Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Turulmánia érthető filatélia 7 rész

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Turulmánia érthető filatélia 7 rész"— Előadás másolata:

1 Turulmánia érthető filatélia 7 rész
Í v s z é l e k 2009. Gelle Péter /angyalka/

2 1881. 20kr bélyeg ívközéprész hármas csíkban
1913. Turul 2 fillér nyomdai D ívnegyed alsó fél Az 1900-as turul sor az első olyan bélyegkiadásunk, amely ívszéllel került az árusítóhelyekre. Félreértések elkerülésére: ívszéllel addig is rendelkeztek a bélyegívek, csak azokat a gyártás után egyszerűen letépték, és így csomagolták, majd küldték ki. Sajnos az ily módon megcsonkított ívek már a csomagolás során is megsérülhettek. Mire átmentek a tortúrán és eljutottak a vevő kezeihez, sokuk sérülten talált gazdára, ami többeknek feltűnt.

3 Ez még nem is lett volna baj, de nemtetszésüknek egyre többen hangot is adtak. Kezdték a hivatali dolgozók, aztán a különféle cégek és bankok folytatták a panaszkodást. Pedig nem volt új keletű a probléma. Turulosok még nem is voltak, mikor a pozsonyi Kereskedelmi és Iparkamara az ívszélnélküliség okán olyannyira felhúzta magát, hogy igen részletes beadványt nyújtott be a Posta-vezérigazgatósághoz, megfogalmazva, hogy az ívszéli bélyegek sérülése olyan mértékű, hogy azokat a Posta gyakran nem fogadja el bérmentesítésre. Ívszéli darabok

4 1899 Beszterce Postapalota
Tették mindezt 1899-ben, minekutána a Posta is végre belátta, hogy ez így nem mehet tovább. Az ívszéleket az íveken rajta kell hagyni, mintegy védőszegély gyanánt, nem kis örömére a postának, a felhasználóknak, és nem utolsósorban a kor és napjaink gyűjtőinek. Hiszen az ívszél nem csupán üres papírcsík. Azon rengeteg információ, azonosító jel található, amely – érdekessége mellett – például a kutatómunka sikeréhez is nem egy ízben hozzájárult már. 1899 Beszterce Postapalota Eger Főposta

5 A turulrajzú bélyegek ívszélein is többféle nyomdatechnikai és egyéb jelzést, pl. nyársalási (tűfelszúrási) pontot (1) találhatunk. Talán a legismertebb ezek közül az ívszéli érték összegszám (2). Ez a postai dolgozó munkáját segítette oly módon, hogy a letépett bélyegek összege az ívszélen feltüntetett számok segítségével könnyen követhető és ellenőrizhető volt. A gyűjtőket azonban a nyomdatechnikai jelzések (3) érdeklik igazán. 2 1 3 2 3

6 Nyomdatechnikai jelzések
Ezek szerepe kezdetben nem volt tisztázott, és vérre menő vitákat okozott. Anno a híres gyűjtők (Visnya, Bán, Rossethal, Szalay, Rédey, Lehnert) is különféle elméleteket állítottak fel a kis ívszéli rajzocskák miértjéről. Ma már biztosan tudni használatuk mibenlétét. Mint ahogyan azt is, hogy az igazsághoz legközelebb Rédey járt. Nyomdatechnikai jelzések

7 400 bélyegképes nyomdaiív
Aztán Bíró Marcell, megelégelvén az 1899-es vízjellel és az ívszéljelzésekkel kapcsolatos feltételezéseket, írásban kereste meg kérdéseivel az államnyomdát. Erre Zámbó, az akkori igazgató válaszolt 171.II/1903. számú levelében. Az ívszéljelzésre az alábbiakat írta szó szerint: 400 bélyegképes nyomdaiív „A postadíjjegyek egyes lapjainak szélzetén észlelt holdjelzés arra való, hogy a 400 db. díjjegyes kinyomott íveknek félívekben való lyukasztása alkalmával a lyukasztógépet kezelő tudhassa azt, hogy az ívek mely oldali félívének állítsa be a lyukasztóbetétet.”

8 Ezzel a kérdés egyértelműen eldőlt
Ezzel a kérdés egyértelműen eldőlt. A nyomdatechnikai jelek a nyomás második menetében kerültek fel az ívekre, vagyis az értékszámokkal és az ívszéli érték összegszámokkal együtt nyomták, ezért színük mindig fekete. A nyomdatechnikai jelzések helye (eleinte nyomdai ívenként egy darabot alkalmaztak) az ekkor még szétvágatlan nyomdai ív függőleges szimmetriatengelyére került, mégpedig vagy felülre az „A” és „B” bélyegképes, majdani kezelési ívek közé, vagy alulra a „C” és „D” ívek közé. Kezelési (postai) ív A nyomdatechnikai jelzések helyzete a nyomdaiíven.

9 A nyomdai íveket a nyomás után, de még a fogazás előtt vízszintesen félbevágták. A jelzett ívfeleket (ívpárokat) kellett együtt tartani és fogazni, azután ugyanígy a jeltelen ívfeleket. (1) Fogazási ívpár Később két ilyen jelet alkalmaztak, a nyomdai íven alulra és felülre is került belőlük (de ilyenkor a két jel sosem egyforma alakú!). (1) Az első vágással kettőbe szelik. Így egy darab fogazási ívpárt kapnak. Ez után a fél nyomdai íveket fogazzák. (2) Fogazás után a két fél nyomdai ívet ismét két-két darabra vágva kapjuk a postaíveket. Mindkét fogazási ívfélen megtörténik a fogazás (2) k é s z í v e k (2)

10 Kész kezelési (postai) ívek
1909-től állandó a jelpár együttes használata. A helyük nem változott, tehát az előbbieknek megfelelő, de a jelpár mindig két különböző jelből áll a közös ívszegély alsó és felső részén. A nyomdai félívek függőleges szétvágása után a nyomdatechnikai jelzések a kezelési ívek jobb vagy bal oldalára kerültek. Gyakori eset, hogy a vágás kettémetszette a jelzést, így annak kisebb-nagyobb része mindkét kezelési íven látható. Kész kezelési (postai) ívek Vannak olyan posta ívek melyeken nem található meg a szétvágás helyét jelölő nyomdai jelzés. Ennek oka, hogy a szétvágás során a jel teljes egészében az egyik ív szélére esett.

11 A különféle nyomdatechnikai jelzések száma az idő teltével egyre növekedett ben Rédey 12 félét ismert ban Rossethal már 34 félét adott közre a Die Postmarke-ban. Az 1955-ös Filatéliai Szemlében Visnya már 49 féléről ad tudósítást ben már 60 féle nyomdatechnikai jelzést regisztrál a Monográfia.. A nyomdatechnikai jelzések előfordulási gyakorisága 200 bélyeg /1 darab Fontos tudnivaló, hogy a nyomdatechnikai jelzések jóval ritkábbak, mint a számvízjelek! A jelzések alapján a különálló kezelési ívek nyomdaiívbeli helye mindig meghatározható. Ez jelentősen segíti a kutatómunkát és a lemezhibák nyomdai ívben elfoglalt helyének meghatározását. 1908 A turulrajzú bélyegek számvízjeleinek előfordulási aránya 400 vízjelábránként 1 darab. Az 1889-es nagykorona vízjelben: 120 körönként 1 darab

12 Köszönöm a megtisztelő figyelmet!


Letölteni ppt "Turulmánia érthető filatélia 7 rész"

Hasonló előadás


Google Hirdetések