Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A LAKOSSÁGVÉDELEM ÚJ DIMENZIÓI

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A LAKOSSÁGVÉDELEM ÚJ DIMENZIÓI"— Előadás másolata:

1 A LAKOSSÁGVÉDELEM ÚJ DIMENZIÓI
„KRÍZIS INTERVENCIÓ” A LAKOSSÁGVÉDELEM ÚJ DIMENZIÓI 2008. március 18. Az Európai Unió legtöbb tagországában már néhány évvel ezelőtt megkezdődött valamilyen szintű pszicho-szociális beavatkozás a tömegeket érintő baleseteket- katasztrófákat, illetve veszélyhelyzeteket követően. Az elmúlt évek során különböző hivatásos és önkéntes segítők, illetve szervezetek széles körű pszicho-szociális szolgáltatásokat nyújtottak közvetlenül a tömegszerencsétlenségek után. Meglepően széles skálája alakult ki a pszicho-szociális támogatás jellegű tevékenységeknek, megközelítési módoknak, amelyeket egyaránt befolyásoltak a szakmai elméletek, a rendelkezésre álló gazdasági források illetve maga az adott helyzet. Azonban a sokszínűség mellett általánosan elfogadottá vált az is, hogy a pszicho-szociális beavatkozást előzetesen elő kell készíteni, hatékony struktúrába szervezni, illetve koordinálni a támogatás nyújtásának különböző fázisaiban. Szabó Lajos pv. ezredes

2 2003. május 13. Siófok autóbusz baleset
A német turistákat szállító busz a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre, ahol összeütközött a Nagykanizsa felé tartó gyorsvonattal. A szerencsétlenségben a helyszínen 30-an vesztették életüket. Valamennyiünk számára emlékezetes 2003 május 13.-i a siófoki autóbusz baleset. A beavatkozó tűzoltókat Magyarországon, az áldozatok család tagjait Németországban pszicho-szociális segélyben kellett részesíteni.

3 Kitelepítés - befogadás
főt kellet kitelepíteni, 15 település befogadó volt.

4 Élők és holtak

5 Szlovák repülőgép balesete
A Szlovák Légierő repülőjének január 19-ei balesete után, melyben 42 hivatásos katona vesztette életét. Beavatkozó állomány pszihoszociális kezelése. Szerencs, Encs, S.újhely, Miskolc. A magyar katasztrófavédelem egyik fő törekvése, hogy a lakosságfelkészítés az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusainak megfelelően történjen. Ennek keretében a rehabilitációs-újjáépítési tevékenység során érvényesüljön a katasztrófában érintett lakosság pszicho-szociális kezelésének a gyakorlata. Az utóbbi időszakban bekövetkezett katasztrófák – például a hazai árvizek, a siófoki autóbusz , vagy a hejcei repülőgép baleset – megmutatták a krízisek pszichológiai kezelésének szükségességét. A bekövetkezett események olyan traumatikus hatást váltottak ki a túlélőkben, a szemtanukban, és a mentésben résztvevő személyi állományban, hogy szükségessé vált a lelki utókezelésük. Mind a hazai, mind a nemzetközi tapasztalatok, tehát azt mutatják, hogy elengedhetetlenül fontossá vált az egységes elveken működő, ellenőrzött, kellően felkészített önkéntes pszichológusokból, szociális munkásokból álló Krízis Intervenciós Team (KIT) rendszer létrehozása Magyarországon.

6 2001.szeptember 11. terrortámadás

7 2004.december 26. Cunami

8 PSZICHIKAI REAKCIÓK TERJEDÉSE
Súlyos katasztrófa után a túlélő lakosság %-a pánikszerű félelembe esik, ellenőrizetlen félelmekkel reagál, 20-25% megőrzi lélekjelenlétét, gyorsan cselekvőképes, 5-10 % erős pszichikai tünetek jelentkeznek. „Jean Pierre Pauchard – A lakosság magatartása veszélyhelyzetben”

9 Posztraumatikus rendellenességek
Megjelennek pszichés és vegetatív zavarok formájában folytonosan visszatérő gondolatok és rémálmok, vagy alvászavarok, vissza-visszatérő ijedősség, túlzott izgalmi állapot, koncentrálási nehézségek, emlékezetkiesések, Megfelelő pszicho-szociális segítség nélkül csökken a katasztrófákban érintettek humán tőkéjének értéke!!

