Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Szakmán innen, szakmán túl Kirándulás a Felvidékre.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Szakmán innen, szakmán túl Kirándulás a Felvidékre."— Előadás másolata:

1 Szakmán innen, szakmán túl Kirándulás a Felvidékre

2 A kirándulás előzményei 2013-ban egy pályázatot nyertünk, aminek lényege az volt, hogy ellátogathassunk a határon túl élő magyarokhoz és megismerkedhessünk a testvériskolás diákokkal. A pályázaton nyert összeg 1,6 millió forint volt. Az első utazás során, 2013.március 13-tól 16-ig voltunk a Felvidéken. 2013. április 25-27. között zajl ott a második utazás. A nagymegyeri diákok látogat t ak el hozzánk.

3 I. nap: Március 13-án, szerda reggel 6 órakor indultunk a Közgazdasági Szakközépiskolától.

4 I. nap:  Az első megálló Komárnoban volt. Itt sétáltunk a városban és megnéztük a Jókai emlékszobrot.  A Klapka szobornál elhelyeztük a koszorút.  Megnéztük a Selye János Egyetemet és a Jókai emlékkiállítást.  Sétáltunk az Európa udvarban.

5

6 I. nap:  A következő megálló Gúta volt, ahol a hajómalmot néztük meg.  Utána megérkeztünk Alsóbodokra, ahol átadtuk a könyveket az általános iskolásoknak.  Kolonban megnéztük a falumúzeumot.  Gimesen a Forgách múzeumba látogattunk el.  Délutánra már elég rendesen elfáradtunk, ezért visszamentünk Alsóbodokra, ahol elfoglaltuk a szállást.  A vacsora után beszélgettünk az alsóbodoki kollégium diákjaival.

7

8

9 II. nap:  Reggeli után Gerencsérre mentünk, ahol megnéztük a P-mobil rockmúzeumot.

10 II. nap:  A rockmúzeum után Nyitrára mentünk. Itt sétáltunk a belvárosban, és megnéztük a várat.  Délután megérkeztünk Nagymegyerre, ahol előkészítettük a szakmai programokat.  Délután elfoglaltuk a 2. szállást, ahol 2 éjszakát töltöttünk.

11 III. nap:  A március 15-ei ünnepség után elmentünk koszorúzni.  Megnéztük Nagymegyer nevezetességeit.

12 III. nap:  Délután termálfürdőben voltunk.  Este szakmai activity-t játszottunk.

13 IV. nap:  Reggeli után a dunaszerdahelyi Csallóközi múzeumba látogattunk el.

14 IV. nap:  Pozsonyban megnéztük a Kereskedelmi múzeumot és sétáltunk a városban. Láttuk az országgyűlés székhelyét és a Mihály kaput.

15 IV. nap:  A pozsonyi séta után hazaindultunk.

16 Termékeink  A látogatások során közösen elkészített termékekkel tettük és tesszük még élménydúsabbá a találkozásokat.  Ezek a következőek:

17 Csallóközi szakácskönyv  Csallóközi szilvatorta  Hozzávalók: 30 dkg liszt, 30 dkg margarin, 30 dkg porcukor, 2 db tojássárgája, fél dl tejföl, vaníliás cukor, csipetnyi só, 50 dkg szilva, 15 dkg dió, 15 dkg szilvadzsem, 5 dkg kristálycukor, őrölt fahéj

18 Keszthely diákszemmel

19 Közös tablókészítés

20 Diákszótár  Az iskolai életben előforduló szavak és kifejezések gyűjteménye

21 A szépség ára  Egy induló vállalkozás pénzügyi és marketing tervének elkészítése  szlovák és magyar viszonyok alapján  Fodrászbemutató Cím: Keszthely, Rózsa út 12. Telefon: 0630/598-5298 Fax:0630/598-5298 E-mail: aphrodite@gmail.com

22 Köszönjük a figyelmet! 


Letölteni ppt "Szakmán innen, szakmán túl Kirándulás a Felvidékre."

Hasonló előadás


Google Hirdetések