Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Budapest, 2008 Szeptember 25. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Dél-Mátra HK A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Budapest, 2008 Szeptember 25. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Dél-Mátra HK A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory."— Előadás másolata:

1 Budapest, 2008 Szeptember 25. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Dél-Mátra HK A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory Partners (EPAP) kizárólagos tulajdonát képezi. A dokumentum bármely részét idézni, forrásként felhasználni csak az EPAP előzetes hozzájárulásával, a forrás pontos megjelölésével szabad. „Fejlődő gazdaság, élhetőbb környezet, megőrzött hagyományok” a Dél-Mátra 24 községében.

2 1 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

3 2 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Dél-Mátra HK – Összefoglaló a térségről A térségen belül a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban tevékenykedik. A legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor, az 500 főnél többet foglalkoztató vállalkozások száma 1 A térségben összesen 43 db gazdaságfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – az összes javaslat 33%-a, 14 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik A térségben összesen 25 db szolgáltatás-, valamint falu- és településfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – 9 db – a(z) Egyéb infrastruktúra mozgatórugó- csoporthoz kapcsolódik A térségben összesen 10 db fő fejlesztési prioritás és 34 db fejlesztési intézkedés fogalmazódott meg A(z) Dél-Mátra HK területe 24 települést foglal magába, melyek közül 0 város. A térség lakossága 44,914 fő, a városokban élő lakosok száma 0 fő

4 3 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térségben a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban található; a legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor Vállalkozások, jelentős szektorok Népesség Települé- sek száma Városok száma 44,914 24 0 5 Kereskedelem, javítás Vállalk. száma létszám szerint (db)Legtöbb vállalk. adó szektor Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Legnagyobb fogl. szektor Általános információk Négy legnépesebb település Nagyréde 3,378 fő 3,288 fő 3,234 fő 3,220 fő Abasár Karácsond Gyöngyössolymos Települések száma, ahol......nincs szélessávú internet...nem elérhető mindhárom mobilhálózat...nincs helyközi autóbusz-megálló...van közművesített, köz- úton elérhető ipari park Fejlesztési prioritások és intézkedések, megoldási javaslatok 0 2 0 2 Fő fejlesztési prioritások száma 10 Fejlesztési intézkedések száma 34 Gazdaságfejlesztési megoldási javaslatok száma 43 Szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatok száma 25 Dél-Mátra HK – Általános áttekintés Hátrányos helyzetű települések száma

5 4 Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A legtöbb forrás – 1,191,564 EUR – a A kulturális örökség megőrzése jogcímhez lett rendelve Dél-Mátra HK – HPME allokáció összefoglaló Jogcím neve ▪Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása ▪A turisztikai tevékenységek ösztönzése ▪Falumegújítás és -fejlesztés ▪A kulturális örökség megőrzése ▪Leader közösségi fejlesztés ▪Leader vállalkozás fejlesztés ▪Leader képzés ▪Leader rendezvény ▪Leader térségen belüli szakmai együttműködések ▪Leader térségek közötti és nemzetközi együttműködések ▪Leader komplex projekt HPME-k száma (db) ▪9▪9 ▪12 ▪6▪6 ▪3▪3 ▪13 ▪8▪8 ▪5▪5 ▪3▪3 ▪1▪1 ▪7▪7 Allokált forrás (EUR) ▪801,478 ▪836,179 ▪764,851 ▪1,191,564 ▪473,101 ▪382,496 ▪124,134 ▪57,800 ▪26,973 ▪430,408

6 5 Dél-Mátra HK - Legfontosabb probléma és lehetőség A legfontosabb probléma megoldása, és a legfontosabb lehetőség kihasználása jelenti a kiugrási lehetőséget a térség számára Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis Legfontosabb problémaLegfontosabb lehetőség ▪Helyi jelentőségű védett értékek hiánya, nem elégséges vidéki infrastruktúra (civil, vállalkozói, termelési, közlekedési, szállítási stb.), rossz minőségű belső úthálózat, kerékpárutak hiánya, sok műemlék elhanyagolt, állapota miatt nem látogatható, a turisztikai infrastruktúra nem megfelelő, munkanélküliek nagyobb hányada szakképesítéssel nem rendelkezik, ill. alacsony végzettségű, roma népesség képzettségi, beilleszkedési, felzárkóztatási problémái, hiányosak a gazdálkodók szakmai, vállalkozói, piaci és marketing ismeretei, a helyi termékek hiánya, késztermékek alacsony aránya. Illegális hulladéklerakóhelyek felszámolásának hiánya ▪Változatos, tájképi értékekben gazdag területek kialakítása, kiterjedt erdőterületek és természetes élőhelytípusok megőrzése, sportolási lehetőségek,turisztikai attrakciók növelése,műemlékek,kulturális nevezetességek megismertetése,turistaút- hálózat kiépítése,szálláshelyek (falusi)kialakítása,növekvő kereslet fokozása a térség tradicionális termékei iránt, erdészeti és faipari szektor kihasználtsága növelhető,több lábon álló gazdaságszerkezet kialakítása, faipari és egyéb mezőgazdasági termékek,melléktermékek felhasználása,horgász-és vadászturizmus,bor-,falusi- és ökoturizmus fejlesztése. Hátrányos helyzetűek és romák képzése.

7 6 A stratégia általános céljai úgy kerültek meghatározásra, hogy mind a gazdaságfejlesztés, mind a szolgáltatásfejlesztés típusú kezdeményezések bekapcsolódása elérhető legyen. Az általános célokhoz kapcsolt modulok a térségre leginkább jellemző és fejlesztés szempontjából leginkább szükséges területeket célozzák meg. A helyi gazdaság fejlesztése vállalkozások indításával, meglévők fejlesztésével cél a gazdaság aktív szereplőit direkt módon ösztönzi a fejlesztéseik jövőkép felé történő orientálódásában. Különösen a helyi termékeket előállítók, a helyi turisztikai szolgáltatók, illetve közszolgáltatásokat végzők tekintetében. A vidékre jellemző hagyományos és innovatív termékek előállításához a szükséges feltételek megteremetése, valamint az életminőség javítása helyi és térségi szolgáltatások minőségi fejlesztésével célok együttes eredményeként a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia lehetőséget teremt a gazdasági szereplők számára, hogy fejlesztéseikkel – legyen az szervezeti, termék vagy szolgáltatás típusú fejlesztés – elősegítsék a vidék fejlődését. A humánerőforrás-potenciál folyamatos fejlesztése képzésekkel, a roma lakosság számára felzárkóztató programok kialakításával a gazdaságfejlesztésre lesznek pozitív hatással. A stratégia általános céljai úgy kerültek meghatározásra, hogy mind a gazdaságfejlesztés, mind a szolgáltatásfejlesztés típusú kezdeményezések bekapcsolódása elérhető legyen. Az általános célokhoz kapcsolt modulok a térségre leginkább jellemző és fejlesztés szempontjából leginkább szükséges területeket célozzák meg. A helyi gazdaság fejlesztése vállalkozások indításával, meglévők fejlesztésével cél a gazdaság aktív szereplőit direkt módon ösztönzi a fejlesztéseik jövőkép felé történő orientálódásában. Különösen a helyi termékeket előállítók, a helyi turisztikai szolgáltatók, illetve közszolgáltatásokat végzők tekintetében. A vidékre jellemző hagyományos és innovatív termékek előállításához a szükséges feltételek megteremetése, valamint az életminőség javítása helyi és térségi szolgáltatások minőségi fejlesztésével célok együttes eredményeként a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia lehetőséget teremt a gazdasági szereplők számára, hogy fejlesztéseikkel – legyen az szervezeti, termék vagy szolgáltatás típusú fejlesztés – elősegítsék a vidék fejlődését. A humánerőforrás-potenciál folyamatos fejlesztése képzésekkel, a roma lakosság számára felzárkóztató programok kialakításával a gazdaságfejlesztésre lesznek pozitív hatással. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Dél-Mátra HK – A stratégia alapvető célja

8 7 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

9 8 A Dél - Mátra alkotta térség 24 településből áll, melyek mindegyike a Gyöngyösi Statisztikai Kistérség tagtelepülése. A települések egységes, területileg összefüggő, egymással határos területen helyezkednek el, a Mátra déli lábánál. Kiválóak az ökológiai és élőhelyi adottságok, egyedi minőségű táj-specifikus termékek előállítására alkalmas termőhelyek A települések adottságaik, problémáik, és lehetőségeik tekintetében az alábbi csoportokra oszthatóak: -A gyöngyösi vonaltól délre eső, alföldi, síkvidéki jó mezőgazdasági és kertészeti termőterület, mely erdőben szegény -A Mátra-hegység lábánál elhelyezkedő települések, melyekre jellemző a szőlő- és a bor gyümölcstermelés és annak hagyománya. -A mátrai tömbben található települések, ahol magas az erdősültség aránya, a mezőgazdasági termelés jelentősége viszont kicsi. Turisztikai adottságaik jelentősek. -Bányászati tevékenységek hatására nagykiterjedésű tájsebek mellett található települések. A 24 település mindegyikén a tájhoz, a vidékhez kötődő, abból élő lakosság él. A mezőgazdasági tevékenységből realizálódó jövedelmek drasztikus csökkenése már sokakban megfogalmazta azt az igényt, hogy az eddigi bevételeit kiegészítő jövedelemszerzési lehetőséggel is megtámogassa. A térség településszerkezeti adottságai közel azonosak. A települések lakosságszáma is közel hasonló. A térség központjában található Gyöngyös város – mely nem része a Helyi Vidékfejlesztési Közösségnek – és vidéke kapcsolatrendszere mind gazdaságilag, mind közlekedési szempontból illetve a szolgáltatási kapcsolatokat tekintve is szoros együttműködésben léteznek. A város, mint kistérségi központ azonban nem okoz akkora népesség elszívást, mint az ország más területein. Köszönhető ez a környező települések környezeti adottságainak, lehetőségeinek. A Dél - Mátra alkotta térség 24 településből áll, melyek mindegyike a Gyöngyösi Statisztikai Kistérség tagtelepülése. A települések egységes, területileg összefüggő, egymással határos területen helyezkednek el, a Mátra déli lábánál. Kiválóak az ökológiai és élőhelyi adottságok, egyedi minőségű táj-specifikus termékek előállítására alkalmas termőhelyek A települések adottságaik, problémáik, és lehetőségeik tekintetében az alábbi csoportokra oszthatóak: -A gyöngyösi vonaltól délre eső, alföldi, síkvidéki jó mezőgazdasági és kertészeti termőterület, mely erdőben szegény -A Mátra-hegység lábánál elhelyezkedő települések, melyekre jellemző a szőlő- és a bor gyümölcstermelés és annak hagyománya. -A mátrai tömbben található települések, ahol magas az erdősültség aránya, a mezőgazdasági termelés jelentősége viszont kicsi. Turisztikai adottságaik jelentősek. -Bányászati tevékenységek hatására nagykiterjedésű tájsebek mellett található települések. A 24 település mindegyikén a tájhoz, a vidékhez kötődő, abból élő lakosság él. A mezőgazdasági tevékenységből realizálódó jövedelmek drasztikus csökkenése már sokakban megfogalmazta azt az igényt, hogy az eddigi bevételeit kiegészítő jövedelemszerzési lehetőséggel is megtámogassa. A térség településszerkezeti adottságai közel azonosak. A települések lakosságszáma is közel hasonló. A térség központjában található Gyöngyös város – mely nem része a Helyi Vidékfejlesztési Közösségnek – és vidéke kapcsolatrendszere mind gazdaságilag, mind közlekedési szempontból illetve a szolgáltatási kapcsolatokat tekintve is szoros együttműködésben léteznek. A város, mint kistérségi központ azonban nem okoz akkora népesség elszívást, mint az ország más területein. Köszönhető ez a környező települések környezeti adottságainak, lehetőségeinek. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 1/2

10 9 A térség minden települése szoros együttműködésben, napi kapcsolatban áll egymással. Számtalan közös pályázat, és sikeres együttműködés bizonyítja ezt a hulladékgazdálkodástól egészen a környezetvédelem közös megszervezéséig. Példának hozhatnánk fel a közös orvosi ügyelet kialakítását, és üzemeltetését is. A 24 településről egységesen elmondható, hogy a palóc népi hagyományok nagy mértékű hatást gyakoroltak az itt élőkre. Ennek nyomai főként a gasztronómiában fedezhetőek fel. A hely szelleme tekintetében a Szőlő, a Bor, a Mezőgazdaság, a Kertészet, az Erdőgazdaság és az ezekhez kötődő még meglévő Hagyományok nevesíthetőek. A térség minden települése szoros együttműködésben, napi kapcsolatban áll egymással. Számtalan közös pályázat, és sikeres együttműködés bizonyítja ezt a hulladékgazdálkodástól egészen a környezetvédelem közös megszervezéséig. Példának hozhatnánk fel a közös orvosi ügyelet kialakítását, és üzemeltetését is. A 24 településről egységesen elmondható, hogy a palóc népi hagyományok nagy mértékű hatást gyakoroltak az itt élőkre. Ennek nyomai főként a gasztronómiában fedezhetőek fel. A hely szelleme tekintetében a Szőlő, a Bor, a Mezőgazdaság, a Kertészet, az Erdőgazdaság és az ezekhez kötődő még meglévő Hagyományok nevesíthetőek. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 2/2

11 10 A térség a Mátraalja déli területeit foglalja magába. A Mátra, mint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó Tájvédelmi Körzet jelentős természeti értékeket képvisel. Példának említhető a Tarjánka – szurdokot, mint szigorúan védett természetvédelmi területet, vagy akár a Sár hegyen megtalálható több mint tíz különböző védett növénytárulást. A 24 településen jelentős vizes élőhelyek száma is (Szűcsi, Gyöngyöspata, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöshalász, Nagyréde, Adács, Markaz, Domoszló) A térség legjelentősebb környezeti problémája egyértelműen a Mátra Erőmű igényeit kielégítő külszíni lignit bányáinak csak részben rekultivált területei, melyek jelentős, és maradandó tájsebeket okoztak, akárcsak a Gyöngyösorosziban átmenetileg bezárt ércbánya nyomán visszamaradt nehézfém-szennyezés. Több településen találhatók bányák. Jellemző a domborzati viszonyokból adód vízelvezetési problémák jelensége is, mely minden települést érintenek. Megoldásuk csak térségi szinten koordinált együttműködéssel képzelhető el. A környezetvédelem jelentősége és helyzete az elmúlt években sokat változott, és javuló tendenciát mutat. Ez nagyrészt a térségi gondolkodás meghonosodásának köszönhető. Bizonyítékai ennek a 24 település által közösen kidolgoztatott környezetvédelmi keretprogram, illetve a szintén térségi szintű hulladékgazdálkodási program kialakítása. A térség a Mátraalja déli területeit foglalja magába. A Mátra, mint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó Tájvédelmi Körzet jelentős természeti értékeket képvisel. Példának említhető a Tarjánka – szurdokot, mint szigorúan védett természetvédelmi területet, vagy akár a Sár hegyen megtalálható több mint tíz különböző védett növénytárulást. A 24 településen jelentős vizes élőhelyek száma is (Szűcsi, Gyöngyöspata, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöshalász, Nagyréde, Adács, Markaz, Domoszló) A térség legjelentősebb környezeti problémája egyértelműen a Mátra Erőmű igényeit kielégítő külszíni lignit bányáinak csak részben rekultivált területei, melyek jelentős, és maradandó tájsebeket okoztak, akárcsak a Gyöngyösorosziban átmenetileg bezárt ércbánya nyomán visszamaradt nehézfém-szennyezés. Több településen találhatók bányák. Jellemző a domborzati viszonyokból adód vízelvezetési problémák jelensége is, mely minden települést érintenek. Megoldásuk csak térségi szinten koordinált együttműködéssel képzelhető el. A környezetvédelem jelentősége és helyzete az elmúlt években sokat változott, és javuló tendenciát mutat. Ez nagyrészt a térségi gondolkodás meghonosodásának köszönhető. Bizonyítékai ennek a 24 település által közösen kidolgoztatott környezetvédelmi keretprogram, illetve a szintén térségi szintű hulladékgazdálkodási program kialakítása. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 1/1

12 11 A Dél- Mátra helyi közösségben öt község minősül hátrányos helyzetűnek. A községek szétszórtan helyezkednek el a kistérségben. Gyöngyösoroszi és Vécs Hajmajugra a Mátra közvetlen lábánál található, míg, Nagyfüged és Visznek már sík területen fekszik. Viszneket kivéve a településeken jellemző a nagyszámú roma kisebbséghez tartozó lakosság aránya. Jelentősek a lakosság szociális helyzetéből fakadó társadalmi problémák. Az alacsony iskolai végzettségű, kisjövedelmű vagy munkanélküli rétegek életmódjából fakadó környezeti társadalmi veszélyek (bűnözés, környezetszennyezés, stb). A lakosság korösszetételére jellemző, hogy döntően két korcsoport van jelen. A 15 év alattiak és a 60év felettiek aránya magas. Munkanélküliségi ráta 10-17%. Foglalkoztatást tekintve javuló tendenciát mutató település Visznek, romló tendencia jellemző Nagyfüged,és Vécs községekre. A munkanélküliek nagyobb hányada szakképesítéssel nem rendelkezik, illetve alacsony képzettségűek, amellyel a foglalkoztatás javítására irányuló programok összeállításánál feltétlenül számolni kell. Kiválóak az ökológiai és élőhelyi adottságok, egyedi minőségű táj-specifikus termékek előállítására alkalmas termőhelyek. A hátrányos települések közül legjelentősebb környezeti probléma a Gyöngyösorosziban átmenetileg bezárt ércbánya nyomán visszamaradt nehézfém-szennyezés A gyöngyösi vonaltól délre eső, alföldi, síkvidéki jó mezőgazdasági és kertészeti termőterület, mely erdőben szegény. A Mátra-hegység lábánál elhelyezkedő települések, melyekre jellemző a szőlő- és a bor gyümölcstermelés és annak hagyománya. Gazdasági környezetre jellemző, hogy a településeken mikro vállalkozások működnek döntő részben. Egészséges ivóvíz ellátásba bekötött lakások aránya, Gyöngyösorosziban és Vécsen a legalacsonyabb. A csatornázási program. minden településen elindult. Főbb problémák: Munkanélküliek magas aránya a cigány lakosság körében. A Dél- Mátra helyi közösségben öt község minősül hátrányos helyzetűnek. A községek szétszórtan helyezkednek el a kistérségben. Gyöngyösoroszi és Vécs Hajmajugra a Mátra közvetlen lábánál található, míg, Nagyfüged és Visznek már sík területen fekszik. Viszneket kivéve a településeken jellemző a nagyszámú roma kisebbséghez tartozó lakosság aránya. Jelentősek a lakosság szociális helyzetéből fakadó társadalmi problémák. Az alacsony iskolai végzettségű, kisjövedelmű vagy munkanélküli rétegek életmódjából fakadó környezeti társadalmi veszélyek (bűnözés, környezetszennyezés, stb). A lakosság korösszetételére jellemző, hogy döntően két korcsoport van jelen. A 15 év alattiak és a 60év felettiek aránya magas. Munkanélküliségi ráta 10-17%. Foglalkoztatást tekintve javuló tendenciát mutató település Visznek, romló tendencia jellemző Nagyfüged,és Vécs községekre. A munkanélküliek nagyobb hányada szakképesítéssel nem rendelkezik, illetve alacsony képzettségűek, amellyel a foglalkoztatás javítására irányuló programok összeállításánál feltétlenül számolni kell. Kiválóak az ökológiai és élőhelyi adottságok, egyedi minőségű táj-specifikus termékek előállítására alkalmas termőhelyek. A hátrányos települések közül legjelentősebb környezeti probléma a Gyöngyösorosziban átmenetileg bezárt ércbánya nyomán visszamaradt nehézfém-szennyezés A gyöngyösi vonaltól délre eső, alföldi, síkvidéki jó mezőgazdasági és kertészeti termőterület, mely erdőben szegény. A Mátra-hegység lábánál elhelyezkedő települések, melyekre jellemző a szőlő- és a bor gyümölcstermelés és annak hagyománya. Gazdasági környezetre jellemző, hogy a településeken mikro vállalkozások működnek döntő részben. Egészséges ivóvíz ellátásba bekötött lakások aránya, Gyöngyösorosziban és Vécsen a legalacsonyabb. A csatornázási program. minden településen elindult. Főbb problémák: Munkanélküliek magas aránya a cigány lakosság körében. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 1/2

13 12 Településen élő lakosság nagy része elöregedett. Helyi foglalkoztatás hiánya, képzetlen munkaerő jelenléte. Önkormányzati ingatlanok leamortizálódott állapota, rossz úthálózat.Sportolási lehetőségek hiány. Kevés és alacsony szinvonalú kereskedelmi szolgáltatás. Lehetőségek: Munkahelyteremtés, mezőgazdaság helyi lehetőségeinek kihasználása, autópálya közelsége. Falusi turizmus, agroturizmus fellendítése, képzések szervezése, melyek elősegíthetik a foglalkoztatás bővítését, a munkahelyteremtést. Változatos, tájképi értékekben gazdag területek kialakítása, szálláshelyek (falusi) kialakítása, a térség jó megközelíthetőségének kialakítása. Kereskedelmi és szabadidős szolgáltatások fejlesztése. Településen élő lakosság nagy része elöregedett. Helyi foglalkoztatás hiánya, képzetlen munkaerő jelenléte. Önkormányzati ingatlanok leamortizálódott állapota, rossz úthálózat.Sportolási lehetőségek hiány. Kevés és alacsony szinvonalú kereskedelmi szolgáltatás. Lehetőségek: Munkahelyteremtés, mezőgazdaság helyi lehetőségeinek kihasználása, autópálya közelsége. Falusi turizmus, agroturizmus fellendítése, képzések szervezése, melyek elősegíthetik a foglalkoztatás bővítését, a munkahelyteremtést. Változatos, tájképi értékekben gazdag területek kialakítása, szálláshelyek (falusi) kialakítása, a térség jó megközelíthetőségének kialakítása. Kereskedelmi és szabadidős szolgáltatások fejlesztése. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 2/2

14 13 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben - Jelmagyarázat Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely- szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység

15 14 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben A térség legfontosabb szektorait a foglalkoztatásban, illetve a vállalkozások számában képviselt részesedés alapján lehet azonosítani Foglalkoztatottak számának megoszlása a szektorok között (%) Vállalkozások számának megoszlása a szektorok között (%) ▪A településen azok a legfontosabb szektorok, amelyek nagy mértékben részesednek a foglalkoztatásból és/vagy a vállalkozások számából ▪Ebből a szempontból a település legfontosabb szektorai –Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 1. Sok kis/közepes méretű vállalat2. Néhány nagy vállalat 3. Sok kis vállalat 4. Kevés kis vállalat

16 15 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Vállalkozások szektor szerinti megoszlása A vállalkozások számát tekintve a szektorok közül 23%-kal a(z) Kereskedelem, javítás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Aktív vállalkozások száma szektoronként (db) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektorok részesedése 9% 12% 23% 6% 17% 7% 0% 16% 5%

17 16 Foglalkoztatottság szektor szerinti megoszlása* A foglalkoztatottak számát tekintve a szektorok közül 39%-kal a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel *A foglalkoztatottsági adatok nemcsak a vállalkozásokra vonatkoznak Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Foglalkoztatottak száma szektoronként (fő) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Közigazgatás, védelem, társadalom- biztosítás, oktatás, egészségügy Szektorok részesedése 7% 39% 10% 4% 9% 4% 2% 17% 7% 2% Egyéb tevékenység 0%

18 17 Forrás:HVS kistérségi HVI, Állami Foglalkoztatási Szolgálat, HVS adatbázis Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül Az aktív korú lakosságon belül az álláskeresők aránya 2007-ben 7.3%, ami 1.2 százalékpontos változást jelent 2003 óta Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül (százalék) ▪Az álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül 2007-ben 7.3% ▪Változás 2003-hoz képest 1.2 százalékpont

