Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Út Út a forgalom lebonyolítására szolgáló, lineáris, épített létesítmény.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Út Út a forgalom lebonyolítására szolgáló, lineáris, épített létesítmény."— Előadás másolata:

1 Út Út a forgalom lebonyolítására szolgáló, lineáris, épített létesítmény.

2 Története Ókor – Az első műutak Az első épített utak az ókorban, Ázsiában, Mezopotámiában készültek. Az első igazi műutakat az etruszkok építették, ugyanis az etruszkok az útjaikat alapozták is. Római utak – A régi rómaiak nagy műútjai a következő rétegekből épültek fel: a kiásott útágyba egy vagy két sor, mészhabarccsal megerősített lapos kőalapzatot helyeztek erre jött – ismét mészhabarcsba rakva – egy durva terméskő réteg (rudus) majd erre, az elsőrendű hadi utak esetében, zúzottkőből és mészből álló betonszerű réteg (nucleus) került végül az utat kövezettel borították, (summum dorsum), amelyet erősen lesulykoltak

3 Története A középkorban Nagy Károly építtetett néhány utat s a római utakat is helyreállította, utódai azonban a fenntartást elhanyagolták s az egész középkor, sőt még az újkor is a 17. század közepéig, egyáltalában nem kedvezett az utaknak. Újkor: – Pierre Trésaguet útépítészeti új rendszerét kezdte alkalmazni. Bevezette az ún. rakott kő alapú korszerű útpályaszerkezetet. – John Loudon McAdam azt tapasztalta, hogy az utak állagára a legnagyobb befolyása a víztelenítésnek van es újításának lényege: a nem túl termelékenyen előállítható alapozó terméskőgúlák helyett 15–20 cm-es vastagságban 8–10 cm méretű zúzottkövet alkalmazott, és mindegyik réteget hengerléssel tömörítette (makadámút).

4 Története A 20. század elején a műutak legismertebb fajtái: – zúzott kőutak (makadám) alapzattal vagy anélkül; – kőutak terméskővel, kockakővel, keramitkővel burkolva, ez utóbbiak vagy egyenes sorokban vagy halgerinc formában, vagy egyenesben, váltakozó keresztkötésekkel; – aszfaltutak (öntött vagy pörkölt aszfaltból, vagy aszfalt-makadamból); – fakocka-burkolatok stb.

5 A korszerű út részei útpálya útpadka rézsük vízelvezető árkok úttartozékok

6 Az útpálya szerkezete aszfalt kopóréteg aszfalt kötőréteg aszfalt alapréteg zúzottkő vagy beton alap tömörített talaj


Letölteni ppt "Út Út a forgalom lebonyolítására szolgáló, lineáris, épített létesítmény."

Hasonló előadás


Google Hirdetések