Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

NAEVUSOK. A naevusok (anyajegyek) nagyon gyakori elváltozások, szinte minden emberen megtalálhatók. Veleszületettek, de kialakulhatnak az első néhány.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "NAEVUSOK. A naevusok (anyajegyek) nagyon gyakori elváltozások, szinte minden emberen megtalálhatók. Veleszületettek, de kialakulhatnak az első néhány."— Előadás másolata:

1 NAEVUSOK

2 A naevusok (anyajegyek) nagyon gyakori elváltozások, szinte minden emberen megtalálhatók. Veleszületettek, de kialakulhatnak az első néhány évben, ritkán később, esetleg időskorban is. Kialakulásuk a magzati életben történő szövetfejlődési zavarokra vezethető vissza. Kialakulhatnak az egész testfelszínen, minden szabályszerűség nélkül. Lassan növekednek, majd bizonyos nagyságot elérve megállapodnak, ritkán maguktól is visszafejlődhetnek. Különböző szövetféleségek szaporodhatnak fel bennük:  melaninsejtek és naevus sejtek  vérerek, nyirokerek  hám egyes sejtrétegei  különböző bőrfüggelékek alkotóelemei  kötőszövet vagy zsírszövet

3 Jellemző lehet rájuk, hogy területükön bizonyos szövetféleségek hiányoznak:  bőrfesték, pigment  erek  szőr és faggyúmirigy Sok esetben változatlanok maradnak az egész életen át, de ritkábban növekedésnek is indulhatnak, mechanikai vagy egyéb külső hatásokra rosszindulatú bőrdaganatokká fejlődhetnek.

4 Festékes naevusok 1. Naevussejtes naevusok Neuroendokrin eredetűek, a velőbarázdából az embrionális élet során a hámba vándorolt melanociták átalakulása révén fejlődnek ki. Melanin szintézisre is képesek. Elhelyezkedésük lehet jellegzetesen csoportos: fészkes, köteges, orsó alakú vagy diffúz. Szöveti lokalizáció szempontjából három típust különböztetünk meg:  Junctionális naevus A naevussejtek szétszórtan vagy fészekben az epidermisben találhatók, lefűződve lehatolhatnak egész az irha-epiderma határ legszéléig.  Compound naevus A lefűződő sejtek mellett már az irhában is találunk naevus sejteket.  Intradermális naevus Az orsó alakú, fészkes elrendeződésű naevussejtek az irhában találhatók.

5 Ezek a típusok nem függetlenek egymástól, egymásba átmehetnek, vagyis egy egységes folyamatnak különböző fejlődési fokozatai. A naevus sejtes naevusok, ha irritációnak, folyamatos mechanikai hatásnak vannak kitéve, malignusan átalakulhatnak. Ez főleg a junctionáló és a compound naevusok esetében fenyegető. Ha az anyajegy „megmozdul”: növekszik, megduzzad, színét, alakját megváltoztatja, gyulladásba kerül, megsérül, esetleg vérzik azonnali bőrgyógyászi vizsgálat szükséges, mert melanoma malignum alakulhat ki belőlük.

6 Klinikai megjelenési formáik igen sokszínűek lehetnek, az alábbiak szerint:  Naevus pigmentosus (naevocelluláris) – lapos, sima hiperpigmentáció a bőr nívójában.

7 Naevus pigmentosus papilomatosus – papilomatosusan vagy verrucosusan kiemelkedő képlet. Naevus pigmentosus et pilosus – félgömbszerűen kiemelkedő, esetleg szőrszálakat is tartalmazó elváltozás.

8 Naevus pigmentosus papilomatosus et pilosus Tierfell naevus – nagy kiterjedésű, egész testre kiterjedő, szőrrel fedett és ezért állatbőrhöz hasonló naevoid elváltozás. Amennyiben arcon vagy kozmetikailag zavaró területen helyezkedik el, pubertás előtt javasolt plasztikai sebészeten való eltávolítása.

9 5- 6 mm átmérőjű, sötéten pigmentált, kissé érdes felszínű elváltozás, melyet vitiligószerű gyűrű határol. Halo-naevus (Sutton naevus, leucoderma centrifugum acquisitum)

10 Spitz-naevus (melanoma juvenile benignum) Leginkább az arcon, közvetlenül a pubertás előtt kialakuló elváltozás, mely a bőrből erősen kiemelkedik, nem túl sötét, inkább vöröses rózsaszínű. Jóindulatú és nem alakul át melanomává. Ennek ellenére in toto sebészi eltávolítása kozmetikai okok miatt indokolt.

11 Dysplasias naevus szindroma Festékes anyajegyek jelennek meg testszerte, számuk meghaladhatja a több százat is. Nagyságuk, színük különböző (halványvöröstől egész a sötétliláig bezáróan). Nagyfokú polimorfizmus jellemző az elváltozásra. Sok papilomatosus képlet figyelhető meg, melyet sötét színű pigmentált udvar határol. Gyakran familiárisan halmozottan jelentkezik. A beteg potenciálisan melanomára veszélyeztetett. Az elváltozás a melanoma rizikócsoportjának tekinthető. A betegek rendszeres orvosi ellenőrzése, gondozása, fényvédelem (napozás eltiltása, magas faktorú fényvédők használata) indokolt.