19 18 A térségben az aktív korú népesség száma jelenleg 27 470 fő, melyből 53%-ot jelent a foglalkoztatottak aránya. A munkanélküliségi ráta alapján javuló tendenciát mutató települések: Karácsond, Atkár, Markaz, Visznek. Romló tendenciát mutató települések: Nagyfüged, Vécs. Egyértelmű tendenciát nem mutató települések: Gyöngyöspata, Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Adács, Gyöngyöshalász, Abasár, Gyöngyössolymos, Nagyréde, Domoszló, Gyöngyöstarján, Szücsi, Kisnána, Vámosgyörk, Ludas, Visonta, Detk, Mátraszentimre. A regisztrált munkanélküliek aránya 1994 és 1998 között kis mértékben 8,3 %-ról 8,1 %-ra csökkent. Jelenleg az álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül 6.92 %. A munkanélküliség nagyságrendje és összetétele az elmúlt években stabilizálódott. A munkanélküliek egyharmadát a tanulmányaikat befejező fiatalok jelentik, mely azt jelzi, hogy a gazdaság elvárása nincs összhangban a végzettek tudásával, szakképesítésével. Ily módon a gazdaság fejlesztésének egyik korlátját jelenti az, hogy nem áll rendelkezésre hatékony munkavégzésre alkalmas munkaerő. Hiányoznak a munkaerőpiacra lépőknek azon képességei, szakmai ismeretei, mellyel a munkaerőpiacon eredményesen tudnak megjelenni. A munkanélküliek nagyobb hányada szakképesítéssel nem rendelkezik, illetve alacsony képzettségűek, a lakosság iskolai végzettség szerinti összetételében a 8 általános végzettek aránya 29%, ami 3%-al magasabb az országos átlagnál. A térségben elsősorban a 8 általános képzettséget igénylő munkahelyhez áll rendelkezésre megfelelő munkaerő. Ezzel a foglalkoztatás javítására irányuló programok összeállításánál feltétlenül számolni kell. A térségben az aktív korú népesség száma jelenleg 27 470 fő, melyből 53%-ot jelent a foglalkoztatottak aránya. A munkanélküliségi ráta alapján javuló tendenciát mutató települések: Karácsond, Atkár, Markaz, Visznek. Romló tendenciát mutató települések: Nagyfüged, Vécs. Egyértelmű tendenciát nem mutató települések: Gyöngyöspata, Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Adács, Gyöngyöshalász, Abasár, Gyöngyössolymos, Nagyréde, Domoszló, Gyöngyöstarján, Szücsi, Kisnána, Vámosgyörk, Ludas, Visonta, Detk, Mátraszentimre. A regisztrált munkanélküliek aránya 1994 és 1998 között kis mértékben 8,3 %-ról 8,1 %-ra csökkent. Jelenleg az álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül 6.92 %. A munkanélküliség nagyságrendje és összetétele az elmúlt években stabilizálódott. A munkanélküliek egyharmadát a tanulmányaikat befejező fiatalok jelentik, mely azt jelzi, hogy a gazdaság elvárása nincs összhangban a végzettek tudásával, szakképesítésével. Ily módon a gazdaság fejlesztésének egyik korlátját jelenti az, hogy nem áll rendelkezésre hatékony munkavégzésre alkalmas munkaerő. Hiányoznak a munkaerőpiacra lépőknek azon képességei, szakmai ismeretei, mellyel a munkaerőpiacon eredményesen tudnak megjelenni. A munkanélküliek nagyobb hányada szakképesítéssel nem rendelkezik, illetve alacsony képzettségűek, a lakosság iskolai végzettség szerinti összetételében a 8 általános végzettek aránya 29%, ami 3%-al magasabb az országos átlagnál. A térségben elsősorban a 8 általános képzettséget igénylő munkahelyhez áll rendelkezésre megfelelő munkaerő. Ezzel a foglalkoztatás javítására irányuló programok összeállításánál feltétlenül számolni kell. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség foglalkoztatottsági helyzete 1/1

20 19 *Ezen szektorban tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada **Ezen településen tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának összefoglaló jellemzése A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának jelentősége az alapján mérhető le, hogy milyen hányadban részesednek a foglalkoztatottságból Legjelentősebb szektor Legjelentősebb település Foglalkoztatás abszolút értelemben Foglalkoztatás relatív értelemben LeírásÉrték ▪A(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban* működő vállalkozások száma ▪Abasár székhellyel/telephellyel/fiókteleppel** működő vállalkozások száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak számának aránya a térség összes foglalkoztatásán belül 4 db 2 db 3,460 fő 23% A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása 23%-át adja a térségen belüli foglalkoztatás- nak

21 20 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 1/2 A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 4 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik Szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Szállítási, raktározási, postai és távközlési szolgáltatásokra vonatkozó megoldási javaslatok ▪Építőipar ▪Szállítási, raktározási, postai és távközlési szolgáltatásokra vonatkozó megoldási javaslatok Fogl. száma (fő) ▪2,470 ▪395 ▪138 ▪105 ▪97 Árbevétel (ezer Ft) ▪3,441,49 7 ▪668,470 Működés helye a térségben ▪Visonta ▪Nagyréde ▪Markaz ▪Abasár ▪Gyöngyöspata Főtevékenység ▪4011 Villamosenergia- termelés ▪1593 Bortermelés ▪6024 Közúti teherszállítás ▪4523 Autópálya, út, repülőtér, sportjátéktér építése ▪6024 Közúti teherszállítás Név ▪Mátrai Erőmű Zrt. ▪Szőlőskert Zrt. ▪K és V Nemzetközi Fuvarozó Kft. ▪HE-DO Kft. ▪KŐFUV Kft. 1 2 3 4 5

22 21 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 2/2 Szektor Fogl. száma (fő) Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben Főtevékenység ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Pénzügyi közvetítés ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Kereskedelem, javítás ▪70 ▪60 ▪53 ▪42 ▪30 ▪59,490 ▪1,094,71 5 ▪Gyöngyöstarján ▪Halmajugra ▪Abasár ▪Markaz ▪Nagyréde ▪1584 Édesség gyártása ▪6512 Egyéb monetáris közvetítés ▪2852 Fémmegmunkálás ▪5132 Húsáru- nagykereskedelem A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 4 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik ▪G.G. Space Kft. Név ▪Abasár és Vidéke Takarékszövetkezet ▪SÁ-HI Szerszámkészítő és Gépi Forgácsoló Bt. ▪Kedvenc JM Kft. ▪Detki Keksz Kft. 6 7 8 9 10

23 22 Gazdasági kapcsolatok, együttműködések a térségen belül és tágabb kiterjedésben változó képet mutatnak. A szolgáltatások, a könnyűipar, az elektronika területén kifejezetten jó, míg a mezőgazdasághoz, és a turisztikához kapcsolódó vállalkozások között nem megfelelő az együttműködés mértéke, melynek javítása kulcsfontosságú a térség jövője szempontjából. A gazdaságszerkezet, a mikro- és kisvállalkozások helyzete Gyöngyös város közelsége, illetve az ipari park szabad kapacitásának is köszönhetően a város a közepes és nagyvállalkozások jelentős részét magához vonzza. Ezért a térség többi településeire jellemzően a kis- és közepes vállalkozások települnek, melyek profilja rendszerint igazodik a közelben lévő nagyvállalkozás igényeihez. 1 - 9 főt foglalkoztató vállalkozások száma 1911 db. A mezőgazdasági szolgáltatásból, szőlő és gyümölcsfelvásárlásból, borkereskedésből élő vállalkozások aránya 7 %, helyzetük az EU csatlakozást követően drasztikusan leromlott. Helyzetük romlása szinte a teljes lakosság életminőségére kihat, hiszen a térség lakosainak jelentős része (60-70%) valamilyen módon érintett a mezőgazdaság jövedelmezésében. A mezőgazdasági területen képződő bevételkiesés a fogyasztás mérséklését eredményezi, mely a gazdaság többi szereplőjének okoz jövedelemmérséklődést. Ennek hatására - hosszú távon - a térségi lakosság életminőségének romlása várható. Ezt elkerülendő az eddig csak mezőgazdaságból élő vállalkozások profilváltásához szükséges motiváció generálása. Gazdasági kapcsolatok, együttműködések a térségen belül és tágabb kiterjedésben változó képet mutatnak. A szolgáltatások, a könnyűipar, az elektronika területén kifejezetten jó, míg a mezőgazdasághoz, és a turisztikához kapcsolódó vállalkozások között nem megfelelő az együttműködés mértéke, melynek javítása kulcsfontosságú a térség jövője szempontjából. A gazdaságszerkezet, a mikro- és kisvállalkozások helyzete Gyöngyös város közelsége, illetve az ipari park szabad kapacitásának is köszönhetően a város a közepes és nagyvállalkozások jelentős részét magához vonzza. Ezért a térség többi településeire jellemzően a kis- és közepes vállalkozások települnek, melyek profilja rendszerint igazodik a közelben lévő nagyvállalkozás igényeihez. 1 - 9 főt foglalkoztató vállalkozások száma 1911 db. A mezőgazdasági szolgáltatásból, szőlő és gyümölcsfelvásárlásból, borkereskedésből élő vállalkozások aránya 7 %, helyzetük az EU csatlakozást követően drasztikusan leromlott. Helyzetük romlása szinte a teljes lakosság életminőségére kihat, hiszen a térség lakosainak jelentős része (60-70%) valamilyen módon érintett a mezőgazdaság jövedelmezésében. A mezőgazdasági területen képződő bevételkiesés a fogyasztás mérséklését eredményezi, mely a gazdaság többi szereplőjének okoz jövedelemmérséklődést. Ennek hatására - hosszú távon - a térségi lakosság életminőségének romlása várható. Ezt elkerülendő az eddig csak mezőgazdaságból élő vállalkozások profilváltásához szükséges motiváció generálása. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 1/1

24 23 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Non-profit szervezetek a térségben Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Kultúrával kapcsolatos tevékenység10 Vallással kapcsolatos tevékenység2 Sporttal kapcsolatos tevékenység31 Szabadidővel kapcsolatos tevékenység36 Oktatással kapcsolatos tevékenység35 Kutatással, tudományokkal kapcsolatos tevékenység 0 Egészségüggyel kapcsolatos tevékenység 3 Szociális ellátással kapcsolatos tevékenység 10 Polgárvédelemmel, tűzoltással kapcsolatos tevékenység 11 Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység 6 Településfejlesztéssel, lakásüggyel kapcsolatos tevékenység 12 Gazdaságfejlesztéssel, munkaüggyel kapcsolatos tevékenység 3 Jogvédelemmel kapcsolatos tevékenység 0 Közbiztonság védelmével kapcsolatos tevékenység 18 Többcélú adományosztással kapcsolatos tevékenység 0 Nemzetközi kapcsolatok1 Szakmai, gazdasági érdekképviselettel kapcsolatos tevékenység 22 Politikai tevékenység2 A térség civil aktivitása a non-profit szervezetek alapján ítélhető meg

25 24 A térségben 200-nál is több civil szervezet tevékenykedik. Ebben nincsenek benne azok a civil szerveződések, amelyek Gyöngyösre vannak bejegyezve, de térségi hatásuk, tevékenységük több településen is kifejtik (pl.: Mátraaljai Borút Egyesület). Legtöbb civil szervezet a szabadidő és sport területén, valamint az oktatás területén tevékenykedik. Több településen aktív munkát végeznek a polgári védelemmel, tűzoltással, környezetvédelemmel, településfejlesztéssel, hagyományőrzéssel, valamint kulturális területen ténykedő civil szerveződések. A településeken jelentős a polgárőrség jelenléte. Civil szervezetek egy részénél fellelhető a hagyományok őrzése, ápolása. A térségben 200-nál is több civil szervezet tevékenykedik. Ebben nincsenek benne azok a civil szerveződések, amelyek Gyöngyösre vannak bejegyezve, de térségi hatásuk, tevékenységük több településen is kifejtik (pl.: Mátraaljai Borút Egyesület). Legtöbb civil szervezet a szabadidő és sport területén, valamint az oktatás területén tevékenykedik. Több településen aktív munkát végeznek a polgári védelemmel, tűzoltással, környezetvédelemmel, településfejlesztéssel, hagyományőrzéssel, valamint kulturális területen ténykedő civil szerveződések. A településeken jelentős a polgárőrség jelenléte. Civil szervezetek egy részénél fellelhető a hagyományok őrzése, ápolása. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 1/1

26 25 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A térség lakosságának alakulása az elmúlt öt évben A térség összesített lakossága 2002-2006 között 122 fővel csökkent, ami arányosítva 0%-os csökkenést jelent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 122 fővel csökkent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 0%-kal csökkent Térség összlakossága Éves változás 2002 (fő)2003 (fő)2004 (fő)2005 (fő)2006 (fő) 45,03645,02845,00444,91144,914 -8-24 -933

27 26 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A lakosság kor szerinti összetétele a térségben A térségben az aktív korú lakosság aránya 61%, ami 1 százalékponttal magasabb az országos átlagnál Lakosság kor szerinti összetétele (fő) Megoszlás 3% 61% 24% 9% Országos átlag 3% 60% 21% 13% Aktív korú lakosság 0-2 év 3-5 év 6-14 év 15-59 év 59 év felett

28 27 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele A térségben elsősorban a 6-7 általános képzettséget igénylő munkahelyekhez áll rendelkezésre megfelelő munkaerő 7 évesnél idősebb népesség végzettség szerinti összetétele (fő) 0 általános 1-5 általános 6-7 általános 8 általános Középiskolai, érettségi és szakmai oklevél nélkül Középiskolai, érettségi nélkül, szakmai oklevéllel Középiskolai, érettségivel, általános oklevéllel Középiskolai, érettségivel, szakmai oklevéllel Egyetemi vagy főiskolai, oklevél nélkül Egyetemi vagy főiskolai, oklevéllel Megoszlás 2% 13% 6% 1% 4% Országos átlag 2% 9% 2% 4% 10% 29% 10% 5% 20% 9% 26% 12% 10% 17%

29 28 A települések népességfogyását és elöregedését a nagyobb városokból történő, az alacsony ingatlan árakkal és jó környezeti állapottal indokolt bevándorlás is csökkentheti. A demográfiai viszonyok alakulását a kisebb és periférikusabb elhelyezkedésű településeken nagymértékben befolyásolja a terület gazdasági fejletlensége, a helybeli foglalkoztatás korlátozott volta és választékhiánya, amely az egyébként képzett helyi fiatalok elköltözéséhez vezet. A helyben foglalkoztatottak aránya ugyanis a legtöbb kistelepülés esetében 10-20% kö-zötti. A kistérség településein igen változatos a kisebbségek arányának alakulása (0-60%). Több település esetében a cigány kisebbség népességarányának növekedésével a felzárkóztató-, ill. kiegészítő képzésnek növekvő szerepe volna. A jelenlegi helyzet úgy értékelhető, hogy a települések még nem néptelenedtek vagy öregedtek el annyira, hogy kedvező gazdasági és infrastrukturális hatások esetén ne indulnának dinamikus fejlődésnek. A kistérség lakosságának kor szerinti összetétele: 0-2-év 3%, 3-5 év 3%, 6-14 év 9%, 15-59 év 61%: 27470 fő, ők alkotják az aktív korú lakosságot, valamint az 59 év felettiek 24%-ot képviselnek. A lakosság korösszetételére jellemző, hogy a települések többségében a 15 év alatti korosztály az összlakosság 18-32 %-át adja ki. A 60 év feletti lakosság aránya a települések többségében 24 % között változik. Ennél alacsonyabb az időskorú népesség számaránya Gyöngyösorosziban (18,1 %) és Halmajugrán (18,7 %), magasabb viszont Mátraszentimrén (31 %), Vámosgyörkön (30,5 %) és Vécsen (32,5 %), melyek a megyei átlagot is számottevően meghaladják. A települések népességfogyását és elöregedését a nagyobb városokból történő, az alacsony ingatlan árakkal és jó környezeti állapottal indokolt bevándorlás is csökkentheti. A demográfiai viszonyok alakulását a kisebb és periférikusabb elhelyezkedésű településeken nagymértékben befolyásolja a terület gazdasági fejletlensége, a helybeli foglalkoztatás korlátozott volta és választékhiánya, amely az egyébként képzett helyi fiatalok elköltözéséhez vezet. A helyben foglalkoztatottak aránya ugyanis a legtöbb kistelepülés esetében 10-20% kö-zötti. A kistérség településein igen változatos a kisebbségek arányának alakulása (0-60%). Több település esetében a cigány kisebbség népességarányának növekedésével a felzárkóztató-, ill. kiegészítő képzésnek növekvő szerepe volna. A jelenlegi helyzet úgy értékelhető, hogy a települések még nem néptelenedtek vagy öregedtek el annyira, hogy kedvező gazdasági és infrastrukturális hatások esetén ne indulnának dinamikus fejlődésnek. A kistérség lakosságának kor szerinti összetétele: 0-2-év 3%, 3-5 év 3%, 6-14 év 9%, 15-59 év 61%: 27470 fő, ők alkotják az aktív korú lakosságot, valamint az 59 év felettiek 24%-ot képviselnek. A lakosság korösszetételére jellemző, hogy a települések többségében a 15 év alatti korosztály az összlakosság 18-32 %-át adja ki. A 60 év feletti lakosság aránya a települések többségében 24 % között változik. Ennél alacsonyabb az időskorú népesség számaránya Gyöngyösorosziban (18,1 %) és Halmajugrán (18,7 %), magasabb viszont Mátraszentimrén (31 %), Vámosgyörkön (30,5 %) és Vécsen (32,5 %), melyek a megyei átlagot is számottevően meghaladják. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség demográfiai helyzete 1/1

30 29 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra elérhetősége Azon települések aránya, ahol nem található meg egyik fontos gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra sem, 0% Infrastrukturális adottság ▪Szélessávú Internet ▪Mindhárom mobilhálózat ▪Helyközi autóbusz- megállóhely ▪Közművesített, közúton elérhető ipari park ▪Fenti infrastruk- turális adottsá- gok együttesen Azon települések száma, ahol nem érhető el (db) 0 2 0 22 0 Azon települések aránya, ahol nem érhető el (%) 0% 8% 0% 92% 0% A térségben 0 db olyan település van, ahol a fejlődést támogató infrastruktúra közül egyik sem található meg, ez a térség településeinek 0%-a

31 30 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 1/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Közlekedés Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások Ipari parkok Pénzügyi szolgáltatások Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Kikötő ▪EUROVELO kerékpárút Mozgatórugó alcsoport Közmű ellátottság Oktatás Kultúra Telekommuni- káció Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Szakiskolai és speciális szakiskolai feladat-ellátási hely ▪Kollégiumi feladat-ellátási hely Mozgatórugó alcsoport

32 31 A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 2/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Szociális ellátás Egészségügyi ellátás Szabadidős te- vékenységre és sportolásra al- kalmas infrastr. Egyéb infrastruktúra Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Szülészeti ellátás ▪Mentőállomás ▪Egészségügyi kommunikációs pont ▪Életház Mozgatórugó alcsoport Gazdaságfej- lesztési szervezetek Természeti adottságok Natura 2000 területek Közbiztonsági szolgálat Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Ipari kamara ▪Agrárkamara ▪Rotary típusú klub Mozgatórugó alcsoport Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források

33 32 Az egészséges ivóvíz ellátás a települések mindegyikén szinte teljes körűen megoldott. A bekötött lakások aránya - az országos átlagnál valamivel magasabb - kb. 95-97%-os. Ennél megközelítőleg 10%-kal rosszabb a helyzet (tehát alacsonyabb a bekötött lakások aránya) Adácson, Gyöngyösorosziban és Vécsen. A vízminőséggel kapcsolatos problémák Adács, Kisnána, Visonta településeken adódhatnak, ahol nincs víztisztítás. A csapadékvíz elvezetés a térségben sem a külterületeken, sem a belterületeken nem megoldott. A vízelvezető árkok, csatornák sok helyen betemetésre kerültek vagy feliszapolódtak. 1999-ben a kistérség településeit a nagy mennyiségű csapadék miatt kialakuló árvizek jelentős mértékben érintették. A térség településeinek egy részén elindult a csatornázási program. A csatornahálózattal és szennyvíztisztítással nem rendelkező települések fejlesztési tervei között mindenhol szerepel ennek a kérdésnek a megoldása. A térség települései villamos energiával teljes körűen ellátottak mind a belterületen, mind a külterületi lakott helyek tekintetében. A települések zömmel a vezetékes gázhálózatba is bekapcsolódtak, míg a hegyvidéki területek gázenergiával történő ellátását tartályos gáz kiépítésével oldották meg. A települési szilárd hulladékok mennyisége és összetétele az életmód, az életszínvonal, a kapcsolódó fogyasztási szokások, a település városias, ill. falusias jellege, intézmény sűrűsége, mezőgazdasági tevékenysége függvényében a térségen belül is változó. A települések lerakó telepeinek néhány kivételtől eltekintve mindegyiknél szakszerűtlen az üzemeltetési technológia, valamint nem végezték el a lerakók környezetvédelmi felülvizsgálatát és az azt, követő rekultivációt. Megoldatlan a csapadékvíz elvezetés,- a csurgalékvíz összegyűjtés,- a napi földtakarás,- a hulladékkirepülés elkerülésére. Általában rossz a lerakóba vezető bekötő utak minősége, gyakori a bűzhatás. A kistérségben emellett több helyen illegális hulladéklerakók is találhatók. Települési szilárd hulladék lerakó helyek rekultivációjára önkormányzatok közötti együttműködés jött létre. Már 1997-ben a térségben a telefonnal ellátott lakások aránya 72,5% volt. Az egészséges ivóvíz ellátás a települések mindegyikén szinte teljes körűen megoldott. A bekötött lakások aránya - az országos átlagnál valamivel magasabb - kb. 95-97%-os. Ennél megközelítőleg 10%-kal rosszabb a helyzet (tehát alacsonyabb a bekötött lakások aránya) Adácson, Gyöngyösorosziban és Vécsen. A vízminőséggel kapcsolatos problémák Adács, Kisnána, Visonta településeken adódhatnak, ahol nincs víztisztítás. A csapadékvíz elvezetés a térségben sem a külterületeken, sem a belterületeken nem megoldott. A vízelvezető árkok, csatornák sok helyen betemetésre kerültek vagy feliszapolódtak. 1999-ben a kistérség településeit a nagy mennyiségű csapadék miatt kialakuló árvizek jelentős mértékben érintették. A térség településeinek egy részén elindult a csatornázási program. A csatornahálózattal és szennyvíztisztítással nem rendelkező települések fejlesztési tervei között mindenhol szerepel ennek a kérdésnek a megoldása. A térség települései villamos energiával teljes körűen ellátottak mind a belterületen, mind a külterületi lakott helyek tekintetében. A települések zömmel a vezetékes gázhálózatba is bekapcsolódtak, míg a hegyvidéki területek gázenergiával történő ellátását tartályos gáz kiépítésével oldották meg. A települési szilárd hulladékok mennyisége és összetétele az életmód, az életszínvonal, a kapcsolódó fogyasztási szokások, a település városias, ill. falusias jellege, intézmény sűrűsége, mezőgazdasági tevékenysége függvényében a térségen belül is változó. A települések lerakó telepeinek néhány kivételtől eltekintve mindegyiknél szakszerűtlen az üzemeltetési technológia, valamint nem végezték el a lerakók környezetvédelmi felülvizsgálatát és az azt, követő rekultivációt. Megoldatlan a csapadékvíz elvezetés,- a csurgalékvíz összegyűjtés,- a napi földtakarás,- a hulladékkirepülés elkerülésére. Általában rossz a lerakóba vezető bekötő utak minősége, gyakori a bűzhatás. A kistérségben emellett több helyen illegális hulladéklerakók is találhatók. Települési szilárd hulladék lerakó helyek rekultivációjára önkormányzatok közötti együttműködés jött létre. Már 1997-ben a térségben a telefonnal ellátott lakások aránya 72,5% volt. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 1/2

