Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A területi különbségek kialakulásának okai Itáliában.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A területi különbségek kialakulásának okai Itáliában."— Előadás másolata:

1 A területi különbségek kialakulásának okai Itáliában

2 A fejlettségbeli különbségek Olaszországot a kutatók az egyenlőtlen területi fejlődés egyik mintájának tekintik, az Észak-Dél problémakör klasszikus példájaként emlegetik. Az egységes Itália megszületésének pillanatától a legsúlyosabb kérdésként merült fel az északi és a déli országrész társadalmának, gazdaságának eltérő fejlettségi színvonala. Az idők folyamán végbement társadalmi-gazdasági változások elvezettek odáig, hogy a 20 tartományból álló köztársaság regionális fejlettség tekintetében nem két, hanem több körzetre is felosztható. Bagnasco A ben megjelent "Tre Italie" c. könyve alapján általában három régiót - Északnyugat-, Közép- és Északkelet-, valamint Dél-Olaszország - különböztetnek meg, de gyakran találkozhatunk ettől eltérő tagolással is.

3

4 Történelmi okok A középkorban az északi területek az alpesi hágókon keresztül kapcsolódtak Közép- és Nyugat-Európához. A félsziget déli részein a görögök és a föníciaiak gyarmatosító tevékenysége a partvidékre és a nagy szigetekre terjedt ki. A római társadalomban főként a középső - Róma körüli - régiók voltak fejlettek. A népvándorlás évszázadait követően a mai Észak-Olaszország területe frank uralom alá került, amely akkor Európa legfejlettebb társadalma volt. A 10. század után jöttek létre a városállamok, amelyek közül néhány rövidebb (Amalfi), vagy hosszabb (Genova, Pisa, Velence) időre jelentős politikai-, gazdasági- és kulturális tényezőként szerepelt a Földközi-tenger medencéjében. A tőkés termelési viszonyok csírái a politikailag széttagolt Appennini-félszigeten jelentek meg először, ahol az intenzív kereskedelem következtében a pénzgazdálkodás is magas fokon állt.

5 Az amerikai földrész felfedezését követően, majd a törökök európai hódításai után a fő kereskedelmi útvonalak megváltozása miatt a félsziget államai gazdasági peremhelyzetbe kerültek, az éppen lendületbe jött tőkés fejlődés elakadt. Az as években a térség európai hatalmak (spanyol, francia, osztrák) politikai hatókörébe került. A különbözőképpen fejlett külső erőktől való függés területenként eltérő módon vonta maga után a feudális viszonyok visszarendeződését. Az északi részeken nyugat-európai feudális vonások rakódtak az embrionális állapotban lévő kapitalista fejlődésre, délen az elmaradottabb spanyol feudalizmus hozzásegített az ilyen maradványokkal amúgyis terhelt társadalmi-gazdasági szerkezet megmerevedéséhez.

6 Az 1700-as évek közepén a Franciaország és Ausztria között kialakult viszonylagos erőegyensúly megszűntette a félsziget államai politikai életébe való közvetlen beavatkozás veszélyét. Az időközben meggyengült Spanyolország viszont elveszítette itáliai befolyását, a pápai állam szerepe pedig csökkent. Ettől az időtől számítható az egységes nemzet megteremtéséért indított harc kezdete, amelynek eredményeképpen 1861-ben létrejött - Róma, Velence és egyes észak-olasz területek nélkül - az Olasz Királyság.

7 A területi egység ugyan megvalósult, de a gazdaságinak még sok akadály állta útját. A feudális maradványok visszaszorulóban voltak, ám a modern, tőkés iparosítás feltételei javarészt hiányoztak. Délen megvoltak a latifundiumok; jellemző, hogy ben a birtokosok 0,1%-a a földterület 28%- t mondhatta magáénak. Mivel a parasztság földéhségét nem elégítették ki, körükben nagyfokú volt az elégedetlenség. A magas adóterhek gátolták a felhalmozást. Tovább élt az abszentizmus és a felesbérleti rendszer. Az új Olaszországban a polgárság és a parasztság ellenséges viszonyban voltak. A déli nagybirtokos réteg felhasználta a földkérdés megoldatlanságát, a parasztságot államellenes megmozdulásokra (brigantaggio-mozgalom) ösztönözte.

