Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Dr. Ligetvári Ferenc egyetemi magántanár az MTA doktora a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöke 2013 Magyar Hidrológiai Társaság.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Dr. Ligetvári Ferenc egyetemi magántanár az MTA doktora a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöke 2013 Magyar Hidrológiai Társaság."— Előadás másolata:

1 Dr. Ligetvári Ferenc egyetemi magántanár az MTA doktora a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöke 2013 Magyar Hidrológiai Társaság

2 A múlt megismerése nélkül nem érthető meg a jelen és nem tervezhető a jövő!

3 A társulatok jelentősége túlmutat a vízügyi ágazaton: szerencsésen ötvözik a demokráciát és az érdekeltek együttes részvételét a közérdekű feladatok ellátásában. A társulat lényegesen több, mint egy gazdasági célra létrehozott társulás. A helyi közélet fontos fóruma. ” „A társulatok jelentősége túlmutat a vízügyi ágazaton: szerencsésen ötvözik a demokráciát és az érdekeltek együttes részvételét a közérdekű feladatok ellátásában. A társulat lényegesen több, mint egy gazdasági célra létrehozott társulás. A helyi közélet fontos fóruma. ” Dr. Kilényi Géza, 1989.

4 Az 1807. évi XVII. törvénycikk biztosította, hogy a vízkár- elhárítási munkákra - az érdekeltek többségével – társulatot alakíthattak. A kisebbség akarata ellenére elvégezték a v í zimunkákat. A változásból haszno t húzóktól beszedték a rájuk eső költségeket.

5 Széchenyi István Andrássy Gyula Szapáry Gyula Lónyay Menyhért Károlyi Sándor Darányi Ignác

6 1885. évi XXIII. tv. részletesen szabályozta a vízitársulatokat 1885. évi XXIII. tv. részletesen szabályozta a vízitársulatokat 1964. évi IV. tv. törvényerejű rendeletre bízta a szabályozást 1964. évi IV. tv. törvényerejű rendeletre bízta a szabályozást 1995. évi LVII. tv. IX. fejezet mellett a 160/1995. (XII.26. ) kormányrendeletet is megalkották 1995. évi LVII. tv. IX. fejezet mellett a 160/1995. (XII.26. ) kormányrendeletet is megalkották 2009. évi CXLIV. tv. az első önálló vízitársulati törvény 2009. évi CXLIV. tv. az első önálló vízitársulati törvény

7 Hollandia 26 vízitársulat működik (kényszertagság) 26 vízitársulat működik (kényszertagság) Tevékenységük: Tevékenységük: vízszintszabályozás (tengervízszint feletti és alatti területeken), vízszintszabályozás (tengervízszint feletti és alatti területeken), „vissza-kanyargósítás” (csatornák, kisvízfolyások), „vissza-kanyargósítás” (csatornák, kisvízfolyások), „teret a folyóknak” árvízvédelmi töltések áthelyezése, „teret a folyóknak” árvízvédelmi töltések áthelyezése, szennyvíztisztító telepek üzemeltetése. szennyvíztisztító telepek üzemeltetése. Átlagos társulati dolgozói létszám: 400-500 (800) fő Átlagos társulati dolgozói létszám: 400-500 (800) fő

8 Csak az ország északi (síkvidéki) területén Csak az ország északi (síkvidéki) területén Tevékenységük: Tevékenységük: vízszintszabályozás (tengerszint feletti és alatti területeken), vízszintszabályozás (tengerszint feletti és alatti területeken), utak karbantartása (negyed-hetedrangú utak), utak karbantartása (negyed-hetedrangú utak), több társulat hoz létre egy „munkaszervezetet”, több társulat hoz létre egy „munkaszervezetet”, a gazdák és az önkormányzatok között szoros a kapcsolat, a gazdák és az önkormányzatok között szoros a kapcsolat, a gazdák csatlakozhatnak: a gazdák csatlakozhatnak: csak vízgazdálkodási, csak vízgazdálkodási, csak útkezelő társulatokhoz. csak útkezelő társulatokhoz.

9 Főleg az ország északi részében, a Pó folyó völgyében Főleg az ország északi részében, a Pó folyó völgyében Tevékenységük: Tevékenységük: (bel)víz elvezetés (nagy kapacitású – 80-100 m³/s) szivattyútelepekkel, (bel)víz elvezetés (nagy kapacitású – 80-100 m³/s) szivattyútelepekkel, talajvízszint-szabályozás, talajvízszint-szabályozás, vízszolgáltatás (20-30 m³/s vízkivételek, 2,3 millió ha öntözés), vízszolgáltatás (20-30 m³/s vízkivételek, 2,3 millió ha öntözés), saját kivitelező szervezet, saját kivitelező szervezet, vállalkozási tevékenység széleskörű, vállalkozási tevékenység széleskörű, eséssel rendelkező kisvízfolyásokon áramtermelés. eséssel rendelkező kisvízfolyásokon áramtermelés.