34 33 Az ellátottság magas arányának alakulásában meghatározó szerepe van Gyöngyösnek, ahol az ellátottság 82,1%-os. A többi településen ez az arány kb. 50 és 70 százalék között változik. A viszonylag jó ellátottság tényleges előnyeit ugyanakkor csökkenti a hírközlő hálózat korszerűtlen műszaki színvonala, viszont javítja a mobil telefonos lefedettség, illetve a szélessávú internet adta innovatív megoldások. A lakásállomány az utóbbi évtizedekben korszerűbbé vált. A települések többségében a '90-es évek közepe óta néhány (tíznél kevesebb) lakás épült évente. Nagyobb volt az építkezési kedv a Gyöngyös melletti települések egy részében is. A lakásállományban jelentős változást a 2003. évi lakásprogram sem hozott. A térségre vonatkoztatva nem eredményeztek tendenciózus javulást. Az ellátottság magas arányának alakulásában meghatározó szerepe van Gyöngyösnek, ahol az ellátottság 82,1%-os. A többi településen ez az arány kb. 50 és 70 százalék között változik. A viszonylag jó ellátottság tényleges előnyeit ugyanakkor csökkenti a hírközlő hálózat korszerűtlen műszaki színvonala, viszont javítja a mobil telefonos lefedettség, illetve a szélessávú internet adta innovatív megoldások. A lakásállomány az utóbbi évtizedekben korszerűbbé vált. A települések többségében a '90-es évek közepe óta néhány (tíznél kevesebb) lakás épült évente. Nagyobb volt az építkezési kedv a Gyöngyös melletti települések egy részében is. A lakásállományban jelentős változást a 2003. évi lakásprogram sem hozott. A térségre vonatkoztatva nem eredményeztek tendenciózus javulást. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 2/2

35 34 *Szálloda, gyógyszálloda, panzió **Üdülőház, ifjúsági szálló, turistaszálló, kemping, magánszállásadás Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Adottságokból adódó fejlesztési lehetőségek – turizmus A turizmus csak akkor rejt magában valós fejlődési lehetőséget, ha a térség már rendelkezik turisztikai potenciállal és aktivitással Egy főre jutó szálláshelyek száma (db/fő) Térségi adat Országos átlag Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Egy főre jutó vendégéjszakák száma (vendégéjszaka/fő) Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Térségi adat az országos átlag százalékában 0.010.02 0.04 59%56% 1.460.46 1.810.68 80%67%

36 35 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Szállítási, raktározási, postai és távközl... ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 1/4 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪3,288 ▪Község▪2,897 ▪Község▪1,776 ▪Község▪1,249 ▪Község▪2,168 ▪Község▪2,689 ▪Község▪1,552 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Abasár Adács Atkár Detk Domoszló Gyöngyöshalász Gyöngyösoroszi Munkanél- küliség (%) ▪6.75% ▪6.83% ▪6.14% ▪5.28% ▪7.22% ▪5.39% ▪12.51% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪581,088 ▪468,230 ▪552,620 ▪626,169 ▪597,623 ▪550,229 ▪331,495 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.252 ▪0.106 ▪0.104 ▪0.000 ▪0.967 ▪0.000

37 36 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 2/4 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪2,768 ▪Község▪3,220 ▪Község▪2,483 ▪Község▪1,345 ▪Község▪3,234 ▪Község▪1,100 ▪Község▪836 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Halmajugra Karácsond Kisnána Ludas Munkanél- küliség (%) ▪8.68% ▪4.04% ▪5.67% ▪16.67% ▪7.71% ▪10.44% ▪9.92% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪432,528 ▪700,669 ▪587,293 ▪300,222 ▪480,408 ▪582,356 ▪398,374 Magas** kat. (db/fő) ▪0.428 ▪0.000 ▪1.526 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.249 ▪0.040 ▪0.000 ▪0.259 ▪0.000

38 37 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Szálláshely- szolgáltatás és vendéglátás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Szállítási, raktározási, postai és távközl... Települések főbb jellemzői 3/4 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪1,825 ▪Község▪547 ▪Község▪1,843 ▪Község▪3,378 ▪Község▪0▪0 ▪1,659 ▪Község▪2,016 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Markaz Mátraszentimre Nagyfüged Nagyréde Pálosvörösmart Szűcsi Vámosgyörk Munkanél- küliség (%) ▪4.80% ▪3.09% ▪12.31% ▪4.59% ▪8.00% ▪5.14% ▪3.90% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪708,400 ▪487,406 ▪387,380 ▪584,714 ▪559,218 ▪558,800 Magas** kat. (db/fő) ▪0.158 ▪110.12 6 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪1.129 ▪25.344 ▪0.000 ▪0.005 ▪0.000

39 38 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 4/4 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪725 ▪Község▪1,111 ▪Község▪1,205 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Vécs Visonta Visznek Munkanél- küliség (%) ▪9.66% ▪5.25% ▪4.92% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪413,888 ▪659,893 ▪412,131 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000

40 39 Települések egy mondatos jellemzése 1/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Abasár ▪„Utak minősége, járdák hiánya, művelődési ház hiánya, csapadékvízelvezetés.” ▪Adács ▪„Belterületi utak, járdák rossz állapota, csapadékvíz elvezető rendszer nem működik. Állati tetem gyűjtés nem működik.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Ipari park, betelepítési lehetőségek, munkahely teremtés, területek kiértékesítése (házhelyek kialakítása), mezőgazdaság (szőlő, oltvány).” ▪„Belterületi utak felújítása, buszmegállók felújítása, faluközpont átalakítása.”

41 40 Települések egy mondatos jellemzése 2/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Atkár ▪„A tőkeerős befektetők hiánya ill. kis száma miatt a községben kevés a munkalehetőség, ezeknek számát növelni kell.” ▪Detk ▪„Detk községben még nincs szennyvízcsatorna hálózat.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Az autópálya közelsége és a Károly Róbert Főiskola Tass-pusztán lévő intézetei, mint tudásbázis.” ▪„Életminőség javítása a szennyvízcsatorna építésével.”

42 41 Települések egy mondatos jellemzése 3/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Domoszló ▪„Szennyvízhálózat kiépítetlensége. Nincs faluház, vagy tájház. Visszafejlődő szövetkezetek, műveletlen területek növekszenek. Mezőgazdasági tevékenység jövedelmezőségének nehézségei. Turisztikai szolgáltatásaok egysíkúak.” ▪Gyöngyöshalá sz ▪„Az utak állapota felújításra szorul. A vízelvezető árkok kiépítettsége nem megoldott teljes mértékben a településen. A Művelődési Ház felújítása, és az Önkormányzat épületfelújítása. Parkok, játszóterek és szabadidőközpont kialakítása.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Rendelkezésre álló terület családi házak- vállalkozások számára. Szélessávú internetes hálózat kiépítése új lehetőségeket teremt. Turisztikai lehetőségek rendelkezésre állnak.” ▪„A település megközelíthetőségének javítása utak építésével, valamint változatos, tájképi értékekben gazdag terület kialakítása.”

43 42 Települések egy mondatos jellemzése 4/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Gyöngyösoros zi ▪„Önkormányzati ingatlanjaink leamortizálódott állapota, magas munkanélküliségi arány, a településen a munkalehetőség minimális, a lakosság elöregedett, magas az összlakossághoz viszonyítottan a kisebbség aránya, nincs a településen sportolási lehetőségre alkalmas épület.” ▪Gyöngyöspata ▪„Kevés munkalehetőség, patakok rendezetlensége, belterületi utak felújítása, mezőgazdaság fejlesztése.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Falusi turizmus, agroturizmus fellendítése, képzések szervezése, melyek elősegíthetik a foglalkoztatás bővítését, a munkahelyteremtést.” ▪„Turisztika, vendéglátás, ipari terület kialakítása, mezőgazdasági termékek feldolgozása, ásványvíz, gyógyvíz palackozása.”

44 43 Települések egy mondatos jellemzése 5/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Gyöngyössoly mos ▪„Turisztikai szálláslehetőségek kialakítása, Művelődési ház felújítása, falumúzeum létesítése, faluközpont kialakítása.” ▪Gyöngyöstarjá n ▪„Idősek otthonának kialakítása, faluház létrehozása, építési telkek közművesítése, ipari terület létrehozása, játszótér megépítése, szabadidőközpont kialakítása” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Változatos tájképi értékekben gazdag területek kialakítása, kiváló sportolási lehetőségek megvalósítása, turisztikai attrakciók növelése.” ▪„Változatos, tájképi értékekben gazdag területek kialakítása, turistaút-hálózat kiépítése, falusi szálláshelyek kialakítása.”

45 44 Települések egy mondatos jellemzése 6/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Halmajugra ▪„A nagyszámú roma kisebbséghez tartozó lakosság szociális helyzetéből fakadó társadalmi problémák megléte. Az alacsony iskolai végzettségű, kisjövedelmű vagy munkanélküli rétegek életmódjából fakadó környezeti társadalmi veszélyek (bűnözés, környezetszennyezés, stb.). A lakosság nagy része elöregedett, az ő ellátásuk is egyre nagyobb terhet ró az önkormányzatra.” ▪Karácsond ▪„A községi szennyvízhálózat kiépítése megoldatlan. Csak ezután kezdődhet meg az utak korszerűsítése és a vízelvezető rendszer felújítása.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Jó megközelíthetőség, jelentős az ipari tevékenységgel foglalkozó vállalkozások száma. Az infrastruktúra megfelelően kiépített. Lehetőségek adottak komplex képzési programok szervezésére, amelyek hiányszakmákból nyújtanak piacképes képzést a hátrányos helyzetű lakosságnak.” ▪„Életminőség javítása a településen a szennyvízhálózat kiépítésével, változatos, tájképi értékekben gazdag területek kialakítása.”

46 45 Települések egy mondatos jellemzése 7/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Kisnána ▪„Szennyvízcsatora és tisztítómű hiánya, Kisnánai Vár leromlott állapota, útfelújítások hiánya.” ▪Ludas ▪„Olyan közösségi ház kialakítása, mely teret biztosítana a helyi kisközösségeknek, alkalmas lehetne közművelődési rendezvények lebonyolítására.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Turizmus fejlesztése, mezőgazdasági termékek feldolgozása.” ▪„A régi általános iskola épületének e funkciók ellátására történő felújítása átalakítása. A településen halad át a Budapest- Miskolc vasúti fővonal, emellett fontos vasúti csomópont is. Az M3 autópálya és a 3 sz főút közelsége vállalkozások letelepedésére jó lehetőséget biztosíthat.”

47 46 Települések egy mondatos jellemzése 8/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Markaz ▪„A település jövőjét tekintve meghatározó tényező a jelenlegi népesség csökkenés. Községünk vonzó a letelepedni vágyók számára, ezáltal demográfiai növekedés érhető el. Törekednünk kell a lakosság helyben tartására (intézmények fenntartása, szolgáltatások minőségi javítása), valamint a letelepedni vágyók igényeinek kiszolgálására (építési telkek kialakítása, munkahelyek teremtése).” ▪Mátraszentimr e ▪„Idegenforgalmi attrakciók hiánya, közműinfrastruktúra egyoldalúsága (földgáz hiánya).” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Községünk egyik kitörési pontját a turisztikai adottságok kiaknázása jelentheti, hiszen változatos és minőségi kínálatot tudunk biztosítani a háttér infrastruktúra megteremtésével. Településünk elhelyezkedéséből, természeti környezetéből fakadóan kedvező helyzetben van az idegenforgalom szempontjából, ezért fontosnak tartjuk a sokrétű turisztikai jellegű beruházások megvalósítását.” ▪„Turizmus, idegenforgalom, kiváló sportolási lehetőségek megvalósítása, turisztikai attrakciók növelése.”

48 47 Települések egy mondatos jellemzése 9/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Nagyfüged ▪„Munkanélküliek magas aránya, cigány lakosság magas aránya, település elöregedése, helyi foglalkoztatás hiánya.” ▪Nagyréde ▪„A község "hagyományos" gazdaságának leépülése, válsága (szőlő és bogyós gyümölcs termelés).” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Munkahelyteremtés, mezőgazdaság helyi lehetőségeinek kihasználása, autópálya közelsége.” ▪„A község logosztikai, közlekedési fekvésének kihasználása (ipari fejlesztések, turizmus, stb.) magas szintű munkakultúra.”

49 48 Települések egy mondatos jellemzése 10/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Pálosvörösma rt ▪„csapadékvíz elvezetése, továbbá házi szennyvizek bekötése.” ▪Szűcsi ▪„Szennyvízcsatorna hiánya. Belterületi utak, járdák rossz állapota, csapadékvíz elvezető rendzser és övárok rendszer hiányosságai. Állati tetem gyűjtés nem működik. Meglévő kommunális szilárd hulladék telep rekultiválásra szorul.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Művelődési Ház felújítása.” ▪„Helyi természeti adottságok kihasználása. Ipari park kialakítás. Új építési telkek kialakítása.”

50 49 Települések egy mondatos jellemzése 11/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Vámosgyörk ▪„Belterületi utak, járdák rossz állapota, csapadékvíz elvezető rendszer nem működik. Állati tetem gyűjtés nem működik.” ▪Vécs ▪„Utak, járdák rossz állapota, útmenti vízfolyások elhanyagoltsága.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Belterületi utak felújítása, buszmegállók építése, faluközpont átalakítása.” ▪„Változatos, tájképi értékekben gazdag területek kialakítása, szálláshelyek (falusi) kialakítása, a térség jó megközelíthetőségének kialakítása.”

51 50 Települések egy mondatos jellemzése 12/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Visonta ▪„Építési telkek hiánya.” ▪Visznek ▪„Út-és járdafelújítások, szennyvízberuházás, intézményfenntartó társulás, "gödrök".” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Ipari területek fejlesztése, turisztikai attrakciók fejlesztése.” ▪„Életminőséget javító szennyvízberuházás megvalósítása, változatos, tájképi értékekben gazdag területek kialakítása.”

52 51 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

53 52 Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 1/2 A térségben 10 db fő fejlesztési prioritás került kijelölésre, amelyekhez összesen 34 db fejlesztési intézkedés tartozik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése” ▪„Helyi turizmus ágazat fejlesztése” ▪„Helyi életminőség fejlesztése” ▪„Helyi vállalkozások fejlesztése” ▪„Helyi mezőgazdasági termékek előállításának, feldolgozásának fejlesztése” Fő fejlesztési prioritás ▪„Humán erőforrás fejlesztése” ▪„Gazdasági környezet fejlesztése” ▪„Helyi bio- és megújuló-energia ágazat fejlesztése” 52 3 db 7 db 4 db 2 db 4 db 1,506,292 1,085,294 991,810 793,771 231,196 Összes allokált forrás (EUR) Intézkedé- sek száma 3 db 5 db 2 db 101,014 97,294 88,626

54 53 Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 2/2 A térségben 10 db fő fejlesztési prioritás került kijelölésre, amelyekhez összesen 34 db fejlesztési intézkedés tartozik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Helyi erdőgazdálkodás és faipari ágazat fejlesztése” ▪„Társadalmi tőke erősítése” Fő fejlesztési prioritás 53 2 db 53,946 50,093 Összes allokált forrás (EUR) Intézkedé- sek száma

55 54 ▪Kulturális értékek megőrzése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 1/10 A legtöbb forrás – 77,065 EUR – a(z) Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Természeti örökségek megőrzése ▪Épített örökségek védelme, fejlesztése Fő fejlesztési prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Allokált forrás (EUR) 201,913 131,011 1,173,368

56 55 ▪Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 2/10 A legtöbb forrás – 77,065 EUR – a(z) Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Falusi turizmus fejlesztése ▪Természeti látványosságra épülő turizmus fejlesztése ▪Épített örökségre épülő turizmus fejlesztése ▪Bor és gasztronómiai turizmus fejlesztése ▪Kulturális turizmus fejlesztése ▪Szakmai turizmus fejlesztése Fő fejlesztési prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Allokált forrás (EUR) 437,923 393,054 26,973 19,267 19,266 161,838

57 56 ▪Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 3/10 A legtöbb forrás – 77,065 EUR – a(z) Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Alapszolgáltatások fejlesztése ▪Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése ▪Helyi média fejlesztése Fő fejlesztési prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Allokált forrás (EUR) 77,065 464,319 305,928 144,498

58 57 ▪Helyi szolgáltatások fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 4/10 A legtöbb forrás – 77,065 EUR – a(z) Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Helyi termékek előállításának fejlesztése Fő fejlesztési prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Allokált forrás (EUR) 477,805 315,966

59 58 ▪Szőlő- és gyümölcságazat fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 5/10 A legtöbb forrás – 77,065 EUR – a(z) Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Állattenyésztési ágazat fejlesztése ▪Szántóföldi növénytermesztés fejlesztése ▪Mezőgazdasági szolgáltatások fejlesztése Fő fejlesztési prioritás: Helyi mezőgazdasági termékek előállításának, feldolgozásának fejlesztése Allokált forrás (EUR) 57,799 42,386 131,011 0

60 59 ▪Hátrányos helyzetű és roma lakosság oktatásának elősegítése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 6/10 A legtöbb forrás – 77,065 EUR – a(z) Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Szakmai tudás fejlesztése ▪Általános tudás fejlesztése Fő fejlesztési prioritás: Humán erőforrás fejlesztése Allokált forrás (EUR) 66,335 23,119 11,560

61 60 ▪Információhoz, tudáshoz való hozzájutás támogatása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 7/10 A legtöbb forrás – 77,065 EUR – a(z) Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Helyi vállalkozások képzésének támogatása ▪Tanácsadói szolgáltatások igénybevételének támogatása ▪Forrásokhoz való hozzáférés támogatása ▪Megvalósíthatósági tanulmányok támogatása Fő fejlesztési prioritás: Gazdasági környezet fejlesztése Allokált forrás (EUR) 54,909 23,119 19,266 0 0

62 61 ▪Megújuló energiaforrásokra épülő fejlesztések Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 8/10 A legtöbb forrás – 77,065 EUR – a(z) Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Biomassza hasznosítás fejlesztése Fő fejlesztési prioritás: Helyi bio- és megújuló-energia ágazat fejlesztése Allokált forrás (EUR) 50,093 38,533

63 62 ▪Fafeldolgozás fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 9/10 A legtöbb forrás – 77,065 EUR – a(z) Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Erdők értékének növelése és fenntartható erdőgazdálkodás Fő fejlesztési prioritás: Helyi erdőgazdálkodás és faipari ágazat fejlesztése Allokált forrás (EUR) 53,946 0

64 63 ▪Fenntartható együttműködési formák támogatása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 10/10 A legtöbb forrás – 77,065 EUR – a(z) Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Környezettudatosság erősítése Fő fejlesztési prioritás: Társadalmi tőke erősítése Allokált forrás (EUR) 26,973 23,120

65 64 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

66 65 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis Azonosított fejlesztési lehetőségek szektoronként – helyi gazdaság fejlesztése A megoldási javaslatok szektor szerinti megoszlása illeszkedik/kevésbé illeszkedik a térség legjelentősebb szektoraihoz Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektor Szektoronkénti megoszlás Vállalkozások száma Foglalkozta- tottság 10 legna- gyobb vállalk. Javaslatok 10 legfonto- sabb javaslat 9% 12% 23% 6% 17% 7% 0% 16% 5% 9% 47% 12% 4% 11% 4% 3% 0% 8% 2% 0% 44% 11% 0% 22% 0% 11% 19% 0% 9% 14% 0% 33% 26% 0% 10% 0% 50% 30% 0%

67 66 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 Szektor ▪„Egyéb tevékenység” ▪„Helyben termelt, vagy gyűjtött növényi nyersanyagok feldolgozottsági fokának emelését célzó fejlesztések, helyben termelt vagy gyűjtött mezőgazdasági termékek piacképességét javító bemutatók, versenyek. ▪Új, minőségjavító technológiák, beszerzésének támogatása a települések vállalkozói között. ▪Jó minőségű helyi termékek értékesítését növelő tevékenységek támogatása a vállalkozók között.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„15 db mikrovállalkozás fejlesztése, ezek közül 5 új, minőségjavító technológia kialakítása.”

68 2 67 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb szolgáltatás” ▪„Új, minőségjavító technológiák, beszerzésének támogatása a települések vállalkozói között. ▪Új, helyi szolgáltatások értékesítését növelő támogatás.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„10 db mikrovállalkozás épületfelújítása és berendezéseinek korszerűsítése,eszközeinek beszerzése várható a projekt elindítást követő második év végére.”

69 68 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 3/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik 3 ▪„Szálláshelyek szolgáltatásainak bővítése.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„15 db falusi szálláshely szolgáltatásainak bővítése, kialakítása, amelyek megvalósítása a projekt elindítást követő első év végére várható.”

70 ▪„Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás” 4 ▪„Szálláshelyek kialakítása, bővítése, szolgáltatások bővítése.” ▪„6 db falusi szálláshelykialakítás, bővítés,valósul meg a projekt elindítást követő második év végére.” 69 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 4/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

71 70 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 5/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik 5 ▪„Turisták számára a lovászat bemutatását és a lovaglást szolgáló területek kialakításának támogatása. Vendéglő és szálláshelyek létrehozásának támogatása. Helyi üzletek, vendéglők, panziók bevonásával rekreációs infrastruktúra kifejlesztésének támogatása. Horgász és pihenő tavak infrastruktúra létrehozásának támogatása. Turistautak tanösvények kialakításának támogatása.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„5 db vízi, 2 db vadász, 3 db lovas turisztikai szolgáltatás fejlesztése amely megvalósítása a projekt elindítást követő második év végére várható. ▪.”

72 ▪„Kereskedelem, javítás” 6 ▪„Új, helyikereskedelmi szolgáltatások létrejöttének támogatása.” ▪„3 db helyi kereskedelmi szolgáltatási tevékenység kialakítása beindítása,a projekt elindítását követő második év végére.” 71 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 6/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor

73 72 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 7/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik 7 ▪„Új, minőségjavító technológiák, beszerzésének támogatása a települések vállalkozói között. ▪Új, helyi szolgáltatások megjelenését, bevezetéssét növelő támogatás.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„2 db helyi szolgáltatási tevékenység kialakítása beindítása, 2 db már működő helyi szolgáltatás fejlesztése, a projekt elindítását követő második év végére.” Szektor

74 ▪„Egyéb tevékenység” 8 ▪„Turisták számára a lovászat bemutatását és a lovaglást szolgáló területek kialakításának támogatása. Vendéglő és szálláshelyek létrehozásának támogatása. Helyi üzletek, vendéglők, panziók bevonásával rekreációs infrastruktúra kifejlesztésének támogatása. Horgász és pihenő tavak infrastruktúra létrehozásának támogatása.” ▪„4 db vízi, 1 db lovas infrastruktúra kialakítása amely megvalósítása aprojekt elindítást követő második év végére várható.” 73 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 8/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

75 74 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 9/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb tevékenység” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik 9 ▪„Napelemek, kifejlesztése, gyártásának, felszerelésének támogatása a térség településeinek kedvezményezettjei körében” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„1 db megújuló energiával foglalkozó vállalkozás fejlesztése( 10 millió alatti fejlesztés) Domoszlón,amely megvalósítása a projekt elindítást követő második év végére várható.”