8 Az egyesülés sajátosságai természetesen befolyásolták a gazdaság fejlődését. A szegénység, amely nemcsak a parasztokat, hanem a polgárokat is sújtotta, megnehezítette a tőkés iparosítást és hozzájárult a belső piac szűk felvevőképességéhez. Hátrányt jelentett a nyersanyagokban való szegénység is. Az ipar inkább északon fejlődött, amely a jobban fejlett európai területekhez közelebb feküdt, és innen a hiányzó energiahordozók - pl. a német szén - is könnyebben elérhetők voltak. A nyersanyagínség egyúttal nagyfokú függést jelentett a külföldtől. A mezőgazdaság fejlődésének amerikai utas változata jobban erősítette a piacot, mint a déli nagybirtokrendszer.

9 A 19. század végén, ill. a 20. század elején a protekcionista gazdaságpolitika eredményeképpen fejlett ipari monopóliumok jöttek létre. Különösen nagy volt az előre-lépés a vasút- és hajóépítés, valamint a hadiipar terén, ezek a hazai kohászati bázis (Terni, 1884.) megteremtésén alapultak. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a legelső fejlődésnek indult ágazat a textilipar volt. A legiparosodottabb tartomány már akkoriban is Lombardia volt (selyem- és pamutkészítés, gépgyártás). Piemonte alig maradt el tőle (a selyem- és a pamutipar mellett azonban számottevő gyapjúgyártással is rendelkezett). Liguriában a hajó- és a gépgyártás kezdett kibontakozni. Venetóban szerény selyem- és gyapjúipar alakult ki. Közép-Itáliában a toscanai gyapjúipar - Prato környékén - és a bányászat volt említésre méltó. Dél-Olaszországban egyedül Campania gép- és textilgyártása volt számottevő.

10 Az közötti időszakban születtek meg a nagyipar alapjai. Ehhez a textilipar, a kohászat és a gépgyártás mellett nagyon jelentősen járult hozzá az elektromosenergia-termelés. A beépített teljesítmény az 1898-beli 86 ezer kW-ról 1914-re 1150 ezer kW-ra növekedett. Az energiahordozókban szegény országban fontos volt az áramtermelés, különösen a vízerő hasznosításának a fellendülése. A vízenergia döntő hányada (9/10-e) az északi területeken koncentrálódott, ráadásul az egy kWh-ra eső termelési költségek felébe-harmadába kerültek a déliének. A "fehér szén" ugyanakkor lélektanilag is kedvezően befolyásolta az iparosítási folyamatot.

11 Az I. világháború idejére az addig mezőgazdasági jellegű állam agrár-ipari országgá vált. A háború aláásta a királyság gazdasági-pénzügyi helyzetét. A "koldusimperialista" állam ugyanis gyenge volt a háború terheinek elviseléséhez. A fogyasztási cikkek és a mezőgazdasági termékek termelése csökkent, az áruhiány és a magas adók következtében az árak jelentősen megemelkedtek: között 820%-kal! A lakosság nagyobb részét ez katasztrofálisan érintette, miközben néhány monopólium megerősödött. A FIAT pl között tizenkétszeresére növelte tőkéjét, mialatt a foglalkoztatottak száma megnégyszereződött.

12 1922. után, a fasizmus előretörése idején a világgazdaság növekedése az olasz gazdaság megerősödését is maga után vonta. Annál súlyosabb volt az 1929-től kezdődő válság hatása. A recesszió csillapítására a gazdaság intézményi hátterét átszervezték. A pénzintézetek megsegítésére létrehozták az Istituto Mobiliare Italiano-t (Olasz Beruházási Intézet), az ipar állami finanszírozására pedig az Istituto per la Ricostruzione Industriale-t (Ipari Újjáépítési Intézet). Az 1930-as évek közepétől egyre inkább igyekeztek az önellátási politikát kiterjeszteni, ezzel a gazdaságot gyakorlatilag a háborús hódításra készítették fel. Az ipart tekintve az állami vállalatokhoz került a termelés jelentős része. Az ún. búzacsata sikeres megvívásán túl, az önellátás erőltetése révén, új, modern termelő ágazatok is megjelentek (kőolaj- finomítás, vegyipar).