12 2. Melanocitás naevusok Ezeknél a naevusoknál nem naevussejtek, hanem pigmentszemcsék vagy melanociták helyezkednek el a hámban vagy az irhában. Epidermális naevusok  Café-eau-lait folt – tejeskávészínű, több centiméter átmérőjű, ovális alakú halványan pigmentált folt. A pigment felhalmozódás a bazális sejtekben található.

13 Naevus spilus Ritka, csecsemőtenyérnyi és annál kisebb világosbarna folt, melyben sötétebb színű pigmentáció is található. A bazális sejtek hiperpigmentációja mellett naevussejtfészkek tűnnek fel.

14 3-5 mm átmérőjű, éles határú, a bőr nívójában lévő maculosus hiperpigmentáció, melyeknek száma pubertás körül szaporodik. A melanociták száma szigetszerűen megnő, a keratinociták is sok pigmentet tartalmaznak. Malignus elfajulás nem figyelhető meg. Ha az elváltozások nagyszámúak, lentiginosisnak nevezzük. Lentigo simplex (kis festékes anyajegy)

15 Dermalis naevusok Naevus coeruleus (kék naevus) Kékesszürke vagy kékesfekete, tömött tapintatú, a bőrből határozottan kiemelkedő, halvány szélű, dermalis melanocitákból álló naevus. Amennyiben krónikus irritációnak van kitéve, ritkán átalakulhat malignus melanomává, ezért eltávolítása in toto, sebészeten, histológia végzésével indokolt.

16 Mongolfolt – elsősorban mongolokon, ritkábban európaiakon és Down- kórosokon, röviddel a születés után jelentkező, elmosódott határú kék folt a sacrum (keresztcsont) fölött. A törzsön bárhol keletkező világoskék naevus hasonlít a mongolfolthoz. Különböző nagyságú lehet, olykor több cm átmérőjű.

17 3. Hámeredetű naevusok Acanthosis, hiperkeratosis, pigmentáció és az irha papillomatosisa következtében kialakuló, igen változatos alakú, színű és felszínű képletek. Naevus verrucosus – a bőr színével megegyező, éles határú, szemölcsös szerkezetű növedék. A test bármely részén kialakulhat és néha óriási méretet is elérhet. Sebészi eltávolítása javasolt.

18 A faggyúmirigyek kivezető csövében csoportosan ülő, sötét színű comedóhoz hasonlító hyperkeratotikus csapok. Sebészi eltávolítása javasolt. Naevus comedonicus

19 4. Bőrfüggelékekből kialakuló naevusok Naevu sebaceus Leggyakrabban a hajas fejbőrön a faggyúmirigyekből kialakuló, dudoros felszínű, sárgásvörös színű mérsékelten tömött tapintatú csomócskák. Közöttük apokrin mirigyek is megfigyelhetők. Mintegy harmadukból basalioma fejlődhet ki, ezért pubertás előtt sebészi eltávolításuk indokolt. Naevus sebaceus senilis Többszörös, 0,5 cm átmérőjű, enyhén kiemelkedő, középen behúzódott sárga színű göbcsék. Szeborrhoeás idősebb (60 év feletti) férfiak homlokán gyakori.

20 Adenoma sebaceum – arcon, nasolabiális redőkben, állon észlelhető, néhány mm nagyságú, jemény tapintatú, barna fénylő felszínű csomók. Faggyúmirigyekből kiinduló angiofibroma. Halmozottan jelenik meg Pringle- kórban.

21 5. Éreredetű naevusok Naevus flammeus (tűzfolt) – tágult kapillárisokból álló különböző és sokféle lokalizációjú, egy vagy több folt általában már születéskor megfigyelhető. Sajnos leggyakrabban arcon fordulnak elő és általában egész életen át megmaradnak. Néha spontán maguktól visszafejlődnek. Kezelésük: kozmetikai sebészi eltávolítás, smink használata, lézeres eltávolítás vagy krioterápia.

22 Haemangioma cavernosum Több cm átmérőjű, elmosódott határú, a bőrszintből kiemelkedő lágy tumor. Felülete szederjésvörös, kiemelkedik, lebenyes, mélyebben csak itt-ott tűnnek át a tágult vénák. Növekedésre hajlamos, megnyomva elhalványuló, megsérülve erősen vérző elváltozás. Rosszabb keringésű helyeken (ujjak háti felszíne, térd, scrotum) a haemangiomához hyperkeratosis csatlakozhat (angiokeratoma). A sérülésnek kitett naevusok sebészi eltávolítása indokolt.

23 Központjában kiemelkedő, pontszerű értágulat, melybe sugarasan futnak össze tágult hajszálerek. Arteriovenosus anastomosisoknál képződik. Nagyobb számban észlelhető terhességben, májbetegségekben. Naevus araneus (pókangióma)

24 Naevus anaemicus (érhiányos anyajegy) A környező bőrnél halványabb színű, 2-10 cm átmérőjű szabálytalan alakú folt, amely a bőr dörzsölésekor nem pirul ki. Oka a bőr ereinek részleges hypoplasiája.

25 Rubin naevus (angioma senile) Főleg idősebb korban leggyakrabban a törzsön kialakuló rubinpiros képletek. Májbetegséghez is társulhat.


Letölteni ppt "NAEVUSOK. A naevusok (anyajegyek) nagyon gyakori elváltozások, szinte minden emberen megtalálhatók. Veleszületettek, de kialakulhatnak az első néhány."

Hasonló előadás


Google Hirdetések