76 ▪„Egyéb szolgáltatás” 10 ▪„Szőlő és bor kultúrköréhez tartozó rendezvények támogatása (pl. szüret és szüreti mulatság, borfesztiválok), internetes honlapok létrehozása, hagyományos papír alapú tájékoztató kiadványok megjelentetése, kiállításokon történő megjelenés támogatása.” ▪„2 db rendezvény (borfesztivál, szüreti nap), 2 db internetes megjelenés, 2 db kiálításon való megjelenés, amely megvalósítása projekt elindítást követő első év végére várható.” 75 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 10/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

77 76 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

78 77 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 ▪„Épületek külső, belső felújítása és korszerűsítése, valamint bemutathatóvá tétele, szükség szerint új funkcióval való ellátása, továbbá hozzá kapcsolódó zöldterületek létrehozása, felújítása, megközelítését szolgáló utak, járdák kialakítása, felújítása. Épített és tárgyi örökségeket bemutató tematikus utak, tanösvények kialakításával új turisztikai szolgáltatások létrehozása.” Megoldási javaslat ▪„24 településen 24 épület felújításra kerül (templomok, kúriák, egyéb kastély-szerű épületek)a projekt elindítás követő második év végére” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

79 78 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 2 ▪„Helyi igények felmérésén alapuló integrált, térségi szolgáltató központ kialakításának támogatása, valamint faluházak létrehozása. ▪Egészségügyi ellátó helyek fejlesztésének támogatása, a lakosság közeli ellátásmódok figyelembevételével, a települések ellátó helyeinek körében” Megoldási javaslat ▪„5 db szolgáltatóház, 2 db piac, 8 db közpark és pihenőhely megújulása történik a projekt elindítás követő második év végére.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

80 79 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 3/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 3 ▪„Épületek külső, belső felújítása és korszerűsítése, valamint bemutathatóvá tétele, szükség szerint új funkcióval való ellátása, továbbá hozzá kapcsolódó zöldterületek létrehozása, felújítása, megközelítését szolgáló utak, járdák kialakítása, felújítása.” Megoldási javaslat ▪„5 db helyi épített örökség felújítása,a projekt elindítását követő második év végére.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

81 80 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 4/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 4 ▪„Szabadtéri közösségi terek, közösségi házak, játszóterek, rendezvényterek, közparkok, klubövezetek sportpályák, tornatermek, könyvtárak kialakítása, külső-belső felújítása, korszerűsítése, közművesítése, eszközbeszerzés, új funkcióval való ellátása, felszerelések, berendezés, zöldfelület- növénytelepítés, utcabútorok, népi viseletek beszerzése, felújítása.” Megoldási javaslat ▪„Létrejön 5 db játszótér, 2 db szabadidőpark, 1 db rendezvénytér, projekt elindítás követő második év végére.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra” Fejlesztési téma

82 81 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 5/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 5 ▪„„Kézműves házak” kialakításával a tájhoz kötődő, helyi népművészeti, néprajzi értékek bemutathatóvá tétele. Hagyományőrző rendezvények, helytörténeti kiadványok, kiállítások, néprajzi gyűjtemények segítségével a kulturális örökség megőrzése az utókor számára. ▪Tematikus gyermektáborok, alkotótáborok révén a kézműves mesterségek felelevenítése.” Megoldási javaslat ▪„Megújul 5 db helyi értékeket bemutató faluház (kézművesház)a projekt elindítás követő második év végére.” Megoldási javaslat várható eredménye Fejlesztési téma ▪„Kultúra”

83 82 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 6/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 6 ▪„Helyi igények felmérésén alapuló integrált, szolgáltató központ kialakításának támogatása, valamint faluházak létrehozása,a lakosság közeli ellátásmódok figyelembevételével,pihenőparkok kialakítása.” Megoldási javaslat ▪„2 db védelem alatt nem álló épóületkülső felújítása, 3db pihenőpark kialakítása,a projekt elindítását követő második ▪év végére.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

84 83 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 7/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 7 ▪„Szabadtéri rendezvényterek kialakítása, korszerűsítése, közművesítése. IKSZT épületén kívüli, attól elkülönült helyrajzi számmal rendelkező területeken megvalósuló szabadtéri rendezvény tér ( színpad) kialakírása. Rendezvények lebonyolításához kapcsolódó eszközök, felszerelések, berendezések beszrzése, népi viseletek beszerzése, felújítása. ▪Komplex Leader projekt: a rendezvénytér hasznostását elősegítheti a ÉM-41-SZF-2-01 sorszámú HPM, valaminta aÉM-41- GF-1-11 HPM amely a rendezvényekhez kapcsolódó vonzerő leltárt tartalmazza.” Megoldási javaslat ▪„15 db kulturális szolgáltatás biztosító szabadtéri rendezvény tér kialakítása( szípad),5 db hagyományőrző viselet-beszerzés, 5 db népi hangszer beszerzése civil szervezetek részére rendezvényekhez a projekt elindítás követő első év végére.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

85 84 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 8/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 8 ▪„A térségi sajátosságokra alapozó oktatások, képzések, hátrányos helyzetben lévők számára egzisztenciateremtő lehetőséget jelentenek. 1 db komplex oktatási program megvalósítása a négy hátrányos település roma lakossainak számára, amely segítségével javul a roma lakosság munkához való aktivitása, nő a speciális helyi termékek előállításához kapcsilódó ismeret. Kiemelt oktatási területek: életvezetési ismeretek, egészségügyi ismeretek, főzési ismeretek, kosárfonás, cigányzene.” Megoldási javaslat ▪„1 db komplex oktatási programmegvalósítása a négy hátrányos település roma lakosi számára, amely segítségével javul a roma lakosság munkához való aktivitás. Nő a speciális helyi termék előállításához kapcsolódó ismeret. Kiemelt oktatási területek: életvezetési ismeretek, egészségügyi ismeretek,főzési ismeretek, kosárfonás, cigányzene.Az oktatási program megvalósítása a projekt elindítását követő második év végére várható.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Oktatás” Fejlesztési téma

86 85 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 9/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 9 ▪„Természeti és történelmi tájkép, és az azt alkotó táji elemek állapotának javítását, illetve kialakítását célzó fejlesztések megvalósítása. Természeti örökségek (pl. fasorok, kőfolyások, források) bemutatására. Természeti objektumok egyedi védelme, bemutató létesítmények kialakítása.” Megoldási javaslat ▪„6 db természeti örökség megőrzése, fejlesztése, 2 db természeti érték védelem alá helyezése valósulmeg a projekt elindítás követő második év végére.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Természeti adottságok” Fejlesztési téma

87 86 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 10/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„” Megoldási javaslat ▪„” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„” Fejlesztési téma 10

88 87 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

89 88 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 1/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-26 Sorszám: 3050 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Épített örökségek védelme, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térségben számos településen található műemlék vagy műemlék jellegű épület (pl. Gyöngyöspata,Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Domoszló,Kisnána, Visznek temploma, kisnánai vár, gyöngyössolymosi vízimalom), illetve helyi védelem alatt álló építmény. Minden településen fellelhető egy-egy lakóház, szoborkereszt, ivóvízkút, borospince, esetleg kastély (pl. Detk), melyeken felfedezhetők a térségre jellemző építészeti stílusjegyek. Probléma/ lehetőség ▪A térségre jellemző épített örökségségünket képező értékek, épületek infrastruktúrája a mai kor igényeit nem elégíti ki, elhanyagolt, leromlott állapotban vannak. Az értékek régészeti feltárása (pl. markazi vár, pusztatemplom) vagy egyáltalán nem, vagy csak részben történt meg. A látványosságok általában önállóan jelennek meg, nem kapcsolódnak össze közös tematika által, így nincs nagy vonzerejük idegenforgalmi szemp Megoldási javaslat ▪Épületek külső, belső felújítása és korszerűsítése, valamint bemutathatóvá tétele, szükség szerint új funkcióval való ellátása, továbbá hozzá kapcsolódó zöldterületek létrehozása, felújítása, megközelítését szolgáló utak, járdák kialakítása, felújítása. Épített és tárgyi örökségeket bemutató tematikus utak, tanösvények kialakításával új turisztikai szolgáltatások létrehozása. ▪24 településen 24 épület felújításra kerül (templomok, kúriák, egyéb kastély-szerű épületek)a projekt elindítás követő második év végére

90 89 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret115600 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága886133 EUR 1040240 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 70% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma24 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 1/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-26 Sorszám: 3050

91 90 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 2/68 Kód: ÉM-41-SzF-2-08 Sorszám: 3972 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Épített örökségek védelme, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪Az öt hátrányos település mindegyikén található műemlék vagy műemlék jellegű épület. Minden településen fellelhető egy- egy lakóház, szoborkereszt, ivóvízkút, borospince, esetleg kastély,melyeken felfedezhetők a térségre jellemző építészeti stílusjegyek.Ezen értékek állami, önkormányzati, egyházi és magántulajdonban vannak. Probléma/ lehetőség ▪A térségre jellemző épített örökségségünket képező értékek, épületek infrastruktúrája a mai kor igényeit nem elégíti ki, elhanyagolt, leromlott állapotban vannak.A látványosságok általában önállóan jelennek meg, nem kapcsolódnak össze közös tematika által, így nincs nagy vonzerejük idegenforgalmi szempontból. Megoldási javaslat ▪Épületek külső, belső felújítása és korszerűsítése, valamint bemutathatóvá tétele, szükség szerint új funkcióval való ellátása, továbbá hozzá kapcsolódó zöldterületek létrehozása, felújítása, megközelítését szolgáló utak, járdák kialakítása, felújítása. ▪5 db helyi épített örökség felújítása,a projekt elindítását követő második év végére.

92 91 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret38534 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága193685 EUR 232422 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 70% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 2/68 Kód: ÉM-41-SzF-2-08 Sorszám: 3972

93 92 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 3/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-10 Sorszám: 3487 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Épített örökségek védelme, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térségben számos településen található műemlék vagy műemlék jellegű épület. Minden településen fellelhető templom, egy-egy lakóház, szoborkereszt, ivóvízkút, borospince, esetleg kastély, melyeken felfedezhetők a térségre jellemző építészeti stílusjegyek. Probléma/ lehetőség ▪A térségre jellemző épített örökségségünket képező értékek. Az épületek, templomok belső infrastruktúrája sok esetben a mai kor igényeit nem elégíti ki. Megoldási javaslat ▪Települések falumegújítás és fejlesztés keretében külsőleg megújított épületekben külső megújítást kiegészítő belső felújítása. ▪5 db településen falumegújítás és fejlesztés keretében külsőleg megújított épületekben külső megújítást kiegészítő belső felújítása.

94 93 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret23387 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága93550 EUR 75269 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 3/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-10 Sorszám: 3487

95 94 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 4/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-23 Sorszám: 3300 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Kulturális értékek megőrzése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térségben sokszínű a néprajzi örökség, melyek között megemlíthetők a helyi gasztronómiai hagyományok, ünnepekhez kapcsolódó szokások, hagyományos kézműves foglalkozások (szövés, fafaragás) és termékek, palóc népi hagyományok, népi játékok (pl. csuhébabák), népdalok, néptáncok, mezőgazdasághoz kapcsolódó népi eszközök. Probléma/ lehetőség ▪Jelentős a fel nem mért, dokumentálatlan néprajzi hagyaték a térségben. Számos hagyományőrző civil szervezet, kulturális egyesület, illetve Nyugdíjas Klub működik a településeken. Megoldási javaslat ▪„Kézműves házak” kialakításával a tájhoz kötődő, helyi népművészeti, néprajzi értékek bemutathatóvá tétele. Hagyományőrző rendezvények, helytörténeti kiadványok, kiállítások, néprajzi gyűjtemények segítségével a kulturális örökség megőrzése az utókor számára. ▪Tematikus gyermektáborok, alkotótáborok révén a kézműves mesterségek felelevenítése. ▪Megújul 5 db helyi értékeket bemutató faluház (kézművesház)a projekt elindítás követő második év végére.

96 95 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága111746 EUR 134095 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 70% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 4/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-23 Sorszám: 3300

97 96 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 5/68 Kód: ÉM-41-SzF-7-06 Sorszám: 3504 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Kulturális értékek megőrzése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térségben sokszínű a néprajzi örökség, melyek között megemlíthetők a helyi gasztronómiai hagyományok, ünnepekhez kapcsolódó szokások, hagyományos kézműves foglalkozások (szövés, fafaragás) és termékek, palóc népi hagyományok, népi játékok (pl. csuhébabák), népdalok, néptáncok, mezőgazdasághoz kapcsolódó népi eszközök. Probléma/ lehetőség ▪Számos hagyományőrző civil szervezet, kulturális egyesület, illetve Nyugdíjas Klub működik a településeken. Az idős korú lakosság emlékeiben még élnek a hagyományok, melyek így dokumentálásra kerülhetnek. Nem jellemző a közös hagyományokra épülő, együttműködésben megvalósuló programkínálat, többnyire csak helyi rendezvények (kiállítások, tárlatok) valósulnak meg. Megoldási javaslat ▪Hagyományőrző rendezvények, helytörténeti kiadványok, kiállítások, néprajzi gyűjtemények, népviselet, népdal, néptánc segítségével a kulturális örökség megőrzése az utókor számára. ▪Komplex Leader projekt: a rendezvények megvalósítását elősegítheti a ÉM-41-SZF-4-01 sorszámú HPM, valaminta a GF-1-11 HPM amely a rendezvényekhez kapcsolódó vonzerő leltárt tartalmazza ▪20 db kulturális örökséget megőrző rendezvény (néptánc, népdal, népviselet, ) 5 db helytörténeti rendezvény (gyűjtemény, kiállítás) megvalósítása a projekt elindítás követő első év végére.

98 97 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret11560 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága90167 EUR 60112 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma25 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 5/68 Kód: ÉM-41-SzF-7-06 Sorszám: 3504

99 98 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 6/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-30 Sorszám: 3292 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Természeti örökségek megőrzése Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok ▪A térség természetföldrajzi adottságainál fogva élőhely-típusokban gazdag, változatos terület, a tájkarakterek sokszínűsége jellemzi. A települések az észak-alföldi (Adács, Vámosgyörk, Visznek, Nagyfüged) és mátrai településekre oszthatók, a kiterjedt erdőterületek mellett számottevő a mezőgazdasági szántó, szőlő (gyümölcsös) és gyepterület. A Mátrai Tájvédelmi Körzethez tartozik:Abasár, Páloavörösmart, Kisnána, Domoszló, Markaz, Gyöngyössolymos és Mátraszentimre Visonta települések részei. Probléma/ lehetőség ▪Az élőlények, a biológiai sokféleség, a természetes életközösségek, élőhelyek, a természeti táj megőrzése, helyreállítása társadalmi tevékenységek által valósítható meg. Megoldási javaslat ▪Természeti és történelmi tájkép, és az azt alkotó táji elemek állapotának javítását, illetve kialakítását célzó fejlesztések megvalósítása. Természeti örökségek (pl. fasorok, kőfolyások, források) bemutatására. Természeti objektumok egyedi védelme, bemutató létesítmények kialakítása. ▪6 db természeti örökség megőrzése, fejlesztése, 2 db természeti érték védelem alá helyezése valósulmeg a projekt elindítás követő második év végére.

100 99 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret38533 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága77065 EUR 92478 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 70% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 6/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-30 Sorszám: 3292

101 100 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 7/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-13 Sorszám: 3497 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Természeti örökségek megőrzése Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok ▪A térség természetföldrajzi adottságainál fogva élőhely-típusokban gazdag, változatos terület, a tájkarakterek sokszínűsége jellemzi. Növény és állatvilága rendkívül gazdag, védett fajok pl. a piros mécsvirág, sugárkankalin, szibériai nőszirom, a császármadár, a nyuszt, a vadmacska. Probléma/ lehetőség ▪Az élőlények, a biológiai sokféleség, a természetes életközösségek, élőhelyek, a természeti táj megőrzése, helyreállítása társadalmi tevékenységek által valósítható meg. A helyi társadalom körében csak csírájában van jelen a természetvédelmi szemlélet, kevés ismerettel, információval rendelkeznek ezen a területen, nincsenek tisztában a jogszabályi környezettel, nem ismerik a helyi védett növény és állatfajokat. Megoldási javaslat ▪A települések bel- és külterületein található természeti örökséget alkotó területek védettség alá helyezés feltételeinek megtermtése. Tájkataszter elkészítése. Ökológiai leltár elkészítése. A intézkedés során nem támogathatók a NATURA 2000 hatálya alá tartozó területek. ▪5 db természeti érték megőrzése, védettség alá helyezés feltételeinek megteremtése. 10 db tájkataszter elkészítése, 10 db ökológiai leltár elkészítése a projekt elindítás követőmásodik év végére.

102 101 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága53946 EUR 647352 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 50% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 7/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-13 Sorszám: 3497

103 102 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 8/68 Kód: ÉM-41-GF-A-14 Sorszám: 3355 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Néhány település kivételével pl( Vécs, Visznek, Atkát)minden településen találhatók mesterséges tavak, tározók turisztikai hasznosítása ma már nélkülözhetetlen. A horgászat, a vízi sportok (pl. vitorlázás, szörfözés) kedvelői számára páratlan kikapcsolódási lehetőségeket teremthetnek. Gazdag vadállomány él a Mátra erdeiben, valamint a Mátra alján tereplovaglásra alkalmas területek vannak. Probléma/ lehetőség ▪A térségben a lovas turizmusban rejlő lehetőségek még kiaknázatlanok, nem jellemző a lovagoltatás, a bemutató jellegű lovas programok, nincsenek lovardák. Szükséges a túralovaglás, tereplovaglás népszerűsítése, megszervezése. Vadászatban rejlő turisztikai lehetőségek kiaknázatlanok. Vízi sportok űzéséhez szükséges feltételek megteremtése, kikötési helyek, sátorozás, higiénés ellátás. Megoldási javaslat ▪Turisták számára a lovászat bemutatását és a lovaglást szolgáló területek kialakításának támogatása. Vendéglő és szálláshelyek létrehozásának támogatása. Helyi üzletek, vendéglők, panziók bevonásával rekreációs infrastruktúra kifejlesztésének támogatása. Horgász és pihenő tavak infrastruktúra létrehozásának támogatása. Turistautak tanösvények kialakításának támogatása. ▪5 db vízi, 2 db vadász, 3 db lovas turisztikai szolgáltatás fejlesztése amely megvalósítása a projekt elindítást követő második év végére várható. ▪.

104 103 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága115598 EUR 231196 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 45% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 8/68 Kód: ÉM-41-GF-A-14 Sorszám: 3355

105 104 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 9/68 Kód: ÉM-41-GF-A-20 Sorszám: 3359 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A mesterséges tavak, tározók turisztikai hasznosítása ma már nélkülözhetetlen. A horgászat, a vízi sportok (pl. vitorlázás, szörfözés) kedvelői számára páratlan kikapcsolódási lehetőségeket teremthetnek. Gazdag vadállomány él a térség erdeiben -vadásztársaságok, tereplovaglásra alkalmas területek. Probléma/ lehetőség ▪A térségben a lovas turizmusban rejlő lehetőségek még kiaknázatlanok, nem jellemző a lovagoltatás, a bemutató jellegű lovas programok, nincsenek lovardák. Szükséges a túralovaglás, tereplovaglás népszerűsítése, megszervezése. Vadászatban rejlő turisztikai lehetőségek kiaknázatlanok. Vízi sportok űzéséhez szükséges feltételek megteremtése, kikötési helyek, sátorozás, higiénés ellátás. Megoldási javaslat ▪Turisták számára a lovászat bemutatását és a lovaglást szolgáló területek kialakításának támogatása. Vendéglő és szálláshelyek létrehozásának támogatása. Helyi üzletek, vendéglők, panziók bevonásával rekreációs infrastruktúra kifejlesztésének támogatása. Horgász és pihenő tavak infrastruktúra létrehozásának támogatása. ▪4 db vízi, 1 db lovas infrastruktúra kialakítása amely megvalósítása aprojekt elindítást követő második év végére várható.

106 105 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága88625 EUR 177250 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 45% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 9/68 Kód: ÉM-41-GF-A-20 Sorszám: 3359

107 106 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 10/68 Kód: ÉM-41-GF-7-04 Sorszám: 3649 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség mesterséges tavai és tározói turisztikai hasznosítása ma már nélkülözhetetlen. A horgászat, a vízi sportok (pl. vitorlázás, szörfözés) kedvelői számára páratlan kikapcsolódási lehetőségeket teremthetnek. Gazdag vadállomány él a térség erdeiben.A Mátra déli része tereplovaglásra alkalmas terület. Probléma/ lehetőség ▪A térségben a turizmusban rejlő lehetőségek még kiaknázatlanok, nem jellemző a helyi termékek értékesítése, a bemutatása. Nincsenek helyi termékek értékesítésére szolgáló helyi termékeket árusító boltok. Megoldási javaslat ▪Helyi üzletek, vendéglők, panziók bevonásával helyi adottságogokhoz igazodó helyi termékek ( pl. szőttes, szörp, kosár, gyertya, lekvár, aszalvány) értékesítésére szolgáló helyi termékek boltjának kialakítása. ▪Komplex Leader projekt: a ÉM-41-GF-1-03 HPME, ÉM-41-GF-1-04-HPME, ÉM-41-GF-1-05 HPME előállított termékek GF-1-10HPME -n keresztül értékesíthető, illetve az ÉM-41-SZF-2-01 HPME rendezvényein. ▪3 db üzlet, vendéglő, panzió bevonásával létrejött helyi termékeket ( pl. szőttes, szörp, kosár, gyertya, lekvár, aszalvány) értékesítő bolthálózat kialakításáanak megvalósítása,amely projekt elindítást követő első év végére várható.

108 107 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret39784 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága79568 EUR 87852 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 60% 50% 0% 60% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret19276 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 10/68 Kód: ÉM-41-GF-7-04 Sorszám: 3649

109 108 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 11/68 Kód: ÉM-41-GF-A-08 Sorszám: 3362 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪A térség területén több helyen is vannak turisták által látogatott látványosságok. Kiemelten keresik fel a térséget különböző vallási felekezethez tartozó látogatók. Probléma/ lehetőség ▪A látogatók szállásigénye egyházi jellegű épületekhez kötődik. Több Egyházközség rendelkezik olyan épülettel, amelyben szálláshelyek kialakítása is lehetséges. Megoldási javaslat ▪Egyházközségi szálláshelyek kialakítása a pihenésre és nyugodt vallásgyakorlásra. ▪2 db egyházi épület turistaszállássá alakítása, amelynek megvalósulása a projekt elindítást követő második év végére

110 109 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret57799 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága57799 EUR 115598 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 45% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 11/68 Kód: ÉM-41-GF-A-08 Sorszám: 3362

111 110 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 12/68 Kód: ÉM-41-GF-1-01 Sorszám: 3647 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪A térségben az elmúlt évtizedben igen aktív volt a szabadtéri sport élet. Mára azonban a sportolási lehetőségek beszűkültek. A települések sportpályái erősen leromlott állapotban vannk.A településeken még vannak sportot szerető és a sportért tenni akaró emberek. A tömegsport iránt ismét kezd nőni az érdeklődés. Probléma/ lehetőség ▪A településeken jelenleg a szabadtéri sportolási lehetőségek igen beszűkültek. A települések szabadtéri sportpályái erősen leromlott állapotban vannk, felújításra szorulnak, hiányoznak a gyerpek kezeléséhez szükséges korszerű eszközök. Megoldási javaslat ▪Szabadtéri sportpályák felújítása, tömegsportként való használatra alkalmassá tétele, pályaborítások felújítása. Új pályaméretű ( kispályák) szabadtéri sportpályák létrehozása. Nézők kulturált elhelyezésének biztosítás ( lelátók, padok). ▪Nincs alapjogcím a megoldási javaslatban. Egyébként ez lehetne egyszerűen III-as tengely turizmus is. ▪10 db rekreációt, és tömegsportot biztosító sportpályák felújítása, kialakítása, bővítése, amely megvalósítása a projekt elindítást követő második év végére várható.

112 111 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19266 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága38533 EUR 38532 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 12/68 Kód: ÉM-41-GF-1-01 Sorszám: 3647

113 112 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 13/68 Kód: ÉM-41-GF-A-10 Sorszám: 3902 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪Visznek község térségében gazdag vadállomány él.A vadászat kiváló kikapcsolódási lehetőséget bztosít az ide érkező turisták számára. Probléma/ lehetőség ▪Vadászatban rejlő turisztikai lehetőségek kiaknázatlanok,vadászházak nam tudnak szálláshelyet biztosítani. Megoldási javaslat ▪Vadászturizmus fejlesztése, szálláshelyek kialakítása. ▪1 db projekt turisztikai szálláshely kialakítására Visznek községben,a projekt megkezdését követő második év végére.

114 113 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19267 EUR 38534 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 13/68 Kód: ÉM-41-GF-A-10 Sorszám: 3902

115 114 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 14/68 Kód: ÉM-41-GF-1-02 Sorszám: 3948 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪Vécs község vögyben megbúvó település, elhelyezkedése kiválóan alkalmas fiatal művészek alkotói szabatságának megvalósitására. A Önkormányzat rendelkezik olyan épülettel amelyből művésztelep, alkotoház kialakítása lehetséges. Probléma/ lehetőség ▪Jelenleg a település nem tudja kihasználni a természeti értékeinek lehetőségeit. Az Önkormányzat rendelkezik olyan kihasználatlan épülettel amelyet új funkcióval ellátva ismét alkalmassá válna használatra. Megoldási javaslat ▪Fiatal művészek alkotói szabadságának megvalósitására művésztelep, alkotoház kialakítása, IKSZT épületén kívüli, attól elkülönült helyrajzi számmal rendelkező területen megvalósuló fejlesztés keretében. ▪1 db művésztelep, alkotoház kialakítása. A fejlesztés munkahelyeket teremt, amely javítja a helyben élők foglalkoztatási esélyeit.