13 A II. világháború költségei ismét meghaladták az ország teherbíró- képességét. A lakosság jövedelemszintje alacsony volt, a területi fejlettségbeli különbségek mélyültek. Ez utóbbinak az volt az oka, hogy az északon megvalósult fejlesztések délen nem gerjesztettek akkora gazdasági fejlődést, mint ahogyan azt sokáig feltételezték. A háború után az olasz gazdaság jelentős mértékben átalakult, igen gyors ütemben növekedett. A kb ig tartó helyreállítást követően megkezdődött a legfejlettebb országokhoz való felzárkózás. A bruttó nemzeti termék évi átlagos gyarapodása 6-7% volt, az egy főre eső nemzeti termék pedig között 174%-kal emelkedett. Ennél gyorsabb növekedést csak Japán és az akkori NSZK tudott felmutatni. Ezt az időszakot nevezik az "olasz gazdasági csoda" korszakának. (A fellendülés szakaszolása többféleképpen történhet: sokan az közötti esztendőket tekintik a gazdasági csoda korának, mások rövidebb , ill. hosszabb időszak mellett törnek lándzsát).

14 A figyelemre méltó növekedésnek számos oka van, ezek közül az alábbiak a legfontosabbak: - Az állam a szóban forgó periódus végén sok szállal kapcsolódott a nemzetközi munkamegosztásba, szervezetekbe (GATT, EGK, OECD, IMF stb.). Ez lehetővé tette, hogy az értékesítési piacok bővüljenek és valamelyest enyhítsék a nyersanyagellátás feszítő gondjait. Az exportnak a GDP-hez viszonyított aránya megkétszereződött: 9,8%-ról 18,9%-ra nőtt. - A megkésett ipari fejlődés záróakkordjaként sok szakágazat ekkorra erősödött meg. Nagyjából az 1950-es évek végére tehető az ország ipari- agrár állammá válása. - A beruházások aránya erőteljesen emelkedett: 1951-ben 16,7%, 1962-ben 26,6% volt. - A munkaerő viszonylagos olcsósága ugyancsak hozzájárult a fellendüléshez. - A költségvetésben alacsony szinten maradt a hadikiadások aránya. - A gazdasági életben az állami szerepvállalás csökkent, de fontos tényező maradt. - A szűkös energiahordozó-bázist bővítette a Pó-alföldön feltárt földgázvagyon. - A külső tényezők közül ki kell emelnünk a - fenti felsorolásban időrendileg első Marshall-segélyt, amelynek összege 1,5 milliárd dollárra rúgott.

15 Földrajzi okok Fekvéséből következően az Appennini-félsziget kettéosztja a Földközi-tenger medencéjét, a híd szerepét tölti be Afrika és Európa között. A geográfiai helyzet, a kb km hosszúságú tengerpart nyújtotta előnyöket - mint azt az előző részben láttuk - néhány városállam eredményesen aknázta ki. Kevés ország található a Földön, amely ilyen kis területen annyira változatos éghajlattal rendelkezne, mint Itália. A félsziget klímájának alakításában két tényező alapvető fontosságú. Az egyik az észak-déli irányú kiterjedés, az É-sz º között. A másik, hogy a tengervíz hőmérséklete 350 m-es mélység alatt állandó: 13ºC. Természetesen a domborzat (egyéb tényezőkkel együtt), mindenekelőtt az Alpok és az Appenninek módosítják az éghajlatot. Pl. az Alpok magasan húzódó gerincei megakadályozzák az északi, hideg szelek behatolását a Pó-alföldre, míg az Appenninek a tenger felől érkező csapadékdús felhőzetet tartóztatják föl, mielőtt azok elérnék a Pó-síkság nyugati területét.