10 Következtetések Morálisan elfogadhatatlan a katasztrófák által érintetteket tétlenül szemlélni, vagy számukra csupán szervezetlen, ad-hoc segítséget nyújtani, A katasztrófák kezelésében érintett hivatásos szerveknek vitathatatlan felelősségük van abban, hogy biztosítsák a pszicho-szociális gondozás előkészítésének, tervezésének és értékelésének szerves beépülését a szükséghelyzetek kezelési stratégiájába. Egységes elveken működő, ellenőrzött, kellően felkészített önkéntes pszichológusokból, szociális munkásokból álló Krízis Intervenciós Team (KIT) rendszer kell létrehozni.

11 NEMZETKÖZI TÁMOGATÓ TÉNYEZŐK
Európai Unió tagországaiban egyre kiterjedtebb KIT hálózat alakult ki. Németország, Ausztria, Belgium, Hollandia , Franciaország , stb. A KIT rendszer kialakítása során számottevő nemzetközi támogató tényezővel számolhatunk, amelynek egyik megnyilvánulási formája, hogy az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusa a 2006 évi pályázati prioritásának kiírása során a pszicho-szociális gondozást első helyekre sorolta. Több európai államban már jól működő KIT rendszer működik , amelyek bevethetősége már az államhatáron is túlnyúlik. Mindezt jól példázza az osztrák KIT ben végzett tevékenysége a cunami által sújtott Sri Lankán, vagy a német KIT os beavatkozása a nyári libanoni konfliktusok során.

12 JOGSZABÁLYI HÁTTERE (1996. évi XXXVII. tv.)
4. § Az 1. §-ban meghatározott célok megvalósítása érdekében polgári védelmi feladat: i) a kárterület felderítése, a mentés, az elsősegélynyújtás, a mentesítés és a fertőtlenítés, illetőleg az ezzel összefüggő ideiglenes helyreállítás, továbbá a halálos áldozatokkal kapcsolatos halaszthatatlan intézkedések; m) közreműködés a lakosság légiriasztásában, a kulturális javak védelmében, a vizek kártételei elleni védekezés külön jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásában, a menekültek elhelyezésében és ellátásában, továbbá a tűzoltásban, illetőleg a nemzetközi szerződésekből adódó tájékoztatás és kölcsönös segítségnyújtás feladatainak ellátásában.

13 KIT kialakítása „Toborzás”
Felhívás, Internet, Média (elektronikus, írott). Személyes megkeresés. Több mint 140 önkéntes jelentkezése, Jelentkezési lap, Nyilatkozattétel

14 KIT kialakítása „Kiválasztás”
Iskolai végzettség, Szakmai tapasztalat, Esetleges katasztrófavédelemben megszerzett tapasztalat, Esetleges pedagógiai tapasztalat, Területi szóródás.

15 KIT kialakítása „Kiképzés I. ütem”
2*16 fő kiképzése osztrák szakemberek segítségével,

16 KIT kialakítása „Kiképzés II.ütem”
2*15 fő kiképzése már felkészített KIT-esek segítségével,

17 Területi lefedettség Megye Kiképzett KIT tagok (fő) Baranya 2
Bács-Kiskun 3 Békés 4 Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér 1 Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Nógrád Pest (Budapest) 22 Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala ÖSSZESEN: 62

18 KIT TAGOK VÉGZETTSÉGE Végzettség (fő) pszichológus 43 pszichológus,
pedagógiai szakpszichológus 2 pszichológus, munka- és pályatanácsadó szakpszichológus pszichológus, krízistanácsadó szakpszichológus 1 munka- és szervezet-pszichológus pszichológus, szupervízor oxyológus, honvéd- és katasztrófa- orvos, pszichoterapeuta pszichológus, pszichológia-matematika szakos középiskolai tanár pszichológus, klinikai szakpszichológus kommunikáció, informatikus könyvtáros mentálhigiéne szociális munkás 4 diplomás ápoló egészségfejlesztő mentálhigiénikus addiktológiai konzultáns ÖSSZESEN: 62

19 KIT. KIKÉPZŐK FELKÉSZÍTÉSÉNEK FŐBB TARTALMA
Időtartalma: Összesen 6 nap (napi 12 óra) Csapatépítés, motiváció, etikai kérdések, Katasztrófakezelésben felelős szervezetek, Magyar Katasztrófavédelmi rendszer, Információk biztosítása a lehetséges együttműködőkről Riasztás, Gyakorlati eljárások.