116 115 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19267 EUR 38534 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret7707 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Vécs ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 14/68 Kód: ÉM-41-GF-1-02 Sorszám: 3948

117 116 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 15/68 Kód: ÉM-41-GF-A-17 Sorszám: 3911 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Az öt hátrányos település domborzati viszonyai nyomán kialakultak mesterséges tavak, tározók amelyek turisztikai hasznosítása ma már nélkülözhetetlen. A horgászat, a vízi sportok kedvelői számára páratlan kikapcsolódási lehetőségeket teremthetnek. Gazdag vadállomány él a községek erdeiben és sik területein, amelyek vadászturizmusnak biztosít lehetőséget. Probléma/ lehetőség ▪Vadászatban rejlő turisztikai lehetőségek kiaknázatlanok.Vízi sportok űzéséhez szükséges szolgáltatások hiányoznak. Megoldási javaslat ▪Horgász és pihenő tavak szolgáltatásainak bővítése.Vadászturizmushoz kacsolódó szolgáltatások bővítése, új szolgáltatások létrehozásának támogatása. ▪1 db horgász és pihenő tavak szolgáltatásainak bővítése, valamint 1 db Vadászturizmushoz kacsolódó szolgáltatások bővítése, a projekt elindítását követő második év végéreé.

118 117 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19266 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19266 EUR 38532 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 50% 0% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 15/68 Kód: ÉM-41-GF-A-17 Sorszám: 3911

119 118 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 16/68 Kód: ÉM-41-GF-A-13 Sorszám: 3350 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Falusi turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség települései jelentős a helyi hagyományok, természeti értékekkel rendelkeznek, amely lehetőséget nyújt a falusi turizmusra. A Mátra közelsége, a domborzat a települések szerkezete biztosítja az erre épülő turizmust. Probléma/ lehetőség ▪A helyi jellegzetességű hagyományok megtekintésére lenne kereslet más területekről, de szervezettség hiányában a látogatások esetlegesek. ▪A falusi turizmusra kevés a kialakított infrastruktúra, a meglévő szálláshelyek szolgáltatásai bővítésre szorulnak. Megoldási javaslat ▪Szálláshelyek szolgáltatásainak bővítése. ▪15 db falusi szálláshely szolgáltatásainak bővítése, kialakítása, amelyek megvalósítása a projekt elindítást követő első év végére várható.

120 119 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága154130 EUR 308260 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 45% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 16/68 Kód: ÉM-41-GF-A-13 Sorszám: 3350

121 120 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 17/68 Kód: ÉM-41-GF-A-07 Sorszám: 3346 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Falusi turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪A térség települései jelentős a helyi hagyományok, természeti értékekkel rendelkeznek, amely lehetőséget nyújt a falusi turizmusra. A Mátra közelsége, a domborzat a települések szerkezete biztosítja az erre épülő turizmust. Probléma/ lehetőség ▪A helyi jellegzetességű hagyományok megtekintésére lenne kereslet más területekről, de szervezettség hiányában a látogatások esetlegesek. ▪A falusi turizmusra kevés a kialakított infrastruktúra, a meglévő szálláshelyek szolgáltatásai bővítésre szorulnak. Megoldási javaslat ▪Szálláshelyek kialakítása, bővítése, szolgáltatások bővítése. ▪6 db falusi szálláshelykialakítás, bővítés,valósul meg a projekt elindítást követő második év végére.

122 121 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret38533 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága146445 EUR 292890 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 45% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret7707 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 17/68 Kód: ÉM-41-GF-A-07 Sorszám: 3346

123 122 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 18/68 Kód: ÉM-41-GF-A-09 Sorszám: 3893 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Falusi turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪Az öt hátrányos települése jelentős a helyi hagyományokkal, természeti értékekkel rendelkezik, amely lehetőséget nyújt a falusi turizmusra. A Mátra közelsége, a domborzat a települések szerkezet biztosítja az erre épülő turizmust.Vécs község adottságai kiválóan alkalmasak falusi turizmusra. Probléma/ lehetőség ▪A helyi jellegzetességű hagyományok megtekintésére lenne kereslet más területekről, de szervezettség hiányában a látogatások esetlegesek. ▪A falusi turizmusra nincs kialakított infrastruktúra. Megoldási javaslat ▪Vécs községben falusi szálláshelyek kialakítása,szolgáltatások bővítése ▪2 db projekt fajusi szálláshelyek kialakítására,a projekt elindítását követő második év végére.

124 123 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret65505 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága65505 EUR 131010 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret19267 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Vécs ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 18/68 Kód: ÉM-41-GF-A-09 Sorszám: 3893

125 124 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 19/68 Kód: ÉM-41-GF-4-01 Sorszám: 3634 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Falusi turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség települései jelentős a helyi hagyományok, természeti értékekkel rendelkeznek, amely lehetőséget nyújt a falusi turizmusra. A Mátra közelsége, a domborzat a települések szerkezete biztosítja az erre épülő turizmust. Probléma/ lehetőség ▪A falusi turizmus keretében az idelátogató vendégek számára kevés a kialakított program, rendezvény. Térségi szintű, mikrotérségi szintű rendezvények, programok hiányoznak. Megoldási javaslat ▪A falusi turizmus keretében az idelátogató vendégek számára helyi népi hagyományokat, töténelmi színhelyeket, eseményeket, bemutató programok, rendezvények szervezeése.Kistérségi szintű, mikrotérségi szintű rendezvények, programok megvalósítása. ▪5 db települések által közösen, kistérségi, illetve mikrotérségi együttműködés keretében megrendezett rendezvények térségi együttműködések, megvalósítása a projekt elindítást követő második év végére várható. 5 db kistérségi rendezvénynaptár elkészítése.

126 125 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3854 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19267 EUR 38534 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Rendezvény Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 19/68 Kód: ÉM-41-GF-4-01 Sorszám: 3634

127 126 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 20/68 Kód: ÉM-41-GF-2-04 Sorszám: 3922 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Falusi turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Az öt hátrányos település rendelkezik helyi hagyományokkal, természeti értékekkel,amely lehetőséget nyújt a falusi turizmusra. A Mátra közelsége, a domborzat a települések szerkezet biztosítja az erre épülő turizmust Probléma/ lehetőség ▪A térségben a turizmusban rejlő lehetőségek még kiaknázatlanok, nem jellemző a helyi termékek értékesítése, a bemutatása.Nincsenek helyi termékek értékesítésére szolgáló helyi termékeket árusító boltok. Megoldási javaslat ▪Helyi üzletek, vendéglők, panziók bevonásával helyi adottságogokhoz igazodó helyi terméke ( pl. szőttes, szörp, kosár, gyertya, lekvár, aszalvány) értékesítésére szolgáló helyi termékek boltjának kialakítása. ▪1 db üzlet, vendéglő, panzió bevonásával létrejött helyi termékeket ( pl. szőttes, szörp, kosár, gyertya, lekvár, aszalvány) értékesítő bolthálózat kialakításáanak megvalósítása,amely projekt elindítást követő első év végére várható.

128 127 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret7707 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága7707 EUR 15414 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 60% 50% 0% 60% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret7707 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 20/68 Kód: ÉM-41-GF-2-04 Sorszám: 3922

129 128 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 21/68 Kód: ÉM-41-GF-A-19 Sorszám: 3332 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Bor és gasztronómiai turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A tervezési területen fekszik a történelmi hagyományokkal rendelkező Mátrai Borvidék, melyhez tartozó települések szőlőterülete mintegy 7000 hektár. A sokszínű természeti adottságoknak és a különböző mikroklímáknak köszönhetően nagyon sokféle bor termelhető a térségben. A palóc népi hagyományok nagymértékű hatást gyakoroltak az itt élőkre, ennek nyomai főként a gasztronómiában fedezhetőek fel. Probléma/ lehetőség ▪A borturizmus, mint a bor készítésének bemutatására és fogyasztására alapozott szabadidős tevékenység fellendítése bevételt jelent az ezzel közvetlenül, vagy akár csak közvetve is foglalkozó vállalkozóknak, továbbá jó reklámot nyújt a vidék borai számára, így fokozza az azok iránti keresletet. Lényeges a pincék megfelelő állapota, valamint a szálláshelyek léte, azok minősége, helyi termékek, komplex csomagok. Megoldási javaslat ▪Szőlő és bor kultúrköréhez tartozó rendezvények támogatása (pl. szüret és szüreti mulatság, borfesztiválok), internetes honlapok létrehozása, hagyományos papír alapú tájékoztató kiadványok megjelentetése, kiállításokon történő megjelenés támogatása, információs táblarendszer kialakítása, információs pontok, szolgáltató központok, bormúzeumok (vinotékák) létrehozása, tájjellegű ételeket és italokat felszolgáló vendéglátó egységek kialakítása, fejlesztése, szálláshelyek mennyiségi és minőségi fejlesztése. ▪5 db borkóstoló, vagy gaszto-bemutató terem kialakítása, amely projekt elindítást követő második év végére várható.

130 129 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret38533 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága77065 EUR 154130 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 45% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 21/68 Kód: ÉM-41-GF-A-19 Sorszám: 3332

131 130 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 22/68 Kód: ÉM-41-GF-A-12 Sorszám: 3331 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Bor és gasztronómiai turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A tervezési területen fekszik a történelmi hagyományokkal rendelkező Mátrai Borvidék, melyhez tartozó települések szőlőterülete mintegy 7000 hektár. A sokszínű természeti adottságoknak és a különböző mikroklímáknak köszönhetően nagyon sokféle bor termelhető a térségben. A palóc népi hagyományok nagymértékű hatást gyakoroltak az itt élőkre, ennek nyomai főként a gasztronómiában fedezhetőek fel. Probléma/ lehetőség ▪A borturizmus, mint a bor készítésének bemutatására és fogyasztására alapozott szabadidős tevékenység fellendítése bevételt jelent az ezzel közvetlenül, vagy akár csak közvetve is foglalkozó vállalkozóknak, továbbá jó reklámot nyújt a vidék borai számára, így fokozza az azok iránti keresletet. Lényeges a pincék megfelelő állapota, valamint a szálláshelyek léte, azok minősége, helyi termékek, komplex csomagok. Megoldási javaslat ▪Szőlő és bor kultúrköréhez tartozó rendezvények támogatása (pl. szüret és szüreti mulatság, borfesztiválok), internetes honlapok létrehozása, hagyományos papír alapú tájékoztató kiadványok megjelentetése, kiállításokon történő megjelenés támogatása. ▪2 db rendezvény (borfesztivál, szüreti nap), 2 db internetes megjelenés, 2 db kiálításon való megjelenés, amely megvalósítása projekt elindítást követő első év végére várható.

132 131 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret7707 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága38533 EUR 77066 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 45% 0% 45% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 22/68 Kód: ÉM-41-GF-A-12 Sorszám: 3331

133 132 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 23/68 Kód: ÉM-41-GF-A-05 Sorszám: 3338 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Bor és gasztronómiai turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kereskedelem, javítás ▪A tervezési területen fekszik a történelmi hagyományokkal rendelkező Mátrai Borvidék, melyhez tartozó települések szőlőterülete mintegy 7000 hektár. A sokszínű természeti adottságoknak és a különböző mikroklímáknak köszönhetően nagyon sokféle bor termelhető a térségben, valamint jelentős számban élnek nemzetiségi csoprtok (szovák)akik őrzik szokszinű a gasztronómiájukat. Probléma/ lehetőség ▪A borturizmus, mint a bor készítésének bemutatására és fogyasztására alapozott szabadidős tevékenység fellendítése bevételt jelent az ezzel közvetlenül, vagy akár csak közvetve is foglalkozó vállalkozóknak, továbbá jó reklámot nyújt a vidék borai számára, így fokozza az azok iránti keresletet. Lényeges a pincék megfelelő állapota, valamint a helyi termékek, vásárlási lehetőségek megteremtése. Megoldási javaslat ▪Vinotékák létrehozása, tájjellegű ételeket és italokat felszolgáló kereskedelmi egységek mennyiségi és minőségi kialakítása fejlesztése. ▪2 db borárusítóhely,és 2 db kereskedelmi egység kialakítása,a projekt elindítást követő második év végére.

134 133 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága38533 EUR 77066 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 45% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 23/68 Kód: ÉM-41-GF-A-05 Sorszám: 3338

135 134 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 24/68 Kód: ÉM-41-GF-1-07 Sorszám: 3928 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Bor és gasztronómiai turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Gyöngyösoroszi és Vécs területe a történelmi hagyományokkal rendelkező Mátrai Borvidék része.Kiemelkedő szőlő- és bortermelő települések. A sokszínű természeti adottságoknak és a különböző mikroklímáknak köszönhetően nagyon sokféle bor termelhető a térségben. Probléma/ lehetőség ▪A borturizmus, mint a bor készítésének bemutatására és fogyasztására alapozott szabadidős tevékenység fellendítése bevételt jelent az ezzel közvetlenül, vagy akár csak közvetve is foglalkozó vállalkozóknak, továbbá jó reklámot nyújt a vidék borai számára, így fokozza az azok iránti keresletet. A turizmus sikere ráébreszti a helyi lakosságot arra, hogy érdemes a turizmusba fektetni. Megoldási javaslat ▪Borturizmushoz kapcsolódó internetes honlapok létrehozása, hagyományos papír alapú tájékoztató kiadványok megjelentetése. ▪Internetes honlapok létrehozása, hagyományos papír alapú tájékoztató kiadványok megjelentetése, a projekt elindítását követő első év végére.

136 135 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3854 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága7707 EUR 15414 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db ▪Gyöngyösoroszi, Vécs ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 24/68 Kód: ÉM-41-GF-1-07 Sorszám: 3928

137 136 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 25/68 Kód: ÉM-41-GF-1-05 Sorszám: 3653 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Szakmai turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térség néhány településén van konferenciaturizmusra alkalmas szakmai érték. ▪A térség néhány településén vannak turisták által látogatott szakmai látványosságok. Probléma/ lehetőség ▪Szakmai konferenciákra lenne érdeklődés más területekről, de szervezettség hiányában ezek nem megvalósíthatók, a látogatások esetlegesek. Megoldási javaslat ▪Települések falumegújítás és fejlesztés keretében vagy sajáterőből külsőleg megújított létesítmények külső megújítást kiegészítő belső felújítása, Nagyfüged, Nagyréde és Visonta települések területén. ▪3 db falumegújítás és fejlesztés keretében vagy sajáterőből külsőleg megújított létesítmény belső megújítása ( szakmai rendezvények tartására céljából) amely megvalósítása a projekt elindítást követő második év végére várható.

138 137 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága23120 EUR 46240 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Nagyfüged, Nagyréde, Visonta ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 25/68 Kód: ÉM-41-GF-1-05 Sorszám: 3653

139 138 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 26/68 Kód: ÉM-41-GF-A-21 Sorszám: 3482 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Természeti látványosságra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Több településen található speciális földtani alakzat. Probléma/ lehetőség ▪A speciális földtani alakzatok a természeti értékei, és a biodiverzitás megőrzése jelenleg nem megoldott. ▪A természeti látványosság bemutatása tudatosítja a helyi lakosság és a turisták körében a természet védelmének fontosságát. Hozzájárul az ökoszisztéma megőrzéséhez, a turista környezeti neveléséhez, kis csoportokban, a legkevesebb kár okozásával, a környezetért felelősséget vállaló látogatás legyen. Megoldási javaslat ▪A településeken található speciális földtani alakzatok a turisták számára látogathatóvá tétele. ▪A településen található speciális földtani alakzatok turisták számára látogathatóvá tétele esetén már a projekt elindítást követő második évtől több turista megjelenése várható.

140 139 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret15413 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága15413 EUR 30826 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 45% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 26/68 Kód: ÉM-41-GF-A-21 Sorszám: 3482

141 140 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 27/68 Kód: ÉM-41-GF-1-06 Sorszám: 3655 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Természeti látványosságra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Az ökoturizmus a viszonylag zavartalan természeti területek felkeresését jelenti, a természeti, környezeti látnivalók élvezete céljából úgy, hogy az ne járjon negatív hatásokkal a természeti erőforrásokra, viszont a helyi népesség is gazdasági előnyökhöz jusson. Attrakciók-vonzerők a térségben: víz, hegy, védett természeti területek. Probléma/ lehetőség ▪Az ökoturizmus segíti a természeti értékek és a biodiverzitás megőrzését, bemutatja a természeti látnivalókat, tudatosítja a helyi lakosság és a turisták körében a természet védelmének fontosságát. Járuljon hozzá az ökoszisztéma megőrzéséhez, a turista környezeti neveléséhez, kis csoportokban, a legkevesebb kár okozásával, a környezetért felelősséget vállaló látogatás legyen. Megoldási javaslat ▪Mátraszentimrén a települések bel- és külterületein található természeti örökséget alkotó területek védettség alá helyezés feltételeinek megtermtése. Tájkataszter elkészítése. Ökológiai leltár elkészítése. A intézkedés során nem támogatható a NATURA 2000 hatálya alá tartozó területek. ▪1 db tájkataszter elkészítése, 1 db ökológiai leltár elkészítése Mátraszentimrén a projekt elindítás követőmásodik év végére.

142 141 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret11560 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága11560 EUR 23120 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Mátraszentimre ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 27/68 Kód: ÉM-41-GF-1-06 Sorszám: 3655

143 142 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 28/68 Kód: ÉM-41-GF-2-05 Sorszám: 3966 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Szakmai turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Nagyfüged községben található olyan géppark, gépállomány amely szakmai turisztikai értékekkel bí,.turisták által látogatott szakmai látványosságot jelent. Probléma/ lehetőség ▪Szakmai konferenciákra, bemutatókra lenne érdeklődés más területekről, de szervezettség hiányában ezek nem megvalósíthatók, a látogatások esetlegesek. Megoldási javaslat ▪Nagyfüged községben lévő muzeális értekeket képviselő géppark bemutathatóvá tétele, rendezvény,konferencia szervezése. ▪1 db szakmai turizmus megvalósítására alakmas szabadtéri bemutató hely kialakítása, 2 db muzeális mezőgazdasági gépek szakmai nap program megvalósítása a projekt elindítását követő második év végére.

144 143 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3853 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága3853 EUR 7706 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 60% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3853 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Nagyfüged ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 28/68 Kód: ÉM-41-GF-2-05 Sorszám: 3966

145 144 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 29/68 Kód: ÉM-41-GF-4-02 Sorszám: 3639 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Épített örökségre épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség településein található épített örökség, fellelhető erre épülő turizmus. Probléma/ lehetőség ▪Az épített örökség megtekintésére lenne kereslet más területekről, de szervezettség hiányában a látogatások esetlegesek. Megoldási javaslat ▪Az épített örökség bemutatására épülő rendezvények, pincesorok- borfesztivál, templomok- egyházi orgona hangverseny, koncert megszervezésének támogatása. ▪5 db épített örökséghez kapcsolódó szolgáltatás (borfesztivál, egyházi orgona hangverseny, koncert )amely megvalósítása a projekt elindítást követő első év végére várható.

146 145 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3854 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19267 EUR 38532 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Rendezvény Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 29/68 Kód: ÉM-41-GF-4-02 Sorszám: 3639

147 146 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 30/68 Kód: ÉM-41-GF-1-04 Sorszám: 3643 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Kulturális turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A kulturális örökség elemeinek, a mai kultúrát, művészeteket bemutató programoknak, rendezvényeknek, és a vallási helyszíneknek a turisztikai célú hasznosítása azonban nem jellemző térségi szinten, illetve a települési szinten is csak csírájában van jelen. Probléma/ lehetőség ▪A kulturális örökségek szempontjából fontos, hogy megőrizzék azokat a még fellehető értékeket, amelyek a vidéki életformából adódnak, lehetőséget kell biztosítani a tradíciók, népszokások élővé tételére, fennmaradására, növelni kell a térség kulturális kínálatát, meg kell ismertetni az embereket a különböző helyi kultúrákkal (pl. cigányság), vallásokkal. Megoldási javaslat ▪Települések falumegújítás és fejlesztés keretében vagy saját erőből külsőleg megújított vallási létesítmények külső megújítást kiegészítő belső felújítása. ▪5 db falumegújítás és fejlesztés keretében vagy sajáterőből külsőleg megújított vallási létesítmény belső megújítása,amely megvalósítása a projekt elindítást követő második év végére várható.

148 147 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret11560 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19266 EUR 38532 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 30/68 Kód: ÉM-41-GF-1-04 Sorszám: 3643

149 148 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 31/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-27 Sorszám: 3302 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Alapszolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪Közigazgatási, humán, egészségügyi, szociális, kulturálisszolgáltatások terén, a Dél-Mátra Helyi Közösség településein az Önkormányzatok lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a lakosság alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása érdekében. Probléma/ lehetőség ▪A szolgáltatások biztosítása döntően tárgyi infrastruktúra hiányában, vagy nem megfelelő állapotuk miatt hátrányosan hat a térség fejlődésére. ▪Az alacsony fizikai és infrastrukturális állapotok miatt, az intézmények nem tudják megfelelő minőségben ellátni a rájuk eső feladatokat. Megoldási javaslat ▪Helyi igények felmérésén alapuló integrált, térségi szolgáltató központ kialakításának támogatása, valamint faluházak létrehozása. ▪Egészségügyi ellátó helyek fejlesztésének támogatása, a lakosság közeli ellátásmódok figyelembevételével, a települések ellátó helyeinek körében ▪5 db szolgáltatóház, 2 db piac, 8 db közpark és pihenőhely megújulása történik a projekt elindítás követő második év végére.

150 149 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret115600 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága310188 EUR 372225 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 70% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret7707 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 31/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-27 Sorszám: 3302

151 150 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 32/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-29 Sorszám: 3976 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Alapszolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪településein az Önkormányzatok lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a lakosság alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása érdekében. Probléma/ lehetőség ▪A szolgáltatások biztosítása döntően tárgyi infrastruktúra hiányában, vagy nem megfelelő állapotuk miatt hátrányosan hat a térség fejlődésére. ▪Az alacsony fizikai és infrastrukturális állapotok miatt, az intézmények nem tudják megfelelő minőségben ellátni a rájuk eső feladatokat. Megoldási javaslat ▪Helyi igények felmérésén alapuló integrált, szolgáltató központ kialakításának támogatása, valamint faluházak létrehozása,a lakosság közeli ellátásmódok figyelembevételével,pihenőparkok kialakítása. ▪2 db védelem alatt nem álló épóületkülső felújítása, 3db pihenőpark kialakítása,a projekt elindítását követő második ▪év végére.

152 151 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret38533 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága96331 EUR 115597 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 70% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 32/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-29 Sorszám: 3976

153 152 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 33/68 Kód: ÉM-41-GF-1-03 Sorszám: 3624 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Alapszolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A kistérség több településén a közbiztonság nem megfelelő.A települések egy részén működik polgárőrség. A térségben sok innovatív ötlet fogalmazódik meg a vagyonvédelem és közbiztonság megoldására, amelyek szervezettség és szakmai támogatás hiányában nem valósulnak meg. Probléma/ lehetőség ▪A kistérség több településén a közbiztonság nem megfelelő. A térségben sok innovatív ötlet fogalmazódik meg ennek megoldására..A közbiztonság javítása érdekében vagyonvédelmi elektronokai rendszer kiépítése indokolt. Megoldási javaslat ▪A közbiztonság és vagyonvédelem javítása érdekében vagyonvédelmi elektronokai rendszer kiépítése indokolt a felumegújítás és fejlesztés célterületei körében megnevezett tevékenységeken,településrészeken kívül. ▪4 db a közbiztonságot és vagyonvédelemet javító vagyonvédelmi elektronokai rendszer kiépítése a felumegújítás és fejlesztés célterületei körében megnevezett tevékenységeken,településrészeken kívül, projekt elindítást követő második év végére várhatóan.