16 A hőmérsékleti adatokat vizsgálva a téli hónapok középértékeiben mutatkozik eltérés. A januári átlag Velencében 2,6ºC, Milánóban 1,9ºC, Nápolyban 8,7ºC, Palermóban 10,3ºC. A július havi átlagértékek lényegében megegyeznek: az előbbi sorrendben 24,1, 24,4, 24,8 és 24,6ºC. Milánóban a fagyos napok száma évente száz (azaz átlagosan ennyiszer fordul elő 0oC alatti hőmérséklet), Nápolyban csak egy. Az évi átlagértékeket tekintve az ország területének több mint felén 12-16ºC közötti hőmérsékletet jegyeznek. Ennél magasabb értékek csak Szicília és Szardínia partközeli térségeiben, valamint a Róma- Termoli vonaltól délre fekvő parti sávban fordulnak elő. Az Adriai- tenger enyhítő hatása ugyanis a hideg északkeleti szelek miatt kevésbé érvényesül, mint akár a Tirrén-, vagy a Jón-tengeré. A helyi effektusok sokszor okoznak anomáliákat. A "legkellemesebb" példa a ligur-tengerpart: San Remo januári átlaghőmérséklete 9,7ºC, a Gaetai-öbölben észlelthez hasonló.

17 Az Alpok előterében, az alpesi völgyekben, az Appenninek és Szardínia közepes tengerszintfeletti m - régióiban az átlag 8-12ºC, míg ennél alacsonyabb évi középhőmérséklet főleg az Alpokban, ill. az Abruzzokban fordul elő. A csapadék mennyiségében és eloszlásában szintén lényeges különbségek észlelhetők. Az évente előforduló legmagasabb átlagot a Karni- és a Júliai- Alpokban jegyzik (3500 mm felett). A két lánchegységben a közepes értékek mm között vannak. A Pó-alföldön 1000 mm alatt marad az évente lehulló csapadék, de a középső részén még kevesebb: 800 mm. Az Adriai- és a Tirrén-tenger mentén ugyancsak 800 mm-nyi az évi mennyiség. (Természetesen a környezetükből kiemelkedő területeken - pl. Apuanai-Alpok - ennek az értéknek a többszöröse esik.)

18 Legkevesebb a csapadék mennyisége Pugliában (Tavoliere, Taranto környéke), Szicíliában (déli és középső vidékek), Szardíniában (déli rész). A felsorolt területeken 500 mm alatt van az éves csapadékátlag. A csapadék eloszlásában még lényegesebbek a különbségek. Északon közel egyenletes havi megoszlást mérnek, két kisebb - tavaszi és őszi - maximummal. Milánó sokévi csapadékátlaga meghaladja a 900 mm-t, a legkevesebb februárban (55 mm), a legtöbb májusban (100 mm) hullik. Az egy mm-t meghaladó csapadékos napok száma évente 84. Az Alpok térségében nyáron van a csapadékmaximum. Dél felé tartva egyre jobban kirajzolódik az őszi, majd egy késő őszi- téli csapadékcsúcs, amely már jellegzetesen mediterrán vonás. Foggiában és Cagliariban a csapadék átlaga 454, ill. 431 mm, a csapadékos napok száma pedig 63 és 58. A pugliai nagyvárosban a csapadékcsúcs novemberre-decemberre esik, mm-rel, a szárd székhelyen októbertől decemberig mm a havi átlag. A csapadékminimum mindkét településen júliusban van: 14 és 4 mm.