20 KIT. KIKÉPZŐK FELKÉSZÍTÉSÉNEK FŐBB TARTALMA
Speciális beavatkozások: Más kultúrákhoz tartozók speciális beavatkozása, Különböző Korcsoportokhoz tartozók speciális beavatkozása (Gyerekek, idősek), Együttműködés a rendőrséggel, egyéb beavatkozó erővel, A KIT szerepe az áldozatok azonosítása során, A KIT részvétele rituálék, ceremóniákban.

21 KIT. KIKÉPZŐK FELKÉSZÍTÉSÉNEK FŐBB TARTALMA
Tömegkatasztrófák során történő beavatkozások Speciális beavatkozó csoportok Kommunikáció a különböző mentőerők között Együttműködés a mentőerők és a karitatív szervezetek között Speciális beavatkozás az idegen nyelvű áldozatok irányába (tolmácsok segítségével).

22 KIT kialakítása „Alkalmazás
„DIANA 2007” Katasztrófa-elhárítási és Krízisintervenciós gyakorlat Sátoraljaújhely április 21.

23 A gyakorlat végrehajtásában
13 szervezeti egység 97 fő 21 db technikai eszköz vesz részt

24 Két lépcsőház 86 lakásából 200 embert kellett kiköltöztetni.
2007. június 7 Két lépcsőház 86 lakásából 200 embert kellett kiköltöztetni.

25 2007. június 7 Igény merült fel a KIT alkalmazására,
4 KIT tag riasztva, 2 fő 1 órán belül alkalmazható, Érkezés a helyszínre személygépkocsival.

26 2007.Június 16 Lengyel zarándokokat szállító jármű balesetében egy nő meghalt, egy ember életveszélyes, 11-en súlyos, 16-an pedig könnyebben megsérültek.

27 2007.Június 16 A mentésben összesen 13 mentőautó és két mentőhelikopter vett részt. Önkéntesekből alakult pszichológus csoport is segíti a sérülteket

28 Ausztria autóbusz baleset
2007.Október 29. Ausztria autóbusz baleset 3 halott, 18 fő sérült.

29 Sérültek, hozzátartozók helyszíni pszichológiai segítségnyújtás
KIT alkalmazása Túlélők fogadása, Sérültek, hozzátartozók helyszíni pszichológiai segítségnyújtás

30 MUNKAMŰHELY KISHOMOK 2007. szeptember 14.

31 Indikációs Lista 1.csoport: Krízisesemények
Hozzátartozó hirtelen halála Hirtelen gyermekhalál Forgalmi baleset Halálesetek és súlyos balesetek „nyilvános helyen” Bűncselekmények (gyilkosság, nemi erőszak) Öngyilkosság Bűnügyi nyomozás halálesetben Rokonok ellátása eltűnt személyek keresése közben

32 2.csoport: Komplex káresemények
Vasúti-, földalatti-, villamos-, busz- és hajószerencsétlenségek Repülőgép szerencsétlenség Hosszabb kereső akciók (vízbefulladt gyermek) Túszejtés Terrortámadás Segítség a segítőknek akutszituációban Segítők utólagos ellátása traumatizáló események után

33 3.csoport: Katasztrófák
Természeti katasztrófák Tűzvész, robbanások, tetőbeomlások Traumatizált menekültek ellátása Nem az érintettek száma a mérvadó, hanem a lehetséges traumatizáció súlya! Nagy rendezvények ellátása szükség esetén

34 A KIT alkalmazásának rendje
Kárhelyszín - mentésirányító Együttműködők Rendőrség, Mentők Tűzoltóság, stb. Nem alkalmazható Alkalmazható Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

