Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Assisi Szent Ferenc.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Assisi Szent Ferenc."— Előadás másolata:

1 Assisi Szent Ferenc

2 A Rend alapítója 1182–ben született Assisiben.
Mindössze 44 évet élt. Sokan „második Krisztusnak” nevezik őt.

3 Ferenc szülővárosának esti képe

4 Assisi - nappal

5 A 23 éves fiatalember katonaként akar nagy lenni, azonban Isten terve más.

6 Az Aquila felé vezető úton fordulat áll be az életébe
Az Aquila felé vezető úton fordulat áll be az életébe. "Mond csak Ferenc - kérdezi álmában egy hang -, ki adhat neked többet: az úr vagy a szolga? Az Úr - felelte Ferenc. Hát akkor miért hagyod el az Urat a szolgáért, a Herceget az alattvalóért? - Ferenc szemében ekkor a világról lehull a lepel: minden ember csak szolga, nincsenek urak. Csak egyvalaki úr, és ő minden teremtmény felett áll. Csak ô tarthat igényt szolgálataira. – Mi az akaratod Uram? - kérdezte Ferenc. Térj vissza a földre, ahol születtél, és ott megmondják neked, mit kell tenned.

7 Isten akaratát keresve
a San Damianoi romos kápolnában imádkozás közben megszólal a kereszt:

8 "Ferenc menj és építsd újjá egyházamat…”

9 Assisi – San Damiano

10 Azonnal hozzá lát a romos kápolnák kijavításához.
Assisi környékén felújít három romos kápolnát: a San Damianoit, a Szent Pétert és a Porcinkulát, ami fölé később felépítik az Angyalos Boldogasszony bazilikát.

11 Igazi fordulat 27 éves korában következik be,
,amikor a szentmisében, az evangéliumi szakasz arról szól, hogy Jézus a tanítványokat kettesével küldi szét hirdetni az evangéliumot, és azt mondja nekik: "Menjetek és hirdessétek: közel van a Mennyek országa. Gyógyítsatok meg a betegeket, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki…"(Mt 10,7-20).

12 A fiatal Ferenc az élet értelme után kutatva az Evangéliumba ütközik
A fiatal Ferenc az élet értelme után kutatva az Evangéliumba ütközik. Felszabadultan fellélegzik, mert az évszázadok távolából rátalál arra, aki „kezdetben volt”, az Élet Szavára, a Názáreti Jézusra. Életvitelét látva mások is csatlakoznak hozzá. A szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsokat megtartva.

13 Amikor regulát kell írnia (1209-ben) társai számára, mert egyre többen követik őt, és ezért Róma jóváhagyása kívánatossá vált, akkor azt így kezdi: „A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát…”

14 S egyszerűen összefűzött néhány evangéliumi idézetet saját figyelmeztetéseivel. Ez maradt Rendünk alapszabálya mind a mai napig, amit III. Ince pápa is jóvá hagyott.

15 1209 – Letelepednek Porcinkulában
1209 – Letelepednek Porcinkulában. Ma már kis város épült a ferences kolostor köré.

16 Klára elhagyja a szülői házat, és Ferenc „felfogadja őt az engedelmességre”, azaz szerzetesi életet kezd Ferenc eszménye alapján 1212 Virágvasárnapján.

17 Ferenchez olyanok is jöttek tanácsért, akik házasságban, a világban maradva kívántak odaadóbb életet élni. Eszményét követve alakul meg a FVR.

18 Ferenc elmegy a szentföldre és találkozik Melek-el-Kamel szultánnal 1219 őszén. Fegyver nélkül hirdeti az evangéliumot.

19 „Mindenkinek hirdetnem kell Uramnak mennyei illatot árasztó igéit… Kérlek benneteket a szeretetben, mely maga Isten… hogy ezeket és Urunk, Jézus Krisztus egyéb igéit fogadjátok be, valósítsátok meg és tartsátok meg tökéletesen.'' (hívőkhöz intézett levélből)

20 1223 Karácsonyán Greccioban felidézi Jézus születését (az első élő betlehemes).

21 Viletta Jánosnak, aki Ferenc rendelkezésére bocsátotta ezt a területet, ez alkalommal látomásban volt része: A jászolban egy mozdulatlanul fekvő kisgyermeket látott, akit Szent Ferenc közelsége ébresztett fel álmából.

22 Ferenc szept. 14-én La Verna hegyén hosszas imádság és böjt után megkapja Krisztus kínszenvedésének sebhelyeit, stigmáit.

23 1226 májusában megírja a végrendeletét, s halála közeledtét érezve visszatér a Porcinculába.

24 Ferenc 1226. Október 3-án halt meg.

25 4-én temették el a Szent György templomba. Alig két ével később IX
4-én temették el a Szent György templomba. Alig két ével később IX. Gergely pápa szentté avatta

26 Földi maradványait 1230-ban hozzák át és temetik el a tiszteletére épített Szent Ferenc bazilikába.

27 Az altemplomban látható sir.


Letölteni ppt "Assisi Szent Ferenc."

Hasonló előadás


Google Hirdetések