19 A déli csapadékszegénységet súlyosbítja, hogy a száraz időszak gyakran 4-5 hónapig tart, éppen a növények számára oly fontos növekedési periódusban okozva károkat. Az éghajlat hatásai természetesen a folyók vízjárásában is tükröződnek. A kontinentális területeken a vízjáték mértéke kisebb. Nagyvíz májusban és novemberben, kisvíz augusztusban fordul elő (Pó). A mediterrán vidékeken viszont az erősen ingadozó hozamok jellemzőek: kiugróak a tavaszi - áprilisi - vízhozamok, alacsonyak a nyári - júliusi - értékek (Bradano). Ezeken a területeken gyakran láthatóvá válnak a nyáron kiszáradt, vagy csaknem száraz, széles, köves-kavicsos folyómedrek. A csapadékkal kapcsolatos gondokból két dolog következik. Az egyik, hogy délen öntözés nélkül legfeljebb extenzív mezőgazdálkodás folyhat, a másik a villamosenergia-termeléssel kapcsolatos, hogy t.i. az itt található nagyesésű, de többnyire kisvizű folyók csak víztározók megépítésével hasznosíthatók áramszolgáltatásra.

20 A természetföldrajzi környezet elemei inkább az északi országrészek fejlődését segítették elő. Elég csak a kedvező klímával és talajadottságokkal rendelkező, évszázadok óta intenzíven megművelt Pó-alföldre gondolni. Ugyanakkor a Délvidéken a síkságok aránya mindössze 15% (az országban 25%), az igazán sík területek száma és kiterjedése meglehetősen csekély (pl. a vulkáni hamuval, iszappal és folyami hordalékkal feltöltött Volturno-alföld, a Cataniai-síkság és a Campidano. Délen a dombságok és hegységek foglalják el a terület döntő részét (85%). Ezeken a sokszor meredek, a természetes növénytakaró kiirtása miatt többnyire erodált lejtők vannak túlsúlyban. Az agyagos, márgás területeken jellemzőek a csuszamlásos, sárfolyásos jelenségek. A Délvidéken meglehetősen kiterjedt felületet foglalnak el a rossz vízgazdálkodási tulajdonságokkal rendelkező agyagos vagy agyagos-márgás talajok. A mezőgazdaság számára a legnagyobb gondot éppen ezek jelentik, azáltal, hogy nyáron keménnyé száradva, télen a csapadéktól átitatva sárossá, süppedőssé válva szinte megmunkálhatatlanok.

21 A kopár mészkőtáblák és karsztos tájak nagyobb része ugyancsak az ország déli térségeiben található. Hátrányos a főleg a déli térségekben tapasztalható erős szeizmicitás. Az olasz csizma déli területein gyakoribbak és súlyosabbak a földrengések.. Emlékezzünk az 1908-as messinai katasztrófára, amely több tízezer emberéletet követelt, vagy az 1980-ban Campaniában és Basilicatában pusztító rengésekre! Északon az utóbbi évtizedek legerősebb földmozgása 1976-ban volt, Udinében. Az egymáshoz közeledő afrikai és eurázsiai kőzetlemeznek tulajdonítható a vulkáni tevékenység is. Olaszország földje geológiai értelemben fiatal terület. Ezzel függ össze, hogy ásványi nyersanyagokban, energiahordozókban meglehetősen szegény. A szénhidrogéneket említjük meg; földgázból viszonylag számottevő az évi kitermelés a Pó-alföldön, Ravenna körzetében, Basilicatában és a selfterületekről, kőolajból viszont sem a készlet, sem az as évek végén tetőző felszínre hozott mennyiség nem túl jelentős.

22 Említést érdemel a cink-, az ólom- (83 kt, ill. 23 kt) Szardínián, a pirit- (806 kt) Toscanában, a földpát- (1605 kt, ebből világelső) Sondrio és Trento környékén a bentonit- (228 kt) Pugliában és Ponzán, valamint a kaolintermelés (67 kt) Szardínián. Neves a márványbányászat Carrara, Siena környékén, fontos a kő- (3752 kt) és a kálisó- kitermelés (660 kt), elsősorban Szicíliában. Az ország közelmúltban még jelentős kén-, higany- és vasércbányászata az 1980-as évek közepétől megszűnt.


Letölteni ppt "A területi különbségek kialakulásának okai Itáliában."

Hasonló előadás


Google Hirdetések