Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

KÉZMŰVES PINCE ÉS GALÉRIA Szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit kiállításunk megnyitójára, június 9-én (pénteken) 18 órára. NAGY KÁROLY.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "KÉZMŰVES PINCE ÉS GALÉRIA Szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit kiállításunk megnyitójára, június 9-én (pénteken) 18 órára. NAGY KÁROLY."— Előadás másolata:

1

2

3 KÉZMŰVES PINCE ÉS GALÉRIA Szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit kiállításunk megnyitójára, 2006. június 9-én (pénteken) 18 órára. NAGY KÁROLY kiállítását CZENÉNÉ VASS MÁRIA osztályvezető (Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Iroda) nyitja meg. A megnyitón közreműködnek az alkotó tanítványai: Haraszti Dóra (gitár,furulya) Haraszti Ádám (dob)

4

5

6 Időnként elmondom a fenti idézetet, amikor tanácstalanul áll valaki képeim előtt – nem érti miért csinálok oly sok eljárással, annyi módon képet – csak! Vannak hangulataim, elképzeléseim, képi gondolataim – és remélem, hogy az eszköztáram is megvan önmagam kifejezésére.

7

8

9 A Dolgok című képpel együtt születtek két éve Alsómocsoládon, ahol kiváló körülmények között dolgozhattunk. Ezek a képek erősen rokonok grafikáim képi világával.

10 Az előzőekkel együtt készült kép, kicsit más, de nem nagyon…

11

12

13 A bemutatott képanyag tájékoztató jellegű. Kisebb méretű akvarellekből és A/3, A/4 méretű sokszorosított grafikából több kiállításán még gondolkodom, a megnyitóig hátra lévő napokban a hangsúlyok átrendeződhetnek egyik, vagy másik technika javára. Egy biztos, hogy fotókkal most nem kívánok szerepelni, mint ahogy az alkalmazott és a reklámgrafika is kimarad a választékból.


Letölteni ppt "KÉZMŰVES PINCE ÉS GALÉRIA Szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit kiállításunk megnyitójára, június 9-én (pénteken) 18 órára. NAGY KÁROLY."

Hasonló előadás


Google Hirdetések