154 153 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága46240 EUR 92480 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 33/68 Kód: ÉM-41-GF-1-03 Sorszám: 3624

155 154 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 34/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-09 Sorszám: 3997 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Alapszolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra ▪A hátrányos település Önkormányzatai lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a lakosság alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása érdekében. A térség településein döntően jelen vannak az alapszolgáltatások. Probléma/ lehetőség ▪A szolgáltatások biztosítása döntően tárgyi infrastruktúra hiányában, vagy nem megfelelő állapotuk miatt hátrányosan hat a térség fejlődésére. ▪Az alacsony fizikai és infrastrukturális állapotok miatt, az intézmények nem tudják megfelelő minőségben ellátni a rájuk eső ▪feladatokat.A roma lakosságegészségi állapota igen rossz.Szükséges az egészségügyi ellátást végző helyek speciális fejlesztése. Megoldási javaslat ▪Egészségügyi felvilágosító programok, rendezvények szervezése. A rendezvényekhez szükséges eszközök beszerzése, a beadott kérelmek értékének 20% -áig. ▪2 db lakosság közeli egészségügyi szolgáltatás javító,felvilágosító program megvalósítása, kialakítása a hozzá kapcsolódó eszközbeszerzésekkel a projekt elindítás követő első év végére.

156 155 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret11560 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága11560 EUR 23120 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 34/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-09 Sorszám: 3997

157 156 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 35/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-25 Sorszám: 3319 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra ▪A térség számos településén nem áll rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra ahhoz, hogy a helyi lakosság kulturális és sport jellegű tevékenységek iránti igényét megfelelő körülmények között kielégíthesse. Probléma/ lehetőség ▪A fiatalok és idősek az arra kialakított terek hiányában csak korlátozottan tudnak találkozni, eszmét cserélni, szórakozni. Hagyományőrző eszközök, rendezvények feltételei hiányoznak. Megoldási javaslat ▪Szabadtéri közösségi terek, közösségi házak, játszóterek, rendezvényterek, közparkok, klubövezetek sportpályák, tornatermek, könyvtárak kialakítása, külső-belső felújítása, korszerűsítése, közművesítése, eszközbeszerzés, új funkcióval való ellátása, felszerelések, berendezés, zöldfelület-növénytelepítés, utcabútorok, népi viseletek beszerzése, felújítása. ▪Létrejön 5 db játszótér, 2 db szabadidőpark, 1 db rendezvénytér, projekt elindítás követő második év végére.

158 157 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret38533 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága127057 EUR 152468 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 70% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 35/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-25 Sorszám: 3319

159 158 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 36/68 Kód: ÉM-41-SzF-7-07 Sorszám: 3536 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség számos településén nem áll rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra ahhoz, hogy a helyi lakosság és az idelátogatók kulturális és sport jellegű tevékenységek iránti igényét megfelelő körülmények között kielégíthesse. Probléma/ lehetőség ▪A fiatalok és idősek és az idelátogató turisták az arra kialakított terek hiányában csak korlátozottan tudnak szabadtéri rendezvényeken résztvenni, találkozni, szórakozni. Hagyományőrző eszközök, rendezvények feltételei hiányoznak. Megoldási javaslat ▪Szabadtéri rendezvényterek kialakítása, korszerűsítése, közművesítése. IKSZT épületén kívüli, attól elkülönült helyrajzi számmal rendelkező területeken megvalósuló szabadtéri rendezvény tér ( színpad) kialakírása. Rendezvények lebonyolításához kapcsolódó eszközök, felszerelések, berendezések beszrzése, népi viseletek beszerzése, felújítása. ▪Komplex Leader projekt: a rendezvénytér hasznostását elősegítheti a ÉM-41-SZF-2-01 sorszámú HPM, valaminta aÉM- 41- GF-1-11 HPM amely a rendezvényekhez kapcsolódó vonzerő leltárt tartalmazza. ▪15 db kulturális szolgáltatás biztosító szabadtéri rendezvény tér kialakítása( szípad),5 db hagyományőrző viselet- beszerzés, 5 db népi hangszer beszerzése civil szervezetek részére rendezvényekhez a projekt elindítás követő első év végére.

160 159 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága78606 EUR 94327 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 36/68 Kód: ÉM-41-SzF-7-07 Sorszám: 3536

161 160 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 37/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-24 Sorszám: 3978 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Az öt hátrányos községben nem áll rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra ahhoz, hogy a helyi lakosság kulturális és sport jellegű tevékenységek iránti igényét megfelelő körülmények között végezhesse. Probléma/ lehetőség ▪A fiatalok és idősek az arra kialakított terek hiányában csak korlátozottan tudnak találkozni, eszmét cserélni, szórakozni. Hagyományőrző eszközök, rendezvények feltételei hiányoznak. Megoldási javaslat ▪Szabadtéri közösségi terek,játszóterek, rendezvényterek, közparkok, kialakítása. ▪5 db szabadtéri közösségi tér létrejötte a a projekt elindítását követő második év végére.

162 161 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret38533 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága77145 EUR 92574 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 37/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-24 Sorszám: 3978

163 162 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 38/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-08 Sorszám: 3991 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A hátrányos településeken településén nem áll rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra ahhoz, hogy a helyi lakosság kulturális és sport jellegű tevékenységek iránti igényét megfelelő körülmények között kielégíthesse. Probléma/ lehetőség ▪A fiatalok és idősek és az idelátogató turisták az arra kialakított terek hiányában csak korlátozottan tudnak szabadtéri rendezvényeken résztvenni, találkozni, szórakozni. Hagyományőrző eszközök, rendezvények feltételei hiányoznak. Megoldási javaslat ▪Szabadtéri rendezvényterek kialakítása, korszerűsítése, közművesítése. IKSZT épületén kívüli, attól elkülönült helyrajzi számmal rendelkező területeken megvalósuló szabadtéri rendezvény terek kialakírása. Rendezvények lebonyolításához kapcsolódó eszközök, felszerelések, berendezések beszrzése, népi viseletek beszerzése, felújítása.Kulturális rendezvényekhez kapcsolódó,hagyományőrző hangszerek beszrzése.Helyi kuturális hagyományok bemutatását szolgáló rendezvények megvalósítása. ▪. ▪5 db kulturális szolgáltatás biztosító szabadtéri rendezvény tér kialakítása( szípad),5 db hagyományőrző rendezvény, és a hozzá kapcsolódó, hagyományőrző viselet és hagyományőrző hengszerek beszerzése,civil szervezetek részére a projekt elindítás követő első év végére.

164 163 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3854 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága23120 EUR 27744 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma7 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 38/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-08 Sorszám: 3991

165 164 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 39/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-11 Sorszám: 3521 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Helyi média fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térség legtöbb településén az írásos média fejletlen, internetes megjelenés nem megfelelő, hiányzik. Probléma/ lehetőség ▪A települések életében történt események, fejlesztések, hírek, felhívások eljuttatása a lakossághoz, gyors, pontos információáramlást biztosítása. Alacsony technikai és eszköz felszereltség, humánerőforrás hiány. A média fejletlensége miatt a térségi szintű hírközlés, a társadalmi konzultációk, viták, fórumok, a helyi hirdetések esetlegesek, de az internetes hálózat megléte lehetőséget nyújt. Megoldási javaslat ▪Helyi igények felmérésén alapuló integrált Internetes honlap, helyi TV létrehozásának támogatása, amely helyt adhat a helyi híreknek, a fórumoknak, a hirdetésnek és bármely egyéb a térség életét befolyásoló szolgáltatásnak. ▪A 24 településen fejlődik a helyi média, ezen belül: internetes honlapok megújulása várható, helyi Tv adások jönnek létre a projekt elindítás követő első év végére.

166 165 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret11560 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága94405 EUR 27744 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 50% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma24 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 39/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-11 Sorszám: 3521

167 166 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 40/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-12 Sorszám: 3994 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Helyi média fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪Az öt hátrányos településen az írásos média fejletlen, internetes megjelenés nem megfelelő, hiányzik, vagy nem korszerű a helyi hangosbemondó rendszer. Probléma/ lehetőség ▪A település életében történt események,hírek, felhívások eljuttatása a lakossághoz, gyors, pontos információáramlást biztosít.Jellemző az alacsony technikai és eszköz felszereltség,a humánerőforrás hiány.A média fejletlensége miatt a térségi szintű hírközlés, a társadalmi konzultációk,fórumok, a helyi hirdetések esetlegesek,az internetes hálózat megléte lehetőséget nyújt ezen kommunikációk elektronikus támogatására. Megoldási javaslat ▪Olyan helyi média létrehozása, amely a kor követelményeinek megfelelő módon képes kiszolgálni a lakónépesség információs igényét. Helyi igények felmérésén alapuló integrált Internetes honlap, helyi hangos hiradó, helyi TV, helyi képujság létrehozásának támogatása, amely helyt adhat a helyi híreknek, a fórumoknak, a hirdetésnek és bármely egyéb a térség életét befolyásoló szolgáltatásnak ▪5 db honlap fejlesztése, 2 db hangos hírmondó, 3 helyi képujság fejlesztése a projekt elindítását követő első év végére.

168 167 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret7708 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága30827 EUR 18496 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 50% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma7 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 40/68 Kód: ÉM-41-SzF-1-12 Sorszám: 3994

169 168 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 41/68 Kód: ÉM-41-SzF-B-01 Sorszám: 3318 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Helyi média fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térség legtöbb településén az írásos média fejletlen, internetes megjelenés nem megfelelő, hiányzik, vagy nem korszerű a helyi hangosbemondó rendszer. Probléma/ lehetőség ▪A település életében történt események, fejlesztések, hírek, felhívások eljuttatása a lakossághoz, gyors, pontos információáramlást biztosítása. Alacsony technikai és eszköz felszereltség, humánerőforrás hiány. A média fejletlensége miatt a térségi szintű hírközlés, a társadalmi konzultációk, viták, fórumok, a helyi hirdetések esetlegesek, de az internetes hálózat megléte lehetőséget nyújt. Megoldási javaslat ▪Olyan helyi vagy térségi média létrehozása, amely a kor követelményeinek megfelelő módon képes kiszolgálni a lakónépesség információs igényét. ▪1 db helyi hangos hírmondó megújítása a projekt elindítás követő második év végére.

170 169 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19266 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19266 EUR 23119 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 90% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Gyöngyöstarján ▪Nem ÚMVP Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÉMOP - 3. prioritás - Településfejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 41/68 Kód: ÉM-41-SzF-B-01 Sorszám: 3318

171 170 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 42/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-28 Sorszám: 3320 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térség településein rosszak a közösségi közlekedési viszonyok, e-ügyintézés feltételei hiányoznak. Probléma/ lehetőség ▪A térség településein rosszak a közösségi közlekedési viszonyok, e-ügyintézés feltételei hiányoznak. Megoldási javaslat ▪Akadálymentesítés, e-ügyintézés ▪24 településen e-ügyintézés infrastruktúrájának biztosítása a projekt elindítás követő második év végére.

172 171 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3854 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága77065 EUR 92478 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 70% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma24 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 42/68 Kód: ÉM-41-SzF-A-28 Sorszám: 3320

173 172 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 43/68 Kód: ÉM-41-GF-A-11 Sorszám: 3330 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térségben sok tőkehiányban szenvedő mikro vállalkozás működik. A térségben sok innovatív vállalkozói ötlet fogalmazódik meg, amelyek szervezettség és szakmai támogatás hiányában nem valósulnak meg. Probléma/ lehetőség ▪A tőkehiány miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni, nem tudnak lépést tartani a piac minőségi elvárásaival. A szervezettség és szakmai támogatás hiánya miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni. Megfelelő marketingtevékenység hiányában szűkül a kereslet a termékek iránt. Megoldási javaslat ▪Új, minőségjavító technológiák, beszerzésének támogatása a települések vállalkozói között. ▪Új, helyi szolgáltatások értékesítését növelő támogatás. ▪10 db mikrovállalkozás épületfelújítása és berendezéseinek korszerűsítése,eszközeinek beszerzése várható a projekt elindítást követő második év végére.

174 173 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret38533 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága192663 EUR 385326 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 40% 0% 40% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 43/68 Kód: ÉM-41-GF-A-11 Sorszám: 3330

175 174 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 44/68 Kód: ÉM-41-GF-A-06 Sorszám: 3878 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kereskedelem, javítás ▪Az öt hátrányos településen kevés kereskedelmi egység működik. ▪A fejlődéshez szükséges tőkével nem rendelkeznek. A településeken több innovatív vállalkozói ötlet fogalmazódik meg, amelyek szervezettség és tőkehiány miatt nem valósulnak meg. Probléma/ lehetőség ▪A tőkehiány miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni, nem tudnak lépést tartani a piac minőségi elvárásaival.A lakossági igény megvan a szinvonalas kereskedelni boltok kínálatára. ▪Megfelelő marketingtevékenység hiányában szűkül a tevékenységük. Megoldási javaslat ▪Új, helyikereskedelmi szolgáltatások létrejöttének támogatása. ▪3 db helyi kereskedelmi szolgáltatási tevékenység kialakítása beindítása,a projekt elindítását követő második év végére.

176 175 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret115598 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága115598 EUR 231196 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 50% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret38533 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 44/68 Kód: ÉM-41-GF-A-06 Sorszám: 3878

177 176 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 45/68 Kód: ÉM-41-GF-A-16 Sorszám: 3872 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Az öt hátrányos településen kevés vállalkozó működik. ▪A vállalkozások, azonban kevés helyi igényeket kielégítő szolgáltatást végeznek.A fejlődéshez szükséges tőkével nem rendelkeznek.A településeken több innovatív vállalkozói ötlet fogalmazódik meg, amelyek szervezettség és tőkehiány miatt nem valósulnak meg. Probléma/ lehetőség ▪A tőkehiány miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni, nem tudnak lépést tartani a piac minőségi elvárásaival ▪A szervezettség és szakmai támogatás hiánya miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni ▪Megfelelő marketingtevékenység hiányában szűkül a kereslet a termékek iránt. Megoldási javaslat ▪Új, minőségjavító technológiák, beszerzésének támogatása a települések vállalkozói között. ▪Új, helyi szolgáltatások megjelenését, bevezetéssét növelő támogatás. ▪2 db helyi szolgáltatási tevékenység kialakítása beindítása, 2 db már működő helyi szolgáltatás fejlesztése, a projekt elindítását követő második év végére.

178 177 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága88625 EUR 177250 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 50% 0% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 45/68 Kód: ÉM-41-GF-A-16 Sorszám: 3872

179 178 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 46/68 Kód: ÉM-41-GF-2-03 Sorszám: 3963 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kereskedelem, javítás ▪Az öt hátrányos településen kevés vállalkozó működik. ▪A vállalkozások, azonban kevés helyi igényeket kielégítő szolgáltatást végeznek. A fejlődéshez szükséges tőkével nem rendelkeznek. A településeken több innovatív vállalkozói ötlet fogalmazódik meg, amelyek szervezettség és tőkehiány miatt nem valósulnak meg. Probléma/ lehetőség ▪A tőkehiány miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni, nem tudnak lépést tartani a piac minőségi elvárásaival.A helyi termékek értékesítési lehetőségeinek feltételei nem adottak. ▪Megfelelő marketingtevékenység hiányában szűkül a kereslet a termékek iránt. Megoldási javaslat ▪Helyi termékek értékesítését biztosító kereskedelmi szolgáltatások létrejötte. ▪3 db speciálisa a kistérségre, mikrotérségre jellemző helyi termékek értékesítését biztosító kereskedelmi szolgáltatás létrejötte,a projekt elindítását követő második év végére.A fejlesztés munkahelyeket teremt, amely javítja az esélyegyenlőség érvényesükését.

180 179 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret57799 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága57799 EUR 115598 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 60% 0% 70% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret7707 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 46/68 Kód: ÉM-41-GF-2-03 Sorszám: 3963

181 180 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 47/68 Kód: ÉM-41-GF-A-04 Sorszám: 3336 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kereskedelem, javítás ▪A térségben sok tőkehiányban szenvedő kis és mikro vállalkozás működik. A térségben sok innovatív vállalkozói ötlet fogalmazódik meg, amelyek szervezettség és szakmai támogatás hiányában nem valósulnak meg. A térségben működnek különféle sikeres vállalkozások. Probléma/ lehetőség ▪A tőkehiány miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni, nem tudnak lépést tartani a piac minőségi elvárásaival. A szervezettség és szakmai támogatás hiánya miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni. ▪Megfelelő marketingtevékenység hiányában szűkül a kereslet a termékek iránt. Megoldási javaslat ▪Új, minőségjavító technológiák, beszerzésének támogatása a települések vállalkozói között. ▪Új, helyi szolgáltatások értékét növelő támogatás. ▪3 db kereskedelmi egység ( tejivó, abc )fejlesztése,a projekt elindítást követő második év végére. ▪A fejlesztés munkahelyeket teremt, amely javítja az esélyegyenlőség érvényesükését.

182 181 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret15414 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága23120 EUR 46240 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 40% 0% 40% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 47/68 Kód: ÉM-41-GF-A-04 Sorszám: 3336

183 182 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 48/68 Kód: ÉM-41-GF-A-18 Sorszám: 3326 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi termékek előállításának fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben sok tőkehiányban szenvedő vállalkozás működik ▪A térségben sok innovatív vállalkozói ötlet fogalmazódik meg, amelyek szervezettség és szakmai támogatás hiányában nem valósulnak meg. ▪A térségben működnek különféle sikeres vállalkozások, amelyek tőkehiányban szenvednek, kiváló minőségű helyi termékeket állítanak elő, de a fejlődéshez szükséges tőkével nem rendelkeznek. Probléma/ lehetőség ▪A tőkehiány miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni, nem tudnak lépést tartani a piac minőségi elvárásaival. A szervezettség és szakmai támogatás hiánya miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni. Megfelelő marketingtevékenység hiányában szűkül a kereslet a termékek iránt. Megoldási javaslat ▪Helyben termelt, vagy gyűjtött növényi nyersanyagok feldolgozottsági fokának emelését célzó fejlesztések, helyben termelt vagy gyűjtött mezőgazdasági termékek piacképességét javító bemutatók, versenyek. ▪Új, minőségjavító technológiák, beszerzésének támogatása a települések vállalkozói között. ▪Jó minőségű helyi termékek értékesítését növelő tevékenységek támogatása a vállalkozók között. ▪15 db mikrovállalkozás fejlesztése, ezek közül 5 új, minőségjavító technológia kialakítása.

184 183 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret77067 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága288994 EUR 577988 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 40% 0% 40% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 48/68 Kód: ÉM-41-GF-A-18 Sorszám: 3326

185 184 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 49/68 Kód: ÉM-41-GF-2-06 Sorszám: 3626 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi termékek előállításának fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben sok innovatív vállalkozói ötlet fogalmazódik meg, amelyek szervezettség és szakmai támogatás hiányában nem valósulnak meg. ▪A térségben működnek különféle sikeres vállalkozások, amelyek tőkehiányban szenvednek, kiváló minőségű helyi termékeket állítanak elő, de a fejlődéshez szükséges tőkével nem rendelkeznek. Probléma/ lehetőség ▪A tőkehiány miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni, nem tudnak lépést tartani a piac minőségi elvárásaival. Megfelelő marketingtevékenység hiányában szűkül a kereslet a termékek iránt. Megoldási javaslat ▪Helyben termelt, vagy gyűjtött növényi nyersanyagok, termékek ( bodza, csipke,gomba, erdei gyümölcsök) feldolgozottsági fokának emelését célzó fejlesztések, helyben termelt vagy gyűjtött mezőgazdasági termékek piacképességét javító bemutatók, versenyek. Jó minőségű helyi termékek értékesítését növelő tevékenységek támogatása. ▪4 db helyi termék (bodza, csipke,gomba, erdei gyümölcsök )előállításának, feldolgozásának támogatása,amely megvalósítása a projekt elindítást követő második év végére várható.

186 185 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19266 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19266 EUR 38532 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 49/68 Kód: ÉM-41-GF-2-06 Sorszám: 3626

187 186 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 50/68 Kód: ÉM-41-GF-A-22 Sorszám: 3866 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi termékek előállításának fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Az öt hátrányos településen kevés vállalkozó működik. ▪A vállalkozások, azonban kiváló minőségű helyi termékeket állítanak elő, de a fejlődéshez szükséges tőkével nem rendelkeznek. Probléma/ lehetőség ▪A tőkehiány miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni, nem tudnak lépést tartani a piac minőségi elvárásaival.Megfelelő marketingtevékenység hiányában szűkül a kereslet a termékek iránt. Megoldási javaslat ▪Helyben termelt, vagy gyűjtött helyi növényi termékek feldolgozottsági fokának emelését célzó fejlesztések, helyben termelt vagy gyűjtött helyi mezőgazdasági termékek piacképességét javító fejlesztések. ▪2 db helyi terméket előállító vagy termelő mikrovállalkozás fejlesztésének megvalósulása,a projekt elindítását követő második év végére.

188 187 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret7706 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága7706 EUR 15412 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 50% 0% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 50/68 Kód: ÉM-41-GF-A-22 Sorszám: 3866

189 188 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 51/68 Kód: ÉM-41-GF-A-03 Sorszám: 4003 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi mezőgazdasági termékek előállításának, feldolgozásának fejlesztése Intézkedés: Szántóföldi növénytermesztés fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség síkvidéki településein nagy mennyiségben különféle gabonafajtákat termelnek, az időjárás igen ingadozó. Vannak fiatalok akikben megvan a vállalkozói kedv. Probléma/ lehetőség ▪Az elaprózott termelés miatt esetleges a megtermelt gabonafajták típusa és mennyisége, ez nehezíti az értékesítést. A termelés gépi hátterét biztosító erő és munkgépek életkora magas. Megoldási javaslat ▪Talajművelést biztosító erő és munkagépek infrastukturális javítása. ▪Korszerű erő- és munkaépek beszerzése.

190 189 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret154130 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága84771 EUR 2119297 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 30% 0% 30% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret38533 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 1. Intézkedéscsoport - 121 A mezőgazdasági üzemek korszerűsítése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 51/68 Kód: ÉM-41-GF-A-03 Sorszám: 4003

191 190 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 52/68 Kód: ÉM-41-GF-7-02 Sorszám: 3665 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi mezőgazdasági termékek előállításának, feldolgozásának fejlesztése Intézkedés: Szántóföldi növénytermesztés fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség síkvidéki településein nagy mennyiségben különféle gabonafajtákat termelnek, az időjárás igen ingadozó. Vannak fiatalok akikben megvan a vállalkozói kedv. Probléma/ lehetőség ▪Hiányzik a gyöngyösi kistérségben hagyományosan termelt szántóföldi növények( búza, borsó, napraforgó) melléktermékeinek hagyományosan végzett elsődleges termékfeldolgozása. Megoldási javaslat ▪Helyi fajták temeléséhez kapcsolódó a gyöngyösi kistérségben hagyományosan termelt szántóföldi növények( búza, borsó, napraforgó) melléktermékeinek hagyományosan, kézzel végzett elsődleges termékfeldolgozás megvalósítása, az ehhez szükséges eszközök beszerzése. Támogatni kívánt termékfeldokgozások: lábtörkő készítés, szakajtó, edényalátét, táska, szalmadísz, szalmazsák). ▪Komplex Leader projekt: az előállított termékek a ÉM-41-GF-1-10 HPME -n keresztül értékesíthető, illetve az ÉM-41-SZF- 2-01 HPME rendezvényein. ▪5 db a gyöngyösi kistérségben hagyományosan termelt szántóföldi növények( búza, borsó, napraforgó) melléktermékeinek hagyományosan, kézzel végzett elsődleges termékfeldolgozás megvalósítása, az ehhez szükséges eszközök beszerzése, fejlesztése a projekt elindítás követő második év végére.Támogatni kívánt termékfeldolgozások: lábtörkő készítés, szakajtó, edényalátét, táska,falidísz, szalmazsák.