10 PortugáliaTevékenység: vízszolgáltatás (sok tározóval), jól lobbyznak az EU-ban

11 Franciaország Északon: vízrendezés, kisvízfolyások rendezése, vízkár-elhárítás Délen: vízszolgáltatás (gyümölcs, szőlő)

12 Angliában működnek (Wales-ben és Skóciában nem) Tevékenységük: vízrendezés, vízelvezetés (hazaihoz hasonló átemelésekkel), vízrendezés, vízelvezetés (hazaihoz hasonló átemelésekkel), nagy kapacitású szivattyútelepek (max. 100 m³/s), nagy kapacitású szivattyútelepek (max. 100 m³/s), talajcsövezés, talajcsövezés, kisvízfolyások szabályozása, kisvízfolyások szabályozása, belvízi hajózás. belvízi hajózás.

13 Hollandia Magyarországihoz hasonló viszonyok 9.000 Ft/ha Mélyfekvésű területek, polderek 30-40.000 Ft/ha Németország 15-30.000 Ft/ha Anglia 10-15.000 Ft/ha

14 Önkormányzatok bel- és lakott területeinek a káros többletvizek elleni védelme (prevenció, lokalizáció), Mezőgazdasági területek káros többlet vizek elleni védelme és a vízhiányok pótlása (belvízkár-elhárítás, helyi vízkár- elhárítás, mezőgazdasági vízszolgáltatás).

15

16

17

18 Évente elöntött terület : 40-50 ezer ha 3-5 évenként elöntött terület : 120-200 ezer ha Közvetlen okozott kár: 100 ezer Ft/ha cca 10 milliárd Ft/év cca 10 milliárd Ft/év Közvetett kár: 25-30 milliárd Ft/év Fejlesztési igény - mennyiségi: - mennyiségi: síkvidéken: belterületi árokrendszer síkvidéken: belterületi árokrendszer dombvidéken: záportározók, belterületi vízrendezés dombvidéken: záportározók, belterületi vízrendezés - minőségi: meglévő kapacitások harmonizálása - minőségi: meglévő kapacitások harmonizálása Forrás: EMVA + szakképzetlen munkaerő

19

20 Vízgazdálkodási művek karbantartása 2012-ben 8.300 fő alkalmazása Cél: az önkormányzati tulajdonban lévő 50.000 km vonalas létesítmény (csatorna, kisvízfolyás) rendbehozatala, az önkormányzati tulajdonban lévő 50.000 km vonalas létesítmény (csatorna, kisvízfolyás) rendbehozatala, 12-15 ezer közfoglalkoztatott bevonásával a társulati feladatok ellátásához 1.000- 1.200 fő állandó munkaerő + géppark. 12-15 ezer közfoglalkoztatott bevonásával a társulati feladatok ellátásához 1.000- 1.200 fő állandó munkaerő + géppark.

21 Jelenleg 40-80 ezer ha az időszakosan megöntözött terület A kertészeti termelés területe 140 ezer ha, ebből öntözött 20 ezer ha A Fruit-Veb javaslata (2014-2020): 50 ezer ha (20+50=70) Az öntözés költségeinek csökkentése érdekében: a termelést a vízbázishoz vinni (pl. Keleti-főcsatorna vizének 8-10 %-át hasznosítják), a termelést a vízbázishoz vinni (pl. Keleti-főcsatorna vizének 8-10 %-át hasznosítják), éjszakai üzemeltetés bevezetése (nappali helyett), éjszakai üzemeltetés bevezetése (nappali helyett), jelenleg a vízszállítás díja: 4-12 Ft/m³ jelenleg a vízszállítás díja: 4-12 Ft/m³ öntözőgép működtetés: 100 Ft/m³ öntözőgép működtetés: 100 Ft/m³ közfoglalkoztatottak alkalmazása, közfoglalkoztatottak alkalmazása, felületi öntözési mód elterjesztése (rizsöntözés), felületi öntözési mód elterjesztése (rizsöntözés), intenzív kertészeti kultúrákra koncentrálás. intenzív kertészeti kultúrákra koncentrálás.

22 Kár-haszon elv (korábban) Szolidaritás elv (jelenleg) Források: 2010-ben a tagi hozzájárulás:4,6 milliárd Ft 2010-ben a tagi hozzájárulás:4,6 milliárd Ft 2011-ben az állami támogatás:3,4 milliárd Ft 2011-ben az állami támogatás:3,4 milliárd Ft 2012-ben az állami támogatás:1,8 milliárd Ft 2012-ben az állami támogatás:1,8 milliárd Ft 2013-ban az állami támogatás:1,5 milliárd Ft 2013-ban az állami támogatás:1,5 milliárd Ft 2014-ben várható állami támogatás? 2014-ben várható állami támogatás?Tevékenység: szivattyúzás, szivattyúzás, EMVA beruházás és fenntartás, EMVA beruházás és fenntartás, esetleg szabad fenntartási keret. esetleg szabad fenntartási keret.

23 El kell dönteni: A mezőgazdasági termőterület és infrastruktúrája közelítsen-e a kulturált környezethez? (Burgerland) A mezőgazdasági termőterület és infrastruktúrája közelítsen-e a kulturált környezethez? (Burgerland) Ezt ki végezze? Ezt ki végezze?

24 Köszönöm megtisztelő figyelmüket !


Letölteni ppt "Dr. Ligetvári Ferenc egyetemi magántanár az MTA doktora a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöke 2013 Magyar Hidrológiai Társaság."

Hasonló előadás


Google Hirdetések