35 IRÁNYÍTÁSI SÉMA A TÖMEGES KÖZLEKEDÉSI
(VESZÉLYES ANYAGSZÁLLÍTÁSI) BALESET I. FÁZISÁBAN Mentésvezető Rendőrség Tűzoltóság Mentők Önkormányzat Közlekedési szerv Környezet védelem Vízügy ÁNTSZ sajtószervek elsődleges tájékoztatása életmentés végrehajtása, veszély-helyzetek megszüntetése, halottak összegyűjtése, környezet-szennyezés csökkentése, megakadályozása anyagok összegyűjtése szelektálás, elsősegély, szállításra előkészítés terület lezárás, illetéktelenek eltávolítása, ki és beléptetés, forgalom elterelés megszervezése. információs központ felállítása mentéshez szükséges feltételek biztosítása, (pl.: felső vezeték áramtalanítás), közlekedés helyreállításának előkészítése, vasúti baleset esetén a forgalom átirányítása. környezet- szennyező anyagok elhelyezésének előkészítése környezet-szennyezés csökkentése, fertőtlenítés Elsődleges beavatkozást végző szervek vezetői Sajtószóvivő Egyéb közreműködő szervek Logisztika beavatkozók ellátása, szükséges eszközök helyszínre juttatatása irányítói jogkör

36 Különböző szervek vezetőinek koordinációs szerve Sajtó szóvivő
Rendőrség Tűzoltóság Mentők Önkor- mányzat Közlekedési szerv Környezet védelem Vízügy ÁNTSZ - feladatok sorrendiségének meghatározása, koordináció, - érkező állami vezetők fogadása, - sajtó tájékoztatása - sajtó tájékoztatása, a tájékoztatás szervezése terület zárás, ki és belépés, helyszínelés, technikus feladatok végrehajtása, halottak azonosítása, forgalom elterelése közreműködés a helyszínelési és az azonosítási feladatoknál, roncsok szétszedése, szállításra előkészítése, közreműködés a közlekedés helyreállításában, fertőtlenítésben való közreműködés tájékoztatás a kórházba szállítottak állapotáról információs központ működtetése, hozzátartozók fogadásának megszervezése, halotti bizonyítványok kiadása a helyreállítás végrehajtása, vasúti forgalom átirányítása keletkezett környezet-szennyező anyagok elhelyezése élővizek védelme fertőtlenítés, szennyezett anyagok összegyűjtése, megsemmisítése IRÁNYÍTÁSI SÉMA A TÖMEGES KÖZLEKEDÉSI (VESZÉLYES ANYAGSZÁLLÍTÁSI) BALESET II. FÁZISÁBAN

37 KIT A beavatkozás szereplői Veszélyeztetett zóna
Veszélyes anyag baleset, tűz Tűzoltóság Mentők sérültek ellátása Rendőrség Kiléptetési pont Ellenőrző, áteresztő pont Sajtó számára kijelölt hely Elöljárók, állami vezetők, sajtó tájékoztatása A baleset közvetlen környezete Katasztrófavédelem Környezetvédelem Veszélyeztetett zóna Sajtóval kapcsolatot tartó személyek: Országos szervek szóvivői Megyei sajtóreferens Önkormányzat ANTSZ VFCS Polgári védelem KIT

38 TOVÁBBI FELADATOK Az OKF feladatai: További kiképzések szervezése
A KIT működésének főigazgatói szabályozása A KIT területi szerveknél történő alkalmazásának segítése A területi szervek KIT-tel kapcsolatos információkkal történő ellátása A KIT-ek működésének feltételeinek (költségvetés) előteremtése Ellenőrzés

39 TOVÁBBI FELADATOK A területi szervek feladatai:
Kapcsolatfelvétel a kiképzett pszichológusokkal További KIT-tagok toborzása Kiképzés és továbbképzés szervezése A KIT-tagok riasztási rendszerbe való bekapcsolása A KIT-tagok gyakorlatokba történő bevonása A KIT-tagok első alkalmazásának segítése, figyelemmel kísérése Bevetések utáni értékelések végrehajtása

40 Akiért a harang szól "Minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól."

41 Köszönöm megtisztelő figyelmüket.


Letölteni ppt "A LAKOSSÁGVÉDELEM ÚJ DIMENZIÓI"

Hasonló előadás


Google Hirdetések