192 191 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19266 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága26973 EUR 38532 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 52/68 Kód: ÉM-41-GF-7-02 Sorszám: 3665

193 192 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 53/68 Kód: ÉM-41-GF-2-02 Sorszám: 3969 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi mezőgazdasági termékek előállításának, feldolgozásának fejlesztése Intézkedés: Szántóföldi növénytermesztés fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Az öt hátrányos község síkvidéki területein különféle gabonafajtákat termelnek. Az időjárás igen ingadozó. Vannak fiatalok akikben megvan a vállalkozói kedv. Probléma/ lehetőség ▪Hiányzik a gyöngyösi kistérségben hagyományosan termelt szántóföldi növények( búza, borsó, napraforgó) melléktermékeinek hagyományosan végzett elsődleges termékfeldolgozása. Megoldási javaslat ▪Helyi fajták temeléséhez kapcsolódó a gyöngyösi kistérségben hagyományosan termelt szántóföldi növények( búza, borsó, napraforgó) melléktermékeinek hagyományosan, kézzel végzett elsődleges termékfeldolgozás megvalósítása, az ehhez szükséges eszközök beszerzése. Támogatni kívánt termékfeldokgozások: lábtörkő készítés, szakajtó, edényalátét, táska, szalmadísz, szalmazsák). ▪5 db a gyöngyösi kistérségben hagyományosan termelt szántóföldi növények( búza, borsó, napraforgó) melléktermékeinek hagyományosan, kézzel végzett elsődleges termékfeldolgozás megvalósítása, az ehhez szükséges eszközök beszerzése, fejlesztése a projekt elindítás követő második év végére.Támogatni kívánt termékfeldolgozások: lábtörkő készítés, szakajtó, edényalátét, táska,falidísz, szalmazsák.

194 193 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19267 EUR 38534 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 53/68 Kód: ÉM-41-GF-2-02 Sorszám: 3969

195 194 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 54/68 Kód: ÉM-41-GF-7-03 Sorszám: 3668 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi mezőgazdasági termékek előállításának, feldolgozásának fejlesztése Intézkedés: Szőlő- és gyümölcságazat fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség síksági településeit kivéve, a többi településen sokan foglalkoznak hagyományos módon előállított szőlő- gyümölcs és bortermeléssel. ▪A termelési domborzati viszonyai kiválóak. Probléma/ lehetőség ▪Hiányzik a gyöngyösi kistérségben hagyományosan termelt szőlő-és gyümölcsfajták, ( pl.szilva, barack,málna szamóca, )régi, hagyományosan végzett elsődleges termékfeldolgozása. A helyi hagyományokra épülő fajták elsődleges termékfeldolgozása eltönőben van mint pl. aszalványok készítés, lekvár készítés, szörp készítés, befőttek készítése. Megoldási javaslat ▪Helyi fajták temeléséhez kapcsolódó a gyöngyösi kistérségben hagyományosan termelt szölő-és gyümölcs fajták ( pl. szilva, barack, málna, szamóca) hagyományosan, kézzel végzett elsődleges termékfeldolgozás megvalósítása, az ehhez szükséges eszközök beszerzése. Támogatni kívánt termékfeldokgozások:aszalványok készítés, lekvár készítés, szörp készítés, befőttek készítése. ▪Komplex Leader projekt: az előállított termékek a ÉM-41-GF-1-10 HPME -n keresztül értékesíthető, illetve az ÉM-41-SZF- 2-01 HPME rendezvényein. ▪5 db helyi fajták temeléséhez kapcsolódó a gyöngyösi kistérségben hagyományosan termelt szölő-és gyümölcs fajták ( pl. szilva, barack, málna, szamóca) hagyományosan, kézzel végzett elsődleges termékfeldolgozás megvalósítása, az ehhez szükséges eszközök beszerzése, fejlesztése a projekt elindítását követő második év végére. Támogatni kívánt termékfeldokgozások:aszalványok készítés, lekvár készítés, szörp készítés, befőttek készítése.

196 195 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret15000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága57799 EUR 115598 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 54/68 Kód: ÉM-41-GF-7-03 Sorszám: 3668

197 196 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 55/68 Kód: ÉM-41-GF-7-01 Sorszám: 3664 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi mezőgazdasági termékek előállításának, feldolgozásának fejlesztése Intézkedés: Állattenyésztési ágazat fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség hegylábi településein korábban nagy hagyománya volt a hegyvidéki jellegű legeltetéses állattartásnak. ▪Jelenleg az állatlétszám minimális. A hegylábi településeken kiváló legelő területek vannak. Probléma/ lehetőség ▪Az elaprózott tenyésztés miatt esetleges a tenyésztett állatok fajtája és mennyisége. Jelenleg hiányzik az állatok által termelt termékek elsődleges feldolgozás. Hiányzik a térségre jellemző őshonos állatok speciális állati termékeinek készítése, elsőgleges feldolgozása ( tej, túró, juhsajt, vaj, tejföl). Megoldási javaslat ▪Gyepek, hegyi rétek környezet-harmonikus hasznosítása állattartás és állati termékek elsődleges feldolgozása révén. A térségre jellemző őshonos állatok, valamint az újonnan megjelenő nem őshonos állatok ( pl strucc) speciális helyi állati termékeinek készítése ( az állati termékek elsődleges feldolgozása révén ) illetve az ehhez szükséges eszközök beszerzése ( tej, túró, juhsajt, vaj, tejföl). ▪Komplex Leader projekt: az előállított termékek a ÉM-41-GF-1-10 HPME -n keresztül értékesíthető, illetve az ÉM-41-SZF- 2-01 HPME rendezvényein. ▪3 db a térségre jellemző őshonos (szarvasmarha, kecske) valamint újonnan a térségben tenyésztett( strucc) állatok speciális helyi állati termékeinek készítése, az állati termékek elsődleges feldolgozása révén ( tej, túró, juhsajt, vaj, tejföl) illetve a termékelőálításhoz szükséges eszközök beszerzése a projekt elindítását követő második év végére.

198 197 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága42386 EUR 84772 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Domoszló, Mátraszentimre, Nagyréde ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 55/68 Kód: ÉM-41-GF-7-01 Sorszám: 3664

199 198 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 56/68 Kód: ÉM-41-SzF-3-04 Sorszám: 3985 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Humán erőforrás fejlesztése Intézkedés: Hátrányos helyzetű és roma lakosság oktatásának elősegítése Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪Az öt hátrányos település közül Halmajugrán, Gyöngyösorosziban,Nagyfügeden, Vécsen nagyszámú roma lakosság él.Döntően hátrányos helyzetűek.Keresőképes tevékenységek végzéséhez szükséges ismeretek hiányában keresőképtelenekké váltak. Szociálisan hátrányos helyzetű lakosság, akik munkavállalási lehetőségeik igencsak bekorlátozottak, de még fogékonyak új ismeretek elsajátítására Probléma/ lehetőség ▪Szociálisan hátrányos helyzetűek életkörülményeinek javítását szolgáló programok hiánya. Roma kisebbség beilleszkedését, felzárkóztatását elősegítő programok, képzések, átképzések, tanfolyamok hiánya. Megoldási javaslat ▪A térségi sajátosságokra alapozó oktatások, képzések, hátrányos helyzetben lévők számára egzisztenciateremtő lehetőséget jelentenek. 1 db komplex oktatási program megvalósítása a négy hátrányos település roma lakossainak számára, amely segítségével javul a roma lakosság munkához való aktivitása, nő a speciális helyi termékek előállításához kapcsilódó ismeret. Kiemelt oktatási területek: életvezetési ismeretek, egészségügyi ismeretek, főzési ismeretek, kosárfonás, cigányzene. ▪1 db komplex oktatási programmegvalósítása a négy hátrányos település roma lakosi számára, amely segítségével javul a roma lakosság munkához való aktivitás. Nő a speciális helyi termék előállításához kapcsolódó ismeret. Kiemelt oktatási területek: életvezetési ismeretek, egészségügyi ismeretek,főzési ismeretek, kosárfonás, cigányzene.Az oktatási program megvalósítása a projekt elindítását követő második év végére várható.

200 199 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret66335 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága66335 EUR 79602 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret66335 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 56/68 Kód: ÉM-41-SzF-3-04 Sorszám: 3985

201 200 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 57/68 Kód: ÉM-41-SzF-3-03 Sorszám: 3544 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Humán erőforrás fejlesztése Intézkedés: Szakmai tudás fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪A térségben fellelhető 7 %-os munkanélküliség egyik fő oka a piacképes szakirányú végzettség hiánya. Vállalkozási ismeretek hiánya, téréghez kötődő munkaerőhiány.Hiányoznak a hagyományos kézműves mesterségek ismeretei. Felnőttképzéssel foglalkozó intézmények jelen vannak a térségben. Probléma/ lehetőség ▪Térséghez kötődő,hagyományok által igényelt termékek( hagyományos népi termékek pl.szőttes, kosár ) előállításának, térségi sajátosságokra alapuló oktatása, képzése hiányzik. Tartós munkanélküliek munkavállalását eredményező oktatási programok megvalósítása hiányzik. A célorientált, hagyományosan a térséghez kötődő munkaerőhiányokra szervezett szakirányú képzések direkt módon csökkenthetik a munkanélküliek számát. Megoldási javaslat ▪A térség természeti hagyományaihoz szerkezetéhez igazodó hagyományos kézműves tevékenységekhez kapcsolódó készségfejlesztés, hagyományos kézművesipari tevékenységekhez kapcsolódó ismeretek oktatása. Támogatni kívánt oktatási tevékenységek: kosárfonás,szövés, népi szabás-varrás, fafararás, hímzés, batikolás, fazekasság, korongozás. ▪1db kosárfonás tanfolyam, 1 db szövés tanfolyam,1 db népi szabás-varrás tanfolyam, 1 db fafararás tanfolyam, 1 db hímzés tanfolyam, 1 db batikolás tanfolyam, 1 db korongozás tanfolyam és képzés megvalósítása a projekt elindítás követő elsőév végére.

202 201 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret7707 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19266 EUR 23119 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 57/68 Kód: ÉM-41-SzF-3-03 Sorszám: 3544

203 202 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 58/68 Kód: ÉM-41-SzF-3-05 Sorszám: 3988 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Humán erőforrás fejlesztése Intézkedés: Szakmai tudás fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪Az öt hátrányos település közül 4 településen az aktív korúak több 20% munkanélküli. Visznek községben alacsony mintegy 3-4 %.A munkanélküliség egyik fő oka a piacképes szakirányú végzettség hiánya. Vállalkozási ismeretek hiánya, téréghez kötődő munkaerőhiány. Felnőttképzéssel foglalkozó intézmények jelen vannak a térségben. Probléma/ lehetőség ▪Térséghez kötődő, hagyományok által igényelt termékek( hagyományos népi termékek pl.szőttes, kosár ) előállításának, térségi sajátosságokra alapuló oktatása, képzése hiányzik. Tartós munkanélküliek munkavállalását eredményező programok megvalósítása hiányzik. A célorientált, hagyományosan a térséghez kötődő termék előállításhoz kapocsolódó munkaerőhiányokra szervezett szakirányú képzések direkt módon csökkenthetik a munkanélküliek számát. Megoldási javaslat ▪A térség természeti hagyományaihoz és gazdasági szerkezetéhez igazodó hagyományos kézműves tevékenységekhez kapcsolódó készségfejlesztés, hagyományos kézművesipari tevékenységekhez kapcsolódó ismeretek oktatása. Támogatni kívánt oktatási tevékenységek: kosárfonás,szövés, népi szabás-varrás, fafararás, hímzés, batikolás, korongozás. ▪Az öt hátrányos település lakosai számára 1db kosárfonás tanfolyam, 1 db szövés tanfolyam,1 db népi szabás-varrás tanfolyam, 1 db fafararás tanfolyam, 1 db hímzés tanfolyam, 1 db batikolás tanfolyam, 1 db korongozás tanfolyam és képzés megvalósítása a projekt elindítás követő elsőév végére.

204 203 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3853 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága3853 EUR 4624 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3853 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Nagyfüged, Vécs, Visznek ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 58/68 Kód: ÉM-41-SzF-3-05 Sorszám: 3988

205 204 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 59/68 Kód: ÉM-41-SzF-3-02 Sorszám: 3541 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Humán erőforrás fejlesztése Intézkedés: Általános tudás fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪A térségben van foglalkozási lehetőség, de a dolgozni kívánók nem rendelkeznek megfelelő önismereti és informatikai tudással a munkához. Probléma/ lehetőség ▪A vidéki lakosság helyben történő foglalkoztatottságának növelése, ezáltal javul az lakosság életfeltétele, életminősége. Megoldási javaslat ▪Felnőttképzések megvalósításának, igénybevételének támogatása a térség lakosai között. ▪1 db kommunikációs és problémamegoldó, valamint 1 db informatikai képzés megvalósítása aprojekt elindítás követő első év végére.

206 205 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret11560 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága11560 EUR 13872 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 50% 100% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 59/68 Kód: ÉM-41-SzF-3-02 Sorszám: 3541

207 206 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 60/68 Kód: ÉM-41-GF-7-05 Sorszám: 3669 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdasági környezet fejlesztése Intézkedés: Információhoz, tudáshoz való hozzájutás támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térségben sokan foglalkoznak turizmussal, mezőgazdasági termeléssel, de a gazdák megfelelő szervezettség hiányában nem jutnak hozzá kellő információhoz. A térségben igen erős a vállalkozói attitűd, ugyanakkor a vállalkozások között alacsony az információáramlás. Probléma/ lehetőség ▪Az információ hiány miatt kevesen tudnak csak pályázni és versenyképesek maradni. Nagyobb fokú információáramlással és szervezettséggel hatékonyabb működés lenne elérhető az aktív vállalkozások körében és növelhető lenne a versenyképesség Megoldási javaslat ▪A helyi gazdák, vállalkozók és falusi vendéglátók bevonásával térségi információs rendszer (vonzerőleltár) kiépítése. Gazdasági adatbázis kialakítása kistérségi és mikrotérségi szintan a települések vállalkozásainak bevonásával. ▪2 db információs adatbázis (vonzerőleltár, gazdasági adatbázis) létrejötte,amely megvalósítása a projekt elindítást követő második év végére várható.

208 207 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret27455 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága54909 EUR 38532 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 50% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret27454 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 60/68 Kód: ÉM-41-GF-7-05 Sorszám: 3669

209 208 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 61/68 Kód: ÉM-41-GF-A-15 Sorszám: 3368 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdasági környezet fejlesztése Intézkedés: Helyi vállalkozások képzésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térségben tevékenykedő vállalkozók fejlődéshükhöz folyamatos képzés szükséges amely jelenleg nem áll nem áll rendelkezésre. Probléma/ lehetőség ▪A szaktudás hiányában a vállalkozások nagy része nem tud versenyképes maradni hosszú távon. Megoldási javaslat ▪Szakmai kompetenciák képzésének támogatása a térség bizonyos vállalkozói szegmenseinek körében a települések vállalkozóinak bevonásával. ▪1 db komplex oktatási program megvalósítása vállalkozói kompetenciák fejlesztésére,amely megvalósítása projekt elindítást követő második év végére várható.

210 209 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret23119 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága23119 EUR 46238 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 40% 0% 40% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 61/68 Kód: ÉM-41-GF-A-15 Sorszám: 3368

211 210 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 62/68 Kód: ÉM-41-SzF-4-03 Sorszám: 3593 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdasági környezet fejlesztése Intézkedés: Tanácsadói szolgáltatások igénybevételének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A térség településein sokan foglalkoznak különféle mezőgazdasági termékek előállításával hagyományos módon. A térség településein a kis és középvállalkozásoknál hiányzik a modern vállalatirányítási attitűd és szaktudás Probléma/ lehetőség ▪A hagyományos módszerek, a modern szaktudás hiánya miatt a helyi termékek nem versenyképesek. A vállalatirányítási attitűd és szaktudás hiánya miatt csökken a vállalatok versenyképessége. Megoldási javaslat ▪Új termelési, feldolgozási, valamint új technológia eljárásokat bemutató szakmai rendezvények megvalósításának támogatása, a települések gazdái körében. A versenyképes vállalkozói ötletek létrejöttét és megvalósulását elősegítő, Work-shop rendezvények megvalósításának támogatása, a települések vállalkozói számára.Az intézkedés keretében csak olyan rendezvények, Work-shop-ok támogathatók amelyek az ÚMVP I. tengelyében tamogatásra kerülő szaktanácsadási intézkedésen kívül esnek. ▪3 db új termelési, feldolgozási, valamint új technológia eljárásokat bemutató szakmai rendezvények megvalósítása a települések gazdái körében. 2 db versenyképes vállalkozói ötletek létrejöttét és megvalósulását elősegítő Work-shop rendezvény megvalósítása a projekt elindítás követő első év végére várható.

212 211 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret11560 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19266 EUR 26973 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 80% 0% 80% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Rendezvény Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 62/68 Kód: ÉM-41-SzF-4-03 Sorszám: 3593

213 212 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 63/68 Kód: ÉM-41-GF-2-07 Sorszám: 3658 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi bio- és megújuló-energia ágazat fejlesztése Intézkedés: Megújuló energiaforrásokra épülő fejlesztések Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben, magas a napsütéses órák száma. Probléma/ lehetőség ▪A térség vállalkozóinak bizonyos épületeinek irodáinak energiaellátása és melegvízellátása megoldható lehet napelemekkel. Domoszlón működő helyi vállalkozás rendezlezik a fejlesztéshez szükséges humán kapacitással. Megoldási javaslat ▪Napelemek, kifejlesztése, gyártásának, felszerelésének támogatása a térség településeinek kedvezményezettjei körében ▪1 db megújuló energiával foglalkozó vállalkozás fejlesztése( 10 millió alatti fejlesztés) Domoszlón,amely megvalósítása a projekt elindítást követő második év végére várható.

214 213 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret50093 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága50093 EUR 100186 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 50% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret19267 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Domoszló ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 63/68 Kód: ÉM-41-GF-2-07 Sorszám: 3658

215 214 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 64/68 Kód: ÉM-41-GF-A-01 Sorszám: 3370 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi bio- és megújuló-energia ágazat fejlesztése Intézkedés: Biomassza hasznosítás fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Biomassza energiaforrásnak tekinthető az erdőgazdasági és fafeldolgozási melléktermék, illetve hulladék (fa-apríték, nyesedék, fűrészpor, háncs) amelyből jelentős mennyiség keletkezik a Mátrában. Probléma/ lehetőség ▪Energetikai hasznosításra alkalmas nyesedék, faforgács, fakéreg feldolgozásának megoldása szükséges. Megoldási javaslat ▪A faapríték energetikai felhasználásához szükséges technológiák beszerzésének támogatása, Mátraszentimre település termelő és felhasználó vállalkozásainak bevonásával. Erdőgazdálkodási melléktermékek hasznosítása, daraboló és tömörítő eszközök beszerzése. ▪1 db erdészeti mellékletmék hasznosítására alkalmas aprítékoló üzem és technológia beüzemelésére számítunk a projekt elindítást követő második év végére.

216 215 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret38533 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága38533 EUR 77066 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 40% 0% 40% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Mátraszentimre ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 64/68 Kód: ÉM-41-GF-A-01 Sorszám: 3370

217 216 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 65/68 Kód: ÉM-41-GF-2-01 Sorszám: 3662 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi erdőgazdálkodás és faipari ágazat fejlesztése Intézkedés: Fafeldolgozás fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Fagazdasági és fafeldolgozási kapacitások kihasználása szempontjából fában szegény területnek tekinthető. A térségben 19 db fafeldolgozási tevékenységet folytató vállalkozás működik. A térség Északi településeihez kötötten nagy mennyiségben keletkezik különböző típusú fűrészárú, amely feldolgozása nagyrészt máshol történik. Probléma/ lehetőség ▪A fák minősége kiváló, ugyanakkor kistermelői szinten nem éri meg fűrészüzem létesítése, pedig úgy nagyobb haszonnal lehetne értékesíteni a feldolgozott fát. Hiányzik a hagyományos ősi mesterségekre alapozott kézi fafaldolgozás. Megoldási javaslat ▪Fafeldolgozás helyi sajátosságaihoz igazodó ősi mesterségek felelevenítése,a fafeldolgozás speciális kézi szerszámainak,eszközeinek bővítése. ▪Fafeldolgozás helyi sajátosságaihoz igazodó ősi mesterségek felelevenítése,a fafeldolgozás speciális kézi szerszámainak, eszközeinek bővítése Mátraszentimrén, a projekt elindítás követő második év végére.

218 217 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret6165 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága30826 EUR 61652 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1926 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Mátraszentimre ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 65/68 Kód: ÉM-41-GF-2-01 Sorszám: 3662

219 218 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 66/68 Kód: ÉM-41-GF-A-02 Sorszám: 3371 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi erdőgazdálkodás és faipari ágazat fejlesztése Intézkedés: Fafeldolgozás fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Fagazdasági és fafeldolgozási kapacitások kihasználása szempontjából szegény területnek tekinthetők a települések. A térségben 19 db fafeldolgozási tevékenységet folytató vállalkozás működik. A térség Északi településeihez kötötten nagy mennyiségben keletkezik különböző típusú fűrészárú, amely feldolgozása nagyrészt máshol történik. Probléma/ lehetőség ▪A fák minősége kiváló, ugyanakkor kistermelői szinten nem éri meg fűrészüzem létesítése, pedig úgy nagyobb haszonnal lehetne értékesíteni a feldolgozott fát. Megoldási javaslat ▪Fűrészüzem létesítésének támogatása a Mátrafüred településen,erdőtulajdonosi bevonásával.Fafeldolgozás eszközeinek bővítése. ▪1 db fűrészüzem létrehozása,a projekt elindítást követő második év végére.

220 219 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret23120 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága23120 EUR 46240 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 0% 40% 0% 40% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3854 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Mátraszentimre ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 66/68 Kód: ÉM-41-GF-A-02 Sorszám: 3371

221 220 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 67/68 Kód: ÉM-41-SzF-5-01 Sorszám: 3509 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Társadalmi tőke erősítése Intézkedés: Fenntartható együttműködési formák támogatása Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra ▪A térségben országos átlag fölötti a civil szervezetek száma (kb. 200 db hagyományőrző, kulturális, sport, környezetvédelmi, turisztikai, polgárőr, tűzoltó egyesület), több település rendelkezik hazai, illetve határon túli testvér- települési kapcsolattal. Az önkormányzati, a vállalkozói, a civil szektor minden településen jelen van, de közöttük a kapcsolat kezdetleges. Probléma/ lehetőség ▪A társadalmi szervezetek sokrétű tevékenységük révén erős szemléletformáló hatással lehetnek a térség lakosságára (pl. örökségek megőrzése, egészséges életmód, közművelődési témakörökben), valamint a települések fejlődését, fejlesztését is előremozdítják. Fontos szerepet játszanak a közösségi élet alakításában, erősítik a közösségi szellemet. Ezt a tudatformáló, ismeretterjesztő tevékenységet kell támogatni. Megoldási javaslat ▪Civil szervezetek és tevékenységi körük megismertetését, bemutatását szolgáló rendezvények szervezése, azokon való megjelenés, kiadványok készítése, konferenciák, tanulmányutak, együttműködésben, partnerségben megvalósuló programok. Tevékenységük végzéséhez szükséges eszközbeszerzés. ▪3 db nyugdíjas klub, 2 db sportklub együttműködéseinek megvalósítása,3 közös program,3 tanulmányút megvalósítása a projekt elindítás követő első év végére.

222 221 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret19267 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága26973 EUR 37762 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 80% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret7707 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 67/68 Kód: ÉM-41-SzF-5-01 Sorszám: 3509

223 222 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 68/68 Kód: ÉM-41-SzF-3-01 Sorszám: 3517 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Társadalmi tőke erősítése Intézkedés: Környezettudatosság erősítése Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪A helyi közösség tudatában, tevékenységeiben jelenleg nem dominál a környezetvédelem fontossága, a társadalom nem törekszik a létfeltételeiben saját maga által okozott károsodások megelőzésére, a károk mérséklésére vagy elhárítására. Ezen próbálnak változtatni a helyi környezetvédelmi civil szervezetek, illetve az önkormányzatok szemléletformáló akciókkal. Probléma/ lehetőség ▪A térség környezettudatos fenntarthatósága, a környezeti problémák megoldása csak egy megváltozott szemléletmódú és értékrendű helyi társadalomban képzelhető el. Ebben a nevelési-oktatási intézményeknek (óvoda, iskola), társadalmi szervezeteknek kiemelt jelentőségű feladatai vannak. A felnövekvő generációk képesek legyenek a környezeti problémák és azok kiváltó tényezőinek felismerésére helyi szinten is. Megoldási javaslat ▪Olyan programok támogatása, amelyek hozzájárulnak a természetes és épített környezet közötti egyensúly megteremtéséhez (pl. hulladék-mentesítés), a lakosság környezettudatos szemléletének kialakításához. Olyan akciók megszervezése és lebonyolítása, melyek a káros anyag kibocsátás mérséklését, a térség levegőtisztaságának védelmét (pl. parlagfű-mentesítés), a lakosság népi módszerekkel történő egészségmegőrzését hatékonyan segítik elő. ▪4 db környezettudatos oktatás, előadás megtartása,a projekt elindítás követő első év végére.

