagyrendezvény. Magyarországi szakképzési rendszer változások I.  2011 új szakképzési törvény  2012 szeptember 01 köznevelési törvény hatályba.
Szakképzési változások
Az új típusú szakképzési rendszer főbb jellemzői MÁV konferenciasorozat 2. rendezvény április 29. Dr. Szivi József SZMM Felnőttképzési és Szakképzési.
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
A kamarai garanciavállalás jogi kérdései
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
Az Országos Képzési Jegyzék és a szakmai és vizsgakövetelmények Bruckner László.
A felsőoktatási gyakorlóhelyek nyilvántartása november 27. Laczky Gabriella.
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
A szakképzést érintő változások az élelmiszeripar területén Budapest, november 28. MAGYAR AGRÁRKAMARA 1.
SZAKKÉPZÉSI REFORM ÉS A FELNŐTTKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA Dr. Vartman György Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Szakképzési osztályvezető.
„Tanulószerződéssel a munka világában” c. Országos Konferencia A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi LXXXVI.
Felnőttoktatás. Jogszabályi háttér  a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. tv.  a Szakképzésről szóló évi CLCCCVII. tv.  az évi LXXXIV.
A szakképzés jelene és jövője a KLIK-ben. Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény A szakképzésről szóló évi CLXXXVII.
Változások a szakképzésben és az új felnőttképzési törvény Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Nemzetgazdasági.
A Kereskedelmi és Iparkamarák szakképzési feladatai 2012.
Az NFA képzési alaprészből nyújtott támogatások Tájékoztató a 2013/2014. tanév rendjéről Pásztor Tibor mb. főigazgató-helyettes Nemzeti Munkaügyi Hivatal.
Az NSZI minőségirányítási rendszerét a BVQI tanúsította A tanév aktuális rendje és feladatai Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes augusztus.
Vörös-Gubicza Zsanett MKIK fejlesztési koordinátor szeptember 06.
Fényreklámgyártó szakma hivatalos szakképzési lehetőségei Csányi Róbert NSZFH
1 Országos szakképzési tanévnyitó igazgatói értekezlet 2010/2011. tanév A tanév rendje és aktuális feladatai Mihálka Nóra vizsgadokumentációs irodavezető.
A köznevelési intézményi rendszer változása, Szakképzési Centrum és Kamara együttműködése a kamarai garanciavállalás sikeres megvalósításáért Kalmár Andrea.
TOVÁBBTANULÁS Határidők Feladatok 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet A 2015/2016. tanév rendjéről 2. sz.melléklet ! A tanulók jelentkezése.
Alternativitás a szakképzésben Budapest október 14.
Akkreditált Felnőttképzési Intézmény GAZDÁLKODÓI TÁJÉKOZTATÓ Berta-Mudri Krisztina Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság Háza 8000.
A szakképzési hozzájárulás hatékony felhasználása Cséfalvay Ágnes.
Vörös-Gubicza Zsanett oktatási és képzési igazgató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara október 10.
A KÖZÉPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS JÖVŐJE
Változások és új lehetőségek a szakképzésben 2016.
TÁMOP pályázati lehetőségek a szak-és a felnőttképzés területén - 2
SZAKEMBERKÉRDÉS AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZAKKÉPZÉSBEN
Szakiskolai fejlesztési program
Szakképzési pályaorientációs fórum
Soós László Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály szakmai tanácsadó
Kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga
Előadás másolata:

A szakképzési törvény legfontosabb változásai Országos Szakképzési Tanévnyitó értekezlet Győr, augusztus 29. Dr. Odrobina László Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály

2 Előzmények 2011 végén: Az új szakképzési törvény elfogadása (2011. évi CLXXXVII törvény) Az új szakképzési hozzájárulási törvény elfogadása (2011. évi CLV. törvény) A „Gyakorlati normatíva” kormányrendelet megjelenése (280/2011. (XII. 20.) kormányrendelet)

3 Előzmények 2012-ben: Az új OKJ megjelenése (150/2012. (VII. 6.) kormányrendelet) „Követelménymodul” kormányrendelet megjelenése (217/2012. (VIII. 9.) kormányrendelet) Az NGM hatáskörébe tartozó szakmák (77 db) szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló miniszteri rendelet (27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet)

4 Szakképzési törvény módosítása Főbb módosítási pontok: Tanulószerződés kötése már a 9. évfolyamon is A szintvizsga szabályainak módosulása A szakiskolai oktatásban biztosítandó közismeret A szakképzési tantervi ajánlások megjelentetése Egyes átmeneti szabályok megváltoztatása Hatálybalépése: június 27. illetve szeptember 1.

5 Tanulószerződés kötése már a 9. évfolyamon is I. Hatálybalépés: szeptember 1. Eddig csak a 10. évfolyamtól lehetett kötni Csak a szakiskolai képzésre vonatkozik a változás Szigorú feltételei vannak: – csak a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezet kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelyében – ezt a gazdasági kamara ellenőrzi Vagy továbbra is iskolai tanműhelyben

6 Tanulószerződés kötése már a 9. évfolyamon is II előtt sem volt köthető a 9. évf-on tanulószerződés Továbbra is – csak az iskolai rendszerű szakképzésben, – magyarországi székhellyel működő köznevelési intézményben, – a nappali rendszerű iskolai oktatás keretében részt vevő tanulóval köthető. A tanuló-előszerződés szabályainak eltörlése

7 A szintvizsga szabályainak változása I. Hatálybalépés: szeptember 1. Már nem a tanulószerződés megkötésének a feltétele, hanem annak, hogy a tanuló 10. évfolyamon külsős, vállalati tanműhelyben is részt vehet gyakorlaton azaz nem csak kizárólag tanműhelyi célokat szolgáló gyakorlati képzőhelyen A szintvizsga teljesítése nem feltétele a tanulószerződés ellenjegyzésének

8 A szintvizsga szabályainak változása II. Továbbra is: a szintvizsga eredménye a tanuló év végi jegyébe nem számít bele, a szintvizsgát nem teljesítő tanuló részére a gazdasági kamara a tanév kezdetét megelőzően pótló, javító szintvizsgát szervez, azt méri, hogy a tanuló alkalmas-e az irányítás melletti munkavégzésre, a szintvizsga-követelményeket nyilvánosságra kell hozni.

9 A szakiskolában biztosítandó közismeret I. Hatálybalépés: szeptember 1. A szakiskolai, szakközépiskolai szakképzési keret- tantervnek minimális közismeretet kell biztosítani Szakközépiskola: 9-10.évf. min. 70%, évf. min. 60% (ebben nem történt változás) Szakiskola: es képzés: a régi Kt. szerint - ún. előrehozott szakképzés: legalább egyharmad

10 A szakiskolában biztosítandó közismeret II. Változás az új, duális szakiskolai képzésben: 1.„fix” 33% (korábban „legalább” 33%-ot kellett biztosítani) sem legalább, sem legfeljebb 2. a három szakiskolai év „átlagában” kell az egyharmadnyi (33%) közismeretet biztosítani (és nem minden egyes évfolyamon külön-külön kell minimum elérni)

11 Válto zások az átmeneti szabályozásban 1. Szakképzési tantervi ajánlások 2. Törzslapok elektronikus megküldése 3. Szakmaszerkezeti döntés

12 A szakképzési tantervi ajánlás I. A szakképzési kerettanterv és a korábbi központi programok szerepét tölti be A 2012/2013-as tanévben induló „pilot projektek” (új hároméves duális képzés) alapja Az új OKJ, az új „Követelménymodul” kormányrendelet és az új szvk-k alapján készültek 77 db NGM-es szakképesítés tantervi ajánlása Az NMH SZFI honlapján augusztus 23. óta megtekinthetők a munkaanyagok

13 A szakképzési tantervi ajánlás II. Az ajánlások nem jogszabályok A szakképzési kerettantervek végéig minden szakmára kiadásra kerülnek jogszabályban A köznevelési törvény módosította az 1993-as közoktatási törvényt (hatályos július 25-től) : „a szakképző iskolák a szakképzési tantervi ajánlás alapján a pedagógiai programot vagy annak kiegészítését szakértő igénybevétele nélkül felülvizsgálhatják, és nincs szükség fenntartói jóváhagyásra sem” – a Kt §-ának új (18) bekezdése

14 A törzslapok elektronikus megküldése A módosításig: szeptember 1-jétől lehetőség az elektronikus megküldés és március 31-től kötelező A módosítás után: szeptember 1-jétől kötelező a törzslapok elektronikus megküldése az NMH SZFI-be Eddig az időpontig papír alapon kell megküldeni

15 Szakmaszerkezeti döntés A javaslatot július 31-ig a regionális fejlesztési és képzési bizottságok tették meg szeptember 30-ig a Kormány rendeletben adja ki a 2013/2014-es tanévre vonatkozóan Változás, hogy csak az iskolai rendszerű képzése vonatkozik, a felnőttképzésre nem március 31-ig már a megyei fejlesztési és képzési bizottságok tesznek javaslatot, a Kormány május 31-ig hozza meg döntését A felnőttképzésre július 1-től kötelező

/2013-a tanév A szakközépiskolai képzésben nincs változás, de a szakképzési tantervi ajánlások a szakközépiskola szakképzési évfolyamára is kiadásra kerültek egyes NGM-es szakmák esetében A szakiskolai képzés ebben a tanévben még háromféleképpen indulhat: „2+2-es”, „előrehozott” és az új „duális” képzési formában Utóbbi nem kötelező, de 2013/2014-től már igen

17 Változás a szakképzési hozzájárulásban Módosult a „Gyakorlati normatíva” kormányrendelet [a 280/2011. (XII.20.) Korm.rendelet] Augusztus közepén elfogadásra került, megjelenése a napokban várható szeptember 1-jétől nem szakmacsoportonkénti, hanem szakmánkénti normatívák kerülnek bevezetésre a gazdasági szereplők visszajelzései alapján nagyobb mértékben közelít az egyes szakmák gyakorlati képzése tényleges költségeihez Szempontok: anyagigényesség, oktatóigényesség, gyakor- lat/elmélet aránya, eszközigényesség, hiány-szakképesítés-e

18 Az új OKJ I. Megjelent július 6-án a 150/2012. (VII. 6.) kormányrendeletben Hatálybalépés: szeptember 1. Bevezetés Iskolai rendszerben: 2012 szeptemberétől választható 2013 szeptembertől kötelező Iskolarendszeren kívül: dec. 31-ig a aug. 31-én hatályos OKJ szerint jan. 1-jétől a szept. 1-jétől hatályos OKJ szerint

19 Az új OKJ II. – Új elemek A képzési idők: Iskolai rendszerben: egységes (3 év, 2 év) Felnőttképzés: „ADOTT” időtartam A maximális óraszámok helyett képzési időintervallumok, iskolarendszerű (esti) képzéssel összemérhető, az óraszám csak igazolt beszámítással csökkenthető (szaktárcák általi „eltérítés” lehetséges)

20 Az új OKJ III. – Új elemek 2 táblázat (részszakképesítések külön) Egyszerűbb, 7 számjegyű azonosító Nincs felsőfokú szakképzés A szakképesítések ABC sorrendben Szakképesítés „kapcsolatok” nem láthatók (szvk-k jelzik) Levelező, távoktatás lehetőség jelölése A választható szakmairányok megjelölése (2. melléklet) Szakközépiskolai ágazatok feltüntetése (3. melléklet) „5-ös szintű” szakma érettségi nélkül (4. melléklet) (speciális feltételek !)

21 Az új OKJ III. – Új elemek 2 táblázat (részszakképesítések külön) Egyszerűbb, 7 számjegyű azonosító Nincs felsőfokú szakképzés A szakképesítések ABC sorrendben Szakképesítés „kapcsolatok” nem láthatók (szvk-k jelzik) Levelező, távoktatás lehetőség jelölése A választható szakmairányok megjelölése (2. melléklet) Szakközépiskolai ágazatok feltüntetése (3. melléklet) „5-ös szintű” szakma érettségi nélkül (4. melléklet) (speciális feltételek !)

22 Az új OKJ IV. - Egymásra épülő szakmastruktúra kialakítása Széles területet átfogó szakképesítések kialakítása Összevonás Beolvasztás Részszakképesítés-szakképesítésszakképesítés-ráépülés Általános laboránsLaboratóriumi technikus Gyógyszeripari laboratóriumi technikus Csőhálózatszerelő Központifűtés- és gáz-hálózat rendszerszerelő Gáz- és hőtermelő berendezés szerelő ZsaluzóácsÁcsTetőfedő Asztalos ÉpületasztalosBútorasztalos Vízszigetelő, melegburkoló Melegburkoló és parkettás Vízszigetelő Magasépítő technikus Építőanyagipari technikusMagasépítő technikus Homlokzatépítő és -szerelő Üvegszerkezetépítő és üveges Homlokzatépítő és - szerelő EREDMÉNY: Kevesebb, de átláthatóbb, több területre képesítő szakképesítés. Szélesebb alapokkal rendelkező, több területen foglalkoztatható szakemberek.

23 Az új OKJ V. – Adatok Szakképesítés-kimenetek száma: 632 Részszakképesítések száma: 146 db Szakképesítések száma: 287 db - Csak felnőttképzésben oktatható: 98 db - Csak iskolarendszerben oktatható: 16 db Szakképesítés-ráépülések száma: 199 db - Csak felnőttképzésben oktatható: 119 db

24 Az új OKJ VI. – Az új szintkódok alapfokú alsó középfokú 32, alsó középfokú 34, középfokú felső középfokú 52, felső középfokú 54, emelt szintű felsőfokú végzettségre épülő

25 Beszámítás a felsőfokú szakképzésbe 1232/2012. (VII. 12.) Korm.határozat „Az érintett miniszterek dolgozzanak ki közös javaslatot az Országos Képzési Jegyzékben szereplő emelt szintű szakképesítések felsőoktatási tanulmányokba történő automatikus beszámításának módjaira és az ehhez szükséges intézkedésekre” Készülő kormányrendelet: Az OKJ-ban meghatározott emelt szintű szakképzésben szerzett ismereteket meghatározott kredit értékben, az előzetesen megszerzett tudás, munkatapasztalat beszámításával, a képzési területhez tartozó alapképzési szakon egy éves szakmai gyakorlatként kell elismerni és beszámítani a képzési időbe.

26 Decentralizált pályázatok A NFA képzési alaprész évi decentralizált kerete terhére, összesen: ,- forint Pályázhatnak: a speciális szakiskolák, TISZK szakképzést folytató szakképző iskolái, felsőoktatási intézmények, szakképzési hozzájárulásra kötelezettek A pályázatok benyújtásának határideje: szeptember 17. A pályázható támogatás összege: hozzájárulásra kötelezett esetén maximum 45 millió forint, képző intézmények esetén 15 és 25 millió forint között A pályázat célja: gyakorlati oktatás és gyakorlati képzés ellátásához szükséges tárgyi feltételek fejlesztésére irányuló beruházások támogatása

27 Új programok a TÁMOP keretében a fiatalok foglalkoztathatóságáért és a szakképzés átalakításának végrehajtására 1. „Gyakornoki program” (TÁMOP A) a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatása: foglalkoztatásuk ösztönzése bér- és járuléktámogatással, cégen belüli mentorálással Cél: közvetlen munkahelyteremtés, az iskolai rendszerű képzésben szerzett első szakképesítés hasznosulása, pályakezdők korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, foglalkoztathatóságuk növelése. Keret: 8,5 Mrd Ft Tervezett indítás: 2012 októbere

28 2. Új típusú képzés „pilot” programja TÁMOP „Szakképző intézmények felkészülésének támogatása a rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetésére” című konstrukció, az új típusú duális képzés bevezetésének támogatására 2012 szeptemberétől „A” komponens szeptember végéig pályázható! A és B komponensre összesen 4,5 Mrd Ft forrás 3. Továbbképzési programok a minőségi szakképzésért TÁMOP pályázat és a TÁMOP B kiemelt projekt: szakoktatók és szakmai elméleti tanárok továbbképzésének támogatása (pedagógus végzettség, mestervizsga) 1,4 Mrd Ft + 1,2 Mrd Ft 4. A szakképzési törvény végrehajtásáért Pályaorientáció, elektronikus nyilvántartások, adatbázisok, a szakmai vizsgák szoftveres támogatása; MKKR (TÁMOP és TÁMOP 2.2.2)

29 A szakképző iskolai intézmények átszervezése o az önkormányzati szakképző iskolák állami fenntartásba kerülnek o az állami fenntartók tekintetében valós és kötelező integráció, az uniós projektben érintett TISZK-ek esetében a projekten belül o az állami és önkormányzati kör intézményeinél létrejönnek a koncepció szerinti holland típusú, tagintézményes nagy szakképző iskolák már az uniós projektek fenntartási időszakában o állami fenntartás: EMMI irányítása alatt o fenntartás és működtetés: nagy szakképző iskolák működtetője az állam (2013 szeptemberétől) o 202/2012. (VII. 27.) Korm. rend. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról o Szakképzés: megyei szintű koordináció

30 TISZK-ek, intézményrendszer átalakítása Önkormányzati iskolák állami fenntartásba vétele: január és január Intézmény-összevonásokról döntés az állami fenntartóknál: 2013 májusának végéig TISZK felülvizsgálat Szakképzési megállapodások megkötése a nem állami fenntartóknál: 2013 szeptembere előtt Agrárágazat: speciális szabályok! Szakmaszerkezeti döntés: a 2013/2014. tanévre vonatkozóan még csonka döntés MFKB-k: szeptember 30.

31 Saját munkavállalók képzése I. A TÁMOP keretében Pályázat megnyílása: május 1. mikro-, vagy kisvállalkozásnak minősülő vállalkozások az alábbi képzéstípusok pályázhatóak: szakmai képzések idegen nyelvi képzések; a vállalkozás működésével kapcsolatos képzések: minden olyan ismeret-, számítástechnikai, informatikai képzés az igényelhető támogatás maximum 10 millió Ft

32 Saját munkavállalók képzése II. Előkészítés alatt: a saját dolgozó képzésének elszámolhatósága bizonyos vállalati körben, bizonyos mértékben a szakképzési hozzájárulási kötelezettség terhére Leghamarabb január 1-jétől

33 Megújult szakképzési szaklapok Szakképzési Szemle megjelenik évi kettő alkalommal, tudományos-elméleti jellegű írásokkal, magyar nyelven Szakképzés Magyarországon megjelenik évi egy alkalommal, angol nyelven Szak- és Felnőttképzés megjelenik évi tíz alkalommal, módszertani, gyakorlati ismeretek, aktualitások, jogértelmezés (első, bemutatkozó szám szeptember végén) Életpálya folyóirat az pályaorientáció életpálya-tanácsadás témakörében

34 KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET! Dr. Odrobina László Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság Nemzetgazdasági Minisztérium