Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

MOBIL JÁTSZÓTÉR Önkénteskedj velünk! GYEREKESÉLY PROGRAM.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "MOBIL JÁTSZÓTÉR Önkénteskedj velünk! GYEREKESÉLY PROGRAM."— Előadás másolata:

1 MOBIL JÁTSZÓTÉR Önkénteskedj velünk! GYEREKESÉLY PROGRAM

2 A Magyar Máltai Szeretetszolgálat - vezetőjének, Kozma atyának „a szükség csak közelről látszik” gondolatát a gyakorlatba ültetve - a kistérségekben játszóbuszaival, a Mobil Játszótér programmal jelenik meg, végzi szakmai segítő, támogató munkáját.

3 A Máltai játszóbuszok 2011 augusztusa óta az ország nyolc leghátrányosabb helyzetű (Sellyei, Kadarkúti, Barcsi, Abaúj-Hegyközi, Encsi, Bodrogközi, Fehérgyarmati, Vásárosnaményi) kistérségében járják az elszegényedett településeket, ahol igyekeznek közösségi játéklehetőséget biztosítani a falvak, városok apraja-nagyjának. A „Mozgó játszótér” kistérségenként egy kisbusz, ebben utaznak a játékhelyszínekre a játékeszközök. A program a helyi adottságokra építve valósul meg, szabad vagy zárt környezetben, ahol a helyi vezetők, döntéshozók és a lakosság szoros együttműködésének köszönhetően nyílik lehetőség a játékra.

4 A játékra, ami nem is játék, hiszen „a játék megolajozza a testet és a lelket”, s mi ezeket az olajcseppeket visszük magukkal. Egy-egy játékprogram alkalmával igyekszünk olyan játékokat tanítani a gyermekeknek és szüleiknek, segítőiknek, melyeket utána ők is tudnak önállóan játszani, nem nagy, vagy szinte nulla költséggel járnak, és minden esetben fejlesztő hatással bírnak olyan mozgást, mozgáskoordinációt fejlesztő eszközökkel való szervezett időtöltést biztosítani, mely a gyermekek számára új és érdekes lehetőség észrevétlenül szocializálni, normákat közvetíteni az adott település problémáit áttekinteni a települési, közösségi lehetőségeket felmérni a veszélyforrásainkat feltérképezni szoros együttműködésre törekedni a helyi segítő szervezetekkel, vezetőkkel s a lakossággal

5

6 A játszóbuszt, s magát a játékot is eszközként használjuk, segítségével jutunk el a kiemelt program célcsoportjaihoz, a kistérségi gyerekekhez, szülőkhöz, szakemberekhez, döntéshozókhoz. Így lehetőségünk nyílik a helyi sajátosságokat megismerni, a valóban létező, de sok esetben megbúvó problémagócokat feltérképezni, s azokra konkrét megoldási tervet készíteni a helyi közösséggel együtt, úgy, hogy közben észrevétlenül tanítjuk meg a velünk játszókat felismerni saját lehetőségeiket, s azok kiaknázását. Mindeközben felhívjuk a figyelmet az általunk felszínre hozott hiányosságokra, és segítő kezet nyújtunk azok orvoslásra.

7 A nyári szünetben NEKED is lehetőséged van elkísérni minket egy-egy ilyen alkalommal.

8 Alkalmanként ifjú önkéntes tarthat velünk a helyszíntől függően. A közelben a Bodrogközi, Encsi és az Abaúj- Hegyközi kistérségben látogatjuk a gyerekeket. Ha kedved van velünk tartani, jelentkezz!

9 Szükségünk lesz az elérhetőségeitekre, hogy értesíthessünk arról, mikor és hová készülünk. Keressetek, hogy együtt segíthessünk! NAÁR JUDIT 30/

10


Letölteni ppt "MOBIL JÁTSZÓTÉR Önkénteskedj velünk! GYEREKESÉLY PROGRAM."

Hasonló előadás


Google Hirdetések