224 223 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret7707 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága23120 EUR 27744 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 50% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1927 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db ▪Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Pálosvörösmart, Szűcsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 68/68 Kód: ÉM-41-SzF-3-01 Sorszám: 3517

225 224 A prioritások, és azok intézkedései egymást kiegészítve, erősítve szolgálják a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia átfogó céljait, a gazdaságfejlesztést és vele együtt az életminőség javításának megvalósulását. Az intézkedések mindegyike része az egésznek, szervesen illeszkednek egymáshoz. Megkülönböztethetünk úgynevezett generatív típusú intézkedéseket, melyekre jellemző elősegítik a bonyolultabb, úgynevezett komplex típusú intézkedések megvalósulását. A gazdaságfejlesztését célzó prioritások (Helyi vállalkozások fejlesztése, Helyi turizmus ágazat fejlesztése, Gazdasági környezet fejlesztése, Helyi mezőgazdasági termékek előállításának, feldolgozásának fejlesztése) a vidékre jellemző hagyományos és innovatív termékek előállításához a szükséges feltételek megteremetését, az életminőség javítását a helyi és térségi szolgáltatások minőségi fejlesztésével, valamint a helyi gazdaság fejlesztését vállalkozások indításával és a meglévők fejlesztésével valósítják meg. A környezettudatos tevékenységeket megvalósító prioritások (Helyi erdőgazdálkodás és faipari ágazat fejlesztése, Helyi bio- és megújuló-energia ágazat fejlesztése, Társadalmi tőke erősítése, Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése) a tartalmas emberi élethez méltó környezeti állapot biztosítását ökohatékony rendszerek és tevékenységek támogatásával, valamint a térség humánerőforrás-potenciáljának folyamatos fejlesztésével, képzésekkel, oktatásokkal valósítja meg. A Hagyományok őrzését a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia a kulturális, természeti, és épített értékek, örökségek közösségi tevékenységekkel, funkcióváltásokkal és ezekhez kapcsolódó beruházások támogatásával éri el az ide kapcsolódó prioritásokkal (Helyi életminőség fejlesztése, Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése,) A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia megvalósulásával az erőforrások optimális felhasználása a több lábon álló gazdaságszerkezet – ami a gazdasági fejlesztések többirányú megvalósulási lehetősége – a térség egyik kiaknázandó lehetősége kerül majd fejlesztésre. A prioritások, és azok intézkedései egymást kiegészítve, erősítve szolgálják a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia átfogó céljait, a gazdaságfejlesztést és vele együtt az életminőség javításának megvalósulását. Az intézkedések mindegyike része az egésznek, szervesen illeszkednek egymáshoz. Megkülönböztethetünk úgynevezett generatív típusú intézkedéseket, melyekre jellemző elősegítik a bonyolultabb, úgynevezett komplex típusú intézkedések megvalósulását. A gazdaságfejlesztését célzó prioritások (Helyi vállalkozások fejlesztése, Helyi turizmus ágazat fejlesztése, Gazdasági környezet fejlesztése, Helyi mezőgazdasági termékek előállításának, feldolgozásának fejlesztése) a vidékre jellemző hagyományos és innovatív termékek előállításához a szükséges feltételek megteremetését, az életminőség javítását a helyi és térségi szolgáltatások minőségi fejlesztésével, valamint a helyi gazdaság fejlesztését vállalkozások indításával és a meglévők fejlesztésével valósítják meg. A környezettudatos tevékenységeket megvalósító prioritások (Helyi erdőgazdálkodás és faipari ágazat fejlesztése, Helyi bio- és megújuló-energia ágazat fejlesztése, Társadalmi tőke erősítése, Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése) a tartalmas emberi élethez méltó környezeti állapot biztosítását ökohatékony rendszerek és tevékenységek támogatásával, valamint a térség humánerőforrás-potenciáljának folyamatos fejlesztésével, képzésekkel, oktatásokkal valósítja meg. A Hagyományok őrzését a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia a kulturális, természeti, és épített értékek, örökségek közösségi tevékenységekkel, funkcióváltásokkal és ezekhez kapcsolódó beruházások támogatásával éri el az ide kapcsolódó prioritásokkal (Helyi életminőség fejlesztése, Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése,) A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia megvalósulásával az erőforrások optimális felhasználása a több lábon álló gazdaságszerkezet – ami a gazdasági fejlesztések többirányú megvalósulási lehetősége – a térség egyik kiaknázandó lehetősége kerül majd fejlesztésre. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 1/2

226 225 A térség jó megközelíthetősége nagyban hozzájárul a megtermelt javak értékesítéséhez, a kialakított új szolgáltatások térségen kívüliek részéről történő igénybevételéhez. A turisztikai szolgáltatások területén a horgász– és vadászturizmus, bor-és falusi-, valamint a kiváló sportolási lehetőségek mind-mind a gazdasági szféra programunkba történő aktív bekapcsolódását jelentik. A mezőgazdasági termékek és melléktermékek térségi szintű koordinált értékesítésével, energetikai hasznosításával eddig még kihasználatlan területek nyílnak meg a vállalkozói szféra, a térség gazdasági szereplői előtt. A térség turisztikai infrastruktúrájának fejlesztésével, valamint a gazdasági szereplőkkel együtt működtetett hatékony térségi marketinggel tudatos, szervezett és koncepciózus turisztikai attrakciók, rendezvények valósulnak meg. Ezáltal a helyi termékek iránti igény, azok ismertsége és értéke is nő. Hatásukra e termékek nagyobb számú előállítása nagyobb munkaerő-szükségletet eredményez. A munkavállalás lehetősége képzettség megszerzésére ösztönzi a térség lakosságát. Az intézkedések ütemezése tekintetében az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III-as tengelye várhatólag minden évben pályázható lesz, azért az ide csoportosítható fejlesztéseket 2013-ig folyamatosan tervezzük megvalósítani. A IV-s tengelybe tartozó fejlesztések tekintetében az ütemezés nagyban függ attól, hogy hány fordulóban lehet majd a rendelkezésre álló támogatási forrást megpályáztatni. Terveink szerint az előzetesen felmért projektötletek már az első fordulóban beadott pályázatok formájában jelentkeznek a fejlesztési forrásokért. Így a térségre fordítható források pályáztatása, valamint a támogatások lehívása várhatólag folyamatosan a törvényi szabályoknak megfelelően zajlik majd. A térség jó megközelíthetősége nagyban hozzájárul a megtermelt javak értékesítéséhez, a kialakított új szolgáltatások térségen kívüliek részéről történő igénybevételéhez. A turisztikai szolgáltatások területén a horgász– és vadászturizmus, bor-és falusi-, valamint a kiváló sportolási lehetőségek mind-mind a gazdasági szféra programunkba történő aktív bekapcsolódását jelentik. A mezőgazdasági termékek és melléktermékek térségi szintű koordinált értékesítésével, energetikai hasznosításával eddig még kihasználatlan területek nyílnak meg a vállalkozói szféra, a térség gazdasági szereplői előtt. A térség turisztikai infrastruktúrájának fejlesztésével, valamint a gazdasági szereplőkkel együtt működtetett hatékony térségi marketinggel tudatos, szervezett és koncepciózus turisztikai attrakciók, rendezvények valósulnak meg. Ezáltal a helyi termékek iránti igény, azok ismertsége és értéke is nő. Hatásukra e termékek nagyobb számú előállítása nagyobb munkaerő-szükségletet eredményez. A munkavállalás lehetősége képzettség megszerzésére ösztönzi a térség lakosságát. Az intézkedések ütemezése tekintetében az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III-as tengelye várhatólag minden évben pályázható lesz, azért az ide csoportosítható fejlesztéseket 2013-ig folyamatosan tervezzük megvalósítani. A IV-s tengelybe tartozó fejlesztések tekintetében az ütemezés nagyban függ attól, hogy hány fordulóban lehet majd a rendelkezésre álló támogatási forrást megpályáztatni. Terveink szerint az előzetesen felmért projektötletek már az első fordulóban beadott pályázatok formájában jelentkeznek a fejlesztési forrásokért. Így a térségre fordítható források pályáztatása, valamint a támogatások lehívása várhatólag folyamatosan a törvényi szabályoknak megfelelően zajlik majd. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 2/2

227 226 Esélyegyenlőség: A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia a hátrányos helyzetűekre gyakorolt pozitív hatásként megvalósítja, hogy a lakóhelyükön elérhető szolgáltatások száma nő, és azok minősége jelentős mértékben javul. A civil társadalomra gyakorolt pozitív hatás eredményeképpen az eddig csak a körzetközpontokban ténykedő szervezetek segítő szolgáltatásaik a szomszédos partnertelepüléseken is elérhetővé válnak, ezáltal a hátrányos helyzetűek életminősége tovább javul. A romák társadalomba történő integrációjának aránya a képzési és foglalkoztatási programoknak köszönhetően tovább javul. Olyan hagyományos mesterségek élednek újjá, melyek kifejezetten a roma kisebbséghez kötődő, társadalmilag is elfogadott és elismert tevékenységet indukálnak. Az esélyegyenlőség érvényesülése főként a horizontális szempontok és a környezeti hatások területén jelentkezik. A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia társadalomra gyakorolt hatásaként felerősíti a társadalmi kohéziót a lakosság, a civil szervezetek, gazdasági szereplők és a közintézmények szoros együttműködésével. A kistérség szereplői felismerik az együttműködés fontosságát, a partnerség jelentőségét, és megtanulják objektíven értékelni saját helyzetüket. Ennek következtében aktív szerepet vállalnak a következő fejlesztési programok kidolgozásában. Fenntarthatóság A gazdasági fenntarthatóság szempontjából a fejlesztések jellege lehetőséget biztosít a profittermelő- képességének javítására, ezáltal növeli a tőkehiánnyal küzdő vállalkozások gazdálkodásának stabilitását. Külön hangsúlyt helyeztünk az új profil bevezetésére, amely a vállalkozások sokszínűségét segíti elő. Így nőhet helyben foglalkoztatottság, melynek eredményeképpen a fejlesztések gazdaságossági mutatói kedvezőbbek lesznek. A lehetőségekhez képest minimális önrész pedig a megtérülési idő lecsökkentését is előidézi. A pénzügyi fenntarthatóság szempontjából az intézkedések kialakításakor nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a fejlesztések megvalósulásához szükséges önrészek a törvényi előírásokban lehetséges lehető legalacsonyabban legyenek kialakítva, ezzel is motiválva a térségi szervezeteket a fejlesztések megvalósítására. Esélyegyenlőség: A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia a hátrányos helyzetűekre gyakorolt pozitív hatásként megvalósítja, hogy a lakóhelyükön elérhető szolgáltatások száma nő, és azok minősége jelentős mértékben javul. A civil társadalomra gyakorolt pozitív hatás eredményeképpen az eddig csak a körzetközpontokban ténykedő szervezetek segítő szolgáltatásaik a szomszédos partnertelepüléseken is elérhetővé válnak, ezáltal a hátrányos helyzetűek életminősége tovább javul. A romák társadalomba történő integrációjának aránya a képzési és foglalkoztatási programoknak köszönhetően tovább javul. Olyan hagyományos mesterségek élednek újjá, melyek kifejezetten a roma kisebbséghez kötődő, társadalmilag is elfogadott és elismert tevékenységet indukálnak. Az esélyegyenlőség érvényesülése főként a horizontális szempontok és a környezeti hatások területén jelentkezik. A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia társadalomra gyakorolt hatásaként felerősíti a társadalmi kohéziót a lakosság, a civil szervezetek, gazdasági szereplők és a közintézmények szoros együttműködésével. A kistérség szereplői felismerik az együttműködés fontosságát, a partnerség jelentőségét, és megtanulják objektíven értékelni saját helyzetüket. Ennek következtében aktív szerepet vállalnak a következő fejlesztési programok kidolgozásában. Fenntarthatóság A gazdasági fenntarthatóság szempontjából a fejlesztések jellege lehetőséget biztosít a profittermelő- képességének javítására, ezáltal növeli a tőkehiánnyal küzdő vállalkozások gazdálkodásának stabilitását. Külön hangsúlyt helyeztünk az új profil bevezetésére, amely a vállalkozások sokszínűségét segíti elő. Így nőhet helyben foglalkoztatottság, melynek eredményeképpen a fejlesztések gazdaságossági mutatói kedvezőbbek lesznek. A lehetőségekhez képest minimális önrész pedig a megtérülési idő lecsökkentését is előidézi. A pénzügyi fenntarthatóság szempontjából az intézkedések kialakításakor nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a fejlesztések megvalósulásához szükséges önrészek a törvényi előírásokban lehetséges lehető legalacsonyabban legyenek kialakítva, ezzel is motiválva a térségi szervezeteket a fejlesztések megvalósítására. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 1/2

228 227 A társadalmi fenntarthatóság szempontjából az intézkedések eredményeképpen megvalósuló fejlesztések a helyi közösség érdekeit szolgálják, hozzájárul a szegénység leküzdéséhez, elősegíti a mezőgazdaságban dolgozók képzését, hozzáférését az információkhoz. Ebből következik, hogy a társadalomra gyakorolt hatása kedvező lesz. A kedvező társadalmi hatás pedig - szükség szerűen - a fejlesztések továbbfejlesztését eredményezi. A természeti környezet fenntarthatóság szempontjából több intézkedés támogatja a természeti értékek, a biológia sokféleségek megőrzését, a mezőgazdasági melléktermékek újrahasznosítását, a megújuló energia hasznosítását. Hiszen fontos szempont, hogy a környezeti értékünket megőrizve fejlesszük térségünket. Az épített környezeti fenntarthatóság szempontjából a megvalósuló fejlesztéseknél alapvető kritérium lesz az épített környezet térségi jellemzőjének megóvása. A társadalmi fenntarthatóság szempontjából az intézkedések eredményeképpen megvalósuló fejlesztések a helyi közösség érdekeit szolgálják, hozzájárul a szegénység leküzdéséhez, elősegíti a mezőgazdaságban dolgozók képzését, hozzáférését az információkhoz. Ebből következik, hogy a társadalomra gyakorolt hatása kedvező lesz. A kedvező társadalmi hatás pedig - szükség szerűen - a fejlesztések továbbfejlesztését eredményezi. A természeti környezet fenntarthatóság szempontjából több intézkedés támogatja a természeti értékek, a biológia sokféleségek megőrzését, a mezőgazdasági melléktermékek újrahasznosítását, a megújuló energia hasznosítását. Hiszen fontos szempont, hogy a környezeti értékünket megőrizve fejlesszük térségünket. Az épített környezeti fenntarthatóság szempontjából a megvalósuló fejlesztéseknél alapvető kritérium lesz az épített környezet térségi jellemzőjének megóvása. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 2/2

229 228 A Dél-Mátra helyi közösség Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája alapjául a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása által 2004-ben elfogadott Vidékfejlesztési Stratégiai Program, valamint a Dél-Mátra 11 LEADER+ Akciócsoport Vidékfejlesztési terve szolgált. A 24 település adottságai, lehetőségei, gazdasági és humánerőforrás potenciáljának felmérése, valamint a Leader programmal aktivizálható fejlesztési szándékok kiemelt hangsúlyt kaptak a tervezés hosszú és alapos folyamata során. A 2007-ben született Kistérségi Komfortérzet felmérés és annak elemzéseit még részletesebb adatokkal szolgált az egyes települések helyezet elemzésénél. A tervezés során tervezői csoport feldolgozta a kistérség 2005-2008 időszakra elkészült Közoktatási Intézkedési Tervét, mellyel a humánerőforrás térségi szintű fejlesztését érintő intézkedések és prioritások tervezésénél kellett kapcsolatot teremtettünk. A 2007-ben elkészült Kistérségi Cselekvési Terv és annak aktualizált változata projektgyűjtés során került összehangolásra a Hely Vidékfejlesztési Stratégiával. A Térségi Környezetvédelmi Keretprogram a természeti környezet célzott védelmének tervezésénél alakított ki a tervezők mozgásterét. Az ökohatékony rendszerek fejlesztésénél felhasználtuk a Károly Róbert Főiskola által 2006-ban elkészített Heves-megyében képződő szőlővenyige, erdei apadék kogenerációs energetikai hasznosításáról szóló tanulmányterv a kistérségre vonatkozó felmérését és számításait is. Külön figyelmet fordítottunk a tervezés során a Kistérségi Hulladékgazdálkodási Programhoz való kapcsolódási lehetőségek vizsgálatára Összességében megállapítható tehát, hogy a Dél-Mátra Helyi Közösség Vidékfejlesztési Stratégiai Terve összhangban áll a 24 településből (+Gyöngyös) álló kistérség jelenleg funkcionáló fejlesztési programjaival. A Dél-Mátra helyi közösség Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája alapjául a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása által 2004-ben elfogadott Vidékfejlesztési Stratégiai Program, valamint a Dél-Mátra 11 LEADER+ Akciócsoport Vidékfejlesztési terve szolgált. A 24 település adottságai, lehetőségei, gazdasági és humánerőforrás potenciáljának felmérése, valamint a Leader programmal aktivizálható fejlesztési szándékok kiemelt hangsúlyt kaptak a tervezés hosszú és alapos folyamata során. A 2007-ben született Kistérségi Komfortérzet felmérés és annak elemzéseit még részletesebb adatokkal szolgált az egyes települések helyezet elemzésénél. A tervezés során tervezői csoport feldolgozta a kistérség 2005-2008 időszakra elkészült Közoktatási Intézkedési Tervét, mellyel a humánerőforrás térségi szintű fejlesztését érintő intézkedések és prioritások tervezésénél kellett kapcsolatot teremtettünk. A 2007-ben elkészült Kistérségi Cselekvési Terv és annak aktualizált változata projektgyűjtés során került összehangolásra a Hely Vidékfejlesztési Stratégiával. A Térségi Környezetvédelmi Keretprogram a természeti környezet célzott védelmének tervezésénél alakított ki a tervezők mozgásterét. Az ökohatékony rendszerek fejlesztésénél felhasználtuk a Károly Róbert Főiskola által 2006-ban elkészített Heves-megyében képződő szőlővenyige, erdei apadék kogenerációs energetikai hasznosításáról szóló tanulmányterv a kistérségre vonatkozó felmérését és számításait is. Külön figyelmet fordítottunk a tervezés során a Kistérségi Hulladékgazdálkodási Programhoz való kapcsolódási lehetőségek vizsgálatára Összességében megállapítható tehát, hogy a Dél-Mátra Helyi Közösség Vidékfejlesztési Stratégiai Terve összhangban áll a 24 településből (+Gyöngyös) álló kistérség jelenleg funkcionáló fejlesztési programjaival. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Korábbi fejlesztési terveknek a tervezési területre gyakorolt hatásai 1/1

230 229 A Dél-Mátra Helyi Közösség struktúrája, alulról jövő kezdeményezésekre alapuló felépítése biztosítja a térség közösségei és gazdasági szereplőinek reprezentatív képviseletét. Az önkormányzatok szerepe a helyi közösség működésében fajsúlyos, de a nagyszámú civil és gazdasági szereplő, akik folyamatában részt vettek a Stratégia megalkotásában, és részt vesznek annak megvalósításában is biztosítéka annak, hogy a fejlesztések nem polarizálódhatnak csak a közszféra fejlesztési igényei felé. Számos olyan gazdaságfejlesztési, képzési, és szociális típusú projektötlet érkezett már be eddig is a tervező csoporthoz, melyek megvalósulása garanciája annak, hogy a szektorok közötti egyensúly megvalósul. Az bejegyzés alatt álló, továbbiakban egyesületként működő Helyi Vidékfejlesztési Közösség a jogi alapokat is megteremti ahhoz, hogy a szükséges döntéshozatali mechanizmusok, és a szükséges funkciók a szabályos végrehajtást biztosítsák. A Stratégia integrált módon történő kialakítása, a települések terület alapú képviselete a döntéshozatalban, a szektorok szabályoknak megfelelő részvétele a döntéshozatalban mind garanciái a helyi gazdasági potenciál egészének hasznosulására tett szándék megvalósulásának. A begyűjtött projektötletek benyújtott pályázatként való visszaköszönése igazolja majd a helyi lakosság aktivitását, valamint a stratégia által előidézett fejlesztési folyamatokba való aktív bekapcsolódását. A térség szereplőinek motiválása megfelelő anyagai érdekeltségük esetén aktivizálható. A különböző szektorok együttműködési hajlama lényegesen magasabb, mint ezt előzetesen feltételeztük. A tervezési folyamat során már kialakult egy közösség, ahol ezen újszerű kapcsolatrendszer eredményképpen akár településhatárokon átívelő, az adott településeken innovatívnak számító fejlesztések, projektek, együttműködések jönnek létre. Ezek az újonnan kialakuló partneri viszonyok a helyi partnerség alapköveivé válnak majd a későbbi közös fejlesztések során. A kapcsolódási pontok az egyes települések testvértelepülései révén közös projektként, együttműködési lehetőségként már felszínre is kerültek. Ezek révén a megszerzett tapasztalatok átadása, közös hasznosítása minden fél érdekévé válik. A Dél-Mátra Helyi Közösség struktúrája, alulról jövő kezdeményezésekre alapuló felépítése biztosítja a térség közösségei és gazdasági szereplőinek reprezentatív képviseletét. Az önkormányzatok szerepe a helyi közösség működésében fajsúlyos, de a nagyszámú civil és gazdasági szereplő, akik folyamatában részt vettek a Stratégia megalkotásában, és részt vesznek annak megvalósításában is biztosítéka annak, hogy a fejlesztések nem polarizálódhatnak csak a közszféra fejlesztési igényei felé. Számos olyan gazdaságfejlesztési, képzési, és szociális típusú projektötlet érkezett már be eddig is a tervező csoporthoz, melyek megvalósulása garanciája annak, hogy a szektorok közötti egyensúly megvalósul. Az bejegyzés alatt álló, továbbiakban egyesületként működő Helyi Vidékfejlesztési Közösség a jogi alapokat is megteremti ahhoz, hogy a szükséges döntéshozatali mechanizmusok, és a szükséges funkciók a szabályos végrehajtást biztosítsák. A Stratégia integrált módon történő kialakítása, a települések terület alapú képviselete a döntéshozatalban, a szektorok szabályoknak megfelelő részvétele a döntéshozatalban mind garanciái a helyi gazdasági potenciál egészének hasznosulására tett szándék megvalósulásának. A begyűjtött projektötletek benyújtott pályázatként való visszaköszönése igazolja majd a helyi lakosság aktivitását, valamint a stratégia által előidézett fejlesztési folyamatokba való aktív bekapcsolódását. A térség szereplőinek motiválása megfelelő anyagai érdekeltségük esetén aktivizálható. A különböző szektorok együttműködési hajlama lényegesen magasabb, mint ezt előzetesen feltételeztük. A tervezési folyamat során már kialakult egy közösség, ahol ezen újszerű kapcsolatrendszer eredményképpen akár településhatárokon átívelő, az adott településeken innovatívnak számító fejlesztések, projektek, együttműködések jönnek létre. Ezek az újonnan kialakuló partneri viszonyok a helyi partnerség alapköveivé válnak majd a későbbi közös fejlesztések során. A kapcsolódási pontok az egyes települések testvértelepülései révén közös projektként, együttműködési lehetőségként már felszínre is kerültek. Ezek révén a megszerzett tapasztalatok átadása, közös hasznosítása minden fél érdekévé válik. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Stratégia-alkotási folyamat lezárta után tervezett LEADER-szerű működés bemutatása 1/1


Letölteni ppt "Budapest, 2008 Szeptember 25. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Dél-Mátra HK A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory."

Hasonló előadás


Google